Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. október (7. évfolyam, 230-256. szám)

1952-10-26 / 252. szám

BÁCSKISKUNMEGYEI Több megbecsülést as ideoló­giai munkának. — Évülő szo­cializmus,, épülő kommuniz­mus. — A gépállomások bri- <j üld munkája. ami iU 1IÍP BÁ€SÍÍISKUIMEGIEI PARTBIZOTTSÁ^ÁlVAIC LUNÍA r- r- in f“- -"t -“w ^ úi r-<m ii»iidn<iMttrifcditdtiiimititMUiaiitiitrii«ri nt n nf r-, VII. ÉVFOLYAM, 253. SZÁM Ama 50 fillér 1952. ŐRT. 26, VASAKNAP Pártunk történelmi feladata A Nagy Októberi Szocialista Forradalom SS. évfordulójának tiszteletére ** " " " 1 üzemeink dolgozói lelkesen harcolnak a november 7-re tett vállalások valóraváltásáért Pártunk előtt most az a megtisztelő feladat áll. hogy alaposan elsajátítsa és egész tevékenységének alapjává te­gye a marxizmus-leninizmus e korszakalkotó eredményeit” — hangsúlyozza pártunk Központi • Vezetőségének ok­tóber 23‘án tartott ütésén Rá­kosi elvtàrs a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX. Kongresszusáról tartott be­számolójában. Rákosi elvtárs beszámolója alapján határozatot hozott a Központi Vezetőség, amely­ben utat mutat a pártnak, mindenekelőtt pedig a párt­aktíváknak, hogyan kell e megtisztelő nagy feladato­kat végrehajtani- Sztálin e.v" társ új műve „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban” a marxiz­mus-leni nizmus jelentős to­vábbfejlesztése és jelentős lé­péssel viszi előre- a marxiz- muö-lenin izmus tudományát és újabb erős fegyvert ad a kezünkbe. Sztálin elvtárs új műve megmutatja a kommu­nizmus teljes győzelméhez ve­rető utat, feltárva azt a bá­rom alapvető feltételt, ame­lyet a kommunizmusra való Éttérés előkészítésénél meg kell valósítani. Először is biz­tosítani kell a termelés, első­sorban a termelési eszközök termelésének szüntelen növe­kedését. Másodszor: az össz­népi tulajdon színvonalára kell emelni a kolhoztulajdont. Harmadszor: olyan kulturális fejlődést kell elérni, amely biztosítja mindenki számára fizikai és szellemi képessé­geinek minden oldalú fejlő­dését, oly műveltséget, mely mellett a társadalmi fejlődés aktív tényezőjévé válhat, sza badon választhatja meg fog­lalkozását és nincsen egész életéra egyetlen foglalkozás­hoz kötve. Rendkívüli fontossága van számunkra is annak, hogy Sztálin elvtárs feltárta a szó cializmus alapvető gazdasági törvényét Ez a törvény így hangzik: „az egész társada­lom állandóan növekvő anya. fii és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biz­tosítása a szocialista termelés szüntelen fejlesztése és töké­letesítése útján. a legfejlet­tebb technika, alapján.’1 Pártunk Központi Vezető­sége feladatául teszi Sztálin elvtárs művének, a Kon­gresszus beszámolóinak s ha­tározatainak feldolgozását a párt és az állami oktatás minden területén, Sztálin plvtárs zseniális müve és a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. Kongresszusá­nak. anyaga a győztes s*ocia­tetlenül gazdag tankönyve, Ennek a tankönyvnek minden elsajátított gondolata és sza­va gyümölcsöző cselekedetté válik a szocializmusért folyó báréban, A Kongresszus ha­tározatai elősegítik a népi de­mokratikus országok szocia­lista építőmunká.iát is és megvilágítják a békéért való haro útját. A határozatok felmérhetetlen segítséget nyújtanak az egész emberi­ségnek, hogy eredményesen meggyürkőzzék korunk égető kérdéseivel­A Központi Vezetőség a pártaktíva, különösen a pro­pagandisták alaposabb elmé­leti felkészítése érdekében úgy határozott, hogy a Központi Vezetőség Előadói Irodája 1952 novemberétől indítson előadássorozatot Sztálin elv­társ művének és az SZKP XIX. Kongresszusának leg­fontosabb kérdéseiről. PártaJktívánk azzal# hogy tanulmányozza Sztálin elv­társ világtörténelmi jelentő­ségű emeleti felfedezéseit, azzal,' hogy elsajátítja az SZKP