Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-05 / 54. szám

* > , BACSKISKUNMEGYEI NÉPÚJSÁG Most különösen értékes számunkra minden perc. Teljesítsük fogadalmunkat, készüljünk Rákosi elvtárs születésnapjára. ' Már csak négy munkanap választ el bennünket március 9-től. AZ UDP BACSKISKUNMEGYEI PAISTBIZOTTSAO A A AK LAPJA VII. évfolyam, 54. sz­4rn 50 fillér 1952. március 5, szerda Előre a szocialista kötelezettség vállalások teljesítéséért: Teljesítse minden dolgozd becs illet deli ígéretét! Napról-napra nagyobb len­dülettel folyik a verseny megyénk dolgozói között. Ko­moly erőfeszítéssel küzdenek a dolgozók» ho^y minél jobb eredményeikkel ünnepeljék meg szeretett vezérünk, Rá­kosi elvtárs 60. születésnap­ját. ,1 Kecskeméti Gépgyárban A dolgozók 92 százaléka versenyben küzd vállalása' nak becsületes teljesítéséért. lAz üzem az első helyre tört országos viszonylatban és küzd az „élüzemi" cím elnye; réséért. Napomként új ered­ményekkel gazdagítják az új tnunkahősök a termelés gra- fikonját. A mintalakatos mű­helyben D. Nagy és Fürjes elvtársak a Gazda-mozgalom- ban eredményes munkát vé­geztek. H ul 1 a déka n y a gb ól 15 ezer forint értékben egy fúró- ós vágógépet állítottak ÖA&* sze. Ezzel az eredményükkel nem elégednek meg, tovább folytatják a. harcot a több és jobbtermelésért. A Kiskunfélegyházi Vasútállomáson A dolgozók a közlekedj ma pontosabban» mint tegnap* mozgalomban egyre nagyobb eredményeket érnek el ebben a harcban. Nagy-Fekete-Dó" sai'brigád járj az élen, akik vonatforgalmi tervüket 100 százalékra teljesítették. Vál­lalásukban már 318 száza- léknál tartanak. Kimagasló eredményt ért el a Víg-bri­gád, melynek tagjai 104.5 szá. zalékra teljesítették becsület­beli ígéretüket. A 61-2. számú Építőipari Vállalat Baja A dolgozók az időjárás viszontagságai ellenére» ke­mény küzdelem után 113 szá" zalékra tettek eleget kötele­zettségüknek február máso­dik dekádjában. Az anyagta­karékossági felajánlásuk 2350 forint. Ebből megtakarítót- task 1414 forintot. Az építkezéseken a brigá­dok versenye óráról órára fokozódik. E harcban első helyre tört Hűre Károly kő­műves-brigádja 189 százalék­kal. Az ácsoknál Sulek Jó­zsef brigádja 226 százalékot teljesít. A bctonozóknál Sz. Budai Antal brigádja 230 százalékra tett eleget becsü­letbeli ikiötelezettségének. lA vállalat legjobb munkahelye a 0601 számú építkezés, mely­nek átlageredménye 143 szá­zalék. A Kiskunfélegyházi Építkezésnél A befejező munkálatok Egyre jobb ^munkaszervezést és munkaidő kihasználást ki' búka meg a dolgozóktól. Ez azonban nem akadályozza ígéretük becsületes teljesíté­sét. Az elmúlt dekádban az épület átlageredménye. 106 százalék volt. Kiemelkedő tel­jesítményt ért el Áclám Jenő kőműves-brigádja 106 száza­lékos termelésével. Dobos »Jó­zsef brigádja 105 százalékos termelésével példát mutatott dolgozó társainak. Az ácsok­nál tihikó Imre 136 százalé­kos teljesítményével harcolt a vállalás időelőttj teljesíté­séért. A segédmunkás-brigá­dok jól megállják helyüket e harcban. Termelésük a ver­senylendület emelkedése kö­vetkeztében napról-napra nö­vekedik. Bodor István bri­gádja 171 százalékot, Fekete János 132 százalékot ért el. Egyénileg Pintér József né kitűnik jó munkájával» aki [29 százalékra emelte terme­lését. . A Kalocsai Paprika­feldolgozó izemben Szép eredményeket értek el a dolgozók az auyagtakaré- kosságban. A dunapataji üzemrészben a fűtők vállal­ták, hogy a szén kihasználá­sát 1O0 kilogramm féltermék gyártásánál 97 kilóról 94 ki­lóra csökkentik. Vállalásukat teljesítették, 60 kilogramm szenet használtak fel. A burkolóknál napról- napra új credméuvok szülét, uek. András Erzsébet 168 szá­zalékban tett eleget vállalá­sának. Aéwcci Józsefbe 29 százalékkal túlteljesítette fel­ajánlását. A bélyegzőknél Szabó Piroska 112 százalékos vállalását 128 százalékra emelte. Hepp