Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. október (5. évfolyam, 148-173. szám)

1950-10-27 / 170. szám

Két kiskunfélegyhási ü%em dolgozói « Hékekongressxusra és november 7 megünneplésére készülnek A dohánytermelésben, csak a dől goző parasztságunknak juttat ho lyet a szövetkezeteken és Nö vényternieltető Vállalatokon ke resztül. Gál Pál, a hevesi dohányol szervezésével kapcsolatban, vál­lalta, hogy a hevesi ismeretet úgy alkalmazza, hogy a termelés követelményeket, a talajviszo­nyokat, a szaktudást 100 száza lékosan betarthassa az üzem. — Minden igyekezetével azon lesz, hogy' a tiírmel‘"csoportok minél nagyobb részt biztosítsanak ma­suknak a hevesi dohány termesz- lésében. Túri István üzemi párttitkárhe- lyettes vállalta, hogy az üzemi alapszervezet munkájában az if­júsággal az eddiginél többet fog­lalkozik. A pártonkívüli dolgo­zók munkáját úgy értékeli ki, hogy o tagjelöltek közé csak azok kerüljenek be, akik arra a leg­érdemesebbek, Azok, akik a béke- kölcsönjegyzésnél és a tanácsvá­lasztások előkészítésében ered­ményes és jó munkát végeztek. A dohánybeváltó telep dolgozói így készülnek november hetedi­kére, a dicsőséges Szociális,a Forradalom megünneplésére. így segítik a tervet megvalósító min­dennapos munkánkat. Így mutat­ják meg szeretetiiket a hatalmas Szovjetunió én annak bölcs ve­zetője, Sztálin elvtárs felé. Alin da ■ István, a Tázlári Gép­állomás brigád vezetője és bri­gádja a csépié« ide je alatt na-p- paii csépelt, éjjel pedig szántott. Nem ismerlek fáradtságot, lelki- fenjereies munkát végeztek. Ugyanolyan kifogás tájain mun­kát végeztek az őszi mimikában ás. Mindta Istvánnak és munka- társa,inaik köszönhetjük, hogy vetésünk hagymazöld a határ­ban. Mint földhözjui'tabottak, ezúton mondunk nekik köszö­netét. A jövőben is ezt a brigá­dot kérjük, a többi traktorosok í Maanvnsn pedig vegyenek ettől a brigádtól példái, amely még a hideg éj­szakától sem riadt vissza, hogy jó munkáit végezzen, hogy a ve­tés minél előbb a földbe kerül­hessen. Varga Dezsővé tanácstag, Varga Dezső, Szabó Imre, Morvái József, üiezák János, Tőrbe József, Orbán D. De­zső, Nánási Sándor, Szabó István, Szappanos Mátyás, Dabas József, Rorzsa József, Rózsa fmréné, Bódi László, Gajág Imre. Néphadseregünkbe most bevonult honvedek levele Hűek leszünk dolgozó népünkhöz, Pártunkhoz és a Szovjetunió vezette hatalmas béketáborhoz Sok fiatal izgatottan várta a piai napot, mely egész életében, hatalmas jelentőséggel bír — azt a napot, melyen tagjai lehetünk a dolgozó nép védelmezőjének, ami büszke néphadseregünknek. Koréul reggel már kipirosnlt arcéi fiatalok között siettem, hogy cm is minden késés nélkül a Néphadsereg katonájához illő pontos­sággal jelentkezzek a bizottság előtt. Mosolygó, öreg honvéd bajtársak fogadtak és igazítottakiítba bennünket szeretettel, hisz ők is a dolgozó nép fiai, mint mi. Utána beszélgettünk és beszélge­tésünk az üzemi, falusi problémákról csakhamar a katonaéletre terelődött. Nagyon érdekelt bennünket mipdcn, amit hallottunk, mert mi öntők, esztergályosok, komba jnvezelök, traktoristák, földművesek, állami gazdaság dolgozói naprol-napra jobban látjuk Pártunk felvilágosítása nyomán azt, hogy a szabadságunkat, épülő szocializmusunkat, apánkat, anyánkat, testvéreinket, ha kelt fegy­verrel a kézben is meg védjük az imperialista gyilkosok ellen. Mi most otthagytuk az üzemeinket, földjeinket és elmegyünk elsajátítani a hadiludományokat. Fegyveresen őrt állunk mi a béke magvédése fölött, hogy 41 mi drága hazánkat erős bástyává■ tegyük a béke frontján. Nem kényszer ma már ez esnem örökös félelem. Mindenki öröm­mel jön ide és tisztán látja, hogy itt is a biztos, boldog jövőt építjük és itt is nyitva áll a felemelkedés útja mindenki előtt. Mi lehetünk a néphadseregünk tisztjei, tábornokai is, ha a Párt útmutatásával és a hős lenