Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. szeptember (7. évfolyam, 205-229. szám)

1952-09-11 / 213. szám

Tasson lelkeshangú tanácsülésen közel 200 dolgozó paraszt lépett párosversenyre a felhívásukban megjelölt pontok vaióraváltásáért Este van, a nan már régen lehaiaát tiudni, s a iöldi oiet is pihenni tér. ISv temek a napok a hetek.., Ma azonban még sem oiyati (•.sondes az é'et Tasson. Az új kultúrterem felöl élénk* pat togós Ütemű dalok száknak az esti sötétségbe. Az utcák te ioigulmaeuhbak mos:. A dm gozó parasztok kisebb csopor­tokba verődve haladnak a ta­nácsháza felé a kultúrte­rembe. Nyolc óra lehet. A kultúr­terem zsúfolá9ig megtelt. A ■sözreg dolgozói tanácsülésre jöttek össze. Varga Lajos 3 holdas dolgozó paraszt, mint a begyűjtési állandó bizott­ság elnöke, megkezdi az e,ő' adást. Mindenki nagy- figye­lemmel hallgatja- a beszámo­lót.. —■ Községünkben csaknem minden dőld ózó paraszt be. csülclvsen eleget telt a gabo­nabeadási kötelezettségének — kezdi az előadó, majd így folytatja. — Augusztus 18ra, alkotmányunk harmadik év­fordulójának méltó megün­neplésére 122 százalékban tel­jesítettük az előirányzatot. Most a kapásnövények be­gyűjtésén van a sor. Öröm­mel mondhatom, hogy már eddig is számtalan dolgozó paraszt példásan e-eaet telt a Kukorica-> a napraforgó- és burgonyabeadás terén. A több között Major György 2 holdas dolgozó paraszt 122 «zúzalékban, liácz Gábor 10 holdas 119, Makkal Sándor 108, Katona György 141, Ko­vács Eerene 112, Farkas Jó­zsef 125, Bárány László 10í «zúzalékban. A szavak elhangzása után egy néhány pillanatig csend van, aztán hirtelen nagy taps rúg fel. A zaj lassan elül és a háromholdar gazda tovább folytatja mondókáiát: — Azt akarjuk, hogy a ki­vetett terményt mindenki (l legrövidebb időn belül telje­sítse. ML vállaljuk, hogy <1 burgonyabeadást szentember ‘Jóra 1W százalékban, a nap­raforgót ugyanarra az időre zou, a kukoricát pedig október 1-re 105 százalékban teljesít­jük. így akarunk, ünnepelni ■november 1-én. Mén azt is megígérjük, hogy a ba­romfi- és a tojásbe gyűjtési tervünket Sztálin elvtárs szü­letésnapjára, december 21-re J00 százalékban, a sertéselő­irányzatot pedig ugyanerre a napra 60 százalékban végre­­hajijuk­— Most egyben versenyre hívjuk a megye összes doldo­­zó parasztját a begyűjtési csata sikere érdekében. Csat­lakozzon minden község, minden járás a versenyünk­höz, hogy a vereenypontban megjelölt határidőre teljesít­sük a kukorica-, a burgonyá­éi a napraforgóbeadási ter­vet. Nagy tapsvihar fogadja a felhívást. Majdnem minden sorból hármasával, négyesé­vel emelkednek a kezek a hoz zászóláera, — Én nagyon helyeslem a felhívást — kezdi éénk han­gon Vorák János 8 holdas dolgozó középparaszt. — Köz­ségünknek élen kell haladni. Eddig is a legjobbak között voltunk, most Sem. maradha­tunk hátrább! Ezért a negye­dik körzet nevében versenyre hívom mind a három körze­tet. Alig hogy befejezi a szá vait> Dabi Sándor 14 holdas do gozó középparaszt kér szót. — A beadásra készülő hízott disznómat három hó­nappal a határidő előtt bevi­szem es versenyre hívom Jó­zan Lukácsot. Szeptember hó 20-ra tegyünk eleget a köte­lezettségünknek. A hátsó sorokból Végh Já­nos emelkedik