Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-13 / 163. szám

I Bányássaíi Berendezések Gyárában mi akadályozza a gépek jobb kihasználását A Bányászati Berendezé­sek Gyárának dolgozói is igyekezték a gépek jobb ki­használásáért harcolni tervük teljesítésének időelőtti befe­jezése érdekében. A májusi 220 óráé gépki­használást júniusban 255 órá­ra emelték; A terv szerint jú­liusban az esztergagépek fu­tási időjét 330 órára fokoz­zák. Még májusban egy gép sem ért cl 550 órát. addig jú­niusban már bárom eszterga­gép 550 órán keresztül do'go- zott. A írd'szaki vezetőség na' ponként négy esetben ellen­őrzi, hogy az esztergagépek állandó munkája hogyan ha­lad. Az ellenőrzésen kívül hozzájárul a gépek jobb ki­használásához az is, hogy a gyárban jól foglalkoznak at új dolgozókkal, átképzősük­kel. Megértették a műszaki vezetők, hogy a faluról üzem­be kerülő munkásokkal gon­dosan és sokat kell foglal­kozni. A pártszervezet és a szakszervezet is sokat segí­tett ebben & műszaki vezetők­nek. A műszakiak ugyanak­kor gondoskodtak a szakmai képzés színvonalának emelé­séről. A legjobb műszakiak és szakmunkások voltak az elő­adók az átképzősöknéh A mű­szaki vezetőség következetes, önálló munkához szoktatta az átképzősöket az első naptói és már két hónap után gyakor­lati munkára osztották be őket esztergapadokhoz. Ennek megvan az eredménye. Szilaj Varpa Gyula, Fehér Józsefné. Bodor Miklósné mint átkép' ztisök o'yan fejlődést értek el, hogy ma már önállóan dol­goznak. A gépek jobb kihasználásának előfeltételét a műszaki vezetésnek kell biztosítani azért, hogy a dol­gozók alkotókészségének nö­vekedése egyre újabb^ munka- hőstettekre legyen képes. — Ezen a területen még vannak hibák. A műszaki vezetés a dolgozók javaslatát és kéré­sét sok esetben nem veszi fi­gyelembe és nem igyekszik a hibákon gyorsan segítem. A versenyzés előfeltétele az, hogy ä dolgozó tudja napon­ként mit kell csinálnia és aZért milyen összeget kap. — Ezenfelül kíváncsi a verseny- táblán az elért eredményére is. Ez még nines biztosítva » dolgozók részére! Pedig azért jöttek az üzembe a dolgozók hogy necsak a munkaidejü­ket töltsék el, hanem azt az Időt. alaposan, jól ki ifi hasz­nálják. több és jobb túrin élé­sükkel erősítsek a hazát. Ma fiik hiba az. hogy a forgácso­ló részleg dolgozói a dekad- terveket késve kapják meg, ütni lehetetlenné tesz; a terv­szerű termelést. Hiba még az. hogy a Programm neh) veszi figyelembe az anyag és szerszám készletet, más mun­kát ad ki, amit azután be­szüntet. A dolgozók kérték, hogy a műszaki vezetés sür­gőkén javítsa meg a munká­ját. de mindezideig gyökeres változás nem állt be. é‘ dl jőrgáesolárészteg do.goaói nagy lelkesedéssel tették meg vállalásaikat már június 28-án a koreai műszakra, alkotmá­nyunk ünnepére. Nyerges Antal 121) százalékot. Nagy b’ereno 120 százalékot, Tóth Imre 103 gzáza,ékot, az átkép- zősök pedig 60—70 százalékra tették meg váltásaikat. Eh­hez azonban a dolgozók nem kapták meg a kellő segítséget a műszaki vezetéstől. Július 1-én és 2-án egyes gépek áll­tak rajz-munkalap hiányá­ban. Nagy Ferenc 3 órát, Nyerges Antal 4 órát esett ki a termelésből a feutemHtett hibák miatt. Ebhez nárosn t. az, hogy a dolgozóknak még ezután kellett szaladgálni a szükséges szárszámok beszer­zéséért. Ezt az időt a dolgo­zóknak nem fizeti a vállalat és a művezetők a műszaki előfeltétel .biztosításának hiá­nyát azzal akarják leplezni hogy az ő hibájukból adódó állásidőt nem akarják elis merni. Erre a helytelen je­lenségre figyeljen fel a párt szervezet és akadályozza meg az Ilyen becstelen munkát. A terv sikeres végrehajtá­sa még nagyobb eredménye két vár a Bányászati Bereu