Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. február (7. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-15 / 38. szám
Kiskunfélegyháza egyénileg dolgozó parasztjainak felajánlása Rákosi elvtárs 60. születésnapjára A dolgozó paraszt .-ág- Kiskunfélegyházán is lelkes felajánlásokkal adta tanújelét pártunk és egész népünk szeretett vezére, Rákosi elvtárs iránti hűségének és szeretetének. Az első és második kerületi pártszervezet tebruár 2_án tartott taggyűlésén 29 felajánlást tettek az elvtársak. Többek kö. zött vállallak, hogy a pártoa- kívüli egyénileg dolgozó parasztság között is tovább mé. lyitik a párt ás Rákosi elvtárs Iránti ragaszkodást és közelebb hozzák ókét pártunkhoz, még jobban mozgósítják őket pártunk politikájának megvalósításáért. A ta&gyűiés híre eljutott sok pártonkivüii egyénileg dolgozó paraszlhoz is. A népneve ök. köztük Szikszai Istvánné mezőőr jó felvilágosító munkája nyomán, dülőfeielősévei, Kocsis Sándornéval, egyénileg dolgozó paraszt asszonnyal, meglátogat ták a területükön lakó kis. és középparasztokat. Többször elbeszélgettek velük a s?o. cialista mezőgazdaság előnyei, röl. A taggyűlés és a népneve ö- munka eredménye az leit, hogy a pártszervezet február 9.1 párt. napján több pártonkivüii egyénileg dolgozó paraszt is megje. lent. Olyanok is, akik először vettek részt a pártnapon, mint például Fábián Sándor nyolc, holdas középpnraszt. Fábián Sándor több mint öt kilométerről gyalogolt he több társával a pártnapra. Fábián Sándor felszólalt a pártnapon. Ez vo-t életében az első alkalom, amikor tömegek előtt beszélt.’ Lelkesedéstől kipirult arccal válla'ta, hogy Rákosi elvtárs születésnapjára az első negyedévi tojás, és baromfi, beadását 100 százalékra teljesíti. Utána pedig kijelenlette, hogy belép a Ifi. típusú tszcs_ be. Vállalta, hogy megszervezi Szikszai Isivánné mezőőrrel és Kocsis Sándorné dúlöfelelőssel a területükön 80 százalékban kö zépparasztokból álló III. típusú tszcs-t, március 9_lg, A vállalás óta alig pár nap tejt el és máris 10 család vau együtt körülbelül 180 hold föld. del. De tovább szervezik a tszcs.t. A (Szcs-be bekapcsoló dott pártonkivüii dolgozó p*. rasztok közül már többen b» Rákosi elvtársik a termelőszövetkezetek és gépállomások országos tanácskozásán elhangzott beszédét megszívleljék a dávodi Szabadság jermelöszö. ve,kezet tagjai. A szövetkezei elmúlt évi eredményei mind több és több egyénileg dolgozó parasztban érlelte meg az elhatározási, hogy a nagyüzemi gazdálkodás útjára lépnek. Figyelemmel kísérték a szövetkezet munkáját, az építkezéseket, melyeknek során egy I/O sertés fialtatására alkalmas férőhely épült. Saját szemeikkel győződhettek meg arról, hogy a jól és eredményesen dolgozó (a. gok padlásai, kamrái, góréi mint ttíUek meg a számukra jutott részesedéáSci. Meggyőződtek arról is, hogy a szövetkezet tagjai felszámol!ák soraikban a lazaságokat és megszilárdították a munkafegyelmei. A lazaság, hogy felüthette fejét a szövetkezetben, „ vezetőség- hibája volt. Elnézőek voltak a munkakerülőkkel szemben. Cso- portéi’tekezleten ugyan határo. za.(Of hoztak az igazolatlan távolmaradók munkaegység megvonására, de azt egyetlen egyszer sem alkalmazlak. A lazaságot nagyban elősegítette mun. kaSzervezés hiánya is. Ezt mosi ugyancsak kiküszöbölték. Megszervezték a brigádokat» az egyes brigádokba megtörtént a tugok beosztása. A brigádok és a brigádon belül a munkacsapatok szárnál'a feifizették az ejsö negyedévi adójú, kát és felkeresték a páriszervt\ zet titkárát, hogy ezt bejelentsék. Dinnyés Sándor 16 holdat! középparaszt bejelentette, hogy Rákosi elviárs születésnapjára első negyedévi tojás, és baromfi beadását is teljesíti. Nyámádi József, Kkfeiegyhyza 1—11. her. páriiitká osziot/ók n megmunkálásra váró területeket és uz egyéni felelősség érvényre jutásával azon lesz a tagság, hogy a veisenytendü- let növekedésevei