Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. november (6. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-27 / 276. szám

Az Egyesült Államok ellenséges viselkedése és tevékenysége a Magyar Népköztársaság­gal szemben, veszélyezteti a népek békés együttműködését A Magyar Népköztársaság kormányának nyilatkozata az VSA sorozatos beavatkozásairól, amellyel igyekszik hazánk fejlődését akadályozni és támogatja a jasiszta hazaáruló elemeket aknamunkájukban A Magyar Népköztársaság jlcormánya, az alábbi nyilatkoza­tot adta ki: A Magyar Népköztársaság kormányát, melynek legfőbb törekvése az, hogy a magyar hép számára a békés építő, munka lehetőségét, a gazdasági és kulturális felemelkedést biz. tosítsa, egész tevékenységében a nemzetek közötti béke és baráti együttműködés eszméi, a világ békéjének és biztonságának szempontjai vezérlik. Éppen ezért a Magyar Népköztársaság kor­mánya jogágak és kötelességé, hek tekinti, hogy az egész vi­lág közvéleménye előtt rámutas. kon árra, hogy az Amerikai ■Egyesült Államok kormánya az ENSZ alapokmányában iefekte_ tett eszméket meghazudtolva, a ifennálió nemzetközi megállapo­dásokat semmibevéve, a Magyar Népköztársaság jogai. füg. getlenségét és állami szuverén!, tását durván megsértve, soro. Zatosan beavatkozik a Magyar Népköztársaság belső ügyeibe, gazdasági fejlődését akadá­lyozni, demokratikus állami és (társadalmi rendszerét aláásni és megdönteni Igyekszik s ezzel a Magyar Népköztársaság és a magyar nép békéjét és bizton eágát veszélyezteti. 1. Okmányilag beigazolást nyert, bogy valahányszor a magyar országi fasiszta és fasisztába, rát reakciós elemek az ország, ban fennáUó demokratikus rendszer megdöntése céljából Összeesküvést szerveztek, ezek­ben az összeesküvésekben nemcsak tevékeny részt vet­tek, de azokban kezdeményező és irányító szerepet játszottak Rz Egyesült Államok kormányá bak ügynökei, sőt nem is kis Számban annak hivatalos állami funkciót betöltő diplomáciai és más képviselői. Nagy Ferencnek és társainak a fennálló demokratikus rend. ezer ellen irányuló összeeskü­vését Schoenfelü Arthur ameri­kai követ, Kovács György alez­redes, az amerikai katonai misszió tagja, Ecker.Rácz, az amerikai követség gazdasági szakértője, Himmler Márton amerikai megbízott és mások sugalmazták és ösztönözték. A Mindszenty-féle összeeskü. vésben, amely a régi reakciós rendszer visszaállítására és g Habsburgok restaurációjára irányult, aktív szerepet játszot­tak Seiden Chapin amerikai kö­vet, Stephen A. Koczak követ, ségi titkár és à budapesti ama. riltai követség löbb más beosz­tottja. A Rajk László vezetése alatt álló provokátor és gyilkos banda összeesküvésében, amelynek ér­telmi szerzői Allan Dulles, az amerikai titkos szo’gálat veze. tője és az ö közvetlen munka, társa, Noel H. Field voltak, ugyancsak tevékeny része volt Chapin ; követnek, Himmler Mártonnak és Kovács, György alezredesnek. Grősz Józséf és bűntársai,, összeesküvésének kezdeménye, zését és irányítását Chris G. Petrow és William A. Sherer amerikai követség! titkárok, ..és löbb má3 követségi beosztott tartották kezükben. • 2. Úgy a felsorolt összeesküvő, sek leleplezése során, mint szá­mos más esetben megállapítást nyert, hogy az Egyesült Álla­mok hivatalos közegei a kémek, kártevők és szabotörök egész hálózatát építették ki és tar. tották fenn országunkban, amely hálózatnak irányítói és szervezői között vezető szerepet Játszottak az Egyesült AHamok budapesti követségének tagjai. Amerikai diplomaták diplo. máciai előjogaikkal, amerikai ipari szakemberek számukra biztosított mozgási szabadság, gal visszaélve, magyarországi tartózkodásukat arra használ­ták fel, hogy normális diplomá­ciai tevékenység helyett az ame. rikai titkos szolgálat számára kémtevékenységet folytassa­nak és az amerikai kormány, szervektől kapott