Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. február (7. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-15 / 38. szám

Párt és pártépités A kultúr agitáció néhány kérdése Megjegyzések a nemesnádudvari tanács munkatervéhez A nemesrnádudvari községi tanács még; ac év elején elké­szítene 1952. e]sö negyedévi munka tervét. A munkaterv rész­letesen fogalkozik a soron lévő politikai és gazdasági feladatok végrehajtásának módozataival. Jól kidolgozott pontokba foglal. va tárgyalja a. népművelés meg­valósítandó feladatait is. A kul- túrcsoport fokozott támogatása, a Kossuth tsz-ben szervezendő önálló kultúrmunka, a Szabad Föld Téli Esték látogatottságá­nak emelése mellett az ellen­őrzésről, a minőségi munka fon­tosságáról beszél a munkaterv- nek ez a része. Nagyon helyesnek tartjuk, hogy a községi tanács az öt meglileiö helyet biztosította a munkatervében ennek a fontos munkaterületnek. Ez azonban egymagában nem elegendő. Dön­tő hiányossága ennek a munka, tervnek, hogy csak a népművelés alcím alatt foglalkozik a kulturális kérdésekkel. Ezzel jeszükíti a kultúra terüle­téi, elveti azt. uz alapvető lehe­tőséget, melyét a politikai, gaz­dasági feladatok végrehajtásé. nak kulturális síkon való támo­gatása. alátámasztása jelentene a község életében. Mindenki előtt világos az, hogy például a szovjet agro­technika eljárásainak, kiválóan bevált módszereinek eiterejszté- se egyik döntö feltétele a több. termelésnek. Többet kell termel­nie a község dolgozó parasztsá­gának, mert csak így tudja ki­venni a részét, t&ljes erejével az ötéves terv végrehajtásából, így tud a kívánt, mértékben hozzá, járulni boldog jövőnk építéséhez, A többterrneiéshez pedig hala­dottabb módszerek, jobb, terme­lékenyebb gazdálkodás kell. Úgy kelt gazdálkodnia minden tszcs- nek, állami gazdaságnak, egyé. nileg dolgozó parasztnak, hogy a Szovjetunió élenjáró paraszt­ságának munkamódszereit, ter­melési eljárásait. veszi alapul sa­ját munkájának megszervezésé, ben. Ezekkef az eljárásokkal, módszerekkel tudja termelését megsokszorozni. De vájjon is­meri-e Parasztságunk n szovjet agrotechnika vívmányait? Bi­zony nem elég aIapoSan. Itt kapcsolódnak a kérdéshez A népművelés feladatai. A Sza­bad Föld Téli Esiék előadásain, a mezőgazdasági szakkörökben a szemléltető agitáció módszerei segítségével kel] megismertei, nünk dolgozó parasztságunkat a korszerű gazdálkodás alapelvei­vel, szempontjaival és eredmé­nyeivel. Le keli emelni a nép­könyvtár porosodó polcairól a kiváló szovjet, mezőgazdasági szakkönyveket, ismeretterjesztő íüzeieket és dolgozóink kezébe kelj adni. Tanulmányozzák, győ­ződjenek meg helyességéről, kapjanak kedvet a bennük ta. iáiható Irányelvek, ismeretek al­kalmazására. Ez a szempont azonban hiány­zik a munkatervbö]. Vegyünk egy másik példát! Az új be­gyűjtési rendeletet meg kell is­merte iniink dolgozó parasztsá. fiunkkal, hogy idejekorán tud­ják elkészíteni termelési tervü­ket. Ez nemcsak n hiva.talos ál­lamigazgatási szervek, a sajtó, „ tömegszervezetek sib. felada­ta, hanem feladata kultúrákévá. luknak is. a színpad deszkáiról, az előadói asztalok mellől, a fa­liújságok cikkeivel is alá kell támasztani ezt a munkát, a kul­túra, a tömegagitáció ezernyi fegyverével. Ezeket a fegyvere­ket lehet tervszerűen forgatni, sőt, kell is- Ehhez pedig mun­katerv szükséges. Az kell, hogy már most, előrelátó gondosság, gat dolgozza ki a tanáé, munka- tervében ennek a területnek a kultúragitációját is. Erről sem tesz említést a ta­nács munkaterve. Folytathatnánk tovább a fel­sorolást. A munka terv majd|| intődén pontjánál felvethetnénk hasonló elveket. Az eddig felho­zott példákból is világosan kitti, nik azonban a nemesnádudvari |anacs feladata: helyesen értel­mezett, ilyen módon átgondolt tervszerűséggel kelt beépíteni munkatervébe a népművelés adatait is. Úgy válik sokoldalúvá, eredmé­nyessé, valóban mozgósító jel­legűvé a munkaterv minden betűje. A felelősség a nemesnádud. Egyre nagyobb arányokat öli Nyugat-Néme[ország ifjúsága, nak határozott tiltakozása Aden­auer háborús politikája ellen. Az offenbachi ifjúság elhatároz­ta, hogy eléget minden katonai behívót. A Német Szakszervezeti Szövetség mannheimi bizottsá­gának ifjúsági tanácsa kijelen­tette, hogy a várOs ifjúságát tiltakozó gyűlésre hívja össze az újrafelfegyverzé, ellen. Ambery varos ifjúsága gyűlésen köve­telte az Adenauer kormány azonnali lemondását. Az ifjak hangsúlyozták, hogy széttépnefr minden katonai behívót. Düsseldorfban itegnap ezer A jugoszláv nők a hitlerista megszállás idején hősiesen har­coltak, hogy fejszabadítsák ha­zájukat az elnyomók uralma alól, F.bben a harcban huszonöt, ezer jugoszláv nö vesztette éle­tét, több mint negyvenezer meg­sebesült és háromezer nyomo­rékká vált. A fasizmus elleni harc női áldozatainak nagy szá. ma is kiáltó vád a Tito.banda ellen, amely ma brutális ke­gyetlenséggel bánik Jugoszlávia dolgozó asszonyaival. Üzemi étkeztetés, anya. és csecsemövédelem. óvoda, nap. köziötthon, mindez ismeretlen a dolgozó nők életében. A leg­többen azokban a gyárakban ro_ botolnak, ahol a legelhanyagol, tabbak az egészségügyi viszo­nyok: nincs szellőztetés és a gáz, a por a legkülönbözőbb be­tegségeket okozza. Amikor az asszonyok munkaképtelenné vál. nak, elbocsátják őket, elveszik tőlük élelmiszerjegyeiket. A nők napi munkaideje 12 14, sőt 16 óra Gyakori ar. az eset. amikor a fárasztó éjszakai műszak után a ki. merült jugoszláv nőket még arra kényszerítik, hogy to­vább dolgozzanak. Érthető, hogy ezek a szeren­csétlen asszonyok, amikor kilép, nek a gyár kapuján, már csak vonszolják fáradt testüket. Ez azonban még korántsem min­den. A szenvedés tovább foly­tatódik. Az asszonyok legyengült és kimerült szervezetükkel 3—4 órát sorban állnak az élelmi­szerüzletek előtt és végül üres táskával térnek haza. Nemcsak azért, mert mire be­jutnak az üzletbe, addigra már elfogy az élelmiszer, hanem azért is, mert a pénz, amelyet az előző napi árak alapján maguk, kai vittek, már kevés. Jugoszlávia asszonyai világa. vari tanácson kívül elsősorban a járási és megye; tanácsot ter­helj. Ha ezek a vezető szervek nem egyoldalú szemléletiéi állí­tották vclna össze munkanevei­ket és a fentiek szellemében ad­ták volna ki útmutatásaikat a községi tanácsoknak, ez a hiá­nyosság nem fordult voma e]ö. A fent vázolt módon kell gon­dolkoznak az illetékeseknek, ak­kor tudják leküzdeni azt a még ma is meglévő közömbösséget, megnemértést, mellyel hosszú időn keresztül kezelték a nép­művelési feladatokai, a ku] túr- forradalom ügyét. békeharcos tünte^t Nyuga.p Nérnetország reiuilitarizálá,sa ellen Nyugat-Beijjnben hétfőn volt az első sztrájk a hadkötele­zettség ellen- A francia övezet­ben lévő Schulz gépgyár dolgo­zói egyórás figyelmeztető sztrájkba léptek. A hamburgi Némer Hajógyár kazánkovácsai tegnap tiltakozó tüntetést ren­deztek, amelyen követelték há­rom jogtalanul elbocsátott üze­mi bizottsági tag visszavételét, Az üzemi bizottsági tagokat „z igazgatóság azért bocsátotta el, mert a dolgozókat figyelmeztető sztrájkra hívták fel a hadkötc- leze,ttségi törvény ellen. san látják, milyen szerencsétlen­ségbe döntötte hazájukat az áruló banda. Ezért bojkott alják a női szervező, ieket éi* a titóista népfron tot. Ezért