lépést tartson eredményeik növekedése. MOsl is serény, munka folyik, hogy a tavaszi munkálatok megkezdéséig elkészüljön a nyolc férőhelyes istálló klbövi|ése 16 ló befogadására ős az 1500 baromfi uevelésére alkalmas baromfi né velő. A központi lányán js folyik a munka. Iti 200 süldő számára szükséges kifutó épül. El. határozta még a tagság, hogy „ tavasz folyamán 100 000 vályogot vetnek fl tovább; építkezések tégla anyagszükségletének biztosítására. Nap mint nap jelentkeznek felvételre új tagok. A legutóbbi osopoi’tériekezleien is négy új tag felvételét, határozták el. Varga Ferencé), István Józsefét, Palásti Lajosnéét és ülés János- néé|. Varga B'erenc 9 holdas dolgozó paraszt, arra a kérdésre, miért határozta el magát a szövetkezetbe Való belépésre, ezt felelte: — Meggyőződi em és beláttam, hegy mjnt egyéni gazda nem tu. dók a nagyüzemi eredményekkel lépést tartani, de még csak meg sem tudom közéiként azokat. Nem akarok saját magam ellensége jennl. így nyiladoztak a többiek is Urban Mihály MDf-titkár, a Népújság levelezője. Dávodon is megszívlelték Rákosi elvtárs szavait Termelőssövetkeseteink hogyan készítsék el termelési tervüket ? ' A termelőszövetkezetek s gépállomások Országos Tanácskozásán elfogadott felhívás kimondja, hogy a terv legyen a gazdálkodás alaptörvénye. A terv előkészítésére és végretaaj. Iágára mozgósítani keli a icrme- tószövetkezeiek összeg tagjuk, továbbá a gépállomások minden dolgozóját. Ennek végehajtása érdekében a földművelésügyi miniszter rendeletet adott ki. A i-endelei szabályozza a termelőszövetkezetek és termelöszöve[keze(i csoportok 1952 évi termelési terveinek előkészítését. A termelési terv keretében a következő részletterveket kell előkészíteni: általános rész, nő- vénytervieusi terv, állattenyé.sz. fési terv, munkaterv, felhasználási terv, beruházási terv. Az első és második típusú termelőszövetkezeti csoportok az alábbi résZ|erveket készítsék el: áUalános rész, növénytermelési terv, közös kiadások terve. Ahol közös állal tenyésztés van, ké- Rm'teni kell közös állattenyésztési és beruházási tervet is, A termelési tervek elkészítéséhez szükséges nyomtatványokat és útmutató magyarázatot a földművelésügyi minisztérium a járási tanácsokon keresztül megküldi minden termelőszövetkezet. (csoport) részére. A részlettervek közül a növény termelés, a kertészet és a (Is pi munkák tervét február hó S irf kell elkészíteni és be kelt adu; a járás, tanács mezőgazdasági osztályához A tervek kidolgozásában a gépállomások mezőgazdászai is kötelesek segíteni. A termelési terv elkészítéséért a termelőszövetkezet e/nöke fe- leiös. A tervkészítés munkájába az elnök vonja be az igazgatóság (intézőbizottság) tagjait, az ag. ronómnsf, állat tenyésztői, könyvelőt, a legjobb brigád- és mun- kacsayaivezeiökef és a termelés- ben élenjáró tagokat. A terv előkészítésénél különösen figyelembe kell venni az ál. hm Vánti kötelezettségek ma- radékmian teljesítését és a munkafegyelem megszilárdítását; továbbá a növényl/.rmetés és üllattenyészttis színvonalának növelését, a Szovjetunió élenjáró termelési módszereinek és te. nyésztési eljárásainak clterjeszElvtársau 1 Elvtársitok ! Én a tompái gépállomás dől. gozója vagyok, 1950. augusztus 20-án léptem be a gépállomáshoz, Tiszte!etrel és némi féléi mmel közeledtem az első esetben a géphez, de amikor a gép meg. indult a kezem alatt, akkor éreztem azt a felemelő érzést, hogy mit jelent az, hogy az én fiatal erőmtől és tudásomtól a merev vasszerkezet élővé válik. Éreztem azt, hogy a gépnek ura vagyok. Ha visszagondolok arra. h°gy a felszahadulás óta mi, nők milyen nagy utat let. tünk meg a fejlődés és a kultúra útján, nem hét év, hanem sok tíz évet tettünk meg. Igaz, hogy ezért harcolni kel. lelt, mert a reakció nem hagyta, hogy símán tanulhassunk. Mond. ták azt, hogy nem nőnek va Ti munka, hogy egészségtelen a traktor