Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. november (5. évfolyam, 174-197. szám)

1950-11-30 / 197. szám

» V. évfolyam, 197. szám Ára SO fillér Hogyan érveljenek népnevelőink a termelési szerződések slkeréérl? ■— A szeremlei Béke-lcrmelőcso- port 350 mázsás holdjukén*; cu­korrépa termést ért cl. — Izsákon » TAFORT hanyagságából KurdJ Péter kártevőmunkát végezhetett — A Lakásépítő Vállalat kiskun­halasi dolgozói Szívesen szakítanak1 a kétlakj élettel. 1950 november 30, csütörtök Ero§í(§úk a ^xénlakarékoNNii gi moK^almat Pártunk Központi Vezetősé­gid és * míuiiszlertanács no­vember 22-én nagyfootasságú baké rovatot hozott a szénbá­nyászat fejlesztéséről, ip-diri ter­melésünk növeikvő energia- szükségtetóniek 'kielégítéséről és ezzel kapcsolatosain a szén és elektromos áram takarékos­ságról is. Ez a hataroaat nem­csak a bányavidékeket érinti, nemcsak a bős bányász dolgo­zókhoz szól. hanem az egész országhoz felhívás, amire ki­vétel nélkül minden dolgozó­nak tekintene! kell lennie. Az anyaigtakairékiOisség az üze­meink von alá n, a munka verse­nyek szervezésével párhuzamo­san állandóan erősödött. A Ba­jai Gyapjúszövetgyár három- négy napot is dolgozott meg­takarított anyagból. Az építke­zéseken Is mozgalommá lelt az an yag takarék osság, a tégla és egyéb anyagok felhasználása terén. A dolgozók tekintélyes részében tudatosult: hogy ta­karékoskodni egyet jelenít az­zal, hogy gyorsabban gazdago­dunk, egyet jelent azzal, hogy erősítjük oépgiazd'a'.ságumikiat, nagyobb erővel tudjuk fokozni a beruházásokat, egyet jelent azzal, bogy dolgozunk, harco­lunk a békéért. Az anyagipo- cs'éko'tás, a sele-jlnövelés, az El­lenségnek kedvez, késlelteti fel. 'adataink megoldását, drágítja építésünket. Éppen ezért fon­tos feladat az, hogy a dolgozók mindenütt éberen figyeljék az anyagok fel használ ásót és ezen a téren a legkisebb lazaság el­len is szigorúan lépjenek fel. 'Különösen vonatkozik ez a szénenergiiia jfelhajsznáilásá na. Ezen a területen az üzemiek a l egkevósibbé sem használtak ki minden lehetőséget. A szénnel való helyies ■ gazdálkodás ki­eseit. igen sok üzem vezetésé­nek . anyagtakatrékoisiságii számí­tásából. Nem gondoltaik arra, hogy döntő dolog az energia- taikiáirékoissáig, a szión-, .spóro­lás. Iparunk a hároméves terv és az. ötéves terv első eszten­dejének ideje alattit hatalmasat fejlődött. Ez magábam. .hordoz­ta azt a követelményt is, hogy nagyobb szénraemnyiségre, vil­la mos energiáira van szüksé­günk. Az ipar ugrásszerű fej­lődését nem követte ugyan­oly am gyors léptekben a szén- ián vés zafírok fejlődése. Ehhez hozzátartozik még az is, hogy ipari 'termelésünk aranyat a maihoz képest hatván yozödmi fogn.uk és ebből a szempontból e’.