dezések ‘Gyárának do.gozói tói és műszaki vezetőitől. Mi vei a tervtörvény végrehajt» sa mindenkire kötelező. A műszaki vezetésnek a további munkában az első és legfou tosabb feladata, hogy jobban támaszkodjon a d údozókra e* segítse elő az ő lendületes Munkájukat. Biztosítsák a tíznapi terv időbeni elkészíté­sét és a műszaki előfe.tételek megteremtését. Szívleljék meg a dolgozók bírálatát és ennek nyomán gyorsan javít­sák ki a hibákat. _ A gépek jó kihasználása, élettartalmának növelése megkívánja a műszakiaktól azt, hogy a gepeket adják át szocialista megőrzésre szerződésileg a dolgozóknak. Ezáltal a dolgozók felelőssége nagyobb lesz, Sajátjának te­kinti a gépet ée nagyobb sze­retettel viseli gondját. A gé­pek jobb kihasználása érdeké­ben rendezzék a gépek alkat­részeit. azt vegyék Jeltárba és a gépet te jes felszerelésével együtt adják át a dolgozók­nak. Számolják fel azt a sovi­nizmust. mely az új átképző­tök szakmai tudását lebecsüli és csak a régi szakmunkáso­kat ismeri el .ió munkaerőnek. Ezért a dolgozók szakmai to­vábbképzését szervezzék meg, egyénileg foglalkozzanak a dolgozókkal és munka közben magyarázzák meg tudásuk fo­gyatékosságát. A pártszerve­zet vezetősége követelje meg a műszakiaktól, bogy a párt­csoport javaslata minél előbb megvalósuljon; a gépeket szo­cialista megőrzésre vegyék át a dolgozók szerződési eg és a műsZak a versenyeredménye, két naponta közölje a ver­senytáblán. Becsülettel túlteljesítettük második negyedéves tervünket A Bajai Gyapjúszövetgyár dolgozói az első _ negyedévi érté­kelés alapján országos verseny­ben a gyapjúlpari üzemek kö­zött a második helyet vívta ki éa jutalmul elnyerte a Könnyű­ipari Minisztérium ,,vándorzász­laját“. A „ván dór zászló“ átvéte­lekor dolgozóink fogadalmat tet­tek arra, hogy elért eredményü­ket tovább fokozva a második negyedéves tervet túlteljesítve, harcolnak az élüzem jelvény el­éréséért. ígéretünk nemcsak szavakban nyilvánult meg. hanem tettekkel Váltottuk valóra, üzemünk má­sodik negyedéves tervét Î02.4 százalékos mennyiségi és 98 szá­zalékos minőségi munkával tel­jesítette. A kiváló eredmény eléréséhez nagymértékben hozzájárult uz, hogy üzemi pártszervezetünk érvényre jutatta a Központi Ve­zetőség határozatát az Ifjúsági szervezet megerősítésével és a 26 éven aluli párttagokat átadta a DlSZ-nek. Ez azt eredmé­nyezte, hogy üzemünk Ifjúsági szervezete újjáéledt és a helyes vezetés mellett a fiatalság egyre nagyobb eredményeket ért il a termelésben. Bizonyítja az is, hogy a Bajai Gyapjúszövetgyár. ban dolgozo DISZ tagok M Szá­zaléka sztahanovista. Április 1-én megalakult Belo­iannisz ifjúsági brigád, melynek csak egy sztahanovistája volt. Ma már elérte azt, hogy az egész brigád lelkes munkájának eredményeképpen elnyerte a büszke sztahanovista ebnet. v I>o nemcsak az Ifjúság ha­nem az idősebb dolgozók is ál­landóan ’növelték teljesítményü­ket és Így járultak hozzá ígére­tünk valóraváltásához, Így fe­jezték ki hálájukat a párt iránt, amely lehetővé tette azt, hogy május hónapban egy szép kul- túrházat kapjon üzemünk, almi dolgozóink a napi munka után megtalálják szórakozásukat. Az üzemi pártszervezet egy napkö­ziotthon létrehozásával gondos­kodott az üzemünkben dolgozó anyáknak gyermekeir.il, akik ma már megfelelő gondos neve. lésben és ellátásban részesülnek A minőség megjavítása tevén jó munkát végzett a MEO, mely fáradhatatlanul harcolt a minő­ségi munka növeléséért. A 98.? százalékos minőségi eredmény köszönhető annak, hogy a ki váló eredménnyel dolgozó szta hauovisták lettek a minőségi el lenőrök, akik megfelelő szakin, dúsukon kívül nemcsak feltár ták a hibákat, hanem módszerek adásával