Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. december (7. évfolyam, 282-306. szám)

1952-12-07 / 287. szám

í BÁCSKISKUNMEGYEI NÉPUJSÁG A mezőgazdaság arca Jugoszlá­viában és Magyarországon. — A bírálat és önbírálat minden párttag joga és kötelessége. — Kelebián a múltra emlékeznek, — Békeküldötteink beszámolói nyomán. \A MDP BÂCSUlSIilMNEOYËI PÍKTBIZOTTSÁgÁKAK LlPJá vtl. ÉV FOLYAM, 287. SZÁM <!»•« 51» tillér 1952. DEC 7, VASAKNAP Harcoljunk megyénk becsületéért Alig pár hét választ még el bennünket az újév küszöbé-ö-. A még hátralévő időben megyénk falvaiban központi feladat: a beadási tervek minden lészleté- ben való hiánytalan teljesítő e. Az egész ország most megfe­szíti erejét, hogy a fagy és az aszály okozta nehézségeket le közűje és győzelemre vigye öt­éves tervünk nagy ügyét. Az ötéves terv eddig is már sok-sok alkotást adott megyénk­nek. Többszáz családnak bizto­sit jobb életet a Kiskunfélegyhá­zi Bányászati Berendezések Gyára. Megkezdték a Félegyháza —Baja közti betonút f öldmunkál- nak építkezését is, amelynek 101 millió forintjából sok e ilt mun­kabérekre is, Ipari dolgozóink harcolnak a tervek tül'eij íoké- séért Dolgozó parasztságunk­nak is kötelessége, hogy telje­sítse a beadást, mert. ez több gé­pet, több kultúrotthont, több bekötöútat, több villanyt, stb, jelent. Megyénk a begyűjtési verseny ben hosszú hónapok óta a szé­gyenteljes utoisó helyre Szo­rul*. Most az a feladat, hogy visszaszerezzük becsületünket és december 21-re minden részleté­ben teljesítsük a begyűjtési ter vet. Mi a teendő? Első és legfontosabb feladat tunk, h<*gy felszámoljuk taná­csaink megalkuvását, opportu­nizmusát. Ez többféle formában nyilvánul meg. Sokhelyütt még mindig nem alkalmazzuk következetesen a törvénysz-bta büntetést, kártérítést a késlel kettőkkel szemben. Eltörjük, hogy a kulákok szabotálják a beadást. Nem szorítjuk a ku- lákokat kötelezettségeik telje 1 tésére. A megalkuvás egyik formája az is, hogy a hátra­lékosokkal szemben nem érvé nyesitjiik a törvény szigorát. Nagy és megtisztelő feladat tár a begyűjtési állandó bizott­ságokra is. ök küzdjenek a be­gyűjtési harc első vonalában. Jó felvilágosító munkával, aktí­vák szervezésével mozgósítsák a dotgozókat. Jó munkát végzet­I-akitelek községben Zubor Lászlóim, begyűjtési állandó bi­zottsági elnök, aki a bizottság tagjaival ütemtervet do gozott kisgyűlések tartására. A beüte­mezett 30 kisgyűlésből 16 ot már megtartottak. Ez nagyban hozzájárult, hogy Lakitelek a bét legjobb községe közé került. A begyűjtés sikerének másik feltétele, hogy még gondosabb, még alaposabb, még türelmesebb felvilágosító munkát végezzünk falvainkban, A begyűjtés ttljes sikerének egyik legfőbb feltélele: az alapos, rendszeres politikai felvilágosító munka Magyaráz zuk meg a do*gozó paraszt ág nuk, hogyan függ össze őrs á guuk épi'ése, gyermekeink jövő je, a falu és város jólétének nö­velése, békénk védelme a beadás teljesítésével. Döntő feltétele a beadás si herének a kommunista pé'd mu- tatás Is. Még mindig vannak me gyéufeben tanácsfunkcionáriusok, tömegMcrvezeti vezetők, pari­és tanácstagok, akik az állam­mal szembeni kötelezettségüké, nem teljesítették. A tanács- apparátusban lévő elnökhelyet tesek közül a ktikoricabe-dássa. 4, seriésbeadással pedig 7 van hátralékban. A vá‘aszíott ta nácstagok és pót-tagak 9 szó zaléka még nem tett eleget be adási kötelezettségének. A példa mutatás megjavítására az szükséges, hogy falvainkban liá­néi előbb állapítsuk meg a hát­ralékosok névsorát. Ezeket ke­ressék fel a népnevelők és győz zék meg felvilágosító munkává'- Akik ezekután sem hajlandók beadásukat teljesíteni, azokat keményen vonják felelősségre. A begyűjtés* akkor tudjuk sikerre vinni, ha továbbszéle-tt­juk a versenyt. A beadást nemcsak teljesíteni lehet, hanem túlteljesíteni is. Ezt több járás­ban nem tartják szem előtt. így a kecskeméti, kiskunhalasi, kun- szentmiklósi járásokban nemhogy javítottak volna az elmaradása kon, ellenkezőleg visszaesett a versenymozgalom és így elma­radtak az eredmények Is. A kun»zentinik1ósi járás egy hét alatt az ötödik helyről a he­tedikre, a kiskunhalasi a 7-rői a nyolcadik helyre szorult. A kecskeméti járás úgylátszik megelégedett, hogy még mindig az utolsó helyen tanyáz. Ezek­nél az elmaradt járásoknál lel kell vetni a felelősség kérdő sét is. A begyűjtés sikerének Igen fontos feltétele még az élenjáró dolgozó parasztok aktivizáló a. Megyénkben valamennyi beadási cikkből november 80-ig közel 25 ezer dolgozó paraszt teljesí­tette beadását. Tanácsaink bát­ran vonják be a felvilágosító munkába ezeket a dolgozó pa-, rasztokat. Ezek a legjobbak már megértették, hogy kemény küz­delmet kell vívnunk azért, hogyj a nagy nehézségek ellenére is : maradéktalanul tetjesltsük a tér-* vet. Ezek megértették, hogy ez a harc azért folyik, hogy no épüljön a tervezettnél ke­vesebb egészségház és kultűr- ház, bekötőút és iskola falun.•; Ne ke'ljen csökkenteni a falu i segítségére küldött gépek *zá I mát. Ezért 100 százalékban tel-' jesítették a tervüket, hogy a haza is 100 százalékban telje­síthesse ígéretét, ötéves tervün­ket. Ezeknek a jó hazafiaknak személyes érdekük részt vei!ni hanyag társaik felvilágosításá­ban, meggyőzésében. Itt az MNDSZ-aSSzonyaink is segítsé­günkre siethetnek. ök még segédkezhetnek a piacok és fe­ketevágások társadalmi ellenőr­zésében is. A báesa'mási járás piacain például az MNDSZ a>z- szonyok számos tojást árulö pa- rasztasszonyt győztek meg é így az°k teljesítették tojá be'Má sukat. Kormányzatunk nemrég meg­jelent rendeletében újabb kedvez ményt ad a beadásuk2* telje­sítőknek. Alti kukoricából, n:.p ' raforgóból, tojásból, tejből de­cember 10-lg az egész évt beadá­sát rendezi, annak az eddig Megkezdődött a DISZ első országos értekezlete Szombaton reggel a parla­ment kongresszusi termében megkezdődött, a DISZ orszá gos értekezlete, melven meg; telente,k pártunk Politikai Bizottságának és Központi Vezetőségének tagjai, kormá­nyunk képviselői, valamint J.acciues Denis, a DÍVSZ fő­titkára- . A párt Központi Vezetősé­ge június 28'i határozatának végrehajtásáról és az ifjúsági szövetség további feladatairól Denen István, a DISZ főtit­kára tartotta meg beszámoló­ját — Közel két és fél év telt el azóta, borja pártunk sok­évtizedes harcának eredmé­nyeképpen Uákosi elvtárs kez­deményezésére me ablakait a, Dolgozó Ifjúság