Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. augusztus (6. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-16 / 190. szám

BÁCSKISKUNME6YEI A Kecskeméti Gyufagyár dolgo­zóinak harca az, augusztus 29-i vállalások teljesítéséért, — Ren­delet az 1951. évi részleges tago­sításról. — Hogyan erősödik me­gyénkben a termelőszövetkezeti mozgalmunk VI. évfolyam, 190. szám Ara SV fillér 1951. augusztus 16, csütörtök Fokozzuk a begyűjtés üteméi, bogy biztosíthassuk az első hely megtartását Előretört a bácsalmási és kalocsai járás* visszaesett a halasi és kanszentmiklési Megindult a harc a második helyért Kiskőrösön a DÉFOSZ és a DISZ- szervezet javítson munkáján és sorakozzék fel a begyűjtésért jól harcoló M1NDSZ mellett Megyénk falvai ma nagy mun­ka, kemény küzdelem színhelyei: javában folyik a terménybegyüj. tés, ezrek, tízezrek, százezrek mozdulnak meg hazafias köte. lességük teljesítésére. Ebben a megmodulásban a kommunisták mutassanak példát. A kommunista életnek pró­baköve a mindennapi harc, a gyakorlati munka. Minden párttag, minden párt. funkcionárius helytállással mu­tasson példát, hogy dolgozó pa­rasztságunk teljesíteni tudja vál­lalását. Megyénk dolgozó pa. rasztsága alkotmányunk ünne­pére, augusztus 20-ra vállalta, hogy 100 százalékban teljesíti beadási kötelezettségét. Augusz­tus 12-ig a vailalást 60 száza, lékban teljesítették, 40 százalék van még hátra, hogy augusztus 20-án, négy nap múlva, büszkén jelenthessük vállalásunk végre­hajtását. Fokozni kell tehát minden községben, minden járásban a begyűjtés ütemét. Vegyünk példát a 15 községről, amelyek már 100 százalékon fe­lül teljesítették beadási kötele, zettségüket, megmutatva, hogy hogyan sikerült a vizsga haza. szereietükből. Kelebia augusztus 12-én már 344 százaléknál tartott, Tabdi 235-néI, Kömpöc 215-nél, Szánk 173-nál, Csolyóspálos 164, Tisza, újfalu 151-nél, Jáazszentlászló 137_nél, Vaskút 123_nál, Orgo- vány 121-nél, Kaskantyú 113- nál, Bocsa 111-nél, Csikéria 108. nál, Tázlár 105.nél, Harkakötöny 102-néi és Máté l elke lOl.nél. Ebben a községekben nemcsak a kommunisták, hanem a többiek is letették az erőbróbát. Felis, merték, hogy az egész nemzet feladatairól van szó. Ezeknek a községeknek a dolgozói felismer­ték, hogy az adott pillanatban mi szolgálja legjobban a Párt, a dolgozó nép a béke érdekét. Küz döttek a haza javáért. De Nagybaracskán, Garán, Sükösdön, Bátyán és Kerekegy­házán a község dolgozói húzó­doznak a begyűjtési feladatok végrehajtásától. Ezekben a köz­ségekben, az előirányzott meny. nyiségnek csak egyötödét gyűj­tötték be. A tanácsok nem áll. nak helyt és így veszélyeztetik a megye elsőségét, a lobbi köz­ségek dolgozó parasztjainak a becsületét, hogy az egész me­gye vállalásának nemtelrjesítése miatt augusztus 20-án szégyen, ben marad. Megyénkben még jobban kell fokozni a begyűjtés ütemét. Több községben lagymatag, kö­zömbös feladóinak kezelik a be­gyűjtést, Ezérf fordulhatott elő, hogy 12.én 67 vagon gyűlt be. 5-én, amely szintén vasárnap volt, ezzel szemben 107 vagon jött be. 10-én begyült 262 va­gon, ll.én 188 és 13,án 238 va- gon, pedig napi 300 vagont vál­laltunk. Ha nem fokozzuk a be­gyűjtés ütemét, szégyenben maradunk, más megyék hódítják el az or­szágos vándorzászlói. Ha 10-én és 13_án járásomként nézzük a begyűjtött mennyisé, get, akkor &zt látjuk, hogy a kecskeméti és halasi járás kivé­telével, minden járásban csök­kent a beadott mennyiség. A kecskeméti járás 24.röl 25-re, a lxalasi 24-ről 30-ra emelte teí3e" sítményét- A bajai járás visz- szaesett 32 vagonról 31-re, a bácsalmási 23-ról 19-re, a duma. vecsei 26-ról 17_rc, a kalocsai 24-röl 14-re, a körösi 23-ról 22,rc, a félegyházi 3S-ról 34-re, a kunszentmiklósi 15-röl 10-re, Kecskemét város 27-röl 16_ra. A járások és városok közti versenyek eredménye az augusz­tus 12-i értékelés szerint az együttes kenyérgabonából a kö­vetkező: 1. Kecskemét város 88.34% 2. Félegyházi járás 86.47% 3. Kiskőrösi járás 74.63% 4. Kecskeméti járás 66.92% 5. Bácsalmási járás 62.60% 6. Halasi járás 62.53% 7. Dunavecsei járás 52.84% 8. Kalocsai járás 47.43% 9. Kunszentmiklósi j. 45.93% 10. Bajai járás 37.70% .11. Baja város 33.07% Ha a C.vételi je gyre beadott mennyisége^ vizsgáljuk, akkor a sorrend a következő: 1. Kunszentmiklósi j. 79.98% 2. Félegyházi járás 70.01% 3. Kecskemét város 69.85% 4. Kiskőrösi járás 63.78% 5. Dunavecsei járás 57.00% 6. Kecskeméti járás 43.77% 7. Baja város 38.27% 8. Halasi járás 34.02% 9. Kalocsai járás 28.44% 10. Bácsalmási járás 28.73% 11. Baja város 12.30% Ha a járások közti verseny- eredményeket az előző hetivel összehasonlítjuk, akkor a bács­almási járás a hatodik helyföl az ötödikre, a kalocsai járás a kilencről a nyolcra jött fc,l. Visz- szaeselt a halasi és a kunszent­miklósi járás, Az ötéves tervért, a békéért, több gabonát a hazának! — en­nek a jelszónak valóraváltását várja ma az egész ország me­gyénk dologzó parasztságától. Mutassuk meg példás egység­ben, hogy méltók vagyunk erre a várakozásra. Hazafias tet­teinkkel bizonyítsuk be az eddi­ginél is jobban, hogy mennyire szeretjük hazánkat, hogy szilárd oszlopai vagyunk államunknak, a békének. Ne emgedjük, hogy a begyűjtésért folyó harc ellany­huljon. Már csak négy nap áll rendelkezésünkre. Ezért, a falu legjobbjai, a begyűjtésben elöl­járó dolgozó parasztok vigyék magukkal az elmaradókat, a „fontolva haladókat”. Fokoz­zuk a begyűjtés ü[emét, hogy necsak teljesítsük, de túl is szárnyaljuk a kötelező beadást. TÁZí/AR: Veres Ferenc 3 holdas 1867 százalék. SZÄBADSZALLAS: Varga Pé. ter 3 holdas, 1276 százalék HOMOKMÉGY: Ifj. Csóti Meny­hért 3 holdas,'1170 százalék. KEREKEGYHÁZA: Szórád Jó­zsef 2 holdas, 1082 százalék. KUNPESZÉR: Rádi Rozália 21 holdas, kenyérgabona beadá­sán felül 1866 kg-ot adott be Baján, a Magasépítési Válla­latnál nemrigében adták át újabb 11 dolgozónak ünnepélyes ke re : e k között a sztahanovista- oklevelet és a 200 forintos pénz­jutalmat. Ezek a dolgozók a kö­vetkezők: Aladics Sándor, Kuba, tovics János, Gilián Lajos, Gyu- rákovics János, Görög Sándor és Sulek Sándor ácsok, Mészáros Lajos és Újvári Lajos kőműve­sek, Katzcnmaycr Mátyás, Ka. fzenmayer József ős Gdiúl I’é. ter segédmunkások. Ezek a dolgozók munkamód­szerük átadásával segítik társai­kat. A sztahanovista dolgozók néldamutatása nyomán újabb eredmények születtek az augusz. tusi munkaversenyben.. Párcsen István kőmüves.brigúdja 120 százalékról 135 százalékra tett vállalást, de máris 185 százalék­Kiskörös dolgozó parasztsága vállalta, hogy a cséplést augusz­tus 20-ra befejezi és beadási kö­telezettségének jóval 100 száza­lékon felül eleget tesz. A válla­lás teljesítéséért harc folyik és az eredmények Kiskörösön sem simán születnek. A népnevelők­nek komoly csatát kell vívniok a maradiság és a kulákok akna­munkája ellen. Az agltációs munkában a tö­megszervezetek közül az MNDSZ jó munkát végez minden téren. Az asszonyok dolgoztak a cséplő- brigádban. Képviselve vannak a társadalmi bizottságban, részt- vesznek annak minden ülésén. A kultúrmunkában is kiemelke­dő eredményt ért el az MNDSZ- szervezet. Augusztus 20-ra már hetekkel előbb készülődtek. A cséplés és a begyűjtés alatt a kultúr brigád mellefct a. népnevelő, brigád is működött- Tagjai na­ponta látogatták a cséplőgépe­ket, majd a begyüjtőhelyeket. Az asszonyok hetenként béke- kisgyülést tartanak. A kisgyülé. sekre elhívják a beadásban élenjáró parasztok feleségeit, C.vételij'egyre. BUGAC: Lénák András. 11 hol­das, C'-vételijegyre 1795 kg.ot. KASKANTYÚ: Lányi Miklós 20 holdas, C-jegyre 1766 kg.ot. KUN AD ACS: Id. Szántai Sán­dor, 15 holdas, C-jegyre 1673. HERCEGSZÁNTÓ : Gajdos Gás. pár 13 holdas, 1475 kg-ot KUNBARACS: Apró Jánosj 13 holdas, C-jegyre 1200 kg-ot. nál tart. Krékity Lajos kömüves- brigádja 130 százalékról 140 szá­zalékra tett vállalást és már 182 százalékot teljesít. Kertész Sándor segédmunkás brigádja 140 százalékról 150 százalékra tett vállalást és máris 195 szá­zaléknál tart­á világ békeharcos fiatalsá­gának nagyszabású demonstrá­ciója idején átlag egymillióval több ember tartózkodik a demo­kratikus Berlinben. Ez a szám a vasárnapi nagy békefelvonu­lás napjára közel kétszeresere emelkedett. A DÍVSZ külön szer­veket létesített, amelyek a kül­döttek ellátásával foglalkoznak­akik elmondják, mi mindent kaptak a C.vételijegyre beadott gabona után az utalványra. Ta­pasztalható volt a községben, hogy a kisgyülések után az asz- saonyok serkentésére naponta több gabona került a raktárak, ba. A DÉFOSZ-szervezet egy­néhány tagja szintén élenjár a felvilágosító munkában és a példamutatásban. De nem végez kielégítő munkát a szerveset ve. zetösége, visszahanyatlot,t a szer vezet élete. Elsősorban a szervezet titká­rának kell változtatni mun. kaján. Megtörtént például, hogy leintette a cséplőgépnél a sajtóolvasást, visszaküldte a tanácshoz az új­ságokat azzal, hogy „nem érnek rá (lyen sürgős munkában újsá­got olvasni a cséplőgépnél”, Ha maga a szervezet titkára így vélekedik a politikai munkáról, nem lehet csodálkozni, ha alszik a szervezet tagsága is. A titkár elvtárs tanulja meg, hogy nem folyhat ott 3° termelő munka,' ahol így lebecsülik a politikai munka, közötte a sajtóolvasás jelentőségét! Jobb munkát tudna végezni a DISZ-szervezet is, ha rendet' teremtene már véglegesen a ve‘ zetöség kérdésében. Egy „átme­neti” állapot alakult ki a szer­vezet vezetőségében és már jóideje tart. A régi titkár már nem sokat törődik a teendőkkel, az új jelöltek pedig bizonytala­nok a vezetésben. Figyeljen már fel a járási szervezet is erre a jelenségre, válasszanak végre titkárt, hogy a szervezet mun­kája ne szunnyadjon el a megfelelő vezetés hiányában. Az augusztus 20-ra való ünnepi készülődést nagyobb lelkesedés­sel vigye a szervezet, a fiatalok álljanak élére a begyűjtési harc­nak! A vezetőség aktivizálja, mozgósítsa a fiatalokat a Párt­tól kapott feladatok végrehajiá­Az élelmezési tervek elkészíté­sénél figyelembe vették a kül­döttek nemzeti sajátságait is. Az ezerkétszáz tagi! magyar küldöttség például naponta 36 kilogramm vajat 600 kilogramm gyümölcs- és főzelékfélét, 960 kg burgonyát és 460 kg húst ío. gyászt. Akik élenjárnak a beadásban A !>afai építkezéseknél szélesedik n BiaasialkaverseBiy sara! Bőséges ellátásban részesülnek a VlT-küldöttek Berlinben

Next

/
Thumbnails
Contents