Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. július (6. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-13 / 161. szám
Fárt és pártépítés A politikai iskolák összefoglalóinak eredményei Jánoshalmán Az 1950—51-es párt oktatási év összefoglalói befejeződitek Jánoshalmán. A párttagok és pái toiikívüliek egyévi tanuláson keresztül sajátították el a marxizmus-len inizmus alapját. A politikai iskola fő célja volt az elméleti és gyakorlati murtka szoros összekapcsolása, mely sikerült is. A politikai is. kólán tanultakat úgy a párttagok, mint a pártonkívüliek mindennapi munkájukban alkalmazták és ezáltal szép eredményeket értek el munkájuk minden területén. A politikai iskolákon elvtársaink megtanulták alkalmazni Pártunk parasztpolitikáját, a lenini hármas jelszót. Világosan megismerték az osztályharc döntő jelentőségét. A politikai iskolák hallgatói nagy fejlődést mutattak a kom munista példamutatás terén. Az lskola hallgatói egyre nagyobb számmal és egyre nagyobb eredménnyel végzik mindennapi munkájukat, példát mutatva a pártonkívüll dolgozóknak. Az összefoglalók is azt bizonyították, hogy nagy fejlődésen mentek keresztül úgy a párttagok, mint a párton- kivüliek. Az összefoglaló ünnepélyes ke. retek között folyt le, de nemcsak külsőségében, hanem az elvtár- eak komoly felkészültségében Is megmutatkozott- A Téglagyárban például az alapfokú politikai iskola ösz- ezefoglalóján szépen kidekorált termben „Jó tanulással építjük a szocializmust’’ cimü felirat várta a hallgatókat. Ez a felirat azonban nemcsak a teremben, hanem az egész üzemben is érvényesült, a valóságban is, mort a politikai iskolát hallgató elv társak, az ott tanultakat hasznosítják a gyakorlati munkájukban, melynek eredménye, hogy az iskola hallgatói élen. járva a termelésiben, emelik a munka termelékenységét. Az összefoglalóin is felkészülten, egyszerű, érthető válaszokkal bizonyították be, hogy tanultak és fejlődtek. Például Zámbó Lajos elvtárs, aki a néphadsereg jelentőségéről beszélt, kifejj tette: »N&m elég, hogy néphadseregünket számbelileg fejlesszük, hanem el kelj látnunk korszerű fegyverekkel a néphadsereg minden katonáját, meg kell tanítani q marxizmus- leninizmus alapjaira. Érmek birtokában fogják átérezni még jobban a szocialista haza meg. védésének fontosságát.” A Posta dolgozói Is felkészül, ten menték az összefoglalókra, valamint a leányiskolában megtartott alapfokú politikai Iskola is szép eredménnyel zárult. Ezen az iskolán például Mis- kolczi Árpád ejvt.árs a feladat kérdésnél kifejtette, hogy kiket vegyünk fel a Pártba. Mis- kolczi elvtárs helyesen világi- toita meg a pártkongresszus által hozott határozatot, mely a tervszerű és politikai nevelő ínunkán alapuló tag- és tagjelöltfelvételt helyezte előtérbe. Ezt a határozatot megmagyarázta a politikai Iskola hallgatóinak. „Azokat kell elsősorban Pártunk soraiba felvenni, akik a termelésben élenjárnak, azokat a dolgozó kis. és középparasztokat, tszcs-tago- kat, akik a mindennapi be. csületes munkájukon keresztül éretté váltak ahhoz, hogy Pártunk Sorait erősítsék, akik nap, mint nap bizonyítják be népi demokráciánkhoz valő hűségüket.” U- mondotta Miskolczi elvtárs. Ez a politikai iskola táviratban köszönte meg a Pártnak és Rákosi elvtársiak, hogy V * Párt lehetővé tette számukra a marxizmus-leniniz- mus alapvető tanításainak elsajátítását. A táviratban megígérik az elvtársak, hogy a jövőben a tanulást elsőrendű feladatnak fogják tekinteni. A pártszervezetben tartott politikai iskola összefoglalóján Krisztháber elvtárs kihangsúlyozta: „Azért kell tanulnunk, mert így világosan tudunk tájékozódni az osztályharc különböző formáiban a nemzetközi helyzetben, a béke megvédésében.” Az Uj Alkotmány -tszcs alapfokú politikai iskolájának eredménye az iskolán tanult elvtársak jó munkájában domborodik ki. A termelésben kom. munista példamutatásban elsők azok, akik politikai iskolát végeztek. Ez a munkában mutatkozik meg különösen. Külön ki kell emelni a középfokú politikai Iskolát, ahol egész éven át nem volt le. morzsólódás, ez az elvtársak öntudatának, az előadó Radvánczki elvtársnő jó munkájának eredménye volt., aki nemcsak az előadás pontos levezetéséiben, hanem a hallgatók egyéni nevelésében is szép példát mutatott. A többi elöadó- elvtárs, Így Csávaics, Mácsai, Farkas, Kovács, Czagány elvtársak szintén jó munkát végeztek, mert úgy a párttagok, mint a pártonkívüliek az elmélet elsajátításával megjavították munkájukat saját területükön. Mindezek az eredményekhez hozzájárult az Is, bogy a járási pártbizottság támogatta az alap. szervezetet az oktatás ellenőrzésében és útmutatásában sok segítségei nyújtott. Az előadók egészévi munkájának ereri- ménye azonban most mutatkozik meg az aratás-cséplés, begyűjtés hatalmas harcában. A politikai iskola hallgatói itt vizsgáznak másodszor, itt bizonyítják be azt: a marxizmus- leninizmus tanításai, melyet a politikai iskolán elsajátítottak, munkájuk vezérfonalává vájt-e. Szép eredményeket értünk el az 1950—51-es oktatás évben. Az oktatási munka hiányosságait. melyek egész évben felmerültek, szemelőtit tartjuk, kiküszöböljük, hogy Qz 1951— 52-es oktatási évben pánokta- táaunk színvonala magasabb legyen és az Iskola hallgatói a legjobb dolgozó elvtársakból, elv társnőkből kerüljenek ki. Gondot fordítunk az 1951— 52-es oktatási évben arra, hogy a termelésben kitűnt középparasztok egyre nagyobb számban kerüljenek be az oktatásba, de arra is gondot fordítunk, hogy a nyári előképző iskolákban a párttagságunk 60—65 százalékát bevonjuk. A párton, kívüli dolgozók legjobbjait szintén bevonjuk ezekbe az iskolákba. Az 1951—52-es oktatási évben 4 politikai alapismeretek körét, 9 politikai alapfokú iskolát, 2 középfokú politikai iskolát, 1 esti káderképzo iskolát fogunk szervezni. Nagy figyelmet fogunk arra fordítani, hogy pártszervezetünk vezetőségi tag. jai kivétel nélkül megfelelő oktatásban részesüljenek. A DlSZ-fiatalok oktatását a legfejlettebb előadókra bízzuk. De arra Is vigyázunk, hogy a tömegszervezetek vezetői is kivétel nélkül vegyék ki részüket az oktatásból. Az idei tapasztalatokat figyelembe véve, bízunk abban, hogy az 1951—52-es oktatási évben még eredményesebb munkát tudunk felmutatni és a politikai nevelésen keresztül értékes kádereket tudunk nevelni és adni Pártunknak, népi demokráciánknak, dolgozó népünknek, 5 éves tervünk, a szocializmus mielőbbi megvalósítása érdekében. Oktatásunk előterében továbbra is a béke megvédésének és megőrzésének kérdését, a felemelt 5 éves tervünk maradéktalan telejesí- tését, ezen bejül a mező- gazdaság kollektív átszervezését állítjuk. Lusstig József, a községi pártbizottság ok[. felelőse, Jánoshalma