a nőnek. Én pedig azt tapasztaltam, hogy mióta traktoros vagyok, sokkal jobban érzem magamat, jobb kedvvel dolgozom, hisz a munkám is könnyebb, nem görnyedek naphosszat a kapa mellett. Több a keresetem, jobban Uidok léséi. Ezenkívül figyelembe kel! venni fejlődő iparunk nyers- anyagszükségletét és a"- álh[állomány fejlesztéséhez szükséges takarmány biztosítását. A termelőszövetkezet tagsága az elkesziiep fervef közUyülé. sen (csoportériekezleten) tárgyalja meg és után g jóváhagyás végeti be kell adni a járási tanács mezőgazdasági osztályé, nak. A jóváhagyóit tervet közgyűlésen, illetve csopor(értekez. létén szintén ismertetni keß. ködni, van időm tanulni és kitöm azt hogy ugyanolyan megbecsülésben van részein a jó munkám után, mint akármelyik férfi elvtársaiunak. Elvtársak! Elvtársnők! Ne hallgassatok az ellenség '.o_ csogására, mert saját maga. toknak tesztek kárt, elmaradtok a tanulásban és nem veszítek ki részeteket a szocializmus épí. téseböi. Dolgozó leányok és fiúk/ Gyertek a gépállomásra. Legye, tek fejlődő technikánk tovább- vivői. Marancslk Erzsébet traktoros, Tompa, gépállomás. Pártokiatús Háza előadás» Február 16-án. szombalon este 6 órakor a Fártoktalás llázá. ban a párt, tömegszervezeti, gazdasági funkcionáriusok és aktivált részére konzultáció lesz; „A nemzetközi kérdések, röl" címen. Előadó az Orrzígos Pártközpontból jön. Felhívás a megye ifjúságához Mao Ce Tung elvtárs üdvözlő távirata I. V. Sztálin elvtárshoz „Sztálin elvtársnak, a Szovjetunió minisztertanácsa el"öké. uek, . A kínai.szovjet barátsági, sző. vetségi. és kölcsönös segély, nyújtási szerződés aláírásának második évfordulója alkalmából a Kínát Népköztársaság korma, nyának és népének nevében szívből jövő hálámat és forró üdvözletemet fejezem ki a nagy szovjet nép, a szovjet kormány és Ön iránt. N agyra becsüljük azt a szíves és önzetlen segítséget, amelye) a Szovjet kormány és a szovjet nép nyújtott Kína kormányának és népének az elmúlt két év fo. lyanrán a kínai-szovjet barát, sági, szövetségi, és kölcsönös segélynyújtási szerződés és a többi vele kapcsolatos egyez, mény szellemében. Ez a segítség nagymértékben hozzájárult az új Kína gazdasági újjáépítéséhez és továbbfejlesztéséhez valamint nemzetünk megerősítéséhez. Üdvözöljük Kína és a Szovjetunió népének egyre szorosabb, nagy barátságát. A ha. 'almas kínai-szovjet szövetség legyőzhetetlen erő és szilárd biz. tositék az imperialista agresz. szió el|?n, a távolkeleti béke és biztonság megőrzése terén és biztosíték arra, hogy a világ békéjének nagy ügye győzelmet arat. Éljen Kína és a Szovjetunió népének törhetetlen barátsága és egysége! Mao Ce Tung, a Kínai Nép. köztársaság Központi Népi Kormányának elnöke, 1952. feb. ruár ll. Peking/' Kérdések — feleletek az új begyűjtési törvényről Az alábbiakban foiytalólago. san Ismertetjük az új begyűjtési rendeletét. Népnevelőinknek fon. »os feladata, hogy az új begyűjtési törvényt megismertessék a dolgozó parasztokkal és felvilágosító munkával nyomban moz. gósítsanak az 19ö2_es évi beadási kötelezettség teljesí,®s®re- R*“rdés.fclelet formájában a következő fontos kérdéseket ismertetjük folytatólagosan : 10. A közös háztartásban élő személyek külön gazdálkodók, nak (ekintheiők-e? Nem, birtokaikat össze kell vonni és a be. adási kötelezettséget egy gazdaságra hárítja a községi vb. 11. Feles, vagy részes bérlet ipán kit terhel a beadási kötelezettség? A bérbeadót, azonban nz ilyen terület, után megállapított beadási kötelezettség teljesítéséért, mind a bérbeadó és a részesbérlő egyetemlegesen fe. hl ős. 12. Az I.—II.es típusú tszcs.k hogyan teljesítik beadási köte'e- zettségüket? A közös művelés alatt álló terület és az egyéni művelésben maradt terület urán egyénileg köti issek a beadásra. Í3. A 10 és 15 százalékos be. adási kedvezmény az I—II.es típusú tszcs.Unél milyen terüle. tek után jár? A közös művelés, be bevitt földterület után jogos csak a kedvezmény. 