Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. május (8. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-21 / 117. szám

: Kuiákbcreiic könyvelőt zárt ki a kerekegyházi Előre tszcs Az ellenség ' lebecsülése’ a csak szavakban hangoztató t éberség olyan káros betegség fa.lun, amelvbő1! csak- keserves tanulság gyógyítja ki legtöbb­ször a dolgozókat. A kerek­egyházi Előre terme ószövet­kezet tagsága is c=,ak most látja kárát: miért nem járt nyitottabb szemmel a csopor­ton belül, miért csak a szövet­kezet kapuján kívül képzelte az ellenséget, amely éppen ezt felhasználva furakodott bä a tagság soraiba. Penczi János rövid jellemzé­se: roügyosgárdi'sta volt. Hor­thy vérbíráina;k még véresebb- kezű pribékje. Hosszabb ideig FülöPszálláson volt jegyző, majd Kerekegyházán hegybr ró- Rovottmultú: útlevélhami­sításért büntetve volt. 13 hold földje volt Kerekegyhá­zán, amit cselédekkel műve*- tetett, mert maga. közben ku- neekedeti, Dolgozott nála Sá­ri Pál i*. a csoport jelenlegi tagja, akit Pencz. amikor a bérét kérte, elzavart- ' , Ez a személy az akkori er nők bizalmából könyvein lett- A dolgozók ugyan tiltakoz­tak, de ez a 'tiltakozás nem volt elég erős. hogy észhez- térítse az elnököt. Hogy a tagságnak ez a gyengesége mit eredményezett a csoport kárá­ra, az kitűnik Pencz alias dol­gaiból- . . , A rolt rongyosgárdfea o-t ártott, ahol tudott. Az ősszel az elnök tudta nélkül vissza­utasította azt az 50 mázsa tengerit, amit államunk aján­lőtt fe! a, sertések meghízta- lására- Maid kéjeit b uszított, híreszí'el’te, hogy az állam nem segít a. csoportnak." Össze, elvállalta a iószágíelelősi te­endőket is. hogv munkaegysé­ge szaporodjék. A takarmány az ő keze alatt esákiszalmája lett. legtöbbet rí maga. oocsé* kolit el, mert attól sem nacli visszaJ hogy Jancsik István hutáktól fejőre fogafi.ion tehe­net, persze a, csoport takar­mányán- S amikor fogytán volt már a takarmány, áUu; húzta másra a jószágfelelősi teendőke:. _ _ „ Pencz a csoportban klnt'évo kulákbarátainak érdekeit kép­viselte. A tagosítás során az elnök hátamogött azt is Iki' mes erkedte, hogy a kulákok tagosított földjeik helvett _a legjobb minőségű földekből kaptak, a szövetkezet táblái kialakításának rovására. Az is kiderült, hogy a, iólismen Ta ri, Zsikia és Jarami nevű ku- lákokkal tart szoros barátsá­got, akiket be is akart vinni a szövetkezetbe, Mikor mindez napfényre ke­rült. a tagság végre felébredt. A közgyűlés kimondta az íté­letet: rongyosgárdistának, volt jegyzőnek, kuiákbarát kupec nek nincs helye közöttünk! — és Penezet kizárták a csoport­ból. Az esetből kemény lecke' kapott a kerekegyházi Elöre‘ csoport tagsága, de a tanúj-ág valamennyi termeiőszovetke- zét számára érvényest kutyá­ból nem lesz szalonna, « az osztályéi!enség mindig megke­resi a rést, ahol a. dolgozók közé furakod va rombolhat. Ezért kell a réseket éberséggel szilárddá tömíteni! Mi akadályozza terveink teljesítését? Üzemünk az elmúlt évben nagymennyiségű félgyártmányt do.gozott fel készárunak. A készáruk nemzetgazdaságilag elsőrendű fontossággal bírtak. Mivel olyan aluminiumötvöze- tek készültek, mely gázhegesz­téssel nem hegeszthető. ebből a feldolgozás folyamán nagy­mértékű több:etmunka adó­dott, a rejtett hegesztési hibák miaí t. Ennek megoldásán a gyár dol­gozói, műszaki szervei egyet­FORDÍTSUNK