Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-03 / 154. szám

iSirálat után fellendült a verseny a bugaci állami gaizdaságban A Népújság június 9-én cik­ket közölt a bugaci állami gaz daság pártszervezetéről, a gazda­ság vezetőségéről és MEDOSZ munkájáról a versenyt illetően. A bírálat elolvasása után ösz- szeültek a gazdaság vezetői és közösen megtárgyalták, hogy mik a teendők és hogyan javí­tanak munkájukon. Határozatot hoztak a verseny azonnali meg­indítására. Még aznap este sza­bad pártnapra hívták egybe a dolgozókat s megszülettek az el­ső versenykihívások: Siflis Ilona csibenevelő versenyre hívta ki Eszik Veronát az elhullási szá­zalék lecsökkentésére. A ver­senykihívást tett követte, és a megengedett 18 százalékos el­hullási százalékot Siflis Ilona 4.8 százalékra csökkentette. Ugyan­csak az elhullási százalék csök­kentésére hívta ki versenyre Pintér Mária csibeneve ö Koldi Ferencnét, aki ezt a százalékot a verseny folyamán 2.1 százalék, ra csökkentette. A törzstyúktelep összes dol­gozói vállalást tettek, hogy a to­jáshozamot 30 százalékkal növe­lik. Vállalásukat 12.4 százalékkal már túl is teljesítették. Hajagos .Teréz vállalta, hogy a gyöngytyúkok tojáshozamának napi átlagát 30 százalékkal eme­li. Ezzel szemben 98.2 százalékos emelkedést ért el. A verseny nyomán a sertéste­nyésztésben is jó eredmények születtek. J. Szabó Mihály és Tóth Józsefné például 105 száza­lékra teljesítette tervét s emel­lett a gondozásukra bízott ma­lacokból nem hullott el egy sem. A növénytermelés dolgozói a fűmag gyomlálásában valameny- nyien túlteljesítették tervüket s így az egész brigád tervteljesí­tése 116.3 százalék, A bírálat nyomán a vezetőség is elhatározta, hogy javít mun­káján, így Rozman József üb.-el- nök megfogadta, hogy a követ­kezőkben minden erejével azon lesz, hogy a pártszervezet és a gazdaság vezetőinek segítségével az elképzelhető legszélesebb kör­ben biztosítsa a verseny szerve- zeitsegét, Dualatot kapott Tyapak Gá­bor dolgozó is, aki azóta javított munkáján és ennek tudható be, hogy a takarmánykapá Lásná 1 248 százalékos teljesítményt ért el. A gazdaság pártszervezetének még igen sok javítanivalója van de emellett a községi partbizott Bág titkára, Bibók elvtars is for­dítson nagyobb gondot a gazda­ság pártszervezetének munkajá ra, mert nem mindegy az, hogy a területén lévő szocialista szék torban hogy folyik a munira, kü­lönösen egy állami gazdaságban KOCSI JANOS jb mez­gazdasági osztály vezetője, Hatalmas árubőség a kecskeméti Hírős Vásáron A július 18—19-1 Hírős Vásá­ron Bács-Kiskun-, Pest- Szol­nok-, Csongrád-, Tolna- és Ba- ranya-megye kereskedelmi és ipari vállalatai vesznek részt. Dolgozó parasztságunk és az üzemek dolgozói hatalmas áru­bőségből választhatják ki és vá­sárolhatják meg mindazt, amire szükségük van. A vásáron vevő­szolgálat lesz. Mindenki megtud­hatja, hogy az általa keresett árut hol vásárolhatja meg. A dí­szes pavilonokban minden meg­vásárolható, a cipőtől kezdve a kaszáig, a mézeskalács szívtől a motorkerékpárig. Dolgozó parasztságunk nagy­ban készül a vasárra. Felhozza gyümölcstermését, eladásra szánt vágó- és tenyészállatait, hogy ott értékesítse és a kapott pénzen bevásárolja iparcikkszükségle­teit. Különösen azóta