Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. február (7. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-03 / 28. szám

A 22/3. S3. Építőipari Vállalat dolgozóinak levele Rákosi elvtárshoz : Március 9-e tiszteletére tervünk túlteljesítését, a Sztahánov-mozgalom kiszélesítését, a „Gazda"-mozgalom legszélesebb körben való bevezetését vállaljuk! Kik kerültek a MtSZÖV szégyentáblájára Az elmaradt kiskőrösi járás, mert baromfiból 72, tojásból csalj 67.8 százalékot gyűjtött be. A kecskeméti járás. Baromfi, begyűjtési teljesítménye 70.1, tojásé pedig 64 százalék. Elmaradt községek: Bocsa. Baromfi 40.5, tojás 48 százalék. Szánk: baromfi 49, tojás 56 százalék. I Az ötéves terv áldásai nyomán épül, szépül Lakitelek Drága Rákost Elvtárs! Mi, a 22/3. sz. Építőipari Vál­lalat fizikai és szellemi dolgozói a legnagyobb örömmel csatlako. zunk szereted Rákosi elvtársunk 60. születésnapjának tiszteletére megindult munka versenyhez. Eddigi eredményeinket fo­kozni kívánjuk és az így adódó termelési többlet (határidömeg. takarítás, anyagtakarékosság, a munkafegyelem megszilárdítása, vállalatunk ál lagtcljesitményé- nek emelése, minőségi munka fokozása) lesz az a munkaaján. déle, amit hálánk jeléül ajánlott fel önnek vállalatunk minden fi­zikai és szellemi dolgozója. Vállaljuk: X. Az első negyedévi terv tite. meg és 100 százalékos tervszerű­séggel vajé teljesítése érdekében építkezéseink területén munka, vállalóinkat tervfelbontás alap­ján foglalkoztatjuk. 2. Az első negyedévi tervün. két 7 nappal rövidítjük meg. Az így adódó határidő megtakarítás 257.000 forint. 3. Az 1952-es évi tervünk ke. rétén bejül a vállalat minőségi munkáját 10 százalékkal emel­jük. Minőségi munkafclajánlá- sunk első és legfontosabb bizto. sítéka, hogy műszaki vezetősé­günk évi tervteljesítésünk leg­fontosabb és alapvető feltétele, ként határozta meg a minőségi munka kérdését. Minőségi fel. ajánlásunk második biztosíté­kául szolgál dolgozóink széles­körű csatlakozása H. Kovács István főművezető által kezde. raényezett „minőségi” tanfolyam, hoz, amelyben H. Kovács István főművezető vállalja, hogy a minőségi munkáról való tapasz­talatait az oktatási időn kívül is, Hűvös januári reggel volt. Ta­lán hidegebb nem is ie«z — gon­dolja magában D Szabó Amal s Rózsa Antal művezető, párt- csoport.bizalimi. a Kecskeméti Lakatosipari Vállalat dolgozói. * Az üzemben a dolgozók egy- egy ügyes munkamódszerről, utazásaikról beszélnek. Közben elhangzik a szó Rákosi elvtárs születésnapjáról. Egyszerre meg­változik a beszédtéma, mindenki Rákosi elvtárs munkájára, éle­téra és harcára gondol. — Igen hatalmas és fáradsá. goe munkát végez az ország ve­zetésében fl dolgozókért. Szavai, beszédei világosak, megmutatják az utat a fejlődés, jólét felé — mondják az üzem dolgozói. Forgó elvtárs, a vállalat ver- eenyfelelőse így vélekedik: — Állandóan azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy itt az alka­lom, hogy munkámon keresztül bebizonyíthassam. .szeretetemet e hálámat Rákosi elvtárs iráni, — Ki volt az első dolgozó, aki «löször tett felajánlást? Melyik ibrigád volt az, amely a legjobb munkával akarja ünnepelni e napot? Hogy Ä kezdeményezés honnan indult el. ezekre a kér. désekr« nehéz válaszolni. Talán a hatos műhelyben be­széltek a dolgozók művezető­jükkel — az üzem legjobb szak- , szervezeti aktívájával — arról, hogy miként ünnepeljék Rákosi elvtárs születésnapját. A tény az, hogy a dolgozók nagy lelke. Gépállomásaink! javítóműhe­lyében erősödő ütemben végzik a dolgozók a téli generáljaví­tást. Szerkesztőségünkbe szá­mos levél érkezett, amelyek be. számolnak erről a munkáról és a március 9-i felajánlásokról. A kunszentmiklösi . gépállomás bármikor és bárkinek átadja, ha arra szükség adódik. 4. Kecskemét I. sz. építkezé. sünket a beütemezett haláridö előtt 5 nappal, tehát március 26_ra teljesen elkészítve át­adjuk. Határidő megtakarítás: 40.060 forint. Kecskemét H. sz. építkezé­sünk előírt határidejét a téli. és súlyponti munkára való tekin­tettel csak 3 nappal tudjuk elő. reliozni. Határidőmegtakarítás: 20.000 forint. Kecskemét Hl. sz. építkezé­sünket március 30. helyett már. dus 15-re átadjuk. Ennek az építkezésnek határidö.mcgtakarí- tása 100.000 forinttal gyarapítja népgazdaságunkat. Kiskunfélegyháza I—II. sz. építkezésünk irodaépületének vá. laszfal falazását február 2. he­lyett január 30-ra végezzük el. Határidőmegtakarítás: 2000 fo. rint. A lakóházépületek udvari részének felmenő falazását feb. ruár 10. helyett február 5-re készítjük el. Ennek a munkafá­zisnak határidömegtakaritása: 40.000 forint. Ceglédi építkezésünk raktár. épületének befejezését 10 nap. pal az előirányzott határidő élőt1. Határidömegtakarítás: 55.000 forint. 5. Évi selejjátiagunkat 3 szá- za'ék alá csökkentjük. Vállala­tunk minden kőműves.brigádja vállalta, hogy a selejt (törmelék) téglát teljes egészében felhasz­nálja. 6. A munkafegyelmet megszi­lárdítjuk, ugyanakkor a késönjö- vök számát március 9_re 1 szá. valókra csökkentjük az 1951-es év utolsó negyedévéhez képest. A fegye|em|azítókat szigorú és példás büntetésben részesítjük. sedéssel készültek a termelési értekezletre, hogy ott majd be­jelentik felajánlásaikat. Január 11-én tartották meg a termelési értekezletet a gyúr minden műhelyében. Ezek a megbeszélések örökké emlékeze­tesek maradnak a Lakatosipari Vállalat történetében. A szeretet és hála kifejezése, képpen 100 és 100 felajánlást tettek az tizem dolgozói március 9-re, A 6-os műhelyben Tóth István művezető szólt első­nek. Csendben, figyelemmel hall­gatták. Minden szava szeretet, tel és Bzenvediélyességgel volt tele. Beszélt Rákosi elvtárs iránti szeretetéről, harcáról, majd emelt hagnon bejeiete|te: szeretetem és hálám jeléül veze­tőnk születésnapjára, akl rendít­hetetlenül harcolt és harcol va­lamennyiünkért, ezért brigá­dom nevében fogadom, hogy évi tervünket 60 nappal előbb befe­jezzük, ebből az első negyedév­ben 15 munkanapot megtakarí­tunk. A Gazda.mozgalom kere­tében 4 mázsa hulladékanyagot használunk fei és minden eset­ben 100 százalékos minőségi munkát végzünk. Felszólalása után színié meg­mozdult az egész műhely. Pulai Imre brigádja nevében vállalta, hogy évi tervüket 90 nappai előbb befejezik és 100 százalékos minőségi munkát vé­munkájárói L{ps Rózsa brigád- vezető, levelezőnk, számol be. A gépállomás gépjavítási verseny­re hívta ki a szabadszállási gép. állomást. A feltétel: határidő előtt 10 nappal kijavítják az ösz- ezes erőgépeket, továbbá beszer­veznek 10 női dolgozót. 7. Vállalatunk kooperációs kö­telezettségének, a kooperációs terv szerint maradék nélkül ha. táridöre eleget tesz. 8. önköltségcsökkentés terén első negyedévi önköltségünket terven beiül 5 százalékkal csök­kentjük. Térjék va9betonsz.ereIö- brigádunk, a többi vasbetonsze­relő brigáddal karöltve, a hűl. ladékvasaf 90 százalékig bedol­gozza. Sárkány Ferenc kisvasút (iparvasút) építőbrigádunk a ceglédi építkezés iparvasútját úgy építi meg, hogy a Kecs­keméten elhasznált 40 százalék, ban rossz sínekből teszi üzemké­pessé. 9. Vállalatunk anyagtaka­rékossági felajánlásának össz- törint értéke: 135.600 forin1, ami a hulladékvas helyes feldolgozá­sából, a zsaluzóanyag sokszoros felhasználásából, a téglatörme. lék maradéknélküli bedolgozásá­ból adódik, stb. Minden építke­zési helyünk csatlakozott a Gazda.mozgalomhoz. 10. LakatosrcSzlegünk minden egyes tagja NSzarova.szerződést kötött. 11. A Rőder.mozgalom széles, körű bevezetésével a 100 szá­zalékon alul teljesítő dolgozók számát március 9-re 1 százalék alá szorítjuk. 12. Vállaljuk továbbá, hogy sztahanovistáink számát 30 fő. röl 50 főre emeljük, ígérjük Önnek, Rákosi c|vtárs; hogy vállalásainkat maradék nél­kül, kommunista becsülettel tel­jesítjük! A 22/3. sz. Építőipari Vállalat dolgozóinak nevében: Varga Károly párttitkár, Juhász Antal vállalatvezető, Borsos Sándor üb-titkár. geznek. Sebestyén Antal brigád, ja nevében 100 munkanap meg- takurí;ását vállalta és az év vé­géig 100 kilogramm hulladék­anyag feldolgozását. A villany, hegeszföcsoport tagjai élénken mozgolódtak a helyükön, ök sem akartak az utolsó helyen ma­radni. Megteszik felajánlásukat. Vállalták, hogy év végéig 20 munkanappal előbb fogják befe­lezni évi tervüket. Az 5-ös műhelyben Rózsa Ferenc művezető, párf osoportbizahni lassan, határo. zofian beszélt A műhely dolgo­zói nevében, felajánlom a helyes ég jó munkaszervezéssel évi ter­vünket 50 munkanappal előbb befejezzük. A Gazda-mozgalom keretén belül 100 kilogramm hu!, ladékanyagot felhasználunk es minőségi munkát végzünk. Alig hangzottak el a vállalást befejező szavak, máris újabb felszólaló tettő meg vállalását. A felajánlások még sohasem kapcsolódlak ennyire a terv legfon|Osabb célkitűzéséhez. A dolgozók még soha olyan gon­doskodással, alapossággal nem készültek a vállalásokra, mint most. A pártbizalmiak, műszaki vezejök, munkabeírók mind meg­telték vállalásaikat. Ezekből el­készül) tévéiét a dolgozók el. küldték Rákosi elvtársnak. A vállalás teljesítéséért meg­indult a harc a Kecskeméti fipü- letlakatosiParí Vállalat dolgo­zói között. Fogadalmunkat; be. csülettel teljesíteni fogjuk. Olvasd a ’­Fársadalmi Szemle íhinden szárnál. Imái éti _ fejlődésedet/seafti-jeld>4 Lakifelek azelőtt, tanyavilág volt, ahonnan Kecskemétre járt, be a gazda, ha ügyes-bajos dol­gait akarta elintézni, így volt es 1951-ig. Azóta önálló község leif ez a 4700 lakosú település és az ötéves terv ,,szin,e két kézzel szór fa rá. áldásait!” Kezdődött otf, hogy 1950. év végén egy szép modem tanács. háza nőtt ki a földből a szét­szórt házak között. Az új jöve­vény 155 ezer forintba került. Azóta hatalmasat, változott a Iakitelekiek élete. Már nem kell Kecskemétre menni, ha valami hivatalos ügyet keli elintézni. Azután szin/e gombamódra nőttek fci a kecskémét,vidéki ho­mokból az üj házak. Az iskola és a tanítói takás szintén a terv szülötte. Mint a katonák állnak sorban a kislakások. Egyszáz. hatvanam építetek eddig, dara­bonként legalább fi ezer forint­ba kerültek. A hatalmas víztorony büszkén cmetkedjk ki n házak közül. Kö­zel egymillió forintba került. — Körülbelül annyiba, amennyit a lakitelekiek egy érv alatt adóba befizetnek. Az idei év sem jön üres kézzel Lakileiekre. Kultút-ház épül 200 ezer forintért. Vasutat építenek, amely Laknelcket Kunszentmár. ionnal köti össze. ötszáz méte­res járda készül el majd 50 ezer forintért. Ez azonban még mind nem elég. Villanyt kaP a község. Fe­hér fény fogja száműzni a füs­tös petróleumlámpát. Hatalmas nagy összegeket „m. ház be” tehát a terrv Lakitelek­re. Jóval főbbet, mint amit a község lakói adóban befizetnek. A Bajai Gyapjúszövetgyár dolgozói jól megszívlelték Gerö elvtárs szavait: „I952.ben a ter­melésnek