GONDOT a szénabetakaritásra és tárolásra Népgazdaságunknak jelentős ágát képviseli as á lattenyész- . tes. Fej ett állattenyésztés nél­kül", do’gozó népünk egyre emel­kedő életszínvonalának szükség­leteit kielégíteni nem lehetsé­ges. Fejlett állattenyésztés csak a «takarmányozás alapos meg­szervezésével, a takarmánya'ap biztosításával érhető el. Ennek előfeltétele, hogy mennyiségileg és minőségileg, megfelelő szá- lastakarmányt biztosítsunk, az időbeni kaszálással és a gondos tárolássá], Ennek érdekében a rétek, ár­kok. utak, gátak, erdei tisz­tások kaszálását a többségben lévő szálfüvek virágzása elején keli megkezdeni. Utak, árkok mentén termett fü lekaszálásá­nak legvégső határideje: május 35. Rétek, herefüvesek, gátak és legelők kaszálását június 15-ig, vizenyős, mélyfekvésü ré­teken termett fü betakarítását június 20-ig kell elvégezni. Ahol ez nem történik meg, ott a ta­nácsnak joga van a letakarí- tlsról a tulajdonos költségére gondoskodni. Különös gondot kell fordítani a lekaszált széna gyors beszá­llt ására, tárolására és megőr­zésére. Utak, útmenti árkok fü- t érmését azonnal silózzuk be zölden, vagy szérüskertbe hord­va szárítsuk. A szénát a kaszá­lástól számított 8 napon belül be kell hordani.' A szántóföldi takarmányok betakarításánál különös gond­dal kell megelőzni a levélper- gést. Régivetésü lucerna első kaszá’ását virágzás kezdete épít. az újvetésü lucerna első kaszálását; valamint a régive­tésü lucerna második és har. madik kaszálását, java virágzá­sában kell elvégezni. Az e ső- kas'zá’ású lucerna vágásának határideje: május 25, Vö­i’ösherét bimbózásának elején kell kaszálni, végső határideje: június 10; második kaszálásé: július 26. A baltacimot teljes virágzáskor június 10-ig kell lekaszálni, a kétkaszálású bal­tacin második kaszálásának ha tárideje: július 31. Szénabetakarításról az alábbi szervek kötelesek gondoskodni: Oiszágútmeníi kaszálókon a megyei tanács közlekedési ősz. tálya. Düiőutakon és 'egyéb községi fü termőhelyeken a köz­ségi tanács. Gát- és csatorna- partokon az öntöző vállalatok és a belvízrendező hivatalok. Árvízvédelmi töltéseken az ár- vizvéde'mi és folyamszabályo­zási hivatalok. Vasúti töltéseken a vasú tigazgat óságok. Tervgazdálkodásunk előírja, hogy az előirt szénamennyisé get a kaszálás; helyről a be gyüjtöhelyre szálT-sa minden beadásra kötelezett. Ennek a kaszálástól számított 15 nap alatt meg kell történnie. Igen fontos a széna gondos tárolása. Teljes kiszáradás után azonnal kazalbarakjuk, alája 50 centiméteres, tetejére 1— 1.5 méteres száraz szaimaréte- get helyezünk, majd szalmakö- té'lel, majd összekötött rudak­kal leszorítjuk. Alul keske­nyebb, középütt kis'zélesedö, fe­lül magasra kiélezett úgyneve­zett körtekazlakat készítsünk. Lakatos István. A francia miniszterelnök felvetette a bizalmi kérdést a parlamentben Párizs, (MTI) Mayer minisz­terelnök kedden este a nemzet­gyűlésben felvetette a bizalmi kérdést a. kormány által előter­jesztett pénzügyi terv második szakaszával kapcsolatban. A sza­vazásra csütörtökön délután ke­rül sor, A kormány pénzügyi tervének második szakasza különleges jogkör;, biztosit _ a uiyiiáztci. elnök számára különböző intéz­kedések megtételére a közigaz­gatás területén: így lehetővé te­szi számára a közszolgá'ati ad­minisztratív kiadások je éntős csökkentését is, E szakasz