nagy vásár iránt az érdeklődés, ami­óta kormányunk sok-sok ruhá­zati cikknek leszállította az árát és ezek a cikkek a vásáron is hatalmas választékban kapha tók, A lajosmizsei gépállomás az aratási csatában még szorosabb­ra fűzte kapcsolatait a termelő- szövetkezetekkel. A gépállomás jól készült fel a kenyércsatára s így gyorsan folyik területén az aratás. A jakabszállási és kerek­egyházi gépállomás azonbar gyengén készült fel. Ennek kő vetkezménye, hogy most, mikor a munka dandárjában vannak, máris a kapkodás és szervezet­lenség jelei mutatkoznak. A jakabszállási gépállomáson Vajkovszky elvtárs, a kerekegy­házin pedig Szávai elvtárs Nem aratott időben a kultik — két és félévi börtönbüntetés Kiskunfélegyházán Pallag Já­nos Külsőgalambos tanyarészen lakó 32 holdas kulák három és félhold rozsvetésén az aratást nem kezdte meg időben. A túl- érés következtében mintegy 10— 15 százalékos szempergés állott elő. Ez a kulák még máskép is szabotálta népgazdaságunkat. 1200 négyszögölön nem végzett növényápolási munkát. A kis­kunfélegyházi járásbíróság fele­lősségre vonta Pallagi János ku- lákot és két és félévi börtönre, továbbá 2000 forint pénzbünte­tésre ítélte. Holdanként 45 mázsa paprikatermésért Dolgozó Paraszttársaim! A sajtón keresztül napon'a ar­ról szerzek tudomást, hogy az ország valamennyi becsületes dolgozója munkájának legjavát igyekszik adni a termelés minél nagyobb mértékben való teljesí­tésére, népünk jólétének előmoz­dítása és a béke megszilárdítása érdekében. ' i< i Ez engem is, mint 7 ho das egyénileg dolgozó parasztot ar­ra buzdít, hogy békénk to vábbi megszilárdítása érdeké­ben versenyfelhívással forduljak a megyénk területén lévő fűszer paprikát termelő paraszt társaim­hoz. Az elmúlt évek tapasz*aiatai arra tanítanak, hogy érdemes többet és jobbat terme'ni, mert például én az 1950—51-es gazdasági évben 1.5 kataszteri hold területen termeltem fűszer­paprikát, kataszteri holdanként 42 mázsás átlagterméssel, amiért csak prémiumként 1500 forintot kaptam. Versenyre hívom a megye va­lamennyi fűszerpaprikát ter­melő dolgozó parasz [társamat és válla’om. hogy 1 kateszteri hol­don 45 mázsás átlagtermést érek el. Ennek érdekében az alábbi munkákat végzem el: 1. Vállalom, hogy fűszerpapri­ka területemen az eddig szo­kásban volt 3—4-&'zeri kapálás mele'.t hatszor fogok simán, töltögetés nélkül kapálni, 2, Kagálni fogok minden na­gyobb eső után, amikor papri­kaföldem gazosodnl kezd, vagy ha eső azt összetömiti, cserepe­sedül kezd. Úgy hogy a paprika- földem állandóan gyommentes legyen, 3. A kapálásokat akkor szün­tetem meg, amikor a paprika bokor és az e’sőlkötésü termések már annyira kifejlődtek, hogy az ültetvényem jól árnyékol és ha benne kapálnék, úgy az ág és termés letöréssel kárt okoz nék. Azután az ültetvényemet állandóan gaztalanltáSsal ápo lom. 4. " A szedést már az első kötésű termések teljesen érett állapotában megkezdem, hogy ezzel a későbbi kötésű ’ csövek érését meggyorsítsam. 5. Zöldikormos paprikát csak közvetlen fagyveszély esetén szedek, egyébként kizáró ag csak Ipari, teljesen érett papri­kát szüretelek. 6. A termésátadásra a papri­kaipari tröszt által a szállítási tervfegyelem keretében előírt határidőket, beütsmezést min­denkor pontosan betartom. Fűszerpaprikát termelő pa- rasztíársaim! Csatlakozzatok versenyfelhí­vásunkhoz! Mellyel népgazda­ságunkat is erősítjük és kiszé­lesítjük a mezőgazdaság szo­cialista muukavei’senyét. Kollár Károly, egyénileg dolgozó paraszt. Miske, Sztájin-u, 77, igazgatók tétlenül tűrik a kap kodó munkát. Tűrik azt, hogy a gépállomáson úgyszólván »min­den kerék más irányban fut.« — Jakabszáiláson a minap a gépál­lomás vezetője két cséplőgépet Orgoványba irányított. Az egyik az Alkotmánynál, a másik a Sallainál csépelt volna. A két gépkezelő útközben meggondolta magát. Leakasztották a cséplő­szekrényt és elmentek máshová szántani. A gép hollétét a járási tanács mezőgazdasági osztályve­zetőjének, Pinczel elvtársnak kellett megállapítani. Vajkovsz­ky elvtárs egyszerűen nem tud ta, hol vannak a gépek. Úgy lát­szik, ezeken a gépállomásokon nem tudja a fej, mit csinál a keze! Bács-Kiskun megye az ország első fásifója Ezév tavaszán végzett ország­fásítási munkák értékelésének eredménye szerint megyénk az ország legelő fásítója lett. Ez; az eredményt úgy érte el, hogy a, tavaszi fásítási terve1 öirast 312 százalékban teljesítette. Különö­sen lelkesen dolgoztak a ter­melőszövetkezetek, és a községi legeltetési bizottságok. Most nagy lendü'ettel folyik szükséges ápolási munka. Ebben élenjár a pe'őfiszállásj Béke tsz, a kiskunfélegyházi Dó­zsa és a pájmonostorai legelte­tési bizottság, ahol már a facse­meték másodszori kapálása folyik. Ennek eredménye a 95 százalékos megeredés. Vannak azonban o’yan helyek is, mint a kiskunfélegyházi Alkotmány tsz, vagy Solt, ahol a legeite'ési bizottság az első ápolási munká­kat még el sem kezdte. Az ilyen fásítások az ápolás hiánya miatt alig párszázalékos meg- eredést -eredményeznek. ?feg-válas£Íoita területi elnökségét a Traktor SE A napokban ■ választotta meg •területi elnökségét a Traktor SE, A választá­son a Császártcltési Traktor Sportkör kivételével megyénk valamennyi iraktorsportköre képviselte magát. Az elnökség-választó közgyűlésen számos felszólalás hangzott el. Mind kifejezésre juttatta azt, hogy a traktor- sportkörök rr.ijyen jó hatással vannak a dolgozókra. A dolgozók ma már megszerették a sportot és igen nagy számban kapcsolódtak belő a rendszo_ rés sportolásba. Ehhez az állani gazdal ságek vezetői mind több és több segít­séget nyújtanak. A vezetőK is belátják, hogy olyan dolgozókkal.' ak k íendsze- re-sen fejlesztik spoittudásukat, spoitol­nak, jobb termelési eredményeket ér. nek el. A traktorsportkörök nagy célt tűz. tek ki maguk elé ebben az évben Az MHK előirányzatukat 300 százalékra akarják teljesíteni. Ennek megvan az igen komoly alapja, hiszen már íöob sportkör, köztük a bácsborsődi is meg­közelítette ezt az előirányzatot. Jó ér­zés tudni azt, hogy mostmár a sport­körnek is van fejlesztési terve, m'nt népgazdaság egyéb ágának és ezen. a vonalon is harcolni lehet a terv tel. } esi léséért. A traktorsportkörök egy. mással versenyben álluak és bizonyos, hogy ebből a versenyből megvalósul az 1953. évi sportfejlesztési és MHK-terv tül teljesítése. A most folyó aratás és cséplés mun­káját a sportolók is győzelemre kíván­ják vinni. Minden megyénkben működő traktorsporlkör sportbrigádokat szer. vezet a legfőbb