őr.e kell látni az energiaszük­ségletet. is. A most épülő duna- peníelei óriás erőmű, a Kis- k unifélegybázi Szerszámgyár, mind nagy igényt fognak tá­masztani szénbányásza l u uk felé. Pártunk és Rákosi elvtárs idöbeu meglátták a kérdés ha­talmas jelentőséglét és így szü­netelt meg egy olyan határozat, ami megoldásit ad az energia­gazdálkodás unkáit érintő pro­blémákra. A megoldás két vo­nalon mozog. Az egyik az, hogy »aónbáinyászaitunkiat er ősi le­nd rak, fejlesztenünk kell. E. kell érni, hogy a szén fejtés nél a legnagyobb szerepet a gépek kapják, fel kell emelni a bá­nyász do&gozók létszámát. A másik voivaion a megoldás az, hogy az egész országban taka­rékoskodni kell a szénnel. A határozat világosain megmond­ja, hogy ,,'az Országos Tervhi­vatal elnöke öt százalékkal «isükk'emtse a termelés és köz­lekedés minden, terén a nagy- fogyasztók rendelkezésére bo­csátott szénmemn yiséget“ És ugyanakkor utasítást is ad, hogy „minden üzemben dol­gozzanak ki helyi módszerekéi a szén- és áramifagyaisztáis os öklkoolésére“. A Központi Vezetőség és a minisztertanács határozata te­hát ránk is, a mi megyénk dolgozóira, üzemeire is éppen olyan kötelezően vonatkozik, mint ahogy a bányász dolgo­zókra. Szerte a megyében ü munkások ezt meg is értették. A Párt Ifelhíváista mindig igen fontos dolog volt eddigi mun­kánkban és sikereink unnak köszönhetőik, hogy Pártunk előre megszabta a feladatokat és a széles dolgozó tömegek lelkesen, harcosiam, óriási ered­ményeket elérve végrehajtottak azokat. A, Párt mindig fontos ügyben szól a dolgozókhoz. A legutóbbi hatáipoziaitot minde­nütt megértették az üzemeik­ben. A Kecskeméti Viliuaiinostmű minden dolgozója vállalttá 107 mázasta szén megtakarítását. Orbán Lajos fűtő azt mondot­ta: „Mi úgy segítünk hős bá­nyászainknak, hogy vigyázunk arra a szénre, amit ők bátor munkájukkal a föld alól ki­hoznak.“ A Kecsfcemiéti Fűtő- ház dolgozói. váltattak, hogy 5 százalékká! csökkentik a szén- flogyasizitiásukiait. Máris tkierael- fcedő eredmények vannak. Hal­ler Jenő fömozdonyvezető 45 százalékos, Riagó József 52 százalékos szén-megtakarítási eredményt ért el. A Pia tier Konzervgyár dolgozói vállal­ták, hogy Sztálin etotáns 71-ik szüllietósma pjána 400 mázsa sze­net fognak megtakarítani. Lé­nán* Mihály azt mondotta: „Feladatomnak tartom, a Köz­ponti Vezetőség, a miniszter­tanács határozata után, hogy minden szem szénért harcot folytassak. Harcol indítok, hogy Három plíflrHs jelenti: BEFEJEZTE AZ ŐSZI MÉLYSZÁNTÁST Fokoztuk népnevelő munkánk liarcosság-át a mélyszántás, szerződéskötés és iijtés sryőzelméért .lövőévi termésünk alapja: az idejében végzett mélyszántás. Elsősorban az a. fontos, hogy a mélyszántást Idejében végezzük el, de az sem mindegy, hogy mi­lyen minőségű a mélyszántás. Pártszervezeteink, helyi taná­csaink fordítsanak több gondot a mélyszántás minőségi elvég­zésére is. ♦ A járások versenyében ismét a kecskeméti járás ugrott az élre. Ez a járás jelentette legelőször, bogy Deiejezco az eszi mélyszántást. De befejezte a mélyszántást a kiskunfélegyházi és a kunszent- miklósi járás is. A negyedik helyem a kiskőrösi járás van, amelynél mindössze — hasonlóan Kiskunhalas városhoz — 5 szá­zalék hiányzik1 a teljesítéshez. Komoly lemaradás tapasztalható a kalocsai járásban és városban. Baján, a kiskunhalasi járásban, egészen súlyos a lemaradás a bácsalmási járásban. A bácsalmási járás lemara­dásának fő oka az elbiza­kodottság, a politikát mun­ka hiánya, lebecsülése. A bácsalmási járás