S övetsége — mondotta, majd az eddig: eredményekről beszélt. — Az elmúlt idő alatt rohamosan emelkedett az ifjúság politi­kai. műveltségi színvonala, növekedett az ifjúság részvé­tele hazánk építésében. Az if­júsági saövetsr - fejlődése azonban nem tartott lépést né­pi demokráciánk és a fiatalok nagv táborának fejlődésével, a szocialista építőmunka fel adataival. A várt Központi Vezetőségének június 28-i ha­tározata mélyrehatóan tárta fel az alapvető hibákat és a feladatok meghatározásával se áttette az elmaradás gyors felszámolását. Pártu k Köz ponti Vezetőségének határoza­ta még ragyogóbb értelmet uvert a Szovjetunió Kommu­nista Pártja XIX. kongres­szusának. Sztálin elvtárs ú.i tanításainak fényében — foly tatta Dénes István- A DlSZ ideológiai és gyakorlati mun­káidnak alapvető feladata hogy pártunk irányításával tanulmányozzuk, az if.iúsá: közkinc&évé tegvük és min­dennapi munkánkban alkal­mazzuk Sztálin elvtárs kor szakalkotó művét és a XIX kongresszus anyagát. A továbbiakban Dénes 1st ván beszámolt az ifjúság, mozgalom tdd:gi eredményei­ről és vázolta a további fel­adatokat. Kiemelte többek kö­zött, hogy az ifiúsáa hazafias szellemű nevelése és különö­sen a haza fegyveres védel­mére való felkészítése szövet­ségünknek becsületbeli ügye Az ifjúság bevonásának ' a békemozgalomba elsősorban azt kell jelentenie, hogy en­nek segítségével s elmélyít­sük és erősítsük a magvar if" iúságban a proletárinternacio­nalizmus szellemét és a Szov­jetunió vezette béketábor le­győzhetetlenségébe vetett hi­tet. A békemozgalom segítsé- n--vel is el kell mélyítenünk az ifjúság gyűlöletét az im­perialisták orgyilkos ember­rabló bandája és csatlósa, a Tito-fas zmus ellen. A DISZ ideológiai munká­jának területén alapvető hi­baként hozta fel. hogy az if­júság között végzett nevelő- ffiu kát nem kapcsoljuk elég­gé össze a szocialista építés gyakorlatával. Beszámolójá­ban megállapította, hogy a fiatalok között a párt legszi­lárdabb támasza a munikásif- iúság. amelynek mind na­gyobb többsége kész arra. hogy a,szocialista versenyből ólenjáróan vegye ki részét. Ezzel kapcsolatban beszélt az üzemi DlSZ-szervezetek fel­adatairól. Dénes István 'beszélt a fa­lusi DlSZ-szervezetek munká­járól is. amelyek részvétele ja­vult a mezőgazdasági munká­ban és a versenyben. — A fa­lusi DlSZ-szervezetek alapfel­adatává kell tenni, haav min­den területen seyítsenek a pártnak és a aazdasági vezer térnek a munkafeayelem és ál­lami fegyelem betartásában. A falusi munka középpontjá­ba a szoc'alista szektor, külö­nösen a termelőszövetkezetek DISZ-szervezeteinek megerő­sítését kell állítani. A DISZ falusi munkáidban éles és konkrét politikai leleplező harcot kell folytatni az osz- tálvidegen és ellenséges ele­mek befolyása ellen. Dénes István a továbbiakban a ta­nulóifjúság közötti politikai nevelőmunka javításáról be­szélt. S hangsúlyozta, hogv a DISZ munkáját ki kell ter­jeszteni a fiatal értelmiségi dolgozók széles tömegeire. Ki­emelte az úttörő-mozgalom és a vele való foglalkozás jelen- tőségét is. Összefoglalva Dénes István vázolta a DISZ alapvető fel­adatait: — Legfontosabb! hogv biztosítsuk a párt veze­tését a DISZ-ben és azt. hogy