e’fo. gadása esetén a miniszterelnök­nek módja lenne arra, hogy rendeleti úton tömegesen bo­csásson cl közalkalmazottakat ... IMTIj, értve foglalkoztak és segítségül hívták a Fémipari Kutatóinté­zetet. A Fémipari Kutatóintézet útmutatása a apján két dolgo. zó tanfolyamot végzett, mely­nek eredményeképpen az üzem­ben lehetővé vált az ,.Argon’ hegesztési berendezéssel végzett munka. Ez a hegesztési beren­dezés mego dotta vo:na a Félegyházi Gépgyár ilyenirányú prob émáját, de az Általános Gépipari Minisztérium üzemgé­pészeti igazgatósága. műszaki fejlesztési osztá yának kötele, zö bevezetésére irányuló utasí tása ellenére ugyanez a minisz­térium beruházási osz;álya pénzügyi keretet nem biztosított még a mai napig sem. ' Miután a Kiskunfélegyházi Gépgyár az élelmezési ipar fej­lesztése folytán oly jelentős be­ruházná fejlesztésére kapott megbízást, mely az országos import szükségletet csökkenti, feltétlenül, meg kell oldani a már hónapok óta húzódó he­gesztési kérdést és a készülékek időbeni, gyors gyártását. Az országos tervhivatal élel­miszeripari osztálya ígéretet tett arra, hogy eljár az illetékes szervezetnél a három darab he­geszt öberendezés beszerzése ér­dekében, mely csupán 60 ezer forintot igényel. De sokkal töb­bet jelent a terv teljesítésénél. A vegyipari vondon mu­tatkozó szükségletek minőségi munkájához is szükséges a fen.emlüett hegesztöe'járás be­vezetése, illetve üzemen belüli kiterjesztése, munkamódszer- átadás, tapasztalatcsere formá­jában. Erre a munkára, az eljárás sikeres végrehajtására a Kis. kuniétégy házi Gépgyár hegesz­tői, művezetői vállalkoznak. Ar­ra kérik a minisztérium illeté­kes szerveit, hogy segítsék a kezdeményezést, május hó folya­mán a hegesztőberendezések be­építését feltétlenül eszközöljék, hogy a gyár június hótól kez­dődően szállítási kötelezettségé­nek megfelelően a munkát meg­kezdhesse és szeptember. 30-ig be is fejezze. Az ügy sürgős! Nem tűr há-- lasztást, mert a terv teljesítése van ezáltal veszélyeztetve! A minisztérium és az illetékes szervek segítsenek és a már hó­napok óta húzódó berendezése­ket a legrövidebb időn belül ad. jak meg üzemünknek, hogy an­nak birtokában sikerre tudjuk vinni féléves tervünk teljesíté­sét. Béke-brigád levelezője, Kiskunfélegyházi Gépgyár. Idujárásjelentés Várható időjárás csütörtök estig: Változó felhőzet, több he­lyen eső, vagy zilvatar, mérsé­kelt légáramlás. A meleg idő tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek’ az ország területére; csütörtök reggel 12—15, délben 23—26 fok Között^ (MXI2 Határozatokat kozott az MTSB az Bllli-munka megjavítására A megygi TSB értékelte a megyénkben folyó MHK munkát és megállapította, hogy ezen a területen igen komoly lemara­dások mutatkoznak, különösen az ismétlöpróbákra való jelent­kezésnél és a jelentkezettek próbázása területén. A bizottság az MHK-val kap. csolotos munkák megjavítása érdekében a következő fonto­sabb határozatokat hozta: A járási és városi TSB-k az MHK-val kapcso atos feladato­kat beszéljék meg a pártbizott­ságokkal, a DlSZ.bizottságok- kal és va’amennyi tömegszerve­zettel. Kérjék ezek rendszeres támogatását, segítségét. Hívják össze az MHK el’enör- zö bizottságok tagjait, biztosit* ság, hogy az E. B. tagjai kö­zött fel legyenek osztva a sport­körök, rendszeresen ellenőrizzék a sportkör MHK