segítették annak idő­beni gyors kijavítását, hogy ez­által elősegítsék a terv mennyi­ségi és minőségi valóravilVását, Bácstelki Lajos üzemi tudósító. Bajai Gyapjúszövetgyár. Lányok jelentkezzetek ipari tanulónak! Mindannyian tudjuk, hogy népi demokráciánkban nép­gazdaságunk fejlődése terv­szerűen történik. Fejlődő boldog, szép országunknak egyro több szakmunkásra van szüksége. ^ Ezért orszú ffunkban-van. és fémipari ta­nulókat toboroznak, hogy ké­sőbb mint jó szakmunkások biztosítsák iparosításunk to­vábbi fejlődését. Soraink között egyre több leány van, aki a vasipari szakmát válassza. Megmon­dom őszintén, először idegen­kedtem ón is attól a gondo­lattól. hogy iparostanuló le­gyek. Nehezen határoztam el magam, hogv vasipari szak mát választok, azért, mert e szakmában azelőtt csak fiúk dolgoztak. Leánytársaiul ne­kem is mondták, hogy nem liekuittjühi a yiÙuu.Yazerejçsi szakma. Egy évi jól végzett munka távlatából nyugodtan mondhatom mindenkinek, hogy nagyon megszerettem a villanyszerelő szakmát. Muu- kám ideje alatt nap, mint nap éreztem és érzem álla­munk s pártunk szerető gon­doskodását, amely minden elő. feltételt biztosított ahhoz, hogy szakmámat a legtökéle­tesebben elsajátítsam. Jó éle­temért, a gondoskodásért és a boldog jövőért köszönetét mondok mindenkor a pártnak és ígérem, hogy még jobb munkát végzek. Megyénk fiataljai, fiúk, de főként leányok, jelentkezze­tek ipari tanulónak. Várunk benneteket! FÜREDI ILONA villanyszerelő tanuló. Baja, Az Alföldi Kecskeméti Konzervgyár műszaki vezetősége támaszkodjék az élenjáró dolgozókra Erősítsék a kapcsolatot az öntudatos munit ásókkal Nagy lendülettel harcoltak a műszaki dolgozók a fizikai dolgozókkal együtt a Kecs­keméti Konzervgyárban is. hogy sikeresen végrehajtsák második negyedévi tervüket. A becsületes munka győ­zelmeként a dolgozók féiévi tervüket 102 százalékra telje­sítették melyhez párosult a műszakiak jó munkája. Az üzemben a termelés alsóbb parancsnokai bebizonyítot­ták, hogy a párt á.tai reájuk bízott feladatokat igyekeznek legjobb tudásuk szerint vég­rehajtani. Az elttluit időkben megértették azt. hogy a szó. ciallsta munkaverseny terme­lésünk fő hajtóereje. A műn- kaverseny szervezését, a mű­szaki előfeltételek biztosítá­sát egyes műszaki vezetők összekötik -a politikai nevelő- munka feladataival is. Ebben élenjár és jó elvtársi segítsé­gével tűnik ki Véah József konyhai műszakvezető, Nagy János, Szabó Mihály a ká- darműhelyben, Kiss elvtárs a bádogosműhelyben. A mű­szakiak alkotókészsége a ter­melés nehézségeinek legyőzé­se új színt ad munkájuknak és egyre jobban kivívja a dolgozók megbeesüését. akik a vállalások teljesítéséért ví­vott harcukban tanulnak meg szocialista öntudattal gondolkozni, dolgozni és az adott szó végrehajtásáért harcolni. A műszaki vezetés a dolgozókkal együttesen jól oldotta meg azt a feladatot, hogy az üvegtörósi száza,ékot 1Ü százalékról 08 százalékra csökkentette. Az eredmény köszönhető annak is, hogy a dolgozók párosversenyben küzdöttek a sele.it csökkenté­sért és minden segítséget megkaptak a műszaki veze­téstől. A fejlődés ellenére még nem mondható el, hogy a mű­szaki vezetők, a termelés al­sóbb parancsnokai ,,igazi” gazdái lennének munkaterü­letüknek. Az egyik legna­gyobb hiányosság az, hogy a minisztertanács által biztosí­tott jogaikat és kötelezettsé­geiket nem gyakorolják min­den esetben, nem kezdemé- nyezőek. nem kísérik eléggé figyelemmel a dolgozók vál­lalásait és nem igyekeznek a dolgozókhoz fordulni segít­ségért. A termelés alsóbb parancs­nokainak, művezetőknek — akik már eddig is bebizonyí­tották, hogy akarnak dolgoz­ni . a párt útmutatása nyo­mán — munkája