utasításoknak megfelelően, kárteyö- és sza­botázscselekményeket valósítsa, nak meg. Paul Ruedemann és George Bannantine amerikai állampol­gárokat 1945.ben azzal az uta­sítással küldték Magyarországra, hogy, mint a MAORT vá.lalat amerikai vezetői, ezt a pozí­ciójukat a magyarországi olaj. termelés csökkentésére és alá. ásására használják fel. Nevezet, tele ezt a megbízatásúba! végrehajtva, a vállalat számos magyar állampolgárságú veze. tőjét kártevő- és szabotázscse. lelemények elkövetésére szer. veziék be. 1947. folyamán James Mc. Carger, a budapesti amerikai követség titkára, MeClemetis. az amerikai hadsereg kapitánya és Jack Guinn, a CIC.nek, az Egyesült Államok hivata'os kémszervezetének hírszerzője, alei Magyarországon mint ^ame­rikai újságíró” tartózkodott, az általuk kémszolgálatra beszei'- vezett jobboldal szociáldemo. kraták: Payer Károly, Piski. Schmidt Frigyes és mások fel. használása útján rendszeresen foglalkoztak kémadatok gyüjié. sével és továbbításával az Egye­sült Államok kormánya szá­mára. Robert A. Vogeler ezredest, aki 1942. óta az amerikai kém. szolgálat hivatásos alkalmazott, ja, a hivata’os amerikai katonai szervek azzal a megbízással küldték Magyarországra, hogy a Standard.gyár felügyeletének ürügye alatt kémtevékenységet folytasson, kémhálózatot és sza­botázst szervezzen. Vogelerrcl ebben a tevékenységében együtt, működtek John H. Stokes ezre­des és John T. Hoyne alezredes. a budapesti amerikai követség katonai attaséi, Edward A. Mag és Jule B. Smith kereskedem» attasék és mások. A Magyar Népköztársaság ellen irányuló kémtevékenység miatt a magyar hatóságok kény. telenek voltak kiutasítani Ma. gyarországról a budapesti ameri­kai követség következő beosz. tottjait: Peter J. Kopcsak és John T. Meryll alezredeseket, az Egye. sült Al’amok budapesti katonai attaséjának beosztottait, akik a magyar.jugoszláv határon ka. tonái objektumokat fényképez­tek; Stephen , A. Roczak.ot és Ro­bin .E. Steussy.t, a, bud&pçsü amerikai követség tisztviselőit, akik rendszeresen foglalkoztak kémkedéssel és embercsempé. széssel; James B. Kraft ezredes, kato­nai attasét, John T. Hoyne al­ezredes, helyettes katonai atta­sét és Donald E, Griffin őrnagy, helyettes' légügyi attasét, — akik a Geiger—Vogeler—San. ders.féle kémkedési ügyben vettek részt; William A. Sherer ’követségi másodtitkárt, Ruth R. Tryon kö­vetségi segédattasét és Mary Eich követségi irodatisztvise. löt — akiknek kémtevékenységé re Grősz József és társai össze! esküvésének leleplezése derí­tett fényt. Seiden Chapint, az Egyesült Államok budapesti köveiét a Mindszenty.összeesküvéssel kap. csolatos kémkedési és diverziós működéséből kifolyólag a ma. gyár kormány kérésére az Egye. sült Államok kormánya haza­rendelte. Ezenkívül kétséget kizáró mő. don beigazolást nyert, hogy kémtevékenységet folytattak a budapesti amerikai követség kö. vetkező beosztottjai, akiket az Egyesült Államok kormánya még leleplezésük előli hazarendelt: Jóim H, Stokes ezredes, katonai attasé; Hilbert F. Muentçr ez. redes, légügyi attasé; Emery Ki. rály követségi attasé; Jule B. Smijh kereskedelmi attasé; Ed­ward A. Mag kereskedelmi at. tasé; James McCarger követségi titkár; Edward G. Reynolds kon. zul; Howard J. Hilton helyettes kereskedelmi attasé; Chris G, Petrow követségi titkár; Mai. colm Toon követségi titkár és Louis Revey sajtőattasé, 3, Az Egyesülj AUamok kormá­nya ünnepélyes nyilatkozatban és nemzetközi megállapodások, ban ismételten kötelezetiséget vállalt az országa területén, vagy az áljai» megszállt terüle. teken tartózkodó háborús bünö. sok kiadására, ezt a kötelezett, ségét azonban tobbszáz ma­gyar háborús bűnöst illetőleg, akiknek kiadását a Magyar Népköztársaság kormánya név. szerint ismételten kérte, mind a mai napig nem teljesítette. Az Egyesült AUamok által ily. módon