munkáját. Feltétlenül szükséges, hogy az E. B. legalább kéthetenként ü est tartson és értékelje az MHK területén elért ered­ményeket és- hiányosságokat. Minden E, B. tag számoljon be elvégzett munkájáról. Az ellenőr­zésnek az eddiginél sokkal ered­ményesebbnek ke! lennie. Elsőrendű fe’adatnak kell te­kinteni és azonnal hozzá kell kezdeni a sportkörök közötti szocialista munkaverseny szer­vezéséhez ott, ahol az még nem történt meg. A verseny esősor­ban a fejlesztési tervre épüljön, de ezen belül nagy gondot for­dítsanak az MHK testnevelési rendszerrel kapcsolatos válla­lások megtételére is. Biztosítani kell azt, hogy má. jus 31-ig minden terü’eten elér­jék, hogy a jelentkezés 100 szá­za’ékos legyen. Biztosítani kell, hogy. az iskolaév befejezéséig minden je'entkezöt lepróbáztas- sanak. El kell érni, hogy szak- szervezeti és falusi sportköreink­nél az új MHK próbázók 60 Százaikban, míg az ismétlő, próbázók 70 százalékig próbáz- zanak ie június 30-ig. Ahhoz, hogy ezeknek a felada­toknak a sportkörök megfelelje­nek, össze kell kapcsolniuk ■ a falusi és egyesületi spartakiádo- kat -az MHK testnevelési rend­szer próbázásaiva], A jól e-öké. szített spartakiád nagymérték­ben segíti az MHK tervének tel­jesítését, ezért mozdítsák elő a spart aktádon minél jobb meg­rendezését. E hó végéig minden sportkör biztosítsa azt, hogy az MHK- hoz szükséges technikai feltéte­lek biztosítva legyenek. Meg. t’e’elö pálya, ugrógödör, akadály- pálya, stb. Fokozatosan el­lenőrizni kell azt, hogy a .-sport­körök különböző szakosztályai­ban az edzők az MHK-ra épí­tik-e fel edzéseiket. Ahol nem; ott vonják' felelősségre az edző­ket. El kell érni, hogy minden sportrendezvény alkalmával MHK versenyek is legyenek, kü­lönösen MHK tornagyakortatok, Rendszeres agitációs és propa­gandamunkát kell kifejteni aa MHK-munka megjavítása érde­kében. Haszná ják ki sportkö­reink, TSB-ink a faliújságot, a sportkirakatokat, a községekben a hangoshiradót és minden ősz- szejövetelt, ahoi népszerűsíteni lehet az MHK-t. Bátran bírálja­nak ott,; ahol hanyagsággal; nemtörődömséggel 'találkoznak, Tartsa minden sportkör első­rendű kötelességének, hogy a havi jelentéseket rendszeresen és pontosan kü djék el az illeté­kes járási, vagy városi TSB hez, hogy azok lovábbjelenthes- senek az MTSB-nek. Ragasz­kodjanak a sportkörök ahhoz, hogy a jelentések adatai min­denkor a valóságnak feleljenek meg. A havi jelentéseknél mindig külön tüntessék fel azt, hogy a területen melyik szerv háuy szá­zalékra teljesítette a je entke- zéseket és a probázási terveket, Az MTSB határozata érteimé, ben bevezetik az MHK dícsérö- és az MHK szégyentáblát. Az MHK-munka megjavítás» érdekében hozott határozatok­nak igen nagy jelentőségük van. Feltétlenül szüksége?, hogy a járasd és .városi TSB-k, va­lamint a sportkörök azonna) hozzákezdjenek e határozatok végrehajtásához. Megyénkben az elmúlt évben nagyszerű ered­ménnyel végződött az MHK ter­vének tejesítése. Ha ezeket a határozatokat minden TSB és sportkör magáévá teszi, nem ké:. séges, hogy az 1953-as év ia az MHK terv túlteljesítésének éve lesz. A Bajai Dózsa országos atlétikai versenyt render A Bajai Dózsa atlétikai szakosztálya május ól-én. vasárnap országos meg­hívásos atlétikai versenyt rendez. A verseny_célja megyénkben az atlétika népszerűsítése és ebbe a sportágba minél nagyobb