Lászlóim ke­mény küzdelem után felszá­molta 100 százalékon aluli termelését, ma már 108 szá­zaléknál tart. Határozat a Nemzetközi Nőnapról Az SZK(b)P központi bízott. sága határozatot hozott a már. cius 8-i Nemzetközi Nőnappal kapcsolatban. A határozat meg­állapítja, hogy a szovjet nép va;óra váltja a kommunizmus építésének sztálini programm- ját. A kommunista párt verete­sével sikeresen teljesítette az első háború utáni ötéves tervet és lÖSl.ben új, jelentős sikere­ket ért e) a gazdaság és a kultúra minden területé11. A szovjet nők Lenin—Sztálin pártjának nagy eszméitől lejke- eí*ve tevékenyen részt vesznek az ország gazdaságának további fejlesztéséért folyó és az egész népet felölelő szocialista munka. Versenyben, küzdenek a szó. etatista kultúra új sikereiért, erejüket és tudásukat a kom. munizmus építésére fordítják. Megállapítja a határozat, hogy a főiskolai végzettséggel ren­delkező nők száma 1940. óta több mint megháromszorozó­dott és jelenleg felülmúlja a 830 ezret. Több mint egymillió A bácsalmási állami gazdaság dolgozói teljesítették március 9-re tett vállalásukat Február hónapban 12.588 liter tejjel és 23.234 darab tojással emelkedett a termelés A bácsalmási állami gazdaság dolgozói nagy lendülettel fogtak a március 9-1 vállalásuk leljesílé- sébez, hogy Kákosi elvTársnak adott szavukat valóra váltsák. A tehenészbrigád nem kisebb célt tűzött maga elé, mint az*, hogy Rákosi elvtárs születésnapjáig, január havi tervüket alapulvéve, március 9.ig 120 százalékra emelik a tejtermelést. Vagyis 12.455 liter tejjel termelnek töb­bet, amelynek értéke 9960.80 fo­rint. Ezt a vállalást február 28-ig már túl is teljesítették, mert 12.588 literre) termeltek többet tejből, mint január hó­napban. Most pedig újabb vál. lalást tettek és elindították a harcot a tejtermelés további nö­vekedéséért. Elhatározták, hogy 15.000 literrel fogják emelni a tejhozamot a januári tervet a)a. pulvéve. A fejési átlag az állami gazda. Ságban a dolgozók lendületes munkája következtében soha ''em látott ütemben emelkedik. Még január hónapban 13.6 liier volt a gazdaság fejési átlaga, ad­dig február 28.ig ez az ered­mény 16.3 literre emelkdeft. Az egyéni versenyben kitűnik Andóczi B. Sándor, akt vállalta, hogy a 13.5 literes fejési átlagot 18 iiterre emeli. Ezt a vállalását túlteljesítette, mert fejési átlaga 20.2 literre emelkedett. Jó eredményt ért el Köteles Ferenc fejőgulyás, aki vállalta, hogy a 12 Uteres fejési át 1 agát 18 literre emeli, ezen vállalását már 0.6 literrel túlteljesítette, mert fejési átlaga 18.6 literre emelkedett. Az eredmények eléréséhez hoz. zájárult, hogy a szovjet ta. pasz+alatok nyomán bevezették a háromszori íejést és az egyedi takarmányozást, valamint a háromszori pontos időben vájó etetést és itatást. Azonkívül al­kalmazzák a tögymasszást és nagymennyiségű silótakarmányt etetnek meg az állatokkal. Jó eredményt ért el Nyár Jó­zsef baromfigo"dozó brigádja. 5600 darab baromfinál január hónapban 41.800 darab tojás, hozamot értek el. Ez 1350 darab napi átlagnak felel meg. Vállal, ták azt is, hogy március 9-ig a napi tojáshozamot 2009 darabra fogják emelni. Vállalásukat már túlteljesítették, mert február 1- íöl 22-ig 65.084 tojáshozamot ér. tels el, vagyis 23.234 darabba! többet, mint január hónap 31 papjában. A túltermeit tojás ér. téke 19.947 forint. Február hó. napban mind a tehenész, mind a baromfigondozó-brigádnak ez. zel komoly mértékben emelkedik a prémiuma. A gépcsoport is teljesítette vál­lalását. A gazdaság gépeit feb. ruár 14-íg kijavították és a javí. tásoknál 1800 forint megtakarí­tást értek el. A javításhoz szüksé­ges új anyagok helyett hulladék, anyagot használ lati fel. Február 28-án estig már 100 hold borsót is elvetettek jó előkészítő talaj­ba. A bácsalmási állami gazdaság dolgozói a vállalt 23.000 forint helyeit 82.500 forint