sportolókból,. Ezek a brigádok azért harcolnak, hogy az idei bő termést mielőbb betakarítsák A fiporttugád mindig ott iép mu.nká a. ahol a legnagyobb lemaradás mu­tatkozik, ahol a munkának lendületet kell adni. Erről beszélt Lengyel József elvtárs, a bajai állami gazdaság sportköri elnöke. Czokoly Mihály elvtárs, a ga­rai „Vörös Traktor” állami gazdaság sportköri elnöke. Cserháti Mára. a hildpusztai,^ Vágó Edit a kunfehértói, Csiba ^ Árpád kunbajai és bácsalmási, Késmárki István nemesnádudvari. Sza­bó Ferenc és Ficsor József elvíársak, a Kiskunfélegyházi Traktor SK küL dőltei és még több hozzászóló is. Az értekezleten megjelent Ambrus Maria olvtársnő. a csongrádmegyei Székkutasi Jraktor SK képviseletében. Örömmel állapította meg, hogy a versenyszellem a trkatorsportköröknél ió. Ez biztosítja azt, hogy a sportolók a most folyó nagy mezőgazdasági munkák idején is megmutatják, hogy szeretik hazájukat és töretlen lendület, tel harcolnak a maguk vonalán azért, hogy a mezőgazdasági munkások kö­zött ^ is minél több szocialista embert alakítsanak ki., neveljenek szocialista emberré. A traktorsportköröknek ez a legfon­tosabb feladatuk. A Traktor SE megvá­lasztott új vezetőségo is ezt a célt állította munkája középpontjába. S. TÓTH JÓZSEF levelező,' Kecskemét, Összeállították a megyei labdarúgó válogatottat Vasárnap lesz á visszavágója a Tolna' ‘ megye--Bács-Kiskun megye labdarúgó mérkőzésnek. A találkozót Szekszárdon rendezik meg. A megyei 1SB Labdarúgó Társadalmi Szövetsége összeállította megyénk csapatát, esze­rint válogatottunk a következő ösz- szcállításban vesz; fel a küzdelmet Tolna megye ellen, Krizsán (K. Dózsa) — Dusek (K Dózsa), Várhegyi (Khalasi Lók.), Szirtes (K. Dózsa) — Jlios I. (B. V’L), Zimmermann (K. Dózsa) — Mátyás K. Honvéd), Boros (K Dózsa), Köves (K. Dózsa), Szivük (K. Dózsa), Ba­ráth (K. Dózsa), Tartalékok: Pintér. Határ (K. Hon­véd), Somodi (K. Kinizsi) és BorbéJV (Khalasi Honvéd). A megyei válogatott összeállítás bol látható, hogy a válogatók ’arra tö­rekedtek, hogy olyan játékosokat tue« repült esse nek, akik hasonló játékstím- súak. Az összeállítás lényegesen jobb­nak látszik, mi.it a két hét elüti, ami. kor is a c>ipat gólképtclensége miatt megérdemelt 3:0, arányú vereséget szenvedett a tolnamegyei válogatottól A csapat edzője Donáth Tibor lesz! A kosárlabda Népköztársasági Kupa eredményei Bp. Előre—Kecskeméti Kinizsi (férfi) öl:48 (27:33) A Kecskeméten lejátszott mérkőzésen hazai csapat csak egy félidőn át tu. doit egyenlő ellenfele lenni a fővárosi csapatnak. Szünet után nagy fölényben látszott a Bp. Előre és megérdemelten jutott tovább a kupaküzdelenben, Bp. Petőfi VTSK— Kecskeméti Kinizsi (női) 33:27 (13;2í) Rendkívül izgalmas mérkőzésen szén. vedett vereséget a jó formában lévő Kiuizsi. Az első félidőben _ lényegesen jobb, volt ellenfelénél, szünet utá* azonban helytelen taktikájának követ­keztében fölénybe került a főváros» csapat és megszerezte a győzelmet.. MOZIK MfSORA KECSKEMÉT VÁROSI: Július 2—5-ig: HALALRA ÍTÉLT HAJÓ Jú ius 6—8-ig: 1ÜGOLETTO Előadások: ti és S óiakor,- vasár.nap: 4, 6, S órakor, KECSKEMÉTI ÁRPÁD: Július 2—5-ig: EZERARCÚ HŐS Jú ius 6—8-ig: KIVÁNCSI VŐLEGÉNY Előadások: léi 6 fél 8 órakor, -vasárnap lel 4. tél 