például jó ta­nulság ahhoz, hogy megértsük: előbbi sikereink politikai felvi­lágosító munka nélkül egyálta­lán nem garantálják még a győ­zelmet. Mindenegyes győzelem kivívásához, újra és újra meg kell győzni dolgozó parasztsá­gunkat. Ennek hiányát mutatja a bácsalmási járás példája, de en­nek ellenkezőjét szemlélteti a bajai járás, amely az elmúlt héten a politikai munka megjavításával 30 százalékkal emelte teljesítmé­nyét és a sereghajtók közül a S-ik helyre küzdötte jel magát• A szerxőilésUötésben a j-éleetyliázi járás vezet A termelési szerződések meg­kötésében a kiskunfélegyházi já­rás vezet a járások versenyében. A második helyen a bácsalmási járás, a harmadik helyen a kecs­keméti járás van. A kiskunfélegyházi járás közel 10 százalék különb­séggel vezet a bácsalmási járás előtt, A bácsalmási, kecskeméti, kalo­csai, Kunszentmiklósi járások kö­zött igen szoros a verseny, A második helyen lévő bácsalmási járás és a hatodik helyen lévő kiskőrösi járás között még 0 | százalék sincs a különbség. Ez azt jelenti, ha a járások jó mun­kát végeznek, egyik napról a másikra megváltozhat a sorrend- Most kell tehát megnyomni a gombot. A hetedik helyen lévő dunavecsei járás és a nyolcadik helyen lévő bajai járás között 2 százalék a különbség, míg a lemaradt kiskunhalasi járás 4 százalékkal van elmaradva a ba­jai járás mögött. A városom versenyében Kis­kunhalas jár az éten, második Kiskunfélegyháza, bar- ; madik Kalocsa, negyedik Baja és 1 az ötödik Kecskemét. Kecskemét lemaradásának fő oka a felvilá­gosító munka elhanyagolása, í Vasárnap ugyan a népnevelők kimentek felvilágosító munkára, de senki sem oktalta ki a, nép­nevelőinket arra, hónán érvel­jenek a szerződéskötés sikeréért. Ez pedig olyan, mint amikor a katonát fegyver nélkül küldik a harcba. A felvilágosító mnnka másik hiányossága, hogy többnyire csak az ipari növények szerződé­ses termelésének előnyeit ismer­tetik. Népnevelőink az ipari nö­vények szerződéses termelnének előnyei mellett j fokozottan ismertessék a zöldségféleségek szerződéses termelésével járó előnyöket és mutassanak rá arra, hogy ezek a termelések is fontos ér­deke népünknek. A tanácsok áll­janak a szerződéskötés sikeréért folytatott harc élére és mutassa­nak példát a falu dolgozóinak* A begyűjtés frontján is fokozzuk a harcot A begyűjtés területén főként, a takarmánygabona, a kukorica és a burgonya, valamint a Széna begyűjtése területén kell, nyom­ni a gombot, mert ezen a téren van a legnagyobb lemaradás. Mindenképpen fel licit szá­molnunk az egyes helyeken megnyilvánuló liberalizmust, amely' végső fokon népünk érdekelt veszélyezteti. A tapasztalat azt mutatja, hogy dolgozó parasztságunk szívesen tesz elege* begyűjtési kötelezett­ségének, ha megmagyarázzák neki, miről van szó. Erre mi sem jobb példa, mint az, hogy Du napolajon 77 dol­gozó paraszt tett eleget rö- ■ vid időn belül begyűjtési kö­telezettségének, mert meg­magyaráztak nekik, hegy- beadott gabonájukkal a bé­két védik Pártszervezeteinknek, 1 anácsa- inknak látni kell: mindenféle engedékenység, liberalizmus az ellenség malmára hajtja a vizet. Minden mázsa be nem adott, a kulákok által elfeketézett gabo­na ajándék Titónak, a háborús gyu.itoga toknak. Járásaink és városaink jól nézzenek körül saját hdzuktáján és állapítsák meg, a begyűjtés melyik szakaszán mutakozik le­maradás. A kiskőrösi járásban például egyaránt, lemaradás van a kenyérgabonában, takarmány- gabonában, kukoricában, burgo­nyában is. Itt tehát ennek az ál. taJános lemaradásnak a behozá­sáért kell harcba menni, csak­úgy, mint a hasonló képet nyúj­tó Kiskunhalas városban. Baja városban — amely élenjár a ta­karmánygabona begyűjtésben, a kukorica- és burgonyabegyüjtés teljesítéséért kell folytatni a harcot. Kecskeméten ugyanezen a területen és » takarmánygabo­nában mutatkozik lemaradás. Pártszervezeteink, népnevelő­ink, helyi tanácsaink adjanak meg minden segítséget dolgozd parasztságunknak abboz, hogy teljesíthessék a nép államával szemben vállalt kötelezettségü­ket. Adják ki a jelszót: ne le­gyen egyetlen egy olyan dolgo­zó paraszt sem a községben, aki ne teljesítené hazafias kö­telességét, a begyűjtést, a mély­szántást; a szerződéskötés dol­ga. _ becsület, bazafiasság dol­ga. — Csak azok tarthatnak igényt a falu népének megbe­csülésére, akik becsülettel telje­sítik hazafias kötelességüket. A győzelem érdekében mindenek előtt tovább kell javítani a poli­tikai felvilágosító munkát, az ellenség, a kulák leleplezését. Lássa a falu dolgozó parasztsá­ga. hogy hogyan mesterkedik a kulák ellene. Es a nép a béke ellenségei ellen harcoljon ügy, hogy becsülettel teljesíti az or­szág, a nép állama Iránti köte­lezettségét. egyetlen szem szén se vesszen kárba. Látom azt is. hogy úgy tudunk még gazdaságosabban bánni a szénnel, úgy tudunk még több szenet megtakarítani, ha a salakot, ameddig csak le­het, kiéget jük.“ A feladat ,az, hogy kiszétesít- jiitk ezt a megindult takarékos­sági mozgaícn)a,l. Hagy eddig mennyire títianvagpiltuk. ezt a 'kérdést, azt legjobban a nagy­arányú vállalások matatják, és azok a további (lehetőségek, amelyek a szénnel való helye­sebb, jobb gazdálkodás vona­lán még fenné'.Inak. Nem elé­gedhetünk meg azzal, hogy csak az üzemek, a nagyobb fogyasztási helyek von>alám ta- ikiarékosk adjuník. Ez kétségtele­nül segítsiég ipari termelésünk számára, de koran'iisetn elegen­dő. A takarékosság minden vállalat, minden hivatal, intéz­mény feladatává, tulajdonságá­vá kell váljon. De még tovább kittéi szélesítenünk a- kört. Min­den dolgozó tartsa elsőrendű kötél estédének azt, hogy- a ház­tartásában takarékossági rend- szabályokat hajtson végire a szénfelhasználás és a villamos- energia használa! -tekidlelében. Nagy eredményeket ezen a vo­nalon csak úgy tudunk elérni, ha abban a dolgozók százezrei vesznek részt, ha a ta­karékosság ezzel kapcsolatban, de általában is, a dolgozók nagy tömegének sajátjává, tu­lajdonságává válik. Hajtsuk, végre a Központi Vezetőség, a minisztertanács határozatát, sújtsunk I« azok­ra, a'káik a szénipazairiásisal akarják akadályozim munkán­kat, sréntakorék-ossági mozga­lommal segítsük bányász hő- sóink munkáját, a Tervben vállalt feladataink etlvégaéisSért,

Next

/
Thumbnails
Contents