Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-06 / 157. szám
EZERT «YOZ KOREA iOEJPJE „Ml KOCSEDÓIAK VAGYUNK!“ ' ' .A „Áldott paradicsomi ssigeí“ — így hangzik a Koreai-öböl kis szárazföldjének, annak a szigetnek neve, amely felé most az egész emberiség tekintete fordul. Csodálatos a koosedói természet: őszibarackfák, buja cukornádültetvények különös illatú trópusi virágok. Az amerikai börtönőröknek nem kellett sok időí hogy pokollá tegyék ezt a paradicsomot. A koncentrációs-táborok bejáratánál kivágott fák, liánok helyett a szögesdrőt pókhálója. Az amerikai bakancsok összetaposták a virágzó mákföldeket. De van-e szükség virágokra azokon a felperzselt és körülkerített területeken ahol éjjel-nappal gyötrik az embereket, ahonnan a gőzkamrákban, a pincékben, a vallató-szobákban kínzott koreaiak és kínaiak szivettépö fájdalmas nyögése hallatszik! A kocsedói pokol-barakolsban mintegy 80 ezer hadifogoly sínylődik. Sebesülteket is hoznak Ide és az egészségesekkel együtt szennyes földalatti lyukakba vetik őket. Kocsedón nincsenek orvosok. De amint az innen megszökött hadifoglyok elmondják, a 76 számú tábort nemrégiben egy csoport fehérköpenyes ember látogatta meg, akik doktoroknak nevezték magukat. Tüzetesen megvizsgálták a foglyokat, kiválogatták a legegészségesebb, a legerősebb embereket és ismeretlen helyre vitték el őket. Egy Koreai közmondás azt mondja: „Nem tudja elrejteni a kutya a hosszú farkát“. Ezek az amerikai ..doktorok“ sem tudják eltitkolni bűntettüket. Csakhamar kitudódott, hogy az elhurcoltakat egy titkos amerikai laboratóriumba vitték és ott szörnyű mérgeket próbálnak ki rajtuk. Az amerikai katonák a tűznél jobban félnek attól hogy őrszolgálatra Kocsedo-szigetére kapjanak beosztást, Kocsedót a „zcndülök szigetének“ nevezik. Az álhg felfegyverzett börtönörök rettegnek az agyőnkül zott és levetkőztetett, éhes és meggyötört áldozataiktól, mert érzik — hogy a foglyok mögött nagy igazság van, az emberi igazságosság törhetetlen ereje. Kocsedo bátor foglyai aem hajtottak térdet. Május 16-án valahonnan Dél-Korea hegyeiből az egész világ felé szólt a partizánrádió: .Figyelem, figyelem! Mi beszélünk, volt kocsedói foglyok! Egy hegyiúton Puszanba akartak szállítani bennünket, de útközben az amerikai teherautókat elfogták a partizánok. Mi, száznyolcvanheten, abban a percben szereztük vissza testvéreink segítségével szabadságunkat, amikor agyon akartak lőni bennünket,“ A kocsedói borzalmakról neszéitől; a partizánok által megmentett hadifoglyok és egyszerű, meleg szavaik megtalálták az utat minden koreai szivéhez — Soha nem felejtem el szavaikat — mondja lelkesedve Kim Ok parasztlány Szén- szonri-faluből. —.Azt mondták: „Harcolni fogunk, amíg csak egy csepp vérünk lesz bosszút állunk Koreáért. Mi kocsedóiak vagyunk! És ez a név reszketesse meg az amerikaiakat. Átszenvedtünk minden borzaimat, amit csak ember átszenvedhet és megedződtünk, megerősödtünk ezeknek a megpróbáltatásoknak füzében. Ezt mondjuk ml, Kocsedóiak!“ Egy másik parasztlány az indulattól szinte remegve mondja: — Mi nem fegyverrel harcolunk, mi rizst termelünk a haza számára De barátnőimmel együtt elhatároztuk, hogy ugyanolyanok leszünk, mint ők, Kocsedo hősei Semmi sem rettent meg minket. — Haragosan emeli a magasba kis napégetto öklét. Kocsedo — a hős sziget neve — most bejárja egész Koreát. Phenjan főutcáján felsöbbosztályos iskolásgyermekek egy csoportját, látom. Az egyik lerombolt ház falára szénnel rajzolt plakátot függesztenek ki: egy piszkos, megtépett ruhájú ember lépked mezítláb a tengerben. „Doddot elcsapták“ — áll nagy gyerekbetükkel a plakát alatt. Mellette egy másik plakát; bátor, férfias arcok, összeszoritott öklök, haragot sugárzó szemek. ,,Mi kocsedóiak vagyunk!