pártfogolt és a magyar nép ítélete alól kivont háborús bűnösök között a magyar fa­sizmusnak olyan főkolomposai is szerepelnek, mint pé dául Werth Henrik, vo,t nyilas ve. zérkari főnők, Vajtha Ferenc, Jurcsek Béla, a Szálasi-kor. mány tagja, Heszlényi József nyilas tábornok, Marscnalkó Lajos, Pálffy.Daun József és más notórius magyar fasiszták, 4. Az Egyesült Államok kor­mánya, amely a Magyar Nép. köztársasággal diplomáciai kap. c-solatot tart fenn, ugyanakkor támogatja a magyar fasiszták és más reakciós elemek veze­tése alatt működő ,.Amerikai Magyar Szövetséget” és a ma. gyár demokrácia árulóiból ala. kult ,Magyar Nemzeti Bizott. mányi”, amelyek nyilian hábo. rúra uszítanak a Magyar Nép­köztársaság el'en. Az Egyesült AUamok vezető Kormányférfiaí, 'i’ruman elnökkel és Achescn tkülUgymiaiszten'ól as élükön, számos alkalommal kifejezték együttérzésüket ezekkel a szer. vezetőkkel. Truman elnök az ,,Amerikai Magyar Szövetség” 1950, októberében jartott két. napos konferenciájához inté. zett levelében arról beszélt hogy ,,a kommunista elnyo. más alatt szenvedő magyar nép végül fel fog szabadulni”. Legutóbb, ezévi október 13-án ugyancsak Truman elnök az „Amerikai Magyar Szövetség” reakciós vezetőinek küldöttsé­ge élőt kijelentette, hogy az Egyesült AUamok kormánya mindent megtesz arra, hogy Magyarországon „ugyanolyan szabadságot" teremtsen, ,,mint amilyet mi élvezünk itt, Ame. rikában”, Hyen és hasonló ki­jelentéseivel Truman elnök maga tesz tanúságot arró, hogy az Egyesült AUamok kor. mányának politikája a Magyar- országon fennálló demokratikus rendszer megdöntésére, a légi népellenes, reakciós rendszer visszaállítására irányul. Az Egyesült Államok kormá­nya rendszeresen gyűjti és tobo­rozza a Magyarországról meg­szökött háborús bűnösöket, fa­sisztákat, nyilasokat és más an- idemokra.ikus, reakciós eleme­ket, és azokat a Magyar Népköz- társaság ellen irányuló tervei­nek megvalósítására használja fel. Németország és Austria amerikai övezeteben az ameri­kai hatóságok lehetővé .teszik számukra, nogy a háborús bű­nösök hiva alos jegyzekében sze­replő kisbarnaki Farkas Ferenc fasiszta tábornok és Szálasi kémelhárító szolgálatának volt vezetője, Eakó jvndrás fasiszta vezérőrnagy irányítása alatt katonai alakula:okat szervezze­nek. a" „Hadak Utján” című, Nyu- gat-Németország amerikai öve­zetében megjelenő magyarnyelvű fasiszta lap, a Zakó András ve­zetése alatt müködö „Magyar Harcosok Bajtársi Közössége” elnevezésű magyar fasiszia Pá­cnál szervezet közlönye, 1950 május havában megjelent 13.ik számában a szervezet pro- gfammját így foglalja össze: „1, A hontalan magyarság ha­zatérésének csakis fegyveres erő­szak nyithat utat. 2. Ehhez a magyarság önereje elégi elen és egyedül az Egyesült Államok fegyveres ereje jöhe- számításba. 3. Jogosan remélhetjük, hogy a világesemények várható ala­kulásával az Egyesült AUamok katonai ereje utat nyit hazaté­résünkhöz.” Az amerikai hatóságok ezt a magyar fasiszta katonai szerve­zetet nemcsak megtűrik és ,á. mogatják, de egyenesen u:ásít­ják a fasiszta emigráció lagjait, hogy ahhoz csatlakozzanak. Az Egyesül. Államok kormá­nya nemcsak irreguiáris magyar kaipngi szervezetek létesítéséi mozdítja elő, hanem altól sem riad vissza, hogy a reguláris amerikai hadsereg keretén belü' a Magyarországról és más or­szágokból nyugatra szökött há borús bűnösökből, fasisztákból és más reakciós elemekből kü­lön fasiszta egységeket állítson fel. Az Egyesül( Államok kép- viselöháza ezévi augusztus 17-én anyagi támogatást szavaza'-t meg az ilyen „nemzett alakula­tok” szervezésére az „Atlanti Paktum szervez«,ének hadiereje keretében” s azóta ilyen alakulat szervezése, .öbbek közölt ma­gyar szökevényekből, az Egye­sült Államok terülefén már meg is indulj. Az Egyesült Államok kormá­nya rendszeres rágalomhadjára- tot folytat a Magyar Népköz- társaság ellen. Az e kormány által sugall állandó rágalmazó saj óköz’eményekről és az ame. rikai állam pénzéből fenntartóit speciális rágalmazóorgánumról, az „Amerika Hangja" rádióadá­sairól nem is.szólva, felelős ame­rikai kormányférfiak és politi­kusak — Truman elnöktől kezd­ve, Acheron külügyminiszteren át Mundt, .McCarren 03 számos más szenátorig és Clay táborno­kig — évek ó.a leszik a képte­lennél képtelenebb rágalmazó nyilatkozatokat a magyar népi demokrácia ellen, azzal a nyil­vánvaló céllal, hogy a Magyar Népköztársaság halálos ellensé­geinek, a magyar fasisztáknak a demokratikus rendszer meg­döntésére és a régi rend visz- szaáUítására irányuló aknamun­káját bátorítsák és ösztönözzék. Ugyanezt az aknamunkát szol­gálja az ú. n. „Szahad Európa” rádió, melyet Németország ame­rikai övezetében amerikai pén. zen (amit Clay tábornok elnök­lete alatt gyüjötek), amerikai irányítás alatt és hivatalos ame­rikai személyiségek (Barkley alelnök, Pace hadseregügyi mi­niszter és mások) pártfogása alatt állítottak fel s amelynek magyar részlege „Szabad Ma­gyarország hangja” néven na­pon: a 12 órán át sugározza adá­sait azzal a kizárólagos és be. vallott céllal, hogy a Magyar Népköztársaság ellen aljas fa­siszta propagandahadjárat >t foly ásson. ©. Á Magyar Népköztársaság kormánya őszintén törekszik ar­ra, hogy békési gazdasági kap­csolatait a többi országokkal — tekintet nélkül azok állambe­rendezésére — egymás gazda­sági érdekeinek kölcsönös fi­gyelembevétele mellett minél nagyobb mér őkben kiszélesítse. Az Egyesült Államok kormánya ezzel szemben a maga részéröl felmondja a Magyarországgal még 1925-ben kötőit barátsági, konzuli és kereskedelmi szerző­dést és egyre erősebb nyomást gyakorol a nyugateurópai or­szágokra abban az irányban, hogy a Magyar Népköztársaság­gal fenn,tarto‘-t kereskedelmi kapcsolatokat korlátozzák. Az Egyesült Államok kormánya ezt a nyomás, azzal indokolja, hogy meg akarja akadályozni hadi­anyagoknak és hadicélokra fel­használható nyersanyagoknak Magyarországra vájó szállítását* Á valóságban az Egyesült Álla­moknak a Magyar Népköz'ár. sasággal szemben követett disz­kriminációs politikája a Magyar Népköztársaság gazdasági fej­lődésének megakadályozását cé­lozza és az Egyesült AUamok kormányának a magyar népi demokráciával és a magyar nép­pel szemben táplált ellenséges érzületét jutája kifejezésre, Erről tanúskodnak például olyan tények, mint, egy Nyu- gat-Németországon keresztül Magyarországra Irányított sin. rakomány leszállításának meg­akadályozása az Egyesült Álla­mok németországi főbiztossága aL al ez év májusában, vagy az Egyesült. Államokban vásárol:, 15 kg streptomicin kiviteli en­gedélyének megtagadása, Vagy például a newyorkj rádió ezevi október 3-i adásának az a köz­lése, hogy az amerikai kereske­delmi minisztérium egy holland kereskedelmi cége- és egy sváj­ci vállalatot kizárt az amerikai exportkereskedelemböl, mert a kéj, cég Magyarország részére ipari gépeket szállított, 7, Különösen cinikus formában nyilvánul meg az Egyesült Ál­lamok kormányának ez a Ma­gyar Népköztársasággal szem­ben tanúsított t'llenséges ma­gatartását, tükröző gazdasági nyomása a fasiszták által el­hurcolt magyar javak vissza­szolgáltatásának megtagadásá­ban. A békeszerződés 30-jk cikké­ben az Egyesült Államok kor­mánya kötelezettséget vállalt azoknak a magyar javaknak a visszaszolgáltatására, „amelye­ket a német haderő vagy ható­ságok erőszakkal, vagy kény­szerrel hurcoltak el Magyarcr. szág .területéről Németországba és amelyeknek azonossága meg­állapítható.” Az Egyesült Államok konná-:: nya ezt a visszaszolgáltatási kötelezettséget durván megszeg­te, A fasiszták által elhurcolt magyar javak túlnyomó és leg­értékesebb részét a mai napig sem szolgáltatták vissza, rész-

Next

/
Thumbnails
Contents