XIX. Kongresszusának anyagaiban lefektetett gaz­dag tapasztalatokat, felvérte­zi magát és népünket a tár­sadalom átalakításának még eredményesebb munkájára, a szocializmus felépítéséért folytatott még . eredménye- sebb harcra. A kongresszusi anyag tan­könyvéből kicsendül az is, hogy a szocializmus felépíté­se csak a tömegek részvételé­vel valósítható meg. Ez a ta­nítás különösen fontos szá­munkra- Nem egy országos jelentőségű kérdésben; annak meg o ld ásáb an, végr eha j t ás á- ban — mint például begyűj­tés,; az őszi munikák elvégzé­se — megyénk erősön el van maradva. Az elmaradásnak egyik döntő oka éppen az. hogy megfeledkeztünk arról, hogy a feladatokat a tömegek aktív részvétele nélkül nem valósíthatjuk meg. Párt- és állami funkcionáriusaink, ve­zetőink ezen a területen 1« bőven meríthetnek a kon­gresszusi anyag gazdag kin­csestárából, A kongresszusi anyag tanulmányozása vilá gító fáklya legyen pártszer­vezeteink előtt, amely meg­mutatja számunkra# hogy a további győzelmek egyik leg­fontosabb feltétele a kommu­nisták politikád aktivitásának fokozása> párttagjaink állan­dó harca a párt. és kormány- határozatok végrehajtásáért Tegyük Sztálin elvtárs zse­niális művét és az SZKP XIX. Kongresszusának egész anyagát pártunk és államunk Megyénk ipari üzemeinek dolgozói lelkesen küzdenek november 7‘re tett felajánlá­sok teljesítéséért. A kommu­nisták és népnevelők felvilá­gosító munkája nyomán új munkahősök születnék, akik magukkal ragadják az elma­radókat és példájukkal len­dítőerőt adnak a versenyzés további munkájához. Erről tanúskodnak üzemeinkben el­ért eddigi eredmények. A Kiskunhalasi Fűtőházban Lelkes munka folyik az őszi csúcsforgalom sikeréért. A dolgozók párosversenyben küzdenek azért, hogy minél több szenet takarítsanak meg jó munkájukkal nép­gazdaságunknak. Németh B. Sándor segédkezelő és Szabó André» fiiul ^zúzalékos el ért szénmegtakarítással az első helyre került. Nagy Ist­ván mozdonvvezető és K& mán Imre fütő 32 százalékos szénmegtakarítással mutat- nalk példát a többieknek, A javítóműhelyben is napról- napra új munkagyőzelmek születnek. Verbanecz István kazánkovács 125 százalékos teljesítményével járul a béke védelméhez. Tamás Mihály tüzikovács 126 százalékot ért el. A kalocsai Margit-raalomnál ' Napról-napra fokozódik a nemes vetélkedés a vállalás teljesítéséért. Kommunisták, népnevelők példás termeié-, sükkel agitálnak az adott szó becsületes valóraváltásáért, A dolgozók a‘kiőrölési verseny­ben elért kitüntető első helye­zésűik megtartásáért küzde­nek. Eddi a a 13.773 forint ér­tékű vállalásukból október 20-ig Í737 forintot teljesítet­tek. A brigádok versenyében első helyre Horváth Ferenc őrlő brigádja került Ili szá­zalékos teljesítményével. — Cselik István brigádja 111 százalékos eredményének túl­szárnyalásáért küzd. Téglás István brigádjának 108 szá­zalékos eredménye harcos kiállás a béke nagy ügye mellett. A Bányászati Berendezések Gyárában Az üzem (kommunistái nem­csak példamutató munkájuk­kal, hanem felvilágosító sza­vukkal, faliújságra írt cik­keikkel segítik elő az adott szó valóraváltásáért folyó küzdelmet. Az üzemrészek­ben napról-napra növekedik gi, kulturális és szervezeti te­vékenységének vezérfonalá­vá, Következetesen és érte­lemszerűen alkalmazzuk a mi viszonyainkra­azoknak a dolgozóknak a szá­mai akik érzik azt. hogy a párt és haza számít szavukra. Ez a felelősségérzet új muu- kaslkerekre ösztönzi az élen­járóikat és a lemaradókat. A vasszerkezeti műhelyben Ivá- cson Tibor csoportja 125 szá­zalékos termelésével halad qz élen. A szegecselőknél Tarsi Ferenc brigádja 113 százalé­kot ért el. A szerszámkészítő műhelyben Kutasi Mária gyalus 113 százalékos teljesít, menyével mutat néldát női dolgozótársainak. Fehér Er­zsébet marós 111 százalékos