szólásra- — Én lerövidítem a felhívást! Szep­tember 18-ra mindenféle be­adásomnak eleget teszek. — Iparkodnunk kell mindnyá­junknak, mert annál hama­rabb kapjuk meg a szabad­piaci jogot. Egyikünk számá­ra sem közömbös, hogy előbb, vagy utóbb adhatjuk szaba­don a feleslegünket. Lelkes hangulatban folyik a páros versenykihívás. Guba­csi Gyula, Balogh Mária, Ku~ levies Józsefné, Foraó János, Szatmári Gábor és több mint 100 dolgozó paraszt egymást hívja versenyre. A Lenin tszcs dolgozói ne­vében Sóhajtó Ferenc is csat­lakozik a kihívásokhoz. Így folyik a hozzászólás. Mind­annyian bele akarnak kap­csolódni a versenybe, hiszen a járás> a megye, de az egész ország dolgozó népe figye­lemmel kísért az élenjáró taS siakat. Dicsőséget akarnak szerezni és ebből a község valamennyi dolgozó paraszt­ja ki akarja venni a részét. Ezért folyik olyan lelkes han­gulatban a kapásnövények be­gyűjtéséért vívott csata. T elsőszentivú non új termeíöcsoport alakult Felsőszentivánon a mikó­­faivai határrészen egy ú.i III. típusú termelöesouort alakult Petőfi néven. Tizennégy csa­tád 79 holdon kezdett új ée­­tet, Rasztik Bálint középpá­­raszt és társai már hónapok­kal előbb járták a tanyavilá­­got> hogy minél több belépőt szerezzenek az új csoportnak. Munkájúkat megnehezítette a környékbeli . kulákság akna­munkája* Markó István kulák tanyá­ja volt a központja a külön­böző rémhíreknek. Azt hí­­reszteîte a kulák, hogy nem érdemes termelőcsoportot alakítani,I úgyis államosítják a földet, A csoDort földjét is az állam veszi át és ti majd mehettek máshová dolgozni •= hangoetatta ádáz gyű.öle télien a kulák. Ezzel akarta lebeszélni a dolgozó parasz­tokat a csoportalakításról, Mint az események is iga­zolják. a kulák aknamunkája eredménytelen maradt. A ml* kófnlvai dolgozó parasztok, látják a termelőeSoportok ed­digi ' eredményeit, meggyő­ződtek csoportlátogatásaik al­kalmával, hogy mennyire vál­tozott meg a dolgozók élete, amióta közösen művelik földjüket. Ezért léptek ők a felemelkedés útjára. A mátéházi állami gazdaságban 1200 köbmétertakarmányí silóznak az idén A rpátéházi állami gazda­ság dolgozói jól végzik az őszi betakarítási és szántási munkát. A katvmári állami gazdaság példáját követve, az idén valamennyi őszi kalá­szosukat keresztsorosa n ve­tik. 1128 hoplon már befejez­ték a vetőszántást, a minő­ségi vetőmag termesztésére, A gazdaság traktorosai vál­tott műszakkal végezték a szántási munkát, hogy az el­vetésre kerülő búza, rozs és árpa a kiadós őszi esőzések előtt a földbe kerülhessen. A traktorosok versenyében Cser na László került az élre u«ni 10 normálhold teljesíté­sével. közvetlenül nyomában halad 9 és fél hold teljesítésé­fóözösen szüretel a szikrai speciális szőlőtermelő csoport Dolgozó parasztságunk nagy lelkesedéssel nekifogott az Í952-es nagy békeszüretnek. A Borforgalmi Vállalat szikrai begyüjtőpincéjébe szeptember 8 án bevitték az első mustot. A szerződéses termelők és a dolgozó parasztok egymást versenyre hívják, hogy ki tudja hamarabb teljesíteni az állam­mal szembeni kötelezettségét. Szeptember 8-án a szikrai spe­ciális csoport ünnepélyesen, zászlókkal feldíszített kocsikon hozták be a szőlőt és ünnepélyes keretek között megnyitották a