6, tél 8 órakor BAJAI BÉKE; Július 2—5-ig: HALALRA ÍTÉLT HAJO Ju ius 6—8-ig: CENTERCSATAR Előadások: tel 6. fél 8 órakor, vasárnap lél a, tél ti, lél 8 órakor, BAJA KÖZPONTI: Július 2—8-ig: KÉT KRAJCÁR REMÉNYSÉGE Előadás: fél 9 étakor a Kert-moziban Olí a Hírek Tito Jugoszláviájából Leánykereskedelem titóista Jugoszláviában A »Za Szocijaliszticsku Jugo- szláviju«, a Jugoszláv Hazafiak Szövetségének Moszkvában meg­jelenő lapja írja: A titóista »Szlobodna Dalma­cija« című lapban nemrégen cikk jelent meg »Leányvásárlás- átlag ár 3000 dinár« címmel. A cikk . a többi között beszámolt arról, hogyan adta el a Szaraje­vó—Mosztár közötti út egyik; fa­lujában egy apa 13 éves leányát Huma Halburovicsot, 200 diná­rért kilogrammonként* Nem nehéz kitalálni, milyen nyomorúságba és elkeseredésbe taszította a Tito-rendszer az or­szág dolgozóit, ha azok már sa­ját gyermekeiket is kénytelenek eladni — írja befejezésül a »Za Szocijaliszticsku Jugoszláviju«. BÁJÁN a legjobb munkát vég­ző dolgozó parasztokat a városi tanács írásbeli dicséretben része­síti. A jól teljesítőket hangos- hiradón keresztül népszerűsíti, IH. kér. Vörös Lobogó- Bajai Építők (női) 64:31 (27:15) Az NB I-es csapat végig nyugodtan látszott. Lényegesen többet támadott ellenfelénél és nagy biztonsággal győzte Je az Építőket A fővárosiak főleg a második félidőben játszottak iol és eredményesen. Tehát megvéuk mindhárom csapata kiesett a további küzdelemből. Barátságos mérkőzés: Kecskeméti Honvéd— Kiskunfélegyházi Fáklya (férfi) 83:81 (40:30) csapat találkozéja, egyenlő erők kflz«, leiméből a jobban debó Honvéd ke, riilt ki győztesen. Változatos küzdelmet hozott a két Or<aic&a-aáCsor«íc^^ A TÜTé e heti • szelvényén szerepel a SY ÉDORSZAG-M AG YARORSZAG labdarúgómérkőzés is. Emiatt előreláthatólag megnöveld szik a kereslet a szelvények iránt. Tanácsos tehat már a hét elején biztosítani a szelvényeket. A 26 hét nyereményei; 12 találat —■9437 Ft 11 találat — 53? Ft 10 találat — 63 Ft 1117 Apróhirdetések KECSKEMÉTI gőz- és kádfürdő bij zonytalan ideig szünetel. — Széktó- Strandfürdő állandóan nyitva, este 8-ig. 622 MÉLY gyermekkocsik, kifogástalan, jó Kecskemét, állapotban Lilioin.utca eladók. 4. sz. ‘ 505 ELADÓ 100-as Csepel.motorkerékpár, jókarban. — Kecskemét, Rákóczi-város 24. sz. 508 DIVAN, bútorok, ágynemű, dézsák, függönyök, szőnyegek eladók. — Kecs­kemét Gáspár András.utca 11. sz. SZÉLESKOCSI jóállapolban eladó. Kecskemét, Téglagyár.u. 1. sz. 501 KECSKEMÉTEN, Boldog-utca 10. alatti családi ház eladó. Érdeklődni ugyan­ott. 4SI 1 mázsa 12 cukorfokos eper ára 80 forint A Kecskeméti Gyümölcsszesziparl Vál­lalat érett faectst készpénztizetés el- lenében, minden mennyiségben átvesz telepein: — Kecskemét, Tiszákécske. Izsák. Kerekegyháza. 600 Bácskiskunmegyei NEPUJSAS sz MCP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KŐVÁRI PÉTE8 Szerkesztőség: Kecskemét. Szécnenyi-tér l. sz. Telefon: 26-19, 11-22 és 2B-97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal : Kecskemét. Szécbenyi-tér 1. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei . Nyomda V. Kecskemét — Telelőn: 24—09 Felelős; Faragó Imre Igazgató Hoop harcolná a telni járás gépállomásai a betakarítás sikeréért?

Next

/
Thumbnails
Contents