a DISZ vezetői és tagjai ma­radéktalanul meg is értsék a pártvezetés jelentő-égét. Biz­tosítsuk a dolaozó ifjúság, a munkáé és ifjúság mind szélesebb tömegeinek be­vonását és példamutatását szocializmus építésében, a® ötéves terv végrehajtásában. Segítsük a pártot az ifjúság szocialista szellemű nevelésé­ben. szakmai és általános mű" veltségének, politikai képzett-» ségé~ek emelésében, az ellen-» ség ideológiai befolyása elleni harcban. Szövetségünket a magvar dolgozó és tannló if­júság milliós, erős. szervezett seregévé fejlesszük és bizto­sítsuk. hogy a vezetés a köz­ponttól az alapszervezetekig az ifjúság tömegeivel való eleven kapcsolatokon alapul­jon. Dénes István referátuma után az értekezlet részvevőt megindították a vitát. Győr megye nyerte el a Minisrtertonács begyűjtési vándorzós.zlaiát Kormányunk küldötted 7-én, vasárnap adják át. a begyűjtési versenyben élenjáró megyéknek, járásoknak, községeknek és ter. melőszövetkezeteknek a nagy kitüntetést jelentő verseny­zászlókat és jutalmakat A legnagyobb kitüntetést: a Minisztertanács vándorzásziajá: Győr megyének adja át Tisza József begyűjtési miniszter, a Minisztertanács 50.000 forintos jutalmával együtt. A második legjobb megye: Zala, a begyüj tési miniszter vándorzászlaját és 30.000 forint jutalmat kap. A harmadik legjobb megye: Komárom, ugyancsak a begyüj. tési miniszter vándorzászlaját és 25.000 forintot kap. Vándor­zászlót, elismerő oklevelet, ösz- szesen több mint 400 ezer forint jutalmat kap az ország 50 leg­jobb községe, 50 legjobb ter­melőszövetkezete, 10 járása és 5 városa is. A begyűjtés győzelméért leg lelkesebb munkát végző dolgo­zók, tanácselnökök, nyilvántar­tók részesülnek ebből a jutalom­ból. A begyűjtésben élenjáró 300 dolgozó parasztot az ország legszebb üdülőhelyein, a begyűj­tési minisztérium kéthetes üdü­lésben részesít. Letartóztatták Mohamed Messzadit., a Tuniszi Általános Munkásszövetség új főtitkárát Ferhat Based, a Tuniszi Általános Munkásszövetség (TJGTT) vezetőiének meggyil­kolása után a francia gyar­matosítók újabb terrorakció­kat kezdtek Tuniszban. Szom­batra virradó éjjel a hatósá­gok letartóztatták Mohamed Messzadit. akit Hased meg­gyilkolása után bíztak meg a szakszervezeti szövetség /veze­tésével. Vele eevütt tartóztat­ták le az UGTT adminisztra­tív b zott&ágának egv tagját is, Amor R'ahit. (MTI) kivetett kártérítés 97 százalékát elengedik. A rendelet megjelöli azokat a kedvezményeket is, amelyek az egyes beadási cik­kek túlteljesítése u‘án járnak. Ezekről községi tanácsaink rész. letes felvilágosítást adnak. Megyénk do!gozó parasztsága a felszabadulás óta nem -egy I esetben megmutatta sze ! retetét népi demokráciánk, gyü- I löletét a határainkon acsarkodó • Tito-banda Iránt. Most, ami.ior ! megyénk becsületéről, a begyiij- ' tési tervek december 21 re való teljesítéséről van szó, minden becsületes dolgozó parasztnak feladata* begy a beadási kö­telezettség teljesítésével járul­jon megyénk, országunk e nagy ügyéhez. Legyen je'szavunk: Teljesítsük minden rész-eté ben a begyűjtési tervet! Ne legyen egyetlen hátralékos sem községeinkben! Both Zsigmond, . a megyei tanács vb-elniü»®^

Next

/
Thumbnails
Contents