Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. december (5. évfolyam, 198-222. szám)
1950-12-10 / 206. szám
An állami fegyelem megszilárdításavai a begyűjtés sikeréért zalmát is. Megffc'cdkcztek arról, hogy őket a nép állította oda és áz ilyen hanyag munkáért felelősségre is vonja. Nyilvánvaló dolog, hogy a tanácsok enökeit és titkárait a dolgozó nép nem azért állította erre a helyre, hogy kóla módjára alkudozzanak és a dolgozó nép hozta törvényeket és rendeleteket ne hajtsák végre, hanem azért, hogy kővebkezeiesen képviseljék az ő érdeküket és maradéktalanul hajtsák végre az általuk hozott rendelkezéseket. Ma a munkásosztály hatalmas lelkesedéssel, hősi erőfeszítéseket tesz a béke megvédése, az ötéves terv teljesítése érdekében. Es felvetődik a kérdés, hogyan harcolnak a békéért a tanács elnökei és titkárai? Ha nem úgy, hogy pontosan végrehajtják azokat a feladatokat, amit a Párt és a dolgozó nép eléjük kitűz, hogy maradéktalanul teljesítik a Népköztársaság törvényé1, rendelkezését, a felsőbb tanácsok utasításait. Ha nem úgy hogy jó politikai felvilágosító munkával teljesítik a dolgozó parasztsággal a terménybegyűjtés feladatát. Végül kíméletlenül harcolniuk keli az ellenség éllen. A szocializmus, a boldog jövő felépítésénél nem kell félni a népszerűtlen feladatok végrehajtásé tói. Meg kell magyarázni a dolgozó parasztoknak, hogy a nép államával szembeni kötelezettségüket kötelességük teljesíteni. Ákj a nép államával szembeni kötelezettségét megtagadja, vagy lealkudja, az az ellenséget támogatja. A jugoszláv munkásokat, parasztokat elnyomó Utót és bandáját támogatja. A koreai nép Vérébe gázoló amerikai imperialistáikat és csatlósaikat támogatja abban, hogy egy új világháborút zúdítsanak a békésen termelő dolgozók és vidám, pajkos gyermekeket nevelő anyák nyakára. Ezt segítette elő Sebestyén Pál aposlagi dolgozó paraszt, aki megtagadta a nép államával szembeni kötelezettsége teljesítését. Ugyanakkor 206 kg kenyérgabonát fektetett állataival. Mondanom sem kell, hogy a falu dolgozói megvetik az ilyen jellemű egyé-! neketTovábbi feladatunk tehát, hogy tudatosítsuk a dolgozó parasztok- jan, hogy a terménybegyűjtés teljesítése a békéért, az ötéves terv teljesítéséért folyó harc egyik ionos láncszeme. A már megindult felajánlási mozgalmat k, kell azé- esíteoi, hogy magával ragadja negyénk dolgozó parasztságát a :erv mielőbbi teljesítéséért. Feladatunk továbbá az, hogy az illám- és a tervfegyelem meg. ;értőit szigorúan felelősségre kell fonni és meg kell büntetni. Azokat a. dolgozó parasztokat, (kik megtagadják a nép államával izembeni kötelezettségüket, vagy élesleges gabonájukat jószággal eletetik, felelősségre kell vonni is helyszínen el kell számoltatni. Ezenkívül tudatosítani kell a dolgozókkal, hogy az ilyen cseleke- letükikel a békénk ellenségét, a iolgozók vérére ásPozó amerikai mperialistákiat támogatják.- d. i. Betartottuk ígéretünket, behoztuk lemaradásunkat — írják a csásxártcliési gépállomásról Kedves Elvtársakí A császártöltési gépállomás az őszi munkák beindulásakor elmaradt a szántási szerződének kötésében. Aljg 30 százaléka volt lekötve annak az előirányzott terv- mennyiségnek, melyet teljesítenünk kellett. Akkor anéküi, hogy emiatt csökkentettük volna munkánk ütemét, értekezleten elhatároztuk, hogy e>zt a lenn.; radäst behozzuk. A traktorosok, de az ál- ídmásunlk valamennyi dolgozója vállalta, hogy a minőségi munkával egybekötve felvilágosítást is végez. Áz ígéretet valamennyien a legnagyobb igyekezetünkkel, képességeinknek megfelelően De is tiaflöltuk. Eredménye az lelt, hogy a beindulás után már két hétre 10Ö százalékban biztosítva volt a fcrvteljesítéshcz szükséges meny- nyiségű szerződéskötés. Ma