Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. október (5. évfolyam, 148-173. szám)

1950-10-19 / 163. szám

A tanácsokra — az ötéves tervre, népünk virágzó jólétére szavazunk Kedves Elvtársaik! Kérdezitek, hogy miért je­gyeztem 1390 forint Békekölcsönt. Én, Oláh István, 69 éves dolgozó, munkáscmiber vagyok és áíszen- v edlem a Horthy-faslszta korszak minden nyomo­rúságát csaladommal együtt. Kilencéves koromtól kezdve egészen 1945-ig, megalázott szolga, cseléd- emiber voltam száz és ezer munkás társammal együtt. 1945 óta felszabadult embernek érzem magam, amit elsősorban a beikét szerető szovjet népnek és nagy vezérének, Sztálin elvtársmaik köszönhetek. K boldog életet köszönhetem Pártunknak, Rákost Mátyás elvtársnak, hogy emberré tett. Én a mun­kámmal igyekszem a békét megvédeni. 1949. tava­szán csoportot eilaikitotluinlk 40 társammal. Most 145 tagunk van és 120 kát. hold vetésiünk, amit a ta- nácsvátaszlás ünnepére be is fejezünk. Területün­kön tanyaközpont épül. Olyan dolog ez, amit ed­dig álmodni sem mertünk volna. Ezért jegyeztem én 1309 forint Békekölcsönt, ezért dolgozunk Rákosi elvtárs vezetésével a békelront győzelmiéért és építjük szocialista hazánkat. Szabadságunkat, na kell, még fegyverrel is megvédj ülk. Ezért sza­vazok október 22-én a Népfrontra. OLÁH ISTVÁN, Küteö-Ballószög. Rózsa Ferenc- terme l őcsoport. A tanácsválasztás nagy dolog a mi életünkben Hozzám Intézett soraikra azt válaszolom, hogy én őszintén kívánom a békét. Két világháborút él­tünk végig és tudjuk, hogy mit jelent a háború. Sose tudom megbocsátani a gaz imperialistáiknak, bogy egy jó fiamat elrabolták tőlem. Kidobták Őket fegyver nélkül a frontira. Olt kellett neki pusztulnia a* urak érdekeiért. Ezért küzdők min­den erőmmel a békéért, a gaz imperialisták ellen. A tanácsok megválasztása uagy dolog a mi éle­tünkben. Meg fogja köminyítenl a Tanács a falusi embereknek az ügyintézését. Már annyi becsapás és megcsalás érte a dolgozó parasztot, de most végre saját maga is résztve.sz az ország irányí­tásában. Mi azzal készülünk a tanácsok megvá­lasztásának ünnepére, hogy száz százalékig befe­jezzük az őszi vetést. Én barátaimat meggyőzném már arról, hogy miért fontos a mezőgazdasági munka gyors elvégzése. Ezzel ünnepeljük ml, dol­gozó parasztok a tamácsváliasztás napját. Mészáros Illés, Szalfosz'einitmáint'Oin Ar. ßszi munkák elvégezésével, Jó felvilágfosító munkával készülnek Hajóson október 22-re, a tanácsválasztás napjára Hajó» község dolgozó paraszt­sága lelkesen, az őszi munkák lel­kiismeretes elvégzésével készül október 22-rej a tanácsvá asztás napjára. Az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok legjobbjai már be is fejezték az őszi munkát, mint például Szalontai Antal ér- sekhalom-pusztai 11 holdas kö­zépparaszt, Mészáros Ká'rnán, Bajusz Pál és Nagy István dolgo­zó parasztok is. így a község 800 holdas rozsvetési előirányzatát .100 százalékosam teljesítette, a 200 holdas ősziárpa vetési tervét pe­dig 350 holdon végezte el. — Amikor az őszi munkámat elvégeztem, arra gondoltam, hogy hazánk ismét erősebb lett ezzel is, — mondotta Szalontai Antal kö- zépparaszt. A községben javában folynak az előkészületeik a tanácsválasEtásra Az úttörők színvonalas kultúrmű­sor bemutatására készübek, a nép­nevelők pedig állandó fevilágo. sító munkával készítik elő a ta­nácsválasztás sikerét. A pártszer­vezet és a tömegezervezetek nép­nevelőivel együtt összeseb lfő népnevelő dolgozik állandóan a tanácsválasztás sikerének érdeké­ben, de különösen az MNDSz- népnevelők veszik iki részüket a munkából. Az MNDSz 40 népne­velőt bocsátott a pártszervezet rende kezesére, ezek állandóan végzik a felvilágosiító munkát. — Minden erőmmel azon v*. gyík, hogy elősegítsem a Nép­front győzelmét, a tanácsválasztás silcrék Mi, ass'onvcK .soka! szen­vedtünk a múltban, nein voltaik jogaink. Ma magunk ’ özüi vá­laszthatunk tanács tagol, akik a mi érdekeinket fogják képviselni. A tanácsválasz.