közös szüretet. A csoport elnöke üdvözölte az első szüre­­telőket és ismertette a közös szüret jelentőségét. Az ünnepé­lyen résztvettek a tanácselnök és a párttitkár. A párosverseny­­rehívás igen nagy lendületet vett, Gyapjas Péter kihívta ö, Tóth Jancsiiét és mindketten 21 órán belül 100 százalékig teljesítették szerződéses köte­lezettségüket. Tóth Jánosné még szabudon is átjött 400 liter*. Gyapjas Péter is ígéretet tett, hogy még a későbben érő szőlőjéből ő is fog szabadon eladni, de még saját fogyasztá­sukra is marad nekik; A termelők elmondják, hogy érdemes szerződést kötni, mert a Borforgalmi VáliaJat a szerződött termelőknek oiztosí­­tott elég rézgállcot és egyéb védekezőanyagot is, ugyanúgy, mint kamatmentes művelési előleget Is. Ifj. Horváth Béla. vei Treez Gábor traktoros, A gazdaság felkészül meg­növekedőit ál ntállománya té­li takarmánvánák biztosítá­sára. 1200 köbméter silótakai­­mátiy felett fognak az idén rendelkezni. 800 köbméter cd­­lótakarmányt már bekészí­­tettdk. Borsószálmát, silóku­koricát és elcsépelt naprafor­gótányért silóztak. Ezzel nem csak a — a sái-ibesuvőiek ver­senyfelhívásához csatlakozva — önköltségüket csökkentik, de változatosabbá tudják ten­ni a takarmányozást. i A gazdaság megkezdte a kukoricatörést. A 133 hold ve­tésterületet egyénileg osztot tűk fel, Egy egy dolgozóra 1 és fél hold kukorica betakar! tása vái'. A törést végző két brigád tagjai egymással ver­senyben végzik a munkát. Stigmund György kom hajújával a napokban indul Szolnok megyébe, hogy az ott megindult rizsaratásban. ma­ga is részt vegyen. A gazdaság dolgozói becsü­lettel harcolnak az őszi mun­ka elvégzésével jövő évi gaz dagabb termésük biztosításá­ért. Elítéltek egy burgonya­­rejtegető kulákot A kemecssi járásbíróság fe’elösségre vonta Tatár 1 Fe­renc kéki kulákot, aki tíz má­zsa burgonyát felszedett, de beszolgál tatási kötelezettségé­nek nem tett eleget, hanem a burgonyát elrejtette. A bíró­ság Tatár Ferencet egy és fél évi börtönre, kétezer forint pénzbüntetésre ítélte, ezenkívül elrendelte tíz hold földjének elkobzását. Földművelés repülőgépről A Szovjetunióban erős ütemben folynak már az őszi me­zőgazdasági munkák. Azokra a földekre, ahová jövő ta­vasszal cukorrépát vetnek, már most terítik a műtrágyát. A vinnyicai terület „Jaccnko” kolhozában repülőgép végzi el ezt a munkát. A gabonahátralékok begyűj­tése terén aa elmúlt három nap alatt Békés, Baranya és Szolnok megye érte el a leg­jobb .eredményt. Nem szorgal. mázzák kellően a gaoonahátra­­iékolc behajtását Komárom, Tolna és Nógrád megyében. A tanácsok követeljék meg és ellenőrizzék, hogy a termelők bejelentsék a kukorica törését, a burgonya szedésének és a napraforgó aratásának meg­kezdését. Ha a terme’ők a ku. korica és a napraforgó törésé, nek megkezdése után öt napon belül nem tesznek eleget ku­korica- és napraforgóbeadásuk­nak, 5—JO százalékkal fal leéli emelni kötelezettségüket, ki kell vetni rájuk a bírságot és a helyszínen el kell számol, tatul ölcet. A kukoricabegyiijtési verseny állása: II 1. Szolnok, 2, Csongrád. 