má, elmondhatjuk azt, hogy az őszi tervünk biztosítását 100 százalékon felül elértük. A munkák során Gál Géza brigádvezető tűnt kj a legjobban. A jó felvilágosító és minőségi munkája folytén naponta 10—>-15 kát. holdra kötött szerződést az egyénileg dolgozd parasztokkal, öt követte Csontos Lajos traktoros, aki 221 százalékot, Bagó László, aki 198 százi- lékot ért el a 48-ik bérhéten. De nem kevésbbé végzett jó muiiKát Font Ferenc, aki heti tervét 129, Petrik Vilmos, akj heti tervét 125 százalékra teljesítette- Az őszi idényterv teljesítésében is élenjártak a dolgozók- Modok Benjamin 100 százalékra, Bagó László 128 és Poór La jos 117 Százalékra teljesítetlek az őszi idény- tervüket, Hetitervünk teljesítése 124 százalék, Ennél azonban nem állunk meg. Máginkábo magún- kévé tesszük, a fehőszászbereg: gépállomás versenykihívását é; minden tudásunkkal és igyekeze lünkkel azon leszünk, hogy a határidőig lévő pár napot kihasználva, időre teljesítsük előirányzót! tervünkét. Dobler Lőrinc Császártöltési gépállomás. Tavaly is idejében végeztem a mélyszántást, 26 mázsa búzám termett átlagban — mondja Nagy Ferenc fajsst köxépparasst A kalocsai járásban a jó népnevelőmunka következtében dolgozó parasztságunk fokozott lendülettel végzi az őszi mélyszántást. Nagy Ferenc, fajszi, DUna-utca 8. szám alatti lakos, 8 kh.as gazda saját bevallása szerint azért ért el 28 mázsás átlagtermést holdanként búzából, mert Pártunk útmutatása alapján idejében elvégezte a mélyszántást és a talajt megfelelően előkészítette. Nemcsak Fajszon, hanem Bátya községben is van olyan dolgozó paraszt, aki példát mutatott a munkák elvégzésében, Marokity Péter, Bátya 527. szám alatti lakos, 6 kat.-holdas dolgozó paraszt búzából 25 és fél q-ás átlagtermést ért el, ugyancsak azért, mert tavaly meghallgatta a kormány felhívását és idejében végezte el a mélyszántást. Tisztított, csávázott vetőmagot vetett. Gúzs vány József bátyai középparaszt is, saját elmondása szerint, a mélyszántásnak A Bekevilagkongresszus kiáltványa minden békeszerctö emberhez szól, minden emberhez, aki meg akarja védeni békés építő munkájának eredményét, aki nem akar virágzó városok, falvak helyén romokat. A felhívást megértették a dolgozók, megértették megyénk dolgozó parasztjai is. Újabb lendülettel láttak hozzá a kongresszus utáD, hogy teljesítsék a gabonabe- gyüjtés terén hazafias kötelességüket. De nem minden községben, nem minden gazdaportán értették meg, hogy a begyűjtés harci kérdés. Ez az oka annak, hogy megyénkben a terménybe, gyűjtés változatos képet mutat. A megyei tanács kereskedelmi osztályának december 2-1 jelentése szerint kenyérgabonából 94.31 százalékban teljesítettük az előírást. Takarmánygabonából 64.27 százalékban. A kukorica-begyűjtés százaléka 54.43. Burgonyából az előirányzottnak 20.91 százalékát gyűjtöttük be, szénánál pedig 42.75 százalékot. Tarka kép Megyénk begyűjtésének állása igen tarka képet mutat. Az eredmények járásonként, városonként és községenként különbözőek. Egyre több az olyan községek száma, mint Dünaegy. háza, amely a kukorica begyűjtési tervét 225 százalékra teljesítette. Vagy Hercegszántó, amely a kenyérgabona begyűjtési tervét 176,' takarmánygabona begyűjtési tervét 141 százalékra, a kuké-: é- si tervét AJ_B-vonalot! 