tömegek bekapcsolása. Felszabadulásunk eiőtt ez a sportág megyénkuen igen elhanyagolt voit. Ma inár összehasonlíthataflnut nagyobb tömegeket mozgat meg ez a . sportág, de még mindig további fejlődésre van szükség. A i'ellödés különösen szóla mutatkozik, amióta az MHK test- nevelési rendszerbe megyénkben is bekapcsolódtak a tömegek. Ma már megyénk atlétikájának vannak büsz­keségei, mint Mihályi! János, aki nagy­szerű, új súlylökö csúcsával újabb lendületet ad megyénkben. Bak ján az atlétikának. A versenyt ifjúsági, felnőtt férfi és női szamokból állították össze. A versenyen résztvenni kívánó egyesüle­tek, sportkörök nevezéseiket május Hó-én délután 2 óráig Juttassák ' el Szatmári János, Baja, Vasvári Pál-u. 11. sz. címre. A rendező sportkör versenyszämon- kent az első „három helyezettet díjaz' za, a felmerült költségeket a nevező egyesületek viselik. Ot megye birkózólmjitoksága Szegeden Öt megye legjobb ifjúsági birkózó- csapata í észvételével birkózóba jnok- ságot rendeznek Szegeden májas 24-én és 25-én. A verse aven Bács-Ivskun, Csongrád, Hajdú, Borsod és Pest me­gyék legjobbjai találkoznak. Az első napon kötöttfogásban mérik össze erejüket az ifjúságiak, a másod'k na­pon pedig szabadfogásban. Ezen a versenyen résztvesznek tehát az ország legjobb vidéki birkózószak­oszlalyainak utánpótlása. A Kalocsán nemrégen lezajlott országos ifjúsági bajnokságon megvénk fiataljai ’ igen szép-u szerepeltek, melynek során két bajnokságot, négy második és egy harmadik helyezést értek el, ami bizonyítja azt, hegy megvénk birkózó­sportja komoly erőt képvisel. Szegeden szombaton és vasárnap sorrakerülö kétnapos versenyen me­gyénk ifjúsági birkózóitól jó szerepe lést várunk. Ökölvívás Kecskeméti Honvéd— Kiskunhalasi Kinizsi 10 ;6 A Piarista-gimnázium DlSZ-termében mintegy 50C nézó elolt került sor a két együttes összecsapására. A szorító vi­lágítása mmi veit megfelelő, de a szo­rító kötelei is olyan lazák voltak, hogy nem egy esetben csaknem komoly sérülést eredményezett. A rendezőség­nek a jövőben minderre sokkal na­gyobb gondot kelj fordítani. A két csapat’ barátságos mérkőzését Tóth ve­zette. A kecskeméti^ csapatból Vörös és Pécsváradi kiütéssel. Bihari, pontozás­sal. Luczai és Kajdi úgy győzött, hogv ellenfelét leléptették. A halasi öklöruk közül Gergő és Huszár pontozással, miig Bíró kiütéssel győzött. Egyenlő erők küzdelmét láthatta a közönség. Sajnálatos, hogy a halasi versenyzők egy részo igen szabályta­lanul ökioz. Egv súlyos mérkőzés-ve­zetői tévedés történt, amely befolvá- soPa a végeredményt, A kiskunhalas: Oláh withalyosaá^Jóütötte_.Kajd■ de szabálytalan ütés miatt mégis Kajáit hozták ki győztesnek. Nem volt szabálytalan az ütés. Az igazságos eredménynek 8:8 felelt volna meg. Apróhirdetés FŐSZER- és Édességkereskedelmi V. (Kecskemét, Reiszmann Sándor-u. 23.) keres megvételre üzemképes állapot­ban lévő motoros, vagy kézi ecet-, vagy borszivattyút. ’ fialj Bácskískunmegyel NEPUJSAS az MDP Báesbiskunmegyei Bizoitsága Felelős szerkesztő: KÖVARt PETER Szerkesztőség:- Kecskemét, Széshsnyl-tér í sz. Telefon: 23-19, 11-22 ás 20-9) Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét. Széchenyi tél 1. sz. Telelőn: 22—Q9 BázsUfskúrmiegyet Nyomda V. Kecskemét. —> Teletöm 24-09 gglelüíi Fa> Jmre igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents