Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. október (5. évfolyam, 148-173. szám)
1950-10-19 / 163. szám
A isi bísicsvatSa&zésisMttl eronií|íik népünk egységét^ növeljük a bekeniiIímh* erejét! Nevek a félegyházi jelölt-listáról Munkásújító, példamutató dolgozó parasztok, néphez hű pedagógus, harcos ifi — mind a nép jelöltje A félegyházi városháza előtt embergtjürü veszi körül a kifüggesztett tanács jelölt-listát. A szemek kíváncsisággal szalad- nak végig a papíron. Ismerősüket keresnek és találnak is. Hogyne találnának, hiszen azok a nevek sorakoznak egymás melleit és alatt az iveken, akiket az életből, a munkapadok, ci földek mellől, a hivatalokból ismernek, akikkel együtt dolgoznák. Ez az ív is szinte jelképezi a megváltozott világot. Átok a nevek, melyeket az ív feltüntet, Horthy alatt nem kerülhettek kinyomtatásra. A mostani tanácstag-jelölteknek akkor „senki“ volt a nevük és a kizsákmányolás és elnyomás keserű kenyerét ették. A megelégedés hangija! szólalnak meg, amikor 'mindjárt ai ív te’ej'én Agó József nevére bukkannak. Tiszteli, be* csiili öt a7, egcsz város. Hevét megismerlek azok is, akik néha nv hónappá; ezelőtt még nem is hal'ótlaik róla. Ágó József kint járt nemrég, mm! panaszt- kiküldött a Szovjetunióban és ha**férése óla fáirodihaliáHa'nul vüágas'Hct’ía és világosálija fel dolgozó parasztságunkat a 'társas- gazdálkodás előnyeiről. De nemcsak sZóvai állt ki a boldogabb életlehetőség ■mellett, hanem tettei is. Belépett a I-eriin-tszcs.-be és példája sok dolgozó parasztot és középparasztot ragadott magával. Ott a hely e a te ná csokiban. De a nép húsából hús és a nép véréből vér Csányi Agnes is, a Toldiizera dolgozója. Apja keserves* n tudta csak számára biz, tosManí « kenyeret, — ha akadt' ■m imitálja. Heten voltak testvérek, nehéz, sót elvisééhetetlen volt az élete, aimit ugyan neun is tehet életnek nevezni, csaik temgiödés- n.t>k. Neun tehetett mást, mint hogy meglegyen a napi betevő falatja, beállt a kuIákokhoz, cse- lédeskedni. A felszabadulás utáni és a felszabadulás előtti helyzetét összehasonlítva a távolság oyan, mint az ég és a föld között. Nincstelen, kisemmizett szolga volt, ma megbecsült dolgozó, 130 százalékban teljesíti mnokahelyén • normáiét. A Ibélkekölosön jegy zésnél minit népnevelő világosította feűi a dolgozókat, hogy ezzel is közős kin-j csünlket, a bőkéi segítsük. De élő-, szőr maga mntatoitt példát aj jegyzésben, 500 forintot adott •kölcsön államunknak. ö is méltó a megtisztelő feladatira. Méltó a nép blzámúra Visszinger Ferenc is, a Gépgyár dolgozója. Az ilf-e gáli.s mozgalomban Veszélyes körülményeik között Is kiiátik elvei me Mell. Az ákamosítás után most már a nép, így saját maga javaira is 'gyümölcs őrlethet te kéz- de'méhyezéseiU Újításaival évenként 00 ezer forintot takarít meg államunknak. Dolgozó társai szeretető kíséri öt. Megállja a helyét Seres József is. — állapítja meg Mészáron László. — Lelki Isme rét ese>n végzi el feladatát. Ácwegéd volt, mielőtt aiZ ideilgtenes tanácsba 'ke írült, die a múltban ö is azok közé tartozott, atki hiába menit ajíó- r ól-ajtóba, nem fog lakkoz ott vele ■senkt. A néphez bü pedagógus Mészáros László se fogja sohasem cserbenhagyni a dolgozó népet. UtlőrŐosa,padot szervezett és a tanyai iskolán tanított, Páiríóník'ívülii, de szereti a Pártot, követi Rákosi elv társ úlmutatásiaiit. Szegény szülőknek a gyereke, az édesapja ■egyszerű iskolád alt'iszt volt. De otít, a névsoirbaui Gvietva.i József pedia- gógus mevé is. Fia tat, népszerű ember, imändemki szereti a városban. Ott * neve Palatínus András 17 holdas középparasztnalk ás. B-eosü.l-etosea belije sitt a hazája iránti kötelességét. Mert