Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1951-04-19 / 90. szám
BÁCSKISKUNMEGYEI VI. évíotyam, 90. szám é' Ara 50 fillér A Kecskeméti Gépgyár zománcozó műhelyének dolgozói több. termeléssel készülnek május 1- re. — A vaskúti Dózsa-tszcs-ben a szovjet agrotechnika alkalma, zásával a kukoricát négyzetesen vetik az idén. — Jobb munka- szervezéssel- javítsuk meg a gépállomások munkáját. 1951. április 19. csütörtök A Szovjetunió Állami 1 ervbisottságának és Központi Statisztikai Hivatalának jelentése a Szovjetunió negyedik (háborúutáni első), 1946—1950. évi ötéves terve teljesítésének eredményeiről A Szovjetunió népgazdasága újjáépítésének, és fejlesztésének 1940—1950- évi háborúutáni ötéves tervét, amelyet a Szovjetunió Legfelső Tanácsa 1946. márciusában fogadott c}> sikeresen teljesítették, a terv legfontosabb feladatait pedig jelentékenyen túlteljesítették. V terv teljesítése az ipar területén A most befejezett ötéves tervben nagy sikerek születtek a Szovjetunió iparúnak újjáépítése és fejlesztése torén. Az ötéves terv célul tűzte ki, hogy a Szovjetunió egész ipari termelését 1950.ro, az ötéves terv utolsó évére, a háborút megelőző 1940-es esztendővel összehasonlítva 48 százalékkal növelje. A valóságban 1950-ben 13 százalékkal több ipari terméket állítottak elő, mbit 1940-ben.-t Szovjetunió ipara az ötéves tervet határidő előtt, négy év, és három hónap alatt teljesítette. Az ötéves tervben az 1950-es évre az ipari termelésben kitűzött feladatot mennyiségileg 17 százalékkal túlteljesítették. A korszerű technika legújabb vívmányainak bevezetése biztosította a technikai színvonal to vábbi emelkedését a szocialista ipar minden ágában. Az ötéves terv, előírását vaskohászat terén, acélöntésben és hengerelt fém (/’jártasában túlteljesítették. Az ötéves terv által 1950-re a henge. veit vasárura megállapított termelési színvonalát határidő előtt — 1949- harmadik évnegyedében, az acél termelésére előírt színvonalat pedig 1950. második év negyedében teljesítették. A vaskohászati minisztérium nyersvas termelésben túlteljesítette ötéves tervét. A vas- és acéltermelés egészében 1950-ben a háború- előtti színvonalat negyvenöt százalékkal haladta túl, az ötéves tervben előirt harmincöt százalékkal szemben. Emellett a nyer sva stcnnelés háborúelötti színvonalhoz viszonyúvá, huszonkilenc százalékkal, az acéltermelés 49 százalékkal* a hcngercUáru termelés 59 százalékkal növekedett. Az ország déli részének kohászati iparát, amejy a háború idején terjesen elpusztult, új technikai alapon állították helyre, és most több fémet termel, mint a háború előttA vas. és acélgyártás fejlődése folytatódott az ország keleti részein is. Az Ural nyers vas termelése 1950-ben 1940-'hez viszonyítva 2.0-szeresére, acéltermelése 2-7-szeresére és a hengereltáru termelése 2.8-szeresére növekedett. Szibériában a nyersvaster. melés növekedése 1.2-szeres, az acéltermelés 1.7-szeres és a hengereltáru termelés kétszeres. Kö- zép-Ázsiában és a Kaukázuson túl szintén megszervezték a vas- és acélgyártást. Bár az acél és a hengerel .fém termelés terén a tervet túlteljesítették, a uyérs- vast-ermelés, d8 kü.