le-feihullámzó görbéjét szívós, öntudatos, következetes harc útján, helyes szemezés és vezetés útján, jó felvilágosító tömegmunka . segítségévei is egyetlen egyenletes emelkedő vonallal kell helyettesítenünk” Ez eredményezte, hogy az üzem­ben a műhelyenként! és deká­donkénti teljesítések állandói emelkedést mutalnak. A súlyüzemek — mint a fono. da, a szövődé s a kikészítő üzem­részlegeinek —, január havi fej­lődése egészséges és tartósnak ígérkező. A fonoda leküzdve az elmúlt évben megmutatkozott, nehézsé­geket, túlteljesítette januári ter. vének mindkét dekádját. Mi se­gítette ezekhez az eredmények­hez a fonodát? A karbantartási munkálatok növelése és a gép- átfordíiások. így érhette el a szövődé is január havi második dekádjának túlteljesítését. Nagy lendületet adott a ter. melé-snek a munkafegyelem meg­szilárdítása. A2 eiinula év IV. év­Az 1951. évben például 1,141.304 forint folyt be az adófizetésből. Ebből is 210 e:cr forintot ka­pott a község saját ellátmány­ként. Tehát az államnak jóval kevesebb jutott, mint maga a víztorony építésének költségei. Mit jelent ez? Azt, hogy az állam többszörösen visszaadja a befizetett adóforintokat. Tudják ezt a lakiteieki dolgozó paras:, (ok, hiszen saját életükön érzik, hogy mit jelent a terv. ötéves tervünk alkotásai tették szebbé az ö életüket is. Fizetik is szor­galmasan az adót. A tervet tel­jesíteni akarják, mert tudják, ez­zel öle is hozzájárulnak az új vasútállomáshoz, a kultúrház. hoz meg a többi alkotáshoz. —. Vannak azonban szép szánvmal még olyan személyek n község­ben, akik ezt nem akarják tudni. Ez&k miatt még mindig 100 ezer forint körüli hátralék „lóg kinn”, Cseh András és ifi. Bodor Bán* dór kisPaTasztok fejenként 1200 porinttal tartoznak az állam-i Vak. Faragó Menyhért középpa. rasZf 400 forinttal adósa a terv* nek. És így tovább. Fogjon össze n község népe,; hogy megszűnjön ez a hátralék, A kötelességükét pontosan telje­sítő dolgozó parasztok lépjenek fel keményen azokkal, szemben,1 akik még nem tettek elegef az‘ állammal szembeni köféleze^gé-' güknek. Ezek akadályozzák a terv teljesítését. Az új kultúrház építését, a Vasútépítést, meg a terv föbbi alkotását. Cseh And. rások, ifj. Bodor Sándorok csak magukra gondolnak és nem já* ruinak forintjaikkal a szebb és boldogabb élethez, pedig a be­fizetett forintok az ö boldogu­lásukat ts elősegítik. negydében az egy napra eső iga­zolatlan hiányzások száma 4.3 százalékról az évnegyed első dekádjara 1.2, a második de. kádra pedig 1.75 százalékra csökkent. Az igazolt hiányzások száma pedig az elmúlt év utolsó évnegyedének egy napra eső át­lagáról 8.6 százalékról az idei év eisö dekádjára 5.5, a máso­dik dekádra pedig 2.7 százalékra morzsolódott le. Ebben nagy része van az üze­mi pártszervezet és az üzem; bizottság jó munkájának, a fo. kozott felvilágosító munkának. Annak, hogy a szégyentábla nemcsak az igazolatlanul távol­maradók sematikus felsorolását közli, de tudatosítja a dolgozók­kal ebből kifolyólag az üzemre háruló kár| és a fokozódó terme­lés görbéjének megtorpanását is. Az üzemben naponta értéke, lik a dolgozók soraiban a kima­gasló teljesítéseket és dekádon­ként az egyes üzemrészlegek el­ért eredményeit. A Bajai Gyapjíuzövetgyár eredményei révén a gyapjúipari vállalatok rangsorolásában a 21. helyről a 1L heiyra került. Nők felajánlásból született meg a Rákosi elvtársnak elküldött levél Gépjavítást verseny a kunszcntmiklósi és a szabadszállási gépállomások között A Bajai Gyapjúsxővetgyár a rangsorolás 21. helyéről a 11. helyre került

Next

/
Thumbnails
Contents