Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. május (6. évfolyam, 100-124. szám)
1951-05-22 / 116. szám
9 VI. évfolyam, 116. szám Ára SO fillér Jó munkát végez a szakszervezet — szélesedik az üzemenbclijii verseny a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat üzemében. — Hogyan erősíti kapcsola. tát az egyénileg dolgozó parasz. tokkal a soitvadkertl Pctőfl- termelőszövetkezct ? — Az asz. szonyok beszervezésével fokozlak a növényápolási munka ütemét a bajai járás termelőcsoportjai. 1951. május 22. kedd A gépállomások párt szer vezetőinek fe I adatai és kötelességei A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata a termelésben részvevő nők számának emeléséről Az egyre növekvő münkseröszükséglet fedezése, a nők életkörülményeinek megjavítása, technikai é3 kulturális felemelkedésük előmozdítása érdekében a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nagyjelentőségű határozatot hozott a tér. melésben részvevő nők számának emeléséről. A határozat in. lézkedik azoknak a feltételeknek biztosításáról, amelyek lehetővé teszik a nők lényegesen nagyobb számban való elhelyezkedését olyan szakmákban is, amelyekben eddig kevés volt a női munkavállaló. Pártunk II, kongresfizusa döntő feladatként jelölte meg felemelt ötéves térnünk keretén belüli a mezőgazdaság kollektiv átszervezését, a falu elmara' dottiságának felszámolását, a dolgozó parasztság életszínvonalának ezen keresztül való hatalmas arányú felemelését. Ezeknek a feladatoknak a megvalósításához fejlett termelőeszközök is kellenek, melye’ kot Pártnak bölcs előrelátása folytán munkásosztályunk egy' re jobban és nagyobb számban hoz létre és bocsátja dolgozó parasztságunk rendelkezésére gépállomásainkon keresztül. A mezőgazdaság átépítése, kollektív átszervezése csak gépekkel »valósulhat meg. így .tehát gép" állomásaink a munkásosztály (előretolt bástyáivá kell, hogy (valljanak falun, mint a mun" kásosztály aktív .segítői a dől' gozó parasztság számára. A gépállomások jó munkáján múlik az, hogy dolgozó parasztjaink megszeressék a fej' lelt technikán ás agrotechnikán felépülő szocialista kollektív nagyüzemi gazdaságokat. A gépállomásaink jó munkát Végeznek és megkönnyítik felemelt ötéves tervünk céűkitűzé- seinek megvalósítását, a kizsákmányolástól teljesen mentes szocialista mezőgazdaság megteremtését. A gépállomások rossz mun' bájjá azonban -a nagyüzemi mo' idem technikán felépülő mező" gazdaság fejlődésének akadályává válik, illetve hosszú idő" re megakadályozza annak meg- valósulásáb Megyénk területén ma már 80 gépállomás .van, de ezek is, ■— mint ahogyan. Rákosi elv- társ a Pártunk II. kongresszu' íán megálla'pítotlia1 —, csak részben Váltották be a hozzájuk fűzőit reményeket. Megyénk féipállomátsai nem minden eset' ben föltik be azt a szerepet, melyet a falu szocialista átalakulásában vinniük kellene. Ahhoz, hogy megyénk gépál' lomásai haladéktalanul és jó' minőségű munkával való rav Misák II. pártkongresszusunk határozatait, szükség van egy szervezett csapatra, élcsapatra, mely a gépállomáson belül a munka motorja, ez pedig: a gépállomás üzemi pá.rtszervo' zet.e. Éppen ezért gépállomása' ink üzemi pártszervezeteinek legfontosabb kötelessége a munka helyes minőségi szervezése, valamennyi politikai és gazdasági intézkedés időben és szó" les körben mló tudatosítása és ellenőrzése. Gépállomásaink pártszervezeteinek a munka he' Íves .megszervezése, a terv teljesítésének támogatás^ döntő fal' adata Megyénk , gépállomását, bár országos viszonylatban nem áll* n.ak utolsó helyen, munkájuk azonban nem 100 százalékos. Tavaszi tervüket estimán 74.5 százalékban teljesítettek. A terv nem 100 százalékos teljesítésé' ben mutatkozik! meg az, hogy g áp'á 11 o m á sa i n k pártszervezetei nem érezték át hivatásuk,nagyságát és komolyságát. Megyénk gépállomásainál a takarékosság és az önköltségcsökkentés kér" désénél is komoly javítani való van. Az üzemi párszervezeteknek tudatosítani kell azt-, hogy a legszigorúbb takarékosságot a gépállomás minden dolgozójának szem előtt kell tartania, mert miniden üresjárat, minden'' lazaság, nemtörődömség, a munkafegyelem megsértése ré.sl nyit az ellenség behatolására, az ellenség malmára hajija a vizet. Az üzemi pártszervezetek kérlelhetetlenül bírálják és le.p’ lezzék le a pazarlás elkövetőit Ebbe a harcba von ják be a leg' jobb népnevelőket, akik példamutatásukon keresztül megja' vitatták és 'kiküszöbölték a pa" zaxlás terén mutatkozó hiá* nyosságökat. Ebben a harcban a szabadszállási gépállomásnak is élen kell járnia és az ezen a téren mutatkozó hiányosságait ki kell kJüzöbölnie. Hiba .volna azonban azt hinni, hogyha gépállomásaink üzemi pártszervezetei ezeket a hiányosságokat kiküszöbölték, akkor eleget is teltek hivatásuknak. Ez helytelen, .mert azon túlmenően, hogy saját üzemű" kiön belül rendet teremtenek, a termel'őszövetkezeleklbe tömörül és a még egyénileg dolgozó parasztok között is komoly ági' tábiós munkát kell kifejteniük. Gépállomásaink üzemi párt" szervezetei adjanak komoly segítséget falusi pártszervezeteinknek is. A .mindennapi jól el' végzett munkájukon kívül állandóan jó politikai felvilágosító munkát folytassanak és fi' gyeljenek fel arra. hogy mit mondanak a .pártonkívüli tő' megek. Tanítsák a falu dolgozóit, hallgassák meg kérésüket és kívánságaikat. Az üzemi pártszervezeteknek! feladata még a megfelelő káderulánpót' lás biztosítása. Ahhoz, hegy kádereket nevelhessenek, illetve felszínre hozzanak, önzetlen nevelő’munka kell. Ez a nevelő" munka úgy fog gyümölcsözni, hogy nemcsak kádereket nevelnek, hanem ezzel egyidőben az üzemi pártszervezet munkáját-is elősegítik. Jó Példa a kerekegy házi gépállomás, ahol a káder" utánpótlás kérdését a gépállomás üzemi pártszervezete jól viszi. Eredményük az, hogy már nyolc fiatal elvi árasai erő' södült az üzemi pártszervezet. A nevelőmunka minden gépállomás üzemi .D ár tszer vezetőEnnek előmozdítása érdeke beit: •A minisztertanács előírta, hogy a népgazdaság és az állam, igazgatás minden területén a felmerülő új munkaerő- szükséglet jelentős részét, általában, 50 százalékát^ a női munka, erőkkel kell fedezni. Az arány magasab a közlekedés, va. lamint a kereskedelem és a szol. gáltató vállalatok területén, ahol az adminisztratív és eladói munkakörökben, új felvételkor mintegy 80 százalékban kell nőket alkalmazni. Erőteljesen fokozni kell a nők bevonását a szakmunkásképzésbe. A szakmunkásképző tanfolyamokon általában 30—50 százalékos, a mezőgazdasági gép. és traktorvezetői tanfolyamokon 50 százalékos arányban kell a nők részvételét lehetővé tenni. Az értelmiségi pályákon ugyancsak javítani kell a nők arányát. Ezért gondoskodni kell arról, hogy a középiskolát végző leányok közül a főiskola kon továbbtanuló lcányoK aránya ugyanolyan légyen' mint a fiúké. A technikumok első osztályaiban 30—35 százalékra, a Műegyetemen és Agráregyete. men 20 százalékra, a Közgazda- sági egyetemen és főiskolán pedig 30 százalékra kell emelni az elsőéves leányhallgatők aranyát. A minisztertanács intézkedett arról is hogy a dolgozó nők szakmai fejlődését minden vonalon elősegítsék. Az üzemekben, vállalatoknál különös gonddal támogassák az új munkakörbe kerülő nőket munkájuk megfelelő elvégzésében, szakmájuk elsajátításában. Az arra érdemes, a szaktudásukat fokozó nőket megfelelő arányban elő kell léptetni. A minisztertanács elrendelte, hogy a családos asszonyokat, általában a lakóhelyükhöz közel fekvő munkahelyre keU beosztani; a házaspárok áthelyezésénél pedig ügyelni kelt arra, hogy a férj és feleség hosszabb időre no szakadjanak el egymástól. Abból a célból, hogy a nőit fokozottabb munkavállalását lehetővé tegye; a minisztertanács elrendelte, nogy — a felemelt ötéves tervnek megfelelően jelentősen emelni kell a bölcsődei férőhelyek számát és minden olyan üzemben, ahol 250 főnél több nő dolgozik, kisbölcsödéket kell létesíteni; Az építőmunkások a magas létfenntartási költségek elleni tiltakozásul sztrájkot