168 százalékra, C-vonalon 72 százalékra, a burgonya-begyűjtési tervét B-vonalon 99 százalékra, C-vonalon 5S százalékra, szénabegyűjtési tervét B-vonalon 77 százalékra, C-vonalon 83 százalékra teljesítette. Es egyre többen vannak az olyan dolgozó parasztok, mint id. Inoka Pál, kunpeszéri tanácstag, aki kenyérgabonabeadási kötelezettségét 455 száza, léltra, takarmánybeadási kötelezettségét 115 százalékra, burgonya. és szánabeadási kötelezettségét pedig 100 százalékra teljesítette. De példát mutat a békéért folyó harcban a begyűjtés jő teljesítésével Hályas József rlnnavecsel tanácstag is, aki az összes terménybeadásl kötelezettségét 400 százalékra teljesítette. Felsorakozik utánnuk még Kozák Sándor fülöpszállási tanácstag 13 100 százalékon felüld tel jesltésével. Ezek a dolgozó parasztok hazájuk iránti kötelesség teljesítésével példát mutatnak abban, hogy hogyan kell a békéért harcolni, családjuk boldog jövőjét biztosítani. Tudatában vannak annak, hogy ter- ménybeadási teljesítésűkkel és túlteljesítésükkel elősegítik a szénc3aták hőseit, a bányászokat, elősegítik a Dunapentelel Vasmű mielőbbi felépítését és elősegítik, hogy a falu dolgozói minél több ruhát, Iparcikket, bakancsot. több villanyfényt kapjon ötéves tervünk során. Azonosak a feltételek — mégis lemaradlak De nem minden község és nem minden dolgozó paraszt éh- tette meg a begyűjtési terv teL jesítésének fontosságát. Herceg- szántó közvetlen szomszédságában van Vaskút, amely meg sem közelíti a terménybeadásnál Hercegszántót, pedig azonos feltételekkel rendelkezik. Köztudomású, hogy megyénkben 4 járás területén — az átlagot véve .— jóval több termés volt, mint a többi járásban. Es azt látjuk, hogy a kalocsai járás a kukorica- begyűjtési tervét 48.41 százalékra teljesítette, ezzel szemben a bácsalmási járás 79.30 százalékra. Ha meg- | nézzük á két járás eredményét, akkor kiderül, hogy az átlag egyik járásban sem többj mint a másikban. De vegyük a bajai járást. A bajai járás az, amely a kukorica begyűjtésénél a termés eredményéhez viszonyítva, alaposan elmaradt a többi járás mögött. Lebecsülték az alulról jövő Kezdeményezést Ezek a tények azt mutatják, hogy a járási tanácsok és községi tanácsaink nem tettek meg mindent a termény-begyűjtési terv teljesítése érdekében. Nem vették tudomásul, hogy a tdr- ménybegyüjtésl terv utasítás, amit végre kell hajtani. Példa erre a bajai járási tanács elnöke, áki „alkudozni” próbált és azt mondta, hogy az ö járása területén gyenge volt a termés. Megyénk területén Kunszálláson, Mélyhűtőn és jő néhány községben a dolgozó parasztok felajánlási mozgalmat indítottak. Es mit tettek járási tanácsaink, hogy ez a mozgalom kiszélesedjék é3 magával ragadja a dolgozó parasztok tömegeit a terménybegyüjtés mielőbbi teljesítésére. Járási tanácsaink ezzel a kérdéssel foglalkoztak a végrehajtóbizottsági ülésen. Hoztak ugyan egypár intézkedést, de, sajnos, ezek csak papíron maradtak. Lebecsülték, lélekte. lenül kezelték ezt az alulról jövő kezdeményezést. Lazaság a tervutasítás végreha, tásáiian Hogy milyen lazán kezelték a begyűjtést a járási tanácsoknál,1 ezc mutatja az is, hogy a megyei tanácstól november 18-án j kapott begyűjtéssel kapcsolatos Utasítást egy héttel utána még nem hajtották végre. Es mit tett a megyei tanács az állami fegyelem ilyen példátlanul megsértői ellen? Hozott egy jöpár határozatot. Csak az volt a baj, hogy csak határozat maradt, nem hajtották végre. Mindezek után nem kell csodálkozni, hogy ha a községi tanács titkárai a terménybegyüjtésnél még nagyobb lazaságot követtek el, hisz, mint mondani szokás, itt is a fejétől bűzlik a hal. A községi tanács titkárai, segédnyilvántartói a terménybegyüjtés kérdését népszerűtlen feladatnak tekintették. De olyan eset is előfordult, de nem is egy, mint Csengődön és Kasliantyún, ahol a tanács titkára a termény- begyűjtés elmaradásánál az elnökre tolta a felelősséget. Köztudomású, hogy a titkár felelős, — anélkül, hogy az elnök felelősségét csökkentené — a közellátási és terménybegyüjtési feladatok végrehajtásáért. Voltak tanácstitkárok, akik a begyűjtést „albérletbe” adták, nem tekintették szívügyüknek e feladat végrehajtását. De