ás népünk győzelme az imperialisták felett. Békében akarunk élni, mert mi tudjuk., hogy mit jelent a háború, — mondja Nagy B. Károlyné, MNDSz-népnevelő. Hajós község dolgozó paraszt­sága tudja, hogy mit, kapott a hároméves tervben azt is tudja, hogy a község arculata megvál­tozik az ötéves terv végére. Épült a községben egy kor-zerüen fel­szerelt egészségház, egy Detomhíd 23 típiisház, három mélyfúrású •kút, 7Ö00 méter hosszúságú tégla­járda, ezenkívül vr érsekhalam­pusztai tanyaközpontban nyilvános telefonállomást létesítettek. | Az ötéves tervben községháza épül az érsekhalom- pusztai tanyaközpontban, a köz­I 'jégben újabb három kutat létesí­tenek. A községben tervbevették egy kuhúrház építését, egy nép­fürdő létesítését, tervezik még a' járdák tovább] kövezését, ezenkí-i vül ez év október 15-én készült él egy új tanterem is. Hajós község dolgozó paraszt­sága tehát látja az eredményeket, tudja, hogy ötéves tervünk né­pünk felemelkedésének terve. Tud­ja, hogy munkájává ő maga is részese ennek az építő munkának. Ezért végzi olyan lelkesedéssel az őszi mezőgazdasági munkákat ezért várja október 22-ét, a ta­nácsválasztás napját és ezért adja le szavazatát a Népfront jelölt­jeire. Kenuk hogy az uisagba záni hí régetéseik et mindig a megjelenés e óit val nap l/2P.jB szivesked'en?k le "dni tettek bizonyságot arról, hogy soraikban a versenyszellem kiszé­lesedése újabb és újabb eredmé­nyek elérésére törekszik. A dolgo. zók az új normáik túlteljesítésé­vel és azok fokozásával igyekez­nek a tanácsválasztások napjára bebizonyítani, bogy a válasrtáa újabb győ­zelem a békéért vívott hare- ban, az ötéves tért- Időelőfti megvalósításában, a szocializ­mus építésében. Cseresznye Józsefné és Bedeko- vics Gynláné ezért fogadták meg, hogy Rákosi elvtárs börtönből való kiszabadulásának 10 éves év­fordulójára tett vállalásukat, — azaz ezévi tervüket október 22-re teljesítik. Vagy Dóba* Katalin és Pohj Ilona, amikor megfogad­ták, hogy normateljesítéseik 129 százalékos eredményét 134 száza­lékra fokozzák a tanácsválasztás napjára. Taub Anna és Kovács Ilona, hogy 118 száza'ékos teljesí­téseiket 122 százalékra emelik. Ifj. Plntérné és Kubinyákné pe­dig, hogy 87 százalékos eredmé­nyeiknek a tanácsválasztások nap­jára való 100 százalékos teljesíté­sével bizonyítják be, hogy a vá­lasztás a dolgozó milliók. újabb fogadalomtétele; még az eddigi nél is több lendülettel, jobb mun­kával fognak dolgozni. A Bajai Gyapjúszövetgyár vál- latvezetősége vándorzászlót alapí­tott, hogy a termelésben kitűnt dolgozók gépein hirdessék a jó és eredményes munka el­ismeréséi, dicsőségét. A vándorzászlót műszakonként váltakozva, a legjobbaknak ítélik majd oda. A vándorzászló elnye­réséért máris megindult a harc, a minőségi és mennyiségi terme­lés újabb eredményeiért. Az tizem dolgozói lelkesen kapcsolódlak be knltúr­vonalon a Csasztuska-mozgalom­ba. A mozgalom egyre szélesedő keretei máris bebizonyították, hogy a dolgozók általános tetsző- sével találkozott, A Gsasriii.v'.a-mozgalom kere­tében az