VILLÁM Bácsalmási, dusnokl, bokodi, kecskeméti, solti gépállomások! Határotokban alig látni gépet dolgozni. A tarlók nincse, nek buktatva. Vontatottan megy a szerződéskötés. Csak nem tároljátok a gépeket? Fokozzátok a munkalendüle- tet, hogy győzelemre vihessétek a tarlóbuktatást és a másodnövényvetést. Garai állami gazdaság! Fordítsatok több gondot a dolgozók ebédjének elkészítéséhez. A burgonyát héjastul ne adjátok a gulyásleveshez. Arról Is lehetne gondoskodni, hogy a dolgozók valahol leülhessenek. Avagy a gazdaságvezetö is állandóan állva «bédel ? AMG központ Kecskemét! Nem kielégítő a cséplőgépek kijavításának; ellenőrzése. Nem jól készültetek fel a csépléshez. Példáu][ csak a mi- darui gépállomáson esett ki négy gép már a próbacsép- lésnél. Katymáron is sok baj volt az egyik géppel. Szigorúbb ellenőrzést a javításoknál. Tass község tanácselnöke! Fel kell bontani a másodnövények vetési tervét. Ne merülj el az adminisztrációban, hanem sezrvezetten végezd el a munkát. Pótoljáiok a másodvetéseknél mutatkozó elmaradást. Bácsalmási járási tanács! Nem jutott tudomásotokra, hogy a járási föagrónomus a másodvetési és tarlóhántást községi terveket nem ellenőrizte. Társadalmi bizottságok ! Vegyetek példát a kiskőrösi társadalmi bizottságtól, amely utcánként kocsibrigádokat szervezett. Ahol szükséges, azoknál a házaknál segít a behordási-brigád. A bonni parlament szabadságjogokat megszüntető törvényt szavazott meg A bonni parlament hétfőn teljes ülésén második olvasásban tárgyalta, az Adenauer-kormány által benyújtott „villámtörvényt”, amellyel megakarják szüntetni a bonni „alkotmányban” lefektetett csekély szabadságjogokat. A parlament reakciós többsége a német szociáldemokrata párttal együtt jóváhagyta a törvényjavaslatot a Né. met Kommunista Párt szavazatai ellenében A Tito-banda kegyetlenül üldözi a magyar, román, albán és szlovák nemzetiségi kisebbségeketA koreai néphadsereg főparancsnokságának képviselője a keszoni tárgyalások első napján javaslatot tett a hadműveletek megszüntetésére, a csapatok visszavonására a 38. szélességi körről, valamint a külföldi csapatok kivonására Koreából A Koreai Központi Távirati Iroda július 10-én közölte tudósítójának jelentését a keszoni fegyverszüneti tárgyalások megkezdéséről. A közlemény beszámol arról, hogy július 10-én, he. lyi időszámítás szerint reggel 10 órakor, Keszon városban megtörtént a fegyverszüneti tárgyalások megkezdését jelentő első találkozás a két fél parancsnokságának képviselői között. A koreai néphadsereg főparancsnoksága és a kínai önkéntes egységek parancsnoksága küldöttségének tagját: Nam ír vezérezredes — a küldöttség vezetője, a koreai néphadsereg főparancsnokságának képviselője; Ten Hua tábornok — a kinai önkéntes egységek parancsnokságának képviselője; Li Szán Csu tábornok — a koreai néphadsereg főparancsnokságának képviselője; Sze Fan tábornok — a kínai önkéntes egységek parancsnokságának képviselője; Csan Bion Szán tábornok — a koreai néphadsereg főparancsnokságának képviselője Az ENSZ koreai fegyveres erői parancsnoksága küldöttségének tagjai: Ch. Turner Joy, az ÜSA haditengerészeti flottájának altengemagya — a küldöttség veeztője; Craigié, az USA légierőinek vezérőrnagya; H. Hodes vezérőrnagy, Arleigh Burke, az USA haditengerészeti flottájának ellentengernagya; Pák Szun Up vezérőrnagy, a