“ — olvassuk a plakát alatt. Korea gyáraiban és falvaiban az egyszerű emberek gyűléseiken szeretettel és együttérzéssel beszélnek Kocsedo foglyairól, akik hazájukért harcolnak, akikkel a borzalmas kínvallatások sem tudják elfeledtetni, elárultatni hazájukat, akik nem hajlandók aláírni az amerikai börtönörök által eléjük tett szennyes papírokat. Lángoló harag hangzik Kocsedo foglyainak szavában: „Nem leszünk árulók! Ne higyjetek annak a szeny- nyes rágalomnak, hogy Li Szin Mant és Csang Kai Sekket akarjuk szolgálni! Követeljük hazaszállításunkat ! Éljen Kim ír Szén! Éljen Mao Ce Tung!“ IFJÚ PARTIZÁNOK — Koreai történet — A „Rákosi Mátyás“-kórház dolgozni a baktériumháború elleni harcban A koreai háború második évfordulója mély jelentó'sége abban van, hogy ellenálló ere. Jében, győzelembe vetett hitében találja a koreai népet és az egész világon még szóró, sabbra fűzte a békeszerető emberiség kapcsolatait a koreai néphez. Váratlan vendégek érkeztek a parancsnokságra. A legidősebb úgy 14—15 évee lehetett. •— A parancsnokkal szeretnénk beszélni. — Ö most ntocs itt, csak holnap, :iön vissza. — Jó. akkor megvárjuk. — Valami fontos dologról akartok vele beszélni? — Igen. El akarjuk mondani neki a repülőgép-dolgot. — Miféle repülőgép-dolgot? — Hát, amelyiket lelőttünk. — Repülőgépet lőttetek le? Mivel? — Semmivel. — Hogy-hogy semmivel? A legidősebb fiú egy ideig gondolkodott, mintha mérlegelte volna magában, érdemes-e másnak, mint a parancsnoknak elmondani a repülőgép-dolgot, aztán meggondolta magát így szólt: — No. ha ennyire érdeklődik. elmondunk mindent részletesen, csak aztán ne felejtsen el beszámolni róla a parancsnok bajtársnak. Miután erre megkapta a határozott ígéretet, a fiú hozzáfogott az elbeszéléshez. —- Azt gondolja, hogy kiesük vagyunk, ugye? Pedig az anzsui bányák körül par- tizánkodunk. Amikor az amerikaiak bevonultak apánkat, fivéreinket, a bánya összes munkásait elhurcolták. Nemsokára megtudtuk^ hogy az amerikaiak az összes foglyokat agyonlőtték. Akkor összegyűltünk az erdőben és elhatároztuk. hogy bosszút, állunk a gyilkos megszállókon. A telefondróttal kezdtük működésünket. Minden éjjel elvágtuk az ellenség összeköttetését. Elképzelheti, milyen dühbegurultak a jenkik, ami-' kor kiabálgattak a hallgatóhaj hogy „Helló! Helló!” —3 do a telefon hallgatott. Egyik éjjel az úton megakadt egy amerikai gépkocsi, amely lövedékekkel volt tele. Amíg a soffőr segítségért ment, mi gránáttal felrobbantottuk a kocsit. Aztán az amerikai fegyyerraktár hátsó falán rést nyitottunk és ezután éjjelenként egyik lövedéket a másik után húzgáltuk ki és elástuk, a földbe. Onnan aztán elvitték a partizánok. A bányánktól nein mes^A15 egy amerikai repülőtér von. A gépek éjszaka repültek fel és éjszaka is szálltak le. Tudtuk, hogy ezek a gépek bombázzák az utakat, falukat és megölik az asszonyokat, a gyerekeket. Ekkor elhatároztuk, hogy legalább egy gépet megsemmisítünk. Egy alkalommal belopóz- tunk a repülőtér közepére,1 ahol egy uagy fényszóró volt. Elhatároztuk, hogy eloltjuk ezt a lámpát, hogy a repülőgépek ne tudjanak leszállói. Kiválasztottuk a legsötétebb éjszakát és úgy 150 méterre a lámpa mögött még gödröt ástunk. Mi mindent, láttunk, de minket nem vettek észre. Egyszerre replilő- e'é-'i.'"ást hajlottunk. Megadtam a jelt. Odakúsztunk a lámpához és elvágtuk a vezetéket. A repülőtér olyan sötét lett, mint egy kripta. Még egymás* se láttuk. A gép már a fejünk fölött búgott. Magunkkal vonszoltuk a lámpát. Izzadtunk, botladoztunk. Láttuk. hogy a repülőtéren emberek futkosnak, lámpákkal a kezükben. A gép egyik rakétát a másik után lőtte ki. Végre eljutottunk a szakadékig. a lámpát bedobtuk, elföldeltük és gyorsan hazaszaladtunk. Természetesen egyikünk se tudott aludni. Hallgattuk, hogy búg a repülő-* gép,' hogyan repül körbe* kürbe. Aztán egyszerre csak halljukj hogy elröpül valahová. Reggel az egyik szomszéd faluból érkezett egy ember. Ez elmondta; hogy az amerikai gép addig röpködött az éjszakában; míg nekiütődött! egr hegycsúcsnak és