indítottak és magasabb béreket követel, nek. Kairó Kairóban, Alexandriában és más egyiptomi városokban továbbtart az állami kórházak orvosainak sztrájkja. Kairó és Alexandria orvosi egyetemeinek tanárai támogatják a sztrájkoló orvosok követelését. — azokon a területeken, ahoi a bölcsődék és óvodák férőhely számában hiány van, a bölcsődékben és óvodákban csak olyan gyermekeket lebet elhelyezni, akiknek mindkét szülője dolgo. zik; — bölcsődékben, óvodákban, lskolanapköziotthonokban a* élelmezést meg kell javítani és az ellátásért egységes térítési rendszert kell bevezetni; — az említett intézmények nyitvatartásii úgy kell szabályozni, hogy a szülök gyermekeiket minden műszak tartamára elhelyezhessék. Elrendelte végül a minisztertanács, hogy a munkában álló nők háztartási munkájának megkönnyítésére külön tervet kelt kidolgozni, amely foglalkozik a közétkezés kiterjesztésé, vei, a mosodák munkájának megjavításával, a háztartási kisgépek és eszközök fokozott gyártásával és forgalombahoza- falával s más hasonló intézkedésekkel. Foglalkozik az üzletek nyitvatartási idejének olyan szabályozásával is, amely lehe. tövé teszi, hogy a' dolgozó nők munkájuk után elvégezhessék bevásárlásaikat, Brüsszel A brüsszeli operaház dolgozói az elmúlt hét végén sztrájkot indítottak, mert az igazgatóság már több hét óta nem fizette ki a tiszteletdijakat és a fizetéseket. Kóma A római villamosvasút alkalmazottat követelik a mozgó bérskálát, ezért minden nap a szó. kottnál két órával korábban fejezik be a munkát. A hét végén hetvenötezer olasz középiskolai tanár lépett sztrájkba. neki kötelessége- Gépállomásaink nap, mint nap érintkeznek a terme! ősz-öivélik e ziete k tagjai" val, az egyénileg dolgozó ,parasztokkal. egyszóval .minden percben és órában összekötő'ka- pocs szerepét töltik be a Párt, a munkásosztály és a dolgozó parasztság között a munkás' parasztszövetség jegyében. Fokozottabb gondot kell fordíla- niok arra, bogy a gépállomás dolgozói: ne ideigeneöljenek e! a dolgozó parasztságló!, mert különben a gépállomások hiva' tásúk betölt lésének komoly aka' diályává válnak. Arra kell törekedni, hogy a legközvetlenebb kapcsolat fűzze a gépállomás dolgozóit a dolgozó parasztsághoz. Azokban az üzemi ,párf szervezetekben, ahol ennek a kérdésnek fon'osságát nem is' merlék fel. olt ezt a legsürgő- seLhen legyék egyik központi . kérdésükké. Fokozott gondot kell fordítani salját portájának rendbehozáisára. Először is ab' bői kell kiindulnia, hogy a tisztaság fél egészség, tehát figyelembe kell vennie, hogy min' den ember vonzódik a tiszta' Sághoz. A kívülálló dolgozók is szívesebben jönnek a gépállomások. kötelék éhe. Ka tisztaság van a gépállomáson belül. Ez az egyik legjobb a«i'.ációs mód' szer. mivel valóságáról mindenki saját szemével meggyőző dire t. Példa erre a kiskunfélegyházi gépállomás, ahol az üzemi pártszervezetnek még a virágoskertre is volt gondja, — Viszont sok gépállomás elhanyagolja ezt a fontos szemléltető agilációt. Ilyen például a tázlári gépállomás is. ahol nagy a rendellenség a dolgozók csupasz szalmazsákokon feküdlek, mert a vezetőség azzal a fel' kiáltással, hogy „úgyis beipisz* kítják” — nem adott ki lepedőt. IA legdöntőbb feladata gépéi* lomás a ink üzemi pártszerveze* leinek, hogy a felsőbb pártszervezetek utasításait maradéktalanul hajtsák végre. De egyes járási pártbizott* ságainknak is változtatni kelt azon a nézeten, hogy „szocialista szektor* minden megy magától is". Járási pártbizottságaink munkatársai törekedje* nek' arra, hogy ismerjék meg a gépállomások üzemi pártszervezeteinek problémáit, s adja* nak hasznos tanácsokat a pártszervezeteknek a munka megjavítására. A szántás'vetési munkálatokat befejezték' gépállomásaink, a most folyó növényápolási munkálatok jó el* végzésén túlmenően, ió politikai munkáival készülnének fel még idő előtt az aratási és csépiési munkálatok zavartalan menetének biztosítására, > Erősödik a dolgozók sztrájkmozgalma az egész világon Zürich