akkor lesz eredményes, ha a feladatok végrehajtásában jobban tá­maszkodnak a dolgozókra. szorosabbá teszik a kapcsola­tot a töme9ekkel. Ennek egyik előfeltétele az, hogy a váliaiatvezetőség ne kösse meg a műszaki vezetők kezét, hanem biztosítsa a minisz­tertanács által kapott jogaik gyakorlását, meiy szerint a müjzakvezetők a nevelés munkája mellett, necsak bün­tessenek, hanem ha szüksé­ges. jutalmazzanak i®, mert csak így érzik azt, hogy a munka verseny a dolgozók for­radalmi önkritikája és ma már minden dolgozó elvárja, hogy figyelemmel kísérjék vállalásának teljesítését, a menetközben felmerülő ne­hézségek legyőzésében pedig segítsek. A müszakvezetők joguk és kötelezettségük birtokában érzik majd azt, hogy nem le­het fölényesen és bizalmatla­nul kezeim a dolgozók válla­lását, amit Rákosi elvtársnak tettek, hanem segítik, nevedk a dolgozókat adott szavuk becsületes teljesítésére. A jó munkájukat biztosítja az. ha tanulmányozzák a kiváló dol­gozók munkamódszerét, fo­gását és azt közkinec-sé teszik a dolgozók között. Munkájuk megjavítására használják fel a termelési értekezlet javas­latait, az ott felvetett hiá­nyosságok gyors kiküszöbö­lését. A tömegekkel való kapcsolat erősítése azt kívánja a mű­szakiaktól, hogy a dolgozók nagyszerű alkotókészségét ne zavaró tényezőnek tekintsék, hanem lássák azt, hogy a dol­gozók fokozódó InUnkalendü- tete tőlük is nagyobb műszó' ki felkészültséget, szaktudást kíván meg a neve.őmuuka mellett. A műszakvezetők helyes hogy megkövetelik a dolgozóktól, hogy pontosa1* jelenjenek meg a munkaidő előtt, de az üzem becsületes do.gozói pedig elvárják, hogy a műszaki vezetés segítsek vállalásának teljesítésében,. hozza nyilvánosságra tenné-1 lési eredményét, segítse az Új módszerek elsajátításában. | A feladat megkívánja műszakvezetőktől azt, hogy többet törődjenek az üzéín sztahanovistáival. 'Még ez* ideig nem fordultak az élen­járó dolgozókhoz, hogy tá- pasztalaiaikkal, meglátásaik­kal segítsék a vezetést. Ez aD* nak a jele. hogy nem érté­kelték kellően az élenjáró dol­gozók munkáját, kiváló ered­ményeit. A műszaki vezetés munkájának megjavítása ér­dekében rendszeresen hívják össze ä sztahanovistákat érte­kezletre. kérdezzék meg. ho­gyan látják a vezetés munká­ját; milyen módon kívánják elősegíteni a vállalások telje­sítéséért vívott harcot és ho­gyan kell harcolni a munka* t'egyelemlazítók. selejtgyár- tók, lógósok, csellengők el­len. Ezek az értekezletek elő­segítik azt, hogy létrejöjjön az élenjáró munkások, mfi* szakiak jó kapcsolata, ahol a műszakiak átveszik a munká­sok lendületét, az élenjáró munkások a műszakiak szak­mai tudását s így enuek bir­tokában még következeteseb­ben harcolnak augusztus 20-d vállalásuk teljesítéséért, Rá­kosi elvtátsriak tett ígéret becsületes végrehajtásáért. Rossz vezetés* laza munkafegyelem A csolyósndlosi Lenin ter­melőszövetkezetben bár jól négy az aratás, de ugyanok kor a növényápolást munkái elhanyagol iák. A gyapotot nem kapálták Meg. A Béke tcrv.előszövetkPzetben ha nonlóké^ven jól megszervez­ték az aratást és a hordást- ugyanakkor a gyapotot ol> sem kapálták meg. A szőlő- kapálást szintén elhanyagol ták. Ennek az oka az, ho'Jy .az említett termelőszövetke- etekben laza a munkafegye­lem. Sőt, a Béke termelőszö­vetkezetben nem ha jt ják vég­re a taggyűlésen hozott hatá­rozatot. amely szerint a lógó­sok munkaegységéből hiány­zásuk esetén levonnak. Olyan hangulat uralkodik a termelő­szövetkezetben, hogy „He vonjunk le a tagoktól, mert megharagszanak”. Ilyen ve­zetés mellett nem is lehet szá­mítani arra. hogy megszilár­dul a munkafegyelem. (Ba­logh Béla, CsOIyős-pálos.)

Next

/
Thumbnails
Contents