üzem lebjobb, és á termelésben legjobban lema­radt dolgozók kenitek műsorra és ahogyan a gépek mellett mond­ják mosolyogva: —Acsasztuska. mozgalom már eddig is bebizonyí­totta, hogy jelentős eredménye­ket ér el a iermeldkénység foko­zásában. Dolgozó parasztok elmondják: Mi éri szavaznak a Népfrontra Pártunk megyei bizottságét levélben üdvözölte azokat a munkásokat, dolgozó parasztokat, akik a békekölcsönjegyzés példamutató teljesítésében is megmutatták: Így kell harcolni a békéért, a gyilkos imperialisták és ügynökeik ellen. A Megyei Pártbizottság megkéri■> a pél­damutató dolgozókat arra: írják meg, miért jegyeztek ilyen forró lelkesedéssel Békekölcsönt, mondják el, mi indította őket arra, hogy a o 5 ke kölcsön jegyzé ssel is példamutatóan harcol­janak a békéért. A beérkezett válaszlevelekből közöljük az alábbiakat: Oláh István levele liül-Ballósziigről Mindig biztos számunkra a holnap Levelüket megkaptam. Legjobban úgy tu­dok választ adni a kérdésre, hogy családom egyhangú és helyeslő beleegyezésével 250 forin­tos Békekölcsön-jegyzésemet szeretném még 250 forinttal felemelni. Tizennéggholdas juttatott középparaszt vagyok. Hat családommal művel­jük ezt a földet. A múltban meg is éreztük a nagybirtokos, a kulák fojtogatását. Soha sem tudtuk, hogy mikor merül el a mi kis földünk a nagybirtokok ezer és ezer holdjaiban. A felszabadulás után mégis bennüket akart felhasználni a reakció fegyverül régi, kiváltsá­gos helyzetük visszaállítására. És mi tanácsta­lanul álltunk. Sokan voltunk, akik nem tudtuk elfelejteni a múltat. De arról sem voltunk meg­győződve, hogy mit hoz számunkra a jövő. Az idő az én számomra is meghozta a megnyugtató feleletet, a Szovjetunió megadta a magyar nép számára is a lehetőséget, az új ország felépíté­sét. A Kommunista Párt élére állt ebnek az épí­tésnek. Fokról-fokra bizonyltja minden kétkedő előtt, hogy szavában hinni és bízni lehet. Azok az eredmények, amelyeket a Párt által vezetett dolgozó nép elért és a felvilágosító munka be­bizonyította előtte, hogy az út helyes. Nem két­séges előttem már a holnap, mert tudom, hogy az én két kezem munkájára is mindig szükség van és munkám után megkapom azt az ellen­szolgáltatást, amely számomra biztos megélhetést nyújt. Most már tudom, hogy a munka^ az, amely gyermekeink számára is boldog jövőt biztosít. Nem kell a földet gyűjteni, hiszen mindenki egyformán munkálja, tehetsége szerint. Min­den dolgozó biztosan tudja, hogy az új társa­dalmi rend számára mindig biztos holnapot je­lent. Sokat kell még tanulni, de azok az igazsá­gok, amelyeket már eddig is felismertem, arra késztetnek, hogy becsületet munkával én is megálljom a sarat és építsem az új Magyaror­szágot, minden erőmmel támogassam a Magyar Dolgozók Pártját. Ezért adom szavazatomat is október 22-én népünk békéjére, boldog jövönk- re, a Népfrontra. Oszlányi István, középpanaisztt, Hairta. Asszonytársaim! Harcoljunk ; a íanácsválasztások sikeréért! Kedves Asszonytársak! JV| indnyájan tudatában vagyunk annak, hogy a most elkövet- 1TJ- keicndő tanácsválasztás, jelentős fordulata lesz életünknek. Mi, asszonyok, a múltban ki voltunk rekcsztve mindenből, de ma egyenjogúságunk birtokában, munkánk méltánylását, megbecsü­lését érdemeltük ki. Szeretett Rákosi elvtársunk is minden beszédében hangot adott a nők hasznos munkájának, mellyel a munka, a termelés, a szocializmus építésének minden vonalán becsü- i lettel megállják helyüket. Bajai viszonylatban az ideiglenes Városi Tanácsban is ott ta­láljuk