Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. február (7. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-21 / 43. szám
Rákosi elvtárs születésnapjára készül Tompa és Dunapataj. — Hogyan készül a bácsalmási Lenin tsz termelési terve. — Hogyan tudatosítják Szer^mlén a begyűjtési törvényt. ! t r ’ AZ MDP BACS KISK.IJY MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG A Y AK LAPJA VII. évolyam, 43. szám 4wi 50 fillér Í952. február 21, csütörtök Fokozzuk az élőállatbegyüjtést Két és fél hónap telt el azóta, hogy Rákosi elv:árs a központi vezetőség 1921. november 30-i ülésén a jegyrendszer megszán, tetőséről mondott beszámolójában kitért arra, hogy a hús- és zsírjegyet 1952 február 28-án kívánja megszüntetni kormány, zatunk. Ma már az egész ország, megyénk valamennyi dolgozója boldog örömmel verte tudomásul, hogy pártunk határidő előtt t°l‘ jesúette ígéretet és lehetővé tét. te, hogy február 18-tól kezdve a dolgozók hivatalosan megállapított áron, korlátozás nélkül vásárolhassanak hús- és zsírárut A hús. és zsírjegy eltörlésével pártunk és kormányzatunk megszüntette a jegyrendszer utolsó maradványát hazánkban. Mindezt azért, mert sikerrel teljesítettük 1951. évi tervünket, mert a dolgozó parasztság százezrei becsülettel teljesítették hazafias állampolgári kötelezettsé. güket. Rákosi elvtárs azonban már ebben a beszédeben felhívta a figyelmünket, hogy a jegyrend. ezer megszűnt emsének rendszabálya, a siker elengedhetetlen feltétele és elválaszthatatlan tartozéka, hogy a mezőgazdasági termelők még nem teljesített beadási kötelezettségüknek maradéktalanul tegyenek eleget és a jövőben is pontosan, gyorsan teljesítsék a terménybeadást. Most, mikor pártunk és kor. mányzatunk a jegyrendszer utolsó maradványát is megszüntette, fokozottabb felelősség hárul a mi megyénkre is, amely a megyéik közötti versenyben a vágómarha- és a baromfibeadás, ban az utolsó helyen áll. Megyénk hátunkul lógása » jegyrendszer végső felszámolása után hátráltatja, hogy országunk megfelelő tartalékot bizto" si;son. Mert a jegyrendszer meg. szüntetése után fennáll az, amire Rákosi elvtárs felhívta a fi' gyelmünket: b fogyasztók az eddigi mennyiségnél többet vásárolnak. ■ Az éiöálla (beadás terén mu. 1 atkozó lazaságokat a tanácsok vonalán fennálló liberalizmust éppen a fenti okok miatt leg- «ürgösebben fel kell számolni. * Minden lazaság és hanyagság, -mely az éilőáliatbegyüjtés terü- 3etén fennáll, hátráltatja azokat a sikereket, mely a párt és kormány határozatait követik. Hát rúltatják azt, hogy ezeknek a határozatoknak hatása gyorsan mutatkozzék a megyében is éy az eredmény tartós és szilárd jegyen. Éppen ezért súlyosan el kell Ítélni az olyan hanyagságokat, mely tág teret nyit a spekulációnak. A tanácsok a legtöbb helyen (Uem követelik meg szigorúan, 16gy az egyéni dolgozó parasz- jtoktól, mint ». txzcs-k±öl az élöálla [beadási kötelezettségüknek határidőre tegyenek eleget. Ennek következtében fordulnak elő olyan kirívó esetek, mint Duna- pa-aj, Sükösd, Kömpöc, öreg. csertő, Mátét eike községekben, ahol még egyetlen egy vágómarháj sem adtak be. À tanácsok so-k helyen nem úgy tekintik a begyűjtést, mint harci kérdést, m;nt a munkás- parasz-t szövetség megszilárdításának próbakövét, mint kulcs. kérdést. Erre példa a kiskunfélegyházi járás, ahol eddig 179 vágómarhából mindössze nyolc darabot adtak be. fie egyes helyeken a tan^cs megalkuvó munkáját bizonyítja az a tény, hogy nem lépnek fel a törvény szigorával, nem élnek a törvényadta lehe;öségek- k-ei azokkal szemben, akik meg. szegik a törvényt, akik nem tesznek eleget élöállatbeadási kötelezetiségüknek. A tanácsok sok helyen igyekeznek á.hárita- ni a felelősséget a felsőbb szervekre. Szerte a megyében az élőállat- begyűjtéssel kapcsolatban me. chanikus „papírmunka folyik” — melynek természetesen nem is látszik meg az eredménye az élöáilatbegyüjtés t«rén. Előfordult olyan kirívó eset is Bátmonostoron, hogy maga az elnökhelyettes megtagadta a niarhabeadáS). Az élöállatbegyüjtésnéi mutatkozó lazaságok felszámolására sürgősen intézkedni kell a pártszervezeteinknek. A pártszervezetek munkáját ezen a |éren befelé fordulás jellemzi. Míg az elmúlt hónapok, ban pártszervezeteink nagyrésze a gazdasági ügye>k intézésében merült el, ugyanakkor most a begyűjtés ezen szakaszában magára hagyja a tanácsokat. A pártszervezetek feladata, hogy segítsék a tanácsokat a begyűjtés ezen szakaszában, fokozzák az ellenőrzést, hogy a tanácsoknál mutatkozó lazaságok kikü. szöböiésével gyorsabb üteme( vegyen az élőállaibegyüjtés, mely csakis a politikai nevelő é3 ellenőrző munkával lehetséges. Pártszervezeteink feladata most a tavalyi hasznos agiiáciős tapasztalatoknak felhasználása a begyűjtés jelenleg; szakaszában. A csoporos agitácó, a kisgyü- {ések kiterjesztésével kemény harcot kell folytatni minden lazaság ellen és azokkal szemben, akik akadályozói az élöállatbe- gyüjtésnek akár egyénileg dolgo. zó paraszt, vagy tszcs legyen t3 az. A törvény szigorával kép fellépni a késlekedőkkel szemben, segítségül kell hívni ehhez a munkához azokat a becsületes dolgozó parasztokat, akik már eleget tettek élöállatbeadási kötelezettségüknek. Velük együtt olyan közhangulatot kell kialaTermelj többet ma, mint tegnap Egyre nagyobb lendülettel a vállalások teljesítéséért Üzemeink dolgozói napon, ként újabb és újabb sikerekről számolnak be Rákosi elvtársnak tett ígéretek becsületes teljesítésére.. Nincs a napnak olyan órája, melyben ne születnének új gondolatok, kezdeményezések, javaslatok a termelékenység meg. javítására, a vállalások túlteljesítésére. A Kecskeméti Gépgyárban A műhelyekben lázasan folyik a munka a vál;alás becsületes teljesítéséért. Napról.napra csökken a mulasztók és késönjövök száma. A szakszervezet verseny szervező munkája jelentősen fejlődött. Gyakran tükrözi vissza a versenyfábLa a naponként elért új munkagyöze meket. A kom. munistált. szakszervezeti bizalmiak jó munkájának ered- -ményekíppen à a üzem dolgozói február havi első 10 napi tervüket 125.94 százalékos teljesítést 96.22 százalékos tervszerűséget értek el. A hónap elején megtartott termelési értekezletek is döntően segítették a vállalások teljesítését, Illetőleg túlteljesítését. A magpad üzemrész <lol. gozóinak átlagteljesítménye» 5 százalékkal emelkedett. Egyénileg példamutatásával élenjár Borbély Sándomé, aki 160 százalékos váhalását 180 százalékra teljesítette. K. Tőtb Ilona, Zubsk Magda már 173 százaléknál tart becsületbeli ígéretének végrehajtásában. A jelvénnyel kitüntetett sztahanovisták újabb vállalást tettek hogy a Röder.mozgalom kiszélesítésén keresztül a „Termelj többet” mozgalomhoz csatla. koznak. Vállalták, hogy az elvtársi segítség kiszélesítésével a műhelyek átlagos teljesít, ményét 5 százalékkal növelik. Vállalásuk teljesítéséhez jelentős támogatást nyújt a műszaki ve zetöség munkája, amely helyes vezetéssel, a hibák gyors kija- vitásával elősegítette a termelés egyenletes emelkedését. Az egyszemélyi felelős vo_ zetés megszilárdításával 47 százalékkal csökkentették a. késönjövök Számát. A műszaki vezetőség előrelátó munkáját bizonyítja az is, hogy az átlagos se.ejtet 18 Százalékról 13.5 százalékra csők. kentették. A kiskunfélegyházi építkezésnél A brigádvezetök naponként átbeszélik az építkezés vezető- jévcl a tapasztalatokat és a másnapi munkát. Ennek eredménye az, hogy a határidős munkafolyamatokat megrövidítették. A durva és síma vakolás munkáját a harmadik emele. len február 5. he yett már február 4-én befejezték. Úgyszintén a padlástér síma és durva vakolását két ,laP helyett egy nap alatt elvégezték. Az aljzat betonozásánál három- napos határidő megtakarítást értek el a jó munkamegszor. vezéssel az építkezés dolgozói. A bizalmiak jó politikai műn- kával segítik a vállalások teljesítését. A verseny naponkénti értékelése újabb lendületes munkára serkenti a versenyben tévőket. Az ígéret becsületes tejesítésében élenjárnak: a kőművesek, nél Adám Jenő, aki vállalását 139 százalékról 159 százalékra teljesítette. Palotás Bé’a brigádja már 166 százalékra teljes;, tette felajánlását. A segédmunkás.brigádok közül Pomází László 150 százalékos vállalásában már 159 százaléknál tart. Döme István 117 százalékot ért el. Pólyák Antal 110 százalékról 125 százalékra emelte teljesítményét. A Bajai Épületa sztalosipari V. dolgozói válíalásaik túlteljesítéséért harcolnak A Bajai Épület asztalosipari Vállalat dolgozói lelkes felajánlásokat tejtek Rákosi elviárs 60 születésnapjára. Az üzemben mosf, a meglett vállalások túlteljesíléséért, folyik a harc. Lumpért Mihály sztahanovista marás vállalta, hogy 1953 május elsejei tervét március 9-re befejez;. Átlagteljesítményeink 210 százalékra való növelésével máris 1953. február 27-i tervének befejezésénél tart. Salacz Is;ván, az üzem másik sztahanovista marósa ugyancsak lendületes munkával harcol vállalásának túlteljesítéséért- Vállasa 1952. nov. 7. tervének márc 9-re va]6 befejezését. 207 százalékra emelkedett teljesítésbeli eredményei, vei február 10-én, szeptember 20-í tervét ja túlhaladta. Az üzem sztahanovistáinak példamutatásai ösz.önzik az üzem (öbbi dolgozóit is, a megtett felajánlások teljesítésére, illetve túlteljesítésére. Mikosovits János az asztalosüzemből vállalta, hogy eddigi 112 százalékos eredményeit 120 százalékra fo. kozza. 114 százaléknál tart- —• Bodnár József és Elmer Jánoa megfogadták 119 százalékos tel-. jesítéseiket 10 százalékkal nö-> vetve, 129 százalékra emelik. Sáfár István megfogadta, hogy nnmütamódsz&rátvéfeiilel átlagos 95 százalékos eredményeit 110 Százalékra fokozza. Minőségi munkáját pedig 110 százalékra. Minőségi munkavállalását már teljesítette. A munkamódszerát- vé(eüeí pedig eredményeit 103 százalékra emelte. A fényezők brigádja, a a anyagmozgató brigád, mind túlhaladták már decemberhavi átlag teljesítéseiket. A dolgozók mindegyikéiben ott él az elhatározás vállalásaik túl'teljesíiésé- re. Ez lendítette Galamb Sán. dór eredményeit az eddigi 95 százalékos átlagieljesítésröi 120 százalékra- Ez növelte Vámoy József teljesítéseit, 121 százalékról 147 százalékra. Ez fokozta Bácsi Imre 130 százalékos eredményeit 143 százalékra. A lemaradást behozzuk... Mi, a Kiskunhalasi Mészho. mok Téglagyár dolgozói meg. értve Loy e vtárs felhívását, csatlakozunk ehhez a mozgalomhoz. Mi is napomként több és több téglát akarunk és fogunk adni népgazdaságunknak. Ennek érdekében első feladatunk az lesz, hogy a lemaradásunkat behozzuk és teljesítjük a napi előirányzott tervünket. Úgy szervezzük munkánkat, hogy a munkaidő minden percét kihasználva, februári tervünket 29. helyett 28_ra már befejezzük Vállalásunk sikere érdekében szükséges az, hogy a központunk legyen segítségünkre. A műszaki részlegnek biztosítsa a gépjavításhoz szükséges anya. gokat. Mi azon leszünk, hogy szocialista hazánk felépítése érdé. kében naponként egyre fokozatosabban teljesítsük túl az elő. irányzott tervünket és több téglával járuljunk bodog szo.: cialista jövőt építő országunk nagy harcához. Nagy Szeder László, a Kiskunha'asi Mészhomok- téglagyár préselője. kítani a faluban, hogy az élő. állatbeadás terén mutaikozó minden lazaság, spekulációs mesterkedés gyökerében legyen kiirtva. Pártunk és kormányunk intézkedése folytán a bús- és zsírjegy megszüntetése új győzelmi állomást jelent. A jegyrendszer megszüntetése országunk békepoliti. kajára mutat. A jegyrendszer megszüntetése azf követeli » mi megyénktől is, hogy a begyüj;éa ízen szakaszában becsületesen eljesítse tervét, melyet joggal vár el tőlünk nagy pártunk és» vezetőnk, Rákosi elvtűrs, az >rszág valamennyi dolgozója.