14. A termény, és állatbeadási kötelezettség megállapításánál mit nevezünk normának? Egy kát. holdra cső beadási kötele, zejtséget. 15. A gazdaság birtokcsoportba sorol/isánát minden terweM figyelembe kt ti venni ? Az álla. mi tartalékterületeket nem, mert e-/ek külön gazdaiajstromban vaunak feltüntetve. 16. Mi a gazdalajstrom és hány részből áll? A gazda, lajstrom a 'erm<lő területi és kataszteri adatainak nyüván. tai'tása, a*uely a termény, és ál. lat, bor., baromti. és tojásbeadási kötelezettség megállapításához szükséges. Két részből áll, az első rész: a területi és kataszteri adatokat tartalmazza, a második rész: melyben a gazdái, kódú beadási kötelezettsége van feltüntetve, 17. Ki jogosult a község területét magasabb kataszteri cső. por.ba sorolni? Ha a megállapított beadási kötelezettség nincsen arányban a földek termő, képességével, a megyei tanács jogosult magasabb besorolást elrendelni, 18. Mivel lehet a sertésbeadási kötelezettséget teljesíteni? A dolgozó parasztok legalább 126. a kulákok pedig 180 kiló élősií. lyú hízoMsertést kötelsek átadni a kötelezettség teljesítésére. A többletet sűlykilónkpnt sza badaron fizetik 19. Hogyan teljesítik sertés, beadási kötelezettségük,»! a S kát holdon aluli gazdák? Ezeknek a gardáknak a sertés he. Ivett zsírral lehet teljesíteni a kötelezettséget. Továbbá mind. azok, akiknek sertésbeadási kötelezettsége nem haladja meg a 20 kilót, 60 deka zsír felel meg egy.egy kiló élöserléssúlynak. 20. A magán sertésvágás után beadóit dézsmazsír beszáruít.e az élősertés beadásba? Nem számit be. Nem lehet pótolni sem terménnyel, sem más élöálattal 21. Mindenkinek szarvasmar. hát kell.e beadni e kötelezettsége teljesítésébe? Nem. A községi vb. megengedheti, hogy ezen kötelezettségét a gazda a szarvasmarha élősúlynak megfelelő ellenértékét pénzbelileg térítse meg. A pénzbeli megtéri, tés összegét a begyűjtési mi. niszter állapítja meg, 22. Hány csoportra, milyen (irányban oszlik meg a termény- beadás? I kenyérgabonabeadás: 18 százalék, II. takarmányg». boua: 28 százalék, III. napralör. gó: 18 Százalék, burgonya 6 százalék. 38. A kulákok tenrény- és ál, latbeadási kötelezejtségénk melyek a különböző alapjai? A hu. Iákokra előirt termény- és állat, beadási kötelezettséget köteles teljesíteni az a termelő: a) aki. uek a tényleges művelése alatt á!|ó összes földterülete (szántó, kert. rét, szőlő, legelő, erdő, ná, das) — a kertet (gyümölcsös!) négyszergs, a szőlőt ötszörös területtel számítva — a 25 kak holdat, vagy annak kataszteri tiszta jövedelme a 350 aranykoronát «déri, vagy meghaladja ,• b\ akinek a tulajdonában — a kér. tét (gyümölcsös) négyszeres, a szőlőt ötszörös területtel számítva — 25 kát. hold, vagy en. nél nagyobb bármilyen mező. gazdasági művelés alatt álló földterület van, vagy aki olyan földterület tulajdonosa, melynek kataszteri 1iszta jövedelme a 350 aranykoronát eléri, vagy meghaladja, akkor is, ha a tulajdonát képező területe egy ié. szén nem maga gazdálkodik; c) akinek cséplőgépe, elemi vagy gépi erővel hajtott munkagép pel rendelkező ipari üzeme (malom stb ) van, továbbá, aki kereskedést vagy vendéglátó- ipart folytat, amennyiben a gazdaságához tartozó földterii. let kataszteri tiszta jövedelme a ICO aranykoronát eléri, vagy meghaladja ; d) aki az 1949. év. ben ínezőgazdaságiejlosztési járulék fizetésére volt kötelezve, ha egyébként nem is gsik az a)—e) pontok hatálya alá. 24. Hogyan kell a burgonya, beadási kötelezettséget teljesí. •enl? A burgonyabeadás teljesítésére elsősorban a burgonya, termésnek bizonyos százalékát kell beadni, éspedig: a termelő, szövetkezeteknél a termés 10, b) dolgozó parasztoknál 15, c) ku- lákoknál pedig 20 százalékát. A burgonyatermő aktív megyék, ben, mint Vas megyében Is, a termésbeadási százalékarányt a begyiijlési miniszter felemelheti,