felrobbant. Este a megbeszélt- helye«! összegyűltünk az erdőben ésr- mindent elmondtunk a partiéi zánoknak. akifle összecsókoltak:! bennünket. A fiú elhallgatott, de mint-; ha mondani akart volna még, valamit. Kis idő múlva meg' is szólalt: — Ha lehetséges, gondoskodjon róla. hogy ez a tör* ténet eljusson a szovjet iskolásgyermekekhez is. Hallót-, tűk. hogy amikor az orszá-j gukban háború volt, ők is se*1 gítettek a (katonáknak... Az amerikai imperialisták aljas baktériumtámadásai elleni harcba bekapcsolódtak a „Rákosi Mátyás“.kórház magyar és koreai dolgozói. A képen az egyik koreai falu gyerekeit oií j i;. az orvosol; a fertőző betegségek ellen. A bak tórium fogy ver is leleplezi az imperialisták koreai háborújának igazi célját. Egy egész nép kipusztításának legégbekiáltóbb megvalósításának árán is meg akarják vetni lábukat Koreában. * Tizenhatéves volt Li Szun lm. amikor megjelent a katonai parancsnokság előtt. Mandulavágású barna szemében elszánt lobogott, a hangja keményen csengett; — Adjatok nekem is fegyvert! Harcolni akarok hazám szabadságáért,.. l'J50 június 25~e volt, az endikezetes nap, amikor az amerikai imperialisták Li Szín Man áruló bandájával polgárháborút robbantottak ki Koreában. majd nyílt, fegyveres agresszióval léptek fel a szabadságáért sikru- tzáUó koreai nép ellen. — A fegyverhez még fiatal vagy — mondták a katonai parancsnokságon — de azért akad munka a számodra-.. Dg lett Ll Szun Im ápolónő. Az egészségügyi csapatnák ahova került, nagyon megszerettélc és nemsokára of egyik ápolónő-osztag vezetésevei bízták meg. Li Szun lm hamar átesett fi tűzkeresztségen. Az amerikai légierők barbár lámadúsai sorozatosan sújtották a békés koreai falvakat, és városokat, ...hadi célpont," volt az iskola, a kórházi bombázták, géppuskázták a földeken békésen dolgozó parasztokat, az asz-» szonyokat. a tehetetlen öregeket és az ártatlan gyemre keket. Ll Szun lm szíve sokszor összeszorult, amikor egy egy légitámadás után a sebesültek segítségére siettek és milyen sokan voltak olyanok, akiken már nem lehetett segíteni. .. A koreai Ián a nem ismerte a fáradságot. Nem jutott eszébe a pihenés, amikor, szenvedők voltak körülötte. Csak a fájdalmak enyhítésére gondolt. mindig a kórtermeket járta, kötést cserélt, a láz tói cserepes szájakat, hűsítő vízzel itatta, a forró homlokokra jegestömlőt rakott, gyengéd szavakkal vígasztalt, leveleket írt a betegek helyett és ha vérátömlesztésre volc szükség valamelyik betegnél, mindig késs vo'-t saját vérével is segíteni... Már 1700 gramm vért adott sebesült harcosoknak. Eggszer. amikor Li Szun lm egészségügyi csapata Tan- jan városa mellett állomásozott. az amerikai repülök megint megjelentek. Hiába lengeti a kórházaknak berendezett kis házak és sátrak felett o, vöröskeresztes fehér lobogó, annál kegyetlenebb ül bombáztak. A kis házak lángralobbantak és a tűz veszedelmesen harapózott. Li Szun lm ápolónőtársaival az embertelen támadás tomboiásá' ban nem védelmet keresett* hanem a segítséget vitte. — Gyenge leánykezei acélos erővel cipePék ki a, sebesülteket az égő házakból, nem törődtek a most már lejjebb köröző ellenséges repülőkkel, akik gépírnak at (ízzel pásztázták a sebesülteket és a mentő- osztagokat. .. Li Szun lm ebben a pokolban egymaga nyolcvan sebesültet mentett meg, a koreai harcok óta pedig közel ötszázat. Li Szun lm bátorságáról és önfeláldozásáról csodálattal beszéltek. És egy napon ott állt az első sorban, amikor a bátor koreai harcosokat kitüntették, Li Szun lm mellére is felkerült a K areal Népi Demokratikus Köztársaság H Őse-érdem ren d. A szeme épp olyan tűzzel lobogott, mint azon a júniust napon, amikor fegyvert kért a kezébe. Mellén az érdemrend, csillogott, barna homlokán égési seb plroslott. amit akkor szerzett. amikor a. sebesültekért az égő házba rohant, Ez a két érdemrend hirdeti a koreai leány hősiességét! Kéf érdemrend Irta : \u Ián