csatlakoznak egyre szá. mosabban az illegálisan működő kommunista párthoz. A belgrádi „kormány" hiába létesített különleges női kon­centrációs tábort ..Postafiók 46.” néven, a nők megfélemlítő, sére, — a jugoszláv dolgozó nők bátran harcolnak a fasiszta rendszer ellen. Amikor ebben a táborban egy alkalommal az UDB ügyeletes tisztje sarat do. hott egy idősebb asszony areá. ba, egy fiatal lány bátran oda- kiáltatta: „Ti rosszabbak vagy. tok a hit.eristáknál! Várjatok, meglakoltok minden gazságo. roké.rt!” Vadállati kegyetlenség, gél kínozták meg ezt a bátor fia. talt, aki kifejezésre juttatta va. lamennyi jugoszláv nö meggyő. zödését. Crna Gorában öt hó­nap alatt 135 nőt tartóztattak le, mert szembeszáll! alt a fasiszta terrorral. Belgrádban a Zelenyi Vénét nevű börtön bejáratánál naphosszat állnak az asz_ szonyok, hogy hírt kapjanak arról: élnek.e férjeik és gyermekeik. Boska Zravenko szabadsághar. cas édesanyja egy alkalommal bátran kiáltotta a gyilkos bör­tönörök felé: „Éljen Sztálin! Partizánanyák, közeleg az idő, amikor az áruló Tito bűnhődni fog!’’ A jugoszláv asszonyok, akik felbecsülhetetlen szolgálatot tét. tek a hiterizmus ellen vívott küzdelemben, most egyre tevé­kenyebben vesznek részt a Tito —Rankovjcs.klikk elleni harc. ban, hogy Jugoszlávia minél előbb visszatérjen a béke és a demokrácia táborába. Harcra, építésre, munkára nevel A SZOVJET FILM! A nyugatnémet ifjúság tiltakozik a liadköíelezettségi törvény ellen „Meglakoltok minden gazságotokért !i6 A jugoszláv dolgozó nők bátran hacolnak a fasiszta Tito-banda ellen Február 13-án voit n kínai-szovjet barátsági szerződés alá­írásának második évfordulója. A kínaj.szovjet barátsági, együtt­működési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény aláírása óia eltelt két év bebizonyította, hogy n kínai-szoojeÚ, barátság és szövetség döntő fényező a Kínai Népköztársaság < megerősödésé­ben, valamint a távolkeleti béke és az egész Világ békéjének megvédésében. Amíg ez az évforduló is hatalmas bizonyítéka a. béketábor országai között fennálló szoros es mély barátságnak és a béke megvédéséért, folytatóit egyseges küzdelemnek, addig az „euró­pai hadsereg” kérdéséről szóló vita a francia parlamentben, va­lamint az Atlanti Tanács lisszaboni értekezletét , megelőző zűr. zavar világosan mutatja az imperialisták közötti'] élesedő ellen­téteket. a Dagens Nyhele,• c. stockholmi lap értesülése szerjat a háborús uszítő'k lisszaboni értekezlete előtt az amerikai imperia­listák mindent elkövetnek, hogy valamilyen kompromisszumot hozzanak létre n francia és a nyugatnémet kormány között. A jelentés szerint Acheson Nagy-Brijannia kormányával együtt rá akarja venni Franciaországot oIyan nyilatkozatra] amely újból megerősíti a Saar-vidék iáeiglenes sjáiusát. Adenauert viszont arra igyekszik rávenni, hogy Nyugat.Németország atlanti tag­ságát ne kösse felié télként az ,.európai hadseregben” Való rész­vételhez. Az atlanti tömb katonai vezajői kedden befejezték érteke?., létükét. A Reuter jelentése szerint a katonai vezetők a légierők felállítását vitatták meg, valamint Görög- és Törökország kato­nai helyzetét. A newyorki rádió ügy értesült, hogy mindkét or. szág fegyveres erőit közvetlenül Carney tengernagynak, az at­lanti tömb déjeurópai övezete főparancsnokságának irányítása ah! helyezik. Az európai hadsereg francia nemzőt gyűlésben vi­tájáról a DP A nyugatnémet hírügynökség megállapítja, a fran­ciák nyilvánvaló kívánsága az, hogy a nyugatnémet, hadosztá­lyok felállítása xohase történjék meg, vagy ha mégis megtörté, nik, akkor minél később. Az Arbe/ef című svéd szociáldemo­krata