ő tudja, hogy a bókéért, hazánk ftóviiná- gozásáért küzd, ha felesleges terméséit beadja á'ilaimu'nlknaik. Példáit Is mutatott, nemcsak szóval hirdetett, hatnom tettekkel. Ter- mény beállását 200 százalékon felül teljesítene. Amikor a félegy- háztak rá« za váznak, ezt is figyelembe veszik. De az ifik is benn lesznek tanácsban. Bibók Erzsébet DISz-tag 22 éves mrndössze. Azelőtt, mint ahogy visszaemlékezik, ha Volt va'láimi ügyes-bajos dölgia a városházán, mindig azt ismételték, hogy: „a polgármester úr nem fogad“. Adásba szeretett volna jutni. Ezt kérvényezte, de húzódott hosszú hónapokig a,z ügy. Még nem jártas Bibók Erzsébet a köz ügyek intézésében, dé — mini ahogy .bizakodó t dk intettel jegyzi meg, — nem lesz aztt olyan ördöngösség megtanulni. — És ha bekerülök a tanácsba, sose felejtem el, hogy a nép bizalmából kerültem be. Pintér Kálmán üzemlakatos a Gépgyárban. Nem volt olyan nagyon régen cs így még élénkéin él emlékezetében, hogy a Szijjárló lökés ideje alatt „haJlgas“ volt a neve. Mert, ha a munkás kinyitotta a száját, akkor másod-, vagy harmadnapra már kint érezhette magát az üzemből, i Lesz tennivaló bőven a tanácsban — jegyzi meg Pintér Kálmán. — Az lesz a feladatunk, hogy a nép ügyeit a leggyorsabban intézzük el. A tanácsokban a békének leszünk az őrei. Vasszerkezeti gyárat kap Félegyháza, amibe sok parasztfiatal kerül be a falubóí', de a mi üzemünk is kibővül, korszerű, új műhelyek lesznek és a legnagyobb érték az ember jelszó alapján mosdó, fürdő és tussoló építése is tervbe van véve. Természetesen a terveinket csakúgy tudjuk nicgva’ósitani, a tanácsban csak akikor irányíthatjuk az építő munkát, ha béke van. Ezért, ha a munkámat Végzem, mindig azt kell tekintenem, hogy ha a selejt csökken és a minőség javul, akkor csapásokat zúdítok a Trumanokra és a többi bitangra. Kutyavilág volt a félegyházi városházán Endre Zsiga „főszolgabíró úr“ idején. Az úribirtokos Endre mestere volt az af jasabbnáb aljasabb garázdálkodásoknak. Cselédjeit (jtötle-verle, a parasztokat pedig egyszerűen nem is engedte közelébe jutni, mert büdös volt neki a paraszt. Bezzeg volt' nagy diíiom-dánorh a lakomáin, amelyen dr. Tóth István, a polgármester — aki a jóbbkrze Volt ~ és a klerikális reakció helyi tagjai napkel- tétől-hajnalhasadtáig dáridózlak. A bankettek ellenértéke fejében a klérus dicshimnuszokat zengede-! zetf Endréről. Az igazi árat azonban a nép fizette meg, akinek a vállaira nyomta az adófizetés ej- visei’hetetlen terheit. Hatalmas feladatok állnak megvalósítás előtt Félegy- házán is. A város már eddig isj rengeteget kapott a felszabadulás óta, a 3 éves és az 5 éves terv* ben. Gépállomást, bölcsődéket, 6 napközi otthont, fürdőket, ntakat betonoztak és ki tudná felsorolni, hogy még mit. Az 5 éves tervben Vasszerkezeti gyárat kap, kibővül a Gépgyár, a mezőgazdasági Város, ból egyre inkább ipari jellegű lesz. Az ideig'enes tanács már meg- ] valósított néhány feladatot. Az egy kilométernyire fekvő Bank faluban a hiúit rendszer képviselői a Választások előtt mindig megígérték, hogy bevezetik a villanyt, a választás után azonban a falu lakói nemcsak a villanyt, hanem a képviselőket sem látták Most az ideiglenes tanács intézkedésére a Villany bevezetésé fo'ya- maiban van és a tailácsvátaaziá- lasziások napjára a faluban kigyullad a fény. Bővítik a vágóhidat, mezőgazdasági kollégiumcl építenek. A megválasztandó tanácsban, ahoi a dolgozók legjobbjai, a nép szilié*java Vesz részt, még eredményesebbért, még jobban megy majd a harc a békéért. A nép veszi a kezébe teljes egészében sorsa irányítását és ez biztosítéka a hatalmas eredmények elérésé-, nek, A dolgozók elenőrzik a munkát, együtt