értékű áru­val termeltek többet február 27 napja alatt, mint január 31 nap­jában. Eltávolítottuk sorainkból a rendbontókat Termelőszövetkezeteinkben mostanában sok- szó esik a munkafegyelem megszilárdí­tásáról. így nálunk is, a Bu­dai Nagy Antal tsz'ben. Mi úgy tehermentesítettük magunkat a fegyelem lazítói- val szemben, hogy kizártuk őket sorainkból. Kizártuk pl. özv. Fejes Istvánnét. Fejes né 8 hold szántót, 1 ho-Id szőlőt és 20.0000 forint adó és tör­lesztési terhet hozott belépé­seikor a tsz-be. Úgy vélte, más dolgozzon helyette, ő meg csak a hasznot fogja húzni. Kizártuk Blazsanek Józsefet, aki földje mellett 1 pár lovat is behozott. Aztán. munkát vállalt az egyik építkezésnél. Lovait azzal az ürüggyel kér­te vissza, hogy fel akarja szántani háztáji kertjét. Ko­vái t azonban eladta. Ezzel megkárosította népgazdasá­gunkat és becsapta a tsz't. Ezeiken kívül vannak még so­kan, akiket a tagság eltávolí­tott soraiból. Ezzé] végleg megszabadul­tunk a papiros tagoktól. Az állatállomány növelésé­re vásároltunk 15 darab anya- góbét. Tervbe vettük, hogy baromfiállományunkat 2000 napos csibével és 500 pulyká­val fogjuk szaporítani. Pél­damutatóan akarjuk kivenni részünket az idei begyűjtés­ből és kötelességeink mara­déktalan teljesítésére, máris gondoskodtunk 100 darab hí­zónak való sertésállomány­ról. Leitermann Károly, íi Népújság levelezője. nő tanú! a főiskolákon és a kö. lépfokú szakiskolákon. Az or­szág összes agronómusainak több mint 40 százaléka nő, sok tízezer nő vezet traktort és kombájnt, nők százezrei vál- lak a Szocialista földművelés és ál­lattenyésztés élenjáróivá. A Szovjetunió tudományos és kulturális intézményeiben több mint két és fél millió nő dolgo­zik. Több mint egymillió tanító­nő neveli a felnövekvő nemzedé. két, a kommunista öntudat és a szovjet hazafiasság szellemé­ben. Több mint egymillió no dolgozik az egészségügyi szolgá­latban. Az orvosnők száma 1940. óta több mint kétszeresére emelkedett és számuk jelenleg 207.000. A szocialista hasa sokra érté­keli a szovjet nők önfeláldozó munkáját jríetven nőt tüntet­tem ki a Szovjetunió Hőse címmel. 2170 nő a Szocialista Munka Hőse. Sok százezer dol­gozó nőt tüntettek ki a Szovjet­unió érdemrendjeivel. A tudo­mány, a feltalálás, az irodalom 63 a művészet területén elért kiváló munkáért 579 nő kapott Szstálin.díjat. Az anyákat az egész nép meg­becsülése övezi. Több mint 35.000 nőt lüntettek ki a Höa Anya címmel, három és félmillió nő kapta meg az Anyai Dicső, ség érdemrendet és az Anyaság Érmet. A szovjet nők nagy mérték­ben részt vesznek az állam igazgatásában 280 nő a Szov­jetunió Legfelső Tanácsának küldötte, több mint félmillió nö a helyi tanácsok küldötte. A Szovjetunió nagy példája lelkesíti a nőket a népi demokratikus országokban az új élet építéséért folyta. tott harcukba11. Az SZK(b)P központi bizott­sága javasolja minden pártszer­vezetnek: március S.át, a Nemzetközi Nőnapot azzal ünne. peljék, hogy a szovjet nők erőit harcra mozgósítják a szocialista gazdaság és kultúra új, hatal­mas fellendüléséért, hogy a nő. kiét bevonják az 1952, évi terv­nek a népgazdaság minden ágá­ban való határidő előtti teljesíté­séért folyó, az egész szovjet népet átfogó szocialista munka, versenybe. Kunadacs versenye Rákosi elvtárs 60. szüle lés. napjának tisztelőiére Kunadacs község dolgozó parasztsága pá. rosversenyre hívta ki Fülöpszál- lás dolgozó parasztságát. A kunadacsiak vállalták, hogy a magasabb terméshozam elérése érdekében minden mezőgazda, sági munkát a minisztertanács által megszabott határidő előtt fognak elvégezni. Vállalták továbbá a kunada. esiak, hogy az 1952. e|sö negyed­évi tej-, tojás-, baromfi, és élő­állatbeadást határidő előtt telje­sítik, hogy ezzel ás tovább szi­lárdítsák a munkás.paraszt szö­vetséget és erősítsék a dolgozó uép államát.

Next

/
Thumbnails
Contents