voltak községi tanácselnökök is, mint , pl. a kiskunmajsai, aki azzal , foglalkozott, hogy a begyűjtési terv nem teljesíthető és le kell csökkenteni. Nem azt tartotta fcfeladatának, hogy hogyan és 1 milyen módon lehet a tervet tel. ' jesíteni. I Ezek a tények mutatják, hogy 1 mennyire példátlanul megsértették < az 'állami- és tervfegyelmet> de i megsértették a dolgozó nép biköszönheti azt, hogy 20 mázsa 96 kg.os átlagtermést éít el. Ugyanez a véleménye Úszódon Mészáros Balázs, Batthyány- utca 6. szám alatti, juttatott 3zegényparasztnak, aki tavaszi" árpából 17 mázsa 76 kg-os átlagtermést ért el. Az ellenség azonban a kalocsai járásban sem nyugszik, így például Mihálovics Rádó, dusnoki kulik még az őszi vetést is szabotálta, a községi ta. nácsot félrevezette, azt mondva, hogy elvégezte a munkát. A2 ellenőrzés során pedig kiderült, hogy még hozzá sem fogott a vetéshez. Hosszan sorolhatnánk a járás valamennyi községéből azokat a kulákokat, akik igyekeznek a termelőmunkát szabotálni. így például Pacsó Gábor, 43 kat.-holdas foktői kulik a mélyszántáshoz még alig fogott hozzá, ugyanígy áll Virág János 42 holdas és Boldizsár Imre 32 holdas kulik la. A Volga a kujbisevi és sztálingrádi vízierőművek felépítésé, vél hamarosan a világ legfontosabb viziútvonala lesz. A már meglévő úgynevezett „moszkvaitengeren” kívül a Volgán Kuj- bisevnél és Sztálingrádnál is olyan hatalmas tó keletkezik, amelynek területe meghaladja a 10—15 ezer négyzetkilómétert. Jelentős mértékben kimélyítik a Volga mellékfolyóit is és a jelenleg még sekélyvizü folyók hajózhatóvá válnak. A megváltozott Volgán újtipusú hajók közlekednek majd, melyek softkal gyorsabbak és teherbíróbbak lesznek a mostaniaknál. A Volán a világ leghatalmasabb viziútvonala lesz Szovjet-Turkméniában az idén 50 százalékkal több gyapotot termeltek, mint tavaly Szovjet-Turkménk kolhozai az idén kiemelkedő terméseredményt értek el gyapotból, zöldségfélékből, szőlőből és más mezőgazda- sági termékekből. A begyűjtő áUo- másolkra eddig 50 százalékkal több gyapotot adtak be a kolhozok, mint az elmúlt év ugyanazon időszakáig. A tervén felül beadott I gyapotért az állam több mini 2251 | millió rubel jutalmat fizetett ki a kolhozoknak. Az egymillió rubelt, vagy a-zoníelüli jövedelmet elér! kolhozok száma a multévihez viszonyítva mintegy kétszeresére emelkedett. A legmagasabb jöve. delmet Turkméniában az idén a j Bolsevik-kolhoz érte el: 14 milli- ! rubelt. Beszámolok, mit végeztem eddig, mint tanácstag _ vr i ■ .e. „ 1- i I im»irnOrttrorlóhon lí^Po ír (5 lf illír a K edves Munkatársak! Engem a dolgozók megválasztotok a tanácsba. Ennek a bizalomnak, melyet belém helyeztek a választások napján, meg akarok felelni. Ügy érzem, hogy kötelességem beszámolni az eddig végzett munkámról. Felkértek arra, hogy a Dankó-utcán lévő rosszillatú, egészségtelen, szennyes árkot tüntessük el, avagy készítsünk helyette egy másikat. Ügjráuígy panaszkodtak arra is, hogy az utcában nincs villany s kérik, hogy vezessük be a közvilágítást. Én a kéréseket és a javaslatokat a tánács végrehajtó bizotlsága elé ferjésztei- tem. Itt elhatároztuk, hogy azj 1951-es tervév első és második * I tervnegyedében valóra váLtjuk a dolgozók kérését, a javaslatokat, így most úgy érzem, hogy ezzel valóban a dolgozók érdekében cselekedtem. Kérem a dolgozókat, hogy munkámban, melyet valameny- nyiünk érdekeiért végzek, támogassák. Forduljanak továbbra is hozzám olyan bizalommal, mint ahogy ezt eddig is tették. Vessék fel a hiányosságokat, leplezzék le békénk ellenségeit és tegyenek olyan javaslatokat, melyek az ötéves terv idüslötti befejezését, dolgozó népünk további feleme' • kedéset elősegítik. Lengő Eszter, a Kecskeméti Városi Tanács taga