az asszonyokat, akik sorainkból kerültek ki és akik meg- értik, átérzik a dolgozók helyzetét. Hozzájuk bármikor nyílt őszinteséggel fordulhattunk. Törődtek ügyeinkkel és elintézték an- 1 nah gyors vaióraváltdsát, megvalósítását. Konkrét példája ennek a szentistváni kerületrész óvodájának játszóterme. A padló egész­ségtelen, poros, elrongált volt, a gyermekek egészségét veszélyez- telte a tisztátalansdg. Hiába volt a kérvényezgetés, a kérés, — a válasz egy voit mindig: „Nincsen fedezet rá“. Most pedig az ideitf lenes tanács az első kérésemre megvalósította a játszóterem újra padlózását. Ragyogóan tisztán áll az új padló. Látni kellett volna a boldog kis apróságok arcát, amikor először léptek be o széppadlójú játszóterembe. Az egyik kis apróság megállott a küszö­bön és elkiáltotta magát: „Ez a szép szoba is a miénk, úvo- nénif-' Láthatjátok, .Asszonytársaim, hogy már az apró kis gyér- tnekleikek is megérzik az újat, a szépet. A kollektív szellem így él fogékony, csöppnyi kis szívükben. Ez és még igen sok más elvégzett munka erősíti bennünk a hi­tet, hogy a sorainkból választott Tanács is jó és eredményes mun­kájával, a mi ügyeinket fogja szolgálni, elöbbrevinni. Asszonytársaim, harcoljunk öntudatosan október 22-ért, a ta­nácsválasztások sikeréért! Oláh Ferencné, Baja, X. körzeti MNDSz-tag A Bajai Gyapjúszövefgyár dolgozói lelkesen kapcsolódnak be a megindult Csasztuska-mozqalomba A Bajai Gyapjúszövetgyárban a versenylendület tovább fokozza 1 az új normák túlteljesítéséért folytatott harcot. Az egyes üzem­részlegekben az élenjáró dolgozók ! példamutatását a dolgozók mind szélesebb tömegei követik. A szö­vődő és a kikészítő jó eredményed mellett azonban a fonódéban még nem sikerült a termeléstgátló akadályokat teljes egészében ki­küszöbölni, úgy hogy ennek az üzemrészlegnek átlagos tervtelje­sítése még mindig 93 százalékos, az üzemrészek versenyében ezzel az eredménnyel leghátul kullog. A fon ódában az anyagmegtakarí- tási verseny sem tud jó eredmé­nyeket felmutatni. Még mindig sok a hulladék és ahogyan Szi- lasiki elvtárs fonódaá dolgozó mondja: — További meggyőző népnevelő munkára van szükség, hogy a fonód® valamennyi dol­gozója tudatár® ébredjen annak, hogy az anyag, amikor bekerül a gyárba, S8 forintba kerül és a hulladék pedig, amikor távozik, nem ér többet H fillérnél. A fonót* ában a termelés növekedését gátló kö­rülmény a folytonos munkás ván­dorlás. A fonódal osztályvezetők, Flittner Lipót és Mosutz László, ahelyett, hogy munkamódszer- ái ad ássál segítenék a dolgozó­kat a fonodái gépeknél, he­temként váltogatják őket. Ami természetszerűleg a termelé- ' kenységöt gátolja, a termelést j csökkenti. Más hiba is akad a fonódában. A 6-os kontinén rosz- ssak a pliiss-szijak. Ki kellene ja­vítani, hogy a kontiné termelésé­nek zavartalanságát biztosítani tudják. A fonódai dolgozók mnnka- lendülete így nem tud nagyobb eredményekhez jutni. Műhelyér- tekezletiikön a dolgozók megfo­gadták, hogy idei tervteljesíté­sük utolsó évnegyedének eredmé­nyeit 100 százalékra fokozzák. Czumics Ilona, Ternainé, Szarka Istvánná, Petresovicsné és Jurso- novics József megfogadták, hogy október 22-re, a tanácsválasztá­sok napjára eddig elért eredmé­nyeiket 2 százalékkal fokozzák. így készülnek ünnepelni a napot, amely valósággá formálja a[kot- i mdnyunk szavait: minden hatalom a dolgozó népé. A Itikészílő uzemresxiegaben 1 a megtartott mühelyértekezleten ; a dolgozók lelkes felajánlásaikká] :

Next

/
Thumbnails
Contents