élnek, beszelnek, építenek a tanácstagokkal és úgy fognák menni a tanácsba, mintha hazamennének az oEhónukba, &ziuház£ dol^zék st I¥épí*ront gyfelinéért Az Állami Katona József Szín ház dolgozói igen lelkes munkával készültek fel, hogy a tanácsok megválasztását megyeszerte és az üzemekben kultúrműsorokkal tegyélj méltóvá dolgozó népünk hangulatúhoz. liács-KiskUn megye ós részben l’o.st megye területén 22-ig községekben, termelőszövetkezeti Csoportokban tizenháromszor adják elő a „Har- colj velünk*“ c. színes, szórakoztató és mélyen iK>litikus műsorukat. A kecskeméti üzemek dolgozóihoz az állami színház DIRz- sTervezete ifi-brigádokat küld ki, amelyek már szintén megkezdték a munkát. Eddig a Gyufagyárban .és a Plattét-gyárban tartottak műsorokat, ahol őszinte elvtársi hangulat alakult ki a két vállalat dolgozói között. A színészek lelkesen beszélnék arról a jó ban. gu’.atről, amely termelő üzeműinkben a tanácsválasztások előtt mutatkozik és amely komoly lendületet ad tervünk minél sikeresebb végrehajtásához. Az a tény, hogy a megválasztandó új tanácsokban dolgozó népünk legkiválóbbjai foglalnak helyet, bizalommal tölti el a színház összes dolgozóit, műszakijait, művészeit egyaránt. Kihatással van ez a körülmény a színház művészi munkájára, amely nem felajánlás szerint, hanem szinté állandó munka versenyben folyik. „ t i’ts Vini-vrr tartoznak, érzik abból a megnyilvánuló nagy szeretctbűl, auaVy a tájelőadásokon dolgozó parasztságunk részéről mutatkozik és különösen érzik ezt a munkásosztály részéről, amely item csodalényeket lát bennük, hanem egyszerű mürészeii dolgozókat, akik fejlődésükkel és munkájukkal segíteni akarják a munkásosztályt harcaikban, hogy méltók lehessenek arra a, megbecsülésre, ahová dolgozó népünk felemelte ma a színészeit, az újtipusú műrészeket. Az állami színház soraiban ma már szép számmal vannak a munkásosztály és do;gozó parasztságunk soraiból nevelődött színészek. Színészeink, akik a múltban magánszektorok színházaiban dolgoztak, és nem egy esetben munkájuk ellenszolgáltatását nem kapták meg, ami igeu károsan befolyásolta működésüket, ma öntudatos biztonságérzettel végzik feladataikat, érzik a fejlődést és egyhangú örömmel fognak szavazni a Népfront listájára, mert tudják, hogy azok, akiket megválasztanak, ma ott ülnek a színház bérlőinek soraiban és Igen Jól fogják képviselni a kultúra dolgozóinak érdekeit Is. Nem egy tanácsban ssínészek Is szerepelnek, mint tanácstagok, ami ugyancsak azt bizonyítja, hogy népi demokráciánk mennyire megbecsüli a kultúr^ dolgozóit. Márki Gém igazgató Méltók a nép bizalmára Alig néhány napja csak, hogy Gátér községben kifüggesztették a tanácstag-jelöltek névsorát. Aki végignézi ezt a névsort, maga elé idézi a név viselőjét és elgondolkodik félőle. Ahány név, annyi ember, annyi emberi történet, SZÁSZ MIHÁLY ÖTVENNÉGY ESZTENDŐS DOLGOZÓ PARASZT ÉLETÉT úgyszólván mindenki ismeri. Cseléd és napszámos ember volt. Ha léteit az esztendő, vágy elszegődött más gazdához, vygg megmaradt a réginél. Volt már úgyis, hogy megunta a c&eiédéictct, ilyenkor hol dolgozott, höl nem. Kis, alacsony, kérgestenyerü ember, arca barázdás, megviselt. Jót emlékszik arra az esztendőre, amikor a faluból százhúsz kársával együtt ínség- miíhkábór tengették nyomorúságos életüket. Három kiló nyolcas iiszt volt a nap számbérük. — Nem élet ez így — mondogatta az asszonynak és Budapestre ment, hogy ott próbáljon széréncsét. A nagy városban még nagyobb nyomorúság várt rá és ini-dbb visszatért a falujába. Voltak <i faluban néhányon, okik nem küszködtek annVit az élettel. Ezeknek nem is igen lehetett panaszuk. Juhász József két százharminc holdas natntaazdánäh