lap kommentálja az Atlanti Tanács napokban megnyíló ülésszakát. Az ülésszak — írja a laP — ,,végzetes: kilátásokkal” ül össze. A lap rámutat, hogy az USA vezető köreiben fokozódik az elégedeilenség az „európai hadsereg” megteremtésének el­húzódása miatt- Mjnt a lap írja, a Wehrmacht nÿuga'tnémeior* szági helyreáUitása ugyanakkor „lidércnyomássá válik Francia- ország számára.” Áz imperialisták n háborús előkészületek meggyorsítása so. rán újabb nyomást akarnak gyakorolni az arab országokra a» úgynevezett „középkele|i parancsnokság” jé|rehoziSa érdekében. Az An-Nahar című libanoni lap szerint ezt a tervef. az USA Anglia, Franciaország és Törökország most új formában akarja az arab országok elé állítani. Az ENSZ-közgyülés párizsi ülés­szakán — írja. a lap — az arab Országok küldöttségeinek tudo­mására hozták, hogy újabb jegyzékei kapnak a pégy hatalomtól" a „középkeleti parancsnokság” ügyében és a nyugati tábor e]. határozta: ellenséges államnak tekinti azokat a középkeleti or­szágokat, amelyek ebben a kérdésben „semlegesek” maradnak. JFokozódik a munkanélküliség az fiíg'j esült rí Hantokban A Telcprcss hírügynökség New Yorkból adatokat közöl a munkanélküliség emelkedéséről az Egyesült Államokban. A hírügynökség arról számol be, bogy a villamossági és rá­diói pari munkások egyesült szakszervezete washingtoni cső. portjának február 9-én közzé­tett jelentése szerint „ közsziik- séglefi cikkeket termelő ipar­ágakban 1951.ben 203.000 mun­kást bocsátottak el, közit ük 117 ezer textilmunkásr. Ebben a számban nincs benne az a HO ezer gépkocsiipari munkás, nkit ugyancsak 1951-tben bocsátot­tak el. A múlt év folyamán a cipő- iparban foglalkoztatott munká­sok 14 százaléka^ ugyancsak ej. bocsátották, A munkások létszámának csökkentését ezekben az ipar­ágakban — állapítja meg a íe‘ lentés — a fegyverkezési ver­seny és a lakosság vásárlőerejé. nek gyengülése I váltotta ki. A jelentésben a munkások követe, lik, hogy sürgőseit térjenek df a hadigazdálkodásról a békés gaz­Üzenet" az összes asszonytársaimnak : Eleget tettem félévi tojásbeadási kötelezett sédemnek Én a csátaljaí földművesszövetkezet tagja vagyok. Tavalyi tojás, és baromfibeadási kötelezettségemnek eleget tettem Az idén Rákosi elvtárs születésnapjára vállaltam. hogy félévi tojásbeadási kötelezettségemet teljesítem. Vállalásomnak már eleget tettem. Baromfibeadásomat is határidőig 100 szá­zalékig ie!jesjteiii fogom. Ezzel auarom megmutatni a párt és Rákosi elvtárs iránit szcretetenaet. Hogy hazafias kötelezettségemnek elegei tudok tenni, arra biztosíték a 30 darab kis csibe, amely csipogásával teszi han. gossá szobámat. Üzenem összes asszonytársamnak, hogy kövessék példámat. Nem maradhatunk adósai államunknak és tegyünk eleget a mun- kás_paraszt szövetség megerősítése terénk ránkháruló kö­telességnek. Simoiiyi Andrásné, csálaljai dolgozó parasztasszony. Minél több női munkaerőt a gépállomásra ka torén ugyanúgy megálljuk a helyünket, mpH <j férfiak. Tartsuk szem elött korma. ’ nyűnk célkitűzéseit és vegyük ’ ki részünket a szocializmus épí­téséből. A gépállomás a koUck- ■ fív szerződés szerint járó mun- ’ habért minden dolgosó részére biztosítja. A c sálai ja i gépállomás ■- . női dolgozói. A csátaljai gépállomás női dolgozói részéről értesítjük a környékbeli termelőszövetkezet hői munkaerői/, valamint az egyénileg dolgozó parasztasszo- nyokat és leányokat, hogy gép­állomásunkra női dolgozók fel. vétele van folyamatban. Min­denki, aki a. traktoros szakmá­hoz kedvet és tehetséget érez — jelentkezzék felvételre. Bizo­nyítsuk be, hogy mi nők a mud-

Next

/
Thumbnails
Contents