önösen egyes hengereltíéjji-fajták termelése él*' marad a népgazdaság megnövekedőit szükségleteitől. A vaskóim, szú than tökéletesedett a termelés technológiája- Az acélkohászatban .elsajátították az oxigén alkalmazását, Elsajátították a különféle hengereltfém profilok és acélmarkuk termelését az új típusú gépek és műszerek gyártása számára. Nagy arányokban megváló, suit a sok munkával járó és nehéz testi munkát igénylő munkálatok gépesítése és a termelési folyamatok automatizálásaJelentékenyen megjavult a technikai felszerelés kihasználása, A széntermelés ötéves tervét túlteljesítették. A széntermelés 1950-ben 104 százaléka volt az ötéves tervben előírtnak és a há- borüelötti színvonalhoz viszonyítva 57 százalékkal növekedett. A szénipari minisztérium bá nyúiban az ötéves tervben az 1950. évre megállapított szénkitermelési színvon'alat. határidő előtt — 1949. negyedik évnegyedében — érték el. A háborúsujtotta vidékeken a szénbányákat helyreállították- A Dongcc-m edence bányái több szenet adnak, mint a háború előtt és többet, mint amennyit az ötéves terv elő. irányzott. Befejeződött a réselés, a fejtés és a szénszállítás eljárásainak gépesítése, úgyszin. tén a szén földalatti szállításának és a vasúti kocsikba való berakásának gépesítése. Uj gépeket gyártottak és rendszeresítettek a szén halombara- k ás áriak gépesítésére a fejtési munkahelyeken, úgyszintén a szén és a kőzetek berakására az ejő- vájási bányatérben. A kőolajipar újjáépítése és fej.esztése ötéves tervének feladatát túlteljesítették 1950-ben a kőolajtermelés az ötéves tervben előírtnak 107 százaléka volt, 23 százalékkal több, mint a háború előtt. Teljesen újjáépítették és technikailag újra felszerelték a majkopi és groznyiji köolajterii- lepek, valamint Nyugat-Ukrajna kőolajiparát. Tovább fejlődött a gázipar. Felépítették és üzembehelyezték a szárátov-moszkvai, a dasava- kievi es a kohtlajarvejeningrádi gázvezetéket- Kibontakozott a mesterséges folyékony tüzelőanyag termelésével foglalkozó üzemek építése. A villamosenergia, termelés terén túlteljesítették az ötéves terv feladatát. Az ötéves terv 1950-re kitűzött viilamosenergia terme,ősi színvonalát határidő előtt, az 1949-es év negyedik negyedében elérték A villamoseDergia termelés 1950-ben az ötéves tervben előírtnak 110 százalékára emelkedett, 80 százalékkal haladta túl az 1940. évi színvonalat. A háborúsujtotta körzetekben jelentékenyen több villamosener- giát termeltek, mint 1940_beu. Újjáépítették a ünnyec-medence, a ünycpervidék, Kiev, Markov, Lvov, Odessza, Aikolajev, Bzevasz- topol, Noverosszijszk. Kraszno- dár, Oroznyij, Sztálingrád, Voronyezsi Urjanszk, Kalinin, Minszk Vilniusz, Riga, Tájin, Petrozar vodszlz és más városok erőmüveit. Valamennyi vizieriüelepet, közöttük az ötéves tervben előírt hat nagy vízicrőiuüvet újjáépítették. A gépgyártás terén az ötéves terv előirányzatát munkapadok, gépek, szerkezetek éa készülékek gyárfása terén egészében 17 százalékkal teljesítették túl. A gépgyártás tennelése 1950-ben 2.3-szeresen múlta felül az 1940-es év termelésűt. Az ötéves tervben 1950-re gépek, felszerelés és készülékek gyártására megállapított színvonalat, határidő előtt, az 1950-es év első negyedében elérték. A gíp- és Xe’- szerelésgyártás fejlődése az uj technika alapján meat végbe-. A gépgyártó üzemekben széles körben elterjedtek a jó hatásfokú gyár tási