3. He­ves, 4. Pest, 5. Békés, 6. Bács, 7, Nógrád, 8, Győr, 9. Komárom, 10. Hajdú, 11. Vas, 12. Tolna, 13. Borsod, 14. Baranya, 15- Veszprém, 16. Fejér, 17. So­mogy, 18. Szabolcs, 19. Zala. megye. A burgonyabegy üjtésben Pest, Somogy és Szabolcs megye jár az élen. Nem klelégitőek az eredmények Csongrád, Békés és Baranya megyében, A hízottserté3begyüjtési ver. seny állása: 1. Zala, 2. Csongrád, 3. Pest, 4. Szolnok, 5. Komárom, 6. He­ves, 7. Békés, 8. Borsod, 9. Fe­jér, 10, Veszprém, 11, Baranya. 12. Hajdú, 13. Somogy, 14. Bács, 15. Nógrád, 16. Szabolcs, 17. Tolna, 18. Győr, 19. Vas, A lmcsbokodi állami gazdaság iljúsági brigádjának példamutatása növeli a gyapot betakarításának eredményeit A bácebokodi állami gazda­ság 400 holdas gyapottábláin a növekvő verseny-lendület fokozza az eredményeket- A brigádok versenyében az egyéni felelősség érvényre ju­tása a dolgozókat a mennyi­ségi munka mellett, a minő­ségi munka teljesítéseire ösz­tönzi. Stranszki Júlia. Dózsa if­júsági brigâcha, a. szovjet pél­danyomán (a kétkezes szedés és n háromrészes kötényben való osztályozás). — naponta növeli eredményeit. Stranszki Júlia vállalását teljesítve, bri­gádja öt tagjának adta át a munkamódszerét. Ennek ered­ményeképpen növelte Márton Szabina eddigi napi teljesíté­sét 18 kg-yól 23 kg-ra, Záho­nyi Péter pedig 18 kg-ról 25 karra- A brigádot büszkeség tölti el* hogv brigádvezetőjü­ket az a kitüntetés érte, hogy Siklóson tovább tanulhat a 10 hónapos gyapottermesztői is­kolán, hogy azt elvégezve, mint agronómus irányíthatja tovább majd munkájukat* A Dózsa ifjúsági brigád pél­dája a Klapka, Hunyadi, Rá­kóczi é» Vörös Csillag brigád eredményeit is fokozza. A gazdaság a munka megköny­­nyítósére és meggyorsítására minden 50 holdon átvevőhe­lyeket állított fel. Az átvevő­­lielyekrő! kerül a leszedett gyapot Va sk útra a tároló he­lyekre. A 3—4 emeletes állva, nyokkal berendezett, tároióhe­­lyek egyrészt légszárításeak másrészt fűtéssel segítik a fe hér arany száradását és mi­előbbi ipari feldolgozását. A nagy nyári munkák be­fejezése után kettőzött erő­vel kezdtek az építkezések­hez medvénk termelőszövetke­zeteiben. A kecskeméti járás területén öt termelőszövetke­zetnél folynak nagyobb épít­kezések. A hetvéciai Táncsics tsz-ben a közeli napokban fejezik be egv sertés fiáztató építését és még a héten hoz­zákezdenek oëv modern. CO férőhelyes tehén-istálló építé­séhez- A laiosniizsei Vörös Csillag térinél őszövetkezét­­hen 500 baromfi részére ólat és 20 anyakoca részére fiazta­­tót építenek. Hasonló munka folyik a ladánybenej Petőfi és a kerekegyházi Előre ter­melőszövetkezetekben ie. A kiskunhalasi Vörös Szik­ra termelőszövetkezetben egy 10 tagú brigád áltemlóau a téglakészítés3el foglalkozik- A tsz ez év őszéig^ százezer da­rab szénpoi-os tégla előállítá­sát tűzte ki célul. Eddig már húszezer darab készen van és a héten újabb 20 ezer darab tégla égetését kezdik meg. A termelőszövetkezetben 1000 darab baromfi részére építet­tek ólat. Ezek közül az egyi­ket teljesen újonnan építet­ték, míg a másikat régi épü­letből alakították át- Jelen­­'c-g egv 50 kutricás sertésfiaz taté építésén dolgoznak- Az új épületnek már a tetőszer­kezetét készítik és előrelát­­hatóan még e héten teljesen befejezik. A begyűjtési minisztérium veravieleiiiése Ép ittezd megyénk terraeiöszöyetkezetei

Next

/
Thumbnails
Contents