termelésével járul a béke vé­delméhez, A Kecskeméií Cipőgyárban A dolgozók termelési érte­kezleten elhatározták, bogs ú.i munkagyőzelmekkel kör szöntik az Októberi Szocia- lista Forradalom 35. évfordu­lóját. A vállalás óta jelentős eredményeket értek el a mi­nőség megjavításában. Bebi­zonyították, hogy nemcsak ígérnek, hanem szavukat va­lóra is váltják. Október má­sodik dekódjában a minőségi munkájukat 95-32 százalékra növelték. A műszakiak és mi­nőségi, ellenőrök naponként az üzem termelésének meg­kezdése előtt értékelik az cí­műit nap eredményét és hi­báit és a felmerült mulasztá­sok kiküszöböléséért harcba indulnak. Ez a módszer segí­tette ahhoz a dolgozókat, hogy szép eredményeket ér­tek el a termelés területén. A hUdvusztai állami gaz­daság traktorosai november 7 tiszteletére vállalták, hogy az őszi mélyszántást a mi­nisztertanács által megállapí­tott határidő előtt elvégzik> 120 százalékos normateljesítés mellett. A munka meggyor­sítása érdekében állandóan két műszakban dolgoznak. A gazdaság Zaja nevű gya­potszedő brigádja vállalta, hogy a gyapotszedés munká­ját november, 7-re befejezi. A gazdaság dolgozói azt is elhatározták, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom évfordulójára, teljesí­tik sdózási tervüket• Bajer József a sárközi üzemegység fejőgulyása a gazdaság összes fejőgulyásait versenyre hívta ki és elhatá­rozta, hogy a 10.5 literes fe- jési átlagot 12 literre emelu ennek érdekében felhasználja munkra, hogy alaposan elsa­játítsuk és egész tevékenysé­günk alapjává tegyük a tan­könyv minden mondatát. A nagy sztálini mű és az SZKP Szkenderovics Károly kanto’ zó 141 száza'-ékos teljesítmé­nyével halad az élen. Udvar- di Ilona tüzőnő 148 százalékos teljesítményével mutat pél­dát dolgozótársainak. Tercsi Imréné kommunista tűzőnő 128 százalékos termelékenysé­gének túlszárnyalásáért har­col. Csaba István sztahano­vista talpszélvarró 135 száza­lékos eredményével védi .a békét. Bíró Mihálv kommu­nista talpszélcsiszo:ó 130 szá­zalékot ért el. Az üzem dolgozóinak az a feladata, hogy a hátralévő időben következetesen bar* co'janak a mennyiségi ter­melés növekedéséért; a napi terv teljesítéséért, mert csak így képesek negyedik ne­gyedéves tervüket idő előtt befejezni. A Kecskeméti Konzervgyárban Az üzemrészek dolgozói kö­zött nemes verseny alakult ki a, fogadalmak idő előtti telje. «Réséért- A kádárműhelyben llragon László, K.oszó Mihály 219 százalékot, Nagy Károly 257 százalékot ért el oiktóber 24-én. A tésztaüzemben Tér­jék Rózsa 140 százalékos ter­melésével mutat példát dől* gozótársainak, Az édesiizem- ben folyó brigádversenyben az Előre brigád tagjai lelke» munkájukkal 134 százalékra növelték teljesítményüket. A Béke brigád tagjai 133 száza- ■ékos eredményükkel tesznek hitet a béke megvédése mel­lett. a szovjet tapasztalatokat és &• fejősteheneknél bevezeti az egyedi takarmányozást. Gelencsér Mihály a hildnusztai állami gazdaság levelezője. Fiildhériőcsoport alakult Baján A ba.iai földmüyesszövetke- zet keretén belüL működő ..Egyénileg gazdálkodó gyü­mölcs' és zöldségtermelők csoportja” tíz tagja elhatá­rozta, hogy Baja határában; Sumárban az állami tarta­lékterületből 97 holdat hasz­nosításra átvesz- Az átvett, terület megmunkálására meg­alakították földbérlő cső" portjukat. A csoport tagiaí az átvett földterületen már megkezdték a mélyszántást a tavasziak vetése alá. naik tanulmányozásával, elsa­játításával és eredményes- al­kalmazásával dolgozó népünk pártunk vezetésével' becsület­tel eleget fog tenni megtisz­ü&t a,_ ép ít ömuiua. Jómexíthe maUtikak ideológiai; gazdagág. „.MásÖMelQu, Ififedai. ©ás. Aix. KbttÄiSegäisa -*Ui^s4:iMaJtö£tfeeimj, feladatának, A hiidpusztai állami gazdaság dolgozói is készülnek november 7-re

Next

/
Thumbnails
Contents