módszerek és technológiai folyamatok, a futószalag és automatikus megmunkálósorok. -az autó matákkaj, félautwmaitákkal tör ténő hegesztés salakképzőréteg alatt, az alkatrészek nagyfrekvenciás edzése, a centrifugális öntés és a kokilla öntés, sajtolás ős a gyors fémvágó módszerek. Az ötéves terv évei alait a gépgyártás ágai alapjában véve megújították gyártmányaik válfajait Körülbelül kétszázötvenféle univerzális rendeltetésű újtípusú fém- vágó munkapad, több mint ezer típusú különleges és agregát munkapad, huszonhárom automata ét féla utomata t ipus, harmincnégy kovács, és prés automatatípus, hatalmas sűrített levegővel működő formázógépek, valamint a nyomás alatt történő és a centri fugális öntéshez való gépek gyártását sajátították el. Huszonhat automatagépsort és automataüzemet lé. tesítettek gépkocsialkatrészek gyártására. 1950-ben a kohászati felszerelés gyártása 1940ihez viszonyítva 4.8-szeresére növekedett, a gőzturbinák gyártása 2.6-szeresére, a villamosfeíszerelés gyártása pedig háromszorosára növekedett. A traktorgyártás 1950.ben az 1940. évhez képest, 3.8-szeresére emelkedett, a kombájnok gyártása 3.6-Szeresére, a traktorekék gyártása 3,l-;szeresére, a traktoros vetőgépek gyártása 5.5-szere- sére, a traktoros-kultivátorok gyártása 3.1-szeresére emelkedett. Több mint százötven új nagytermelékcnységü mező- gazdasági gépfajta tömeges gyártását kezdték meg. A vegyipar terén az ötéves terv feladatul tűzte ki, hogy 1950.ben a háborúelőtti termelési színvonalat 3-5-szereseti kell -túlszárnyalni. Ténylegesen a vegyipar termelése 1.8'szeresen ha.ad- ta meg a háborúelőtti színvonalat. A nitrogénműtrágya termelésének háborúelötti színvonalúi 1950-ibeu 2.2-s deresen felülmúl, tűk, a káliummiütrágyatermelés háborúelötti színvonalát lazúrosén, vagyis magasabban múlták felül, miut ahogyan azt az ötéves terv előírta. Az építőanyagok gyártása túlhaladta a háborúelötti színvonalat, A cementgyártás 1950-ben 1940-hez viszonyítva 1.8-szeresére, az ablaküvcggyártáa l-0.szeresére emelkedett. A Szovjetunió építőanyagipari minisztériuma az ötéves ter.v 1950-re előírt cement- gyártá.-á feladatát. 101 százalékra teljesítette. Ugyanezt a tervet az egész Szovjetuniót alapulvéve 97 százalékban teljesítettek. Nem teljesítették száz százalékban az ötévfes terv tégla- és tetőcserée- gyártási feladatát. Az építőanyagok gyártása és minőség,' még mindig elmarad a népgazdaság növekvő szükségleteitől. Az 1946—1950-es időszukban gyorsan újjáépült és fejlődött a textil., konfekció-, köt-6zövütt-, lábbeliipar, valamint a könnyűipar többi ágazata. 1950-ben a termelés ezekben az iparágakban az 1940 es évhez viszonyítva 17 százalékkal emelkedett. Jelentékenyen megjavult ős kibővült a szövetek, a, konfekció ét két'szövött áruk és lábbelik választéka• A fő élelmiszeripari termékek gyártása az öt év alatt jelentős méretekben növekedett- 1950-ben az állati, zsiradék előállítása a háborúelőtti színvonalat' 57 százalékkal haladta túl. a növényi olajoké és egyéb zsiradékoké 10 százalékkal, a hús 7 százalékkal volt több, 27 százalékkal több halat fogtak, a. kolbászkészümé" Dyek előállítása 20 százalékkal, a konzervgyártás 48 százalékkal, a cukorgyártás 17 százalékkal, a cukrászati készítmények clőállí, tása 23 