bezzeg nem fajt a feje, hogy mit észik ebédre. Naphosszat ült a bírói székben és eregette a pipafüstöt. — Koldus népség — diinnyögte, ha eléje vetődött Szász Mibáty, vagy hoszáliasonló szegény ember. Nem panaszkodhatott Tarján József sem, akinek száznyolcvan hold földje volt. Szász Mihály három hold földet kapott a földosztáskor, azon gazdálkodott még a nyáron is. Ga- bónabeadását kétszáz százalékra teljesítette. Ez év őszén belépett az Üi Biirázda-temnelöcsoportba és szinte máról-holnapra megváltozott az élete. Sokat szenvedette nem is szívesen emlékszik vissza ezekre az időkre. Csupán egyetlen vágva van, hogy boldognak lássa, hazáját. * SAMU ISTVANNÉ DOLGOZÓ PARASZTASSZONY. Tízgyernte- kés családanya. Neve ott szerepel a tanácstag-jolöltek listáján. A faluban mindenki tiszteli és becsüli. Megérdemli. Nehéz volt a tíz gyermeket felnevetni. A fel- szabadulás után megkönnyebbült a 3orruk. Tíz hold földet kaptak. Samu Istvánná egyre többet járt az MNDSz-be és dolgozott. — Jő szívvel végzem a munkát, mert tudom, hogy a magunk boldogulását segítem elő eszel — mondja, hy szóbakerül ez a dolog. Szabadidejében népnevelő munkát véges, harcol a békéért, Férjének segít ® mezőgazdasági munkában, így történt, hogy közös érövéi elvégezték az őszi munkát is. —- Az elsők között Voltunk a földosztásnál, elsők akarunk lenni a megmunkálásánál is — mondja szomszédainak. Hogy tanácstag lesz valamikor, erre soha nem is gondölt, nem hitte, hogy ekkora kitüntetés éri. — Ilyen asszonyok kellenek a tanácsba, mint Samu Istvánná. Jól végzi a dolgát, az biztos — mondják ismerősei. De megelégedéssel beszélnek özvegy Kádár Imrénéről is, akit ugyancsak jó munkája, a nép iránt érzett szeretedé és fáradtságot nem kímélő felvilágosító munkája jutalmaként jelöltek a tanácsba. Kádár Imre né élete is úgy zajlott le, mint sók más földnélküU szegény parasztasszonyé. Állandó nélkülözés és ingyen robot. Férje kutaknál cselédeskeaett, máskor napszámoskodott mindaddig, míg el nem vitték katonának. Nem tért vissza többé. Egyedül maradt az asszony három kicsi gyermekével- A nyomorúságtól Csak a földosztás mentette meg. Négy holdat kapott. A felszabadulás után nyomban belépett a Magyar Kommunista Pártba és azóta állandóan harcol a nép boldogulásáért, a szocializmusért. Gabona- beadását kétszáztizenhét százalékra teljesítette, majd a begyűjtés után belépett az üj Barázdar lernietőcsoportba. — Bánom, hogy nem előbb léptem be — mondja most. KADAR IMRÉNÉ HARCOS TAGJA a szócializmUSt építő társadalomnak és méltó a, dojgozó nép bizalmára, méltó arra, hogy tanácstag legyen. HAJDÚ GYÖNGYÖT IS JÓL ISMERIK. Urasági cseléd volt. Á földbirtokosok juhait terelgette hosszú esztendőkön keresztül. A felszabadulás után kapott néhány holdat és a múlt esztendőben belépett a« Uj Élet-termelőcsoportba, melynek csakhamar elnöke lett. — Jól jelölt a Népfront. Mini olyan emberek kerülnek a tanácsba, akik példát mutatnak mindenben — így beszélnek Gátőrén a dolgozó parasztok, választó polgárok. Megelégedéssel beszélnek Sinkü Gáspár négyholdas parasztról is, aki kétszáz százalékon felül tétje- sitettó gabonabeadását és az őszi munkát is elvégezte idő előtt. Kovács Pál tizenháromholdas közép- paraszt ugyancsak jó példával jár elöl a dMinledbm. gátér község dolgozó PARASZTSÁGA bizalommal tekint a jövő felé. Mindenki tudja, hogy sorsukat olyan emberek Intézik, akik maguk is jó példát mutatnak, akik ismerik életűket, akiket 6k maguk is ismernek. Tudják, hogy a tanácsvá/asztás- saj újabb csatát nyer dolgozó népünk az imperialistákkal szembén. Tudják, hogy dolgozó népünk elindult a boldogulás felé vezető úton, a szocializmus útján a felemelkedés felé