li- szinmanista hadsereg képviselője. Mint sajtókörökben ismeretessé vált, a keszoni tárgyalások az amerikai tárgyaló fél felszólaiá. savai kezdődtek. Az amerikai küldöttség vezetője kijelentette, hogy küldöttsége minden erejét latbaveti annak érdekében, hogy a tárgyalások elérjék céljukat. Nem tett semmiféle konkrét javaslatot. Ezután Nam ír vezér- ezredes, a koreai néphadsereg főparancsnokságának képviselője, a küldöttség vezetője szólalt fel. Kifejezésre juttatta a koreai és a kínai nép béketörekvését. Nam ír a következő három javaslatot tette: A hadműveletek megszüntetése, a csapatok visszavonása a 38. szélességi körről és a külföldi csapatok kivonása Koreából. Ten Hua tábornok felszólalásában támogatta Nam Ír javaslatát. Ezután az amerikai tárgyaló fél képviselője szólalt fel. Kijelentette, hogy küldöttségét nem hatalmazták fel politikai kérdések eldöntésére, ezekben a javas, latokban pedig nem csupán tisztán katonai kérdéseket, hanem politikát is lát. Nam ír1 felkérte, mutasson rá, milyen politikai kérdéseket tartalmaznak a javaslatok. Az amerikai tárgyaló fél kitért az egyenes válaszadás elöl és megismételte kijelentését, hogy katonai, nem pedig politikai kérdéseket akar megvitatni. Vita után mindkét fél úgy döntött, hogy szünetet tartanak. A Pártok tatok Háza előadásai Július 13-án délután 6 órakor. Előadás „A szervezett békemozgalom kialakulása és fejlődése” címmel. Népnevelő felelősök, népnevelők, aktívák, propagandisták részére. Előadó: Borbély Sándor. Július 19én délután 6 órakor. Előadás és konzultáció az aktuális nemzetközi kérdésekről. Fártfunkcionáriusok és tömegszer, vezeti funkcionáriusok, népnevelő felelősök, propagandisták, népnevelők részére. Előadó: Országos Központból. (Kérjük az' elvtársakat, hogy konzultációs kérdésemet Juttas, sák el a Pártoktatók Házába J éreztetni akarják ezt „ „felsőbb- rendűséget” a% albán, magyar és román nemzetiségekkel szem. ben. Mindenütt szerb sovinisz. tákat ültetnek a nyakukra. A csaknem teljes egészében albán lakosságú Koszövo és Metohia területen szerb titóista tisztviselők basáskodnsk az albánok felett. Ezen a területen többezer ajbán sínylődik börtönben, Ra- fel VeliSa albán nemzetiségű bírót letartóztatták csak azért, niert albán. A Vajdaságban különösen a magyarokat, szlovákokat és románokat üldözik. Az elmúlt éviién ezektől a nemzetségektől megvonták az élelmiszerjegyeket is. A nemzetiségi kisebbséghez tartozók, csak a fitóiafa hatóságok engedélyével átázhatnak az ország, ban. A hatârménti vidékekről ezerszámra telepítik ki a nemze. tisé-gieket az ország belsejébe, útközben azonban az VDBA •■abszolgamunkára hajtja őket hányákba, erdőkbe, vagy katonai építkezésekhez, Tltóék at- ra törekszenek, hogy a nemzeti kisebbségieket még az anyamyelv használatában iá akadályozzák. Párthír FELHÍVÁS a falusi pártszervezetekhez. Július 14—15-én minden községben, termelőszövetkezetben, állami gazdaságban és gépállo. máson politikai pártnapot tartunk. A pártnap anyaga: „Belpolitikai kérdések, az ellenség elleni harc.” A pártnaphoz az előadók részére beszédvázlatot küldünk. MDF Központi Vezetősége A*it4ciós ée Propaganda Oszlás A moszkvai rádió beszámol arról, hogyan igyekeznek Titóék gyűlöletet szítani Jugoszlávia népei között. A szerbeket a Jugoszláviában élő többi nemzetiség fölé helyezik, de különösen