százalékkal és a szappan- gyártáa 16 százalékkal növekedett. A Szovjetunió egész iparának alapvető termelési bázisai, az, élenjáró, hazai technikával felszerelt üzemek helyreállítása, építése és újjáalakítása eredménye' képpen 1950-ben 19/0 hez viszonyítvai 58 százalékkal növekedtek A szerszámgép-állomány, annak eredményeképpen, hogy új, termelékenyebb gépekkel egészítették ki, az ötéves terv végéig több mint kétszeresére növekedett 1940- hez viszonyítva, Az ipari munkások munka, jának termelékenysége 1950-ben a háborúelötti 1940-es évhez viszonyítva 37 százalékkal növekedett az ötéves tervben megállapított 36 százalék helyett. A munka termelékenysége az* építkezésben 1950-ben 23 száza- lékkai túlszárnyalta az 1940, évi színvonalat. Az ötéves terv teljesítése a mezőgazdaság terén A mezőgazda,Ság az ötéves terv sikeres teljesítése eredrnCvyekép- pen <j, hztalm-as fejlődést ért el. Az ötéves terv évei aiaft növekedett és még jobban erősödött a kolhozok társas gazdálkodása, fejlődött a mezőgazdaság anyagi és technikai bázisa, növekedett a gép- és traktorállomások szerepe a kolhoz-termelésben, újabb képesített kádereket, a mezőgazdaság szervezőit-, a földművelés, az állattenyésztés és a gépesítés mestereit képezték ki. A gabonafélék vetésterülete öt esztendő alatt több mint 20 százalékkal növekedett. A gabona össztermése 1950-ben 345 millió púddal (56-5 millió mázsával) haladta túl az 1940. évit. Ugyanakkor a búzatermés a háborúelőtti színvonallal széniben 3VS millió púddal (61.6 miliő mázsával) emelkedett, Az Ipari növények vetésterülete Öt esztendő alatt 59 százalékkal emelkedett. A gyapoté 91 száza lékkai, a lené 00 százalékkal, a cukorrépáé 57 százalékkal, a napraforgóé 23 százalékkal. A gyapot-össztermés ered. menye öt esztendő a tett 2.9- szeresére emelkedett. A zöldség- és főzelékfélék, valamint a burgonya vetésterülete az 1040. évihez viszonyítva C százalékkal emelkedett, a burgonya össztermelése pedig 1950-ben 21 százalékkal haladta meg az 1910- évit. Az állattenyésztés terén teljesítették a kolhozok társadalmi tulajdonban álló állatállománya nü. velősének az ötéves tervben előírt feladatát. A kolhozokban jelentékenyen túlhaladták a haszonállat és a baromfi létszámának háborúdét, ti színvonalát. A szarvasmarha- állomány... létszáma - 40 "százalék* kai. a juhé és kecskéé 63 százalékkal, a sertésé 49 százalékkal, s, baromfié 2-5ser«6€a múlta feliil a háborúelötti színvonalat. A háború a!att erősen csökkent baszonállatállomáuyt a gazdaságok minden ágában — a kol. hozókban, szovbozokban, a kot- hozparuszteknál és az egyéni gazdálkodóknál, a munkásoknál és alkalmazottaknál egyaránt — helyreállították ée az állatállomány 1950-ben, 1940-hez viszonyítva 4 százalékkal, a baromfiállomány pedig 14 százalékkal növekedett. A mezőgazdaság technikai fel- szerelése gyarapodott Az öléves terv alatt a mezőgazdaságnak 536-000 traktort (tizenöt lóerősre átszámítva), 93.000 gabonakom. bájnt — köztük 39.000 magánjá- rókombájnt —, 340.000 traktorekét. 254.000 traktoros vető- gépet, 249.000 traktoros kultivá- tort és nagymennyiségű más- tó- lajmegmunkáló, vető- és arató- gépet, szállítottak. Ugyanakkor elmaradás mutatkozik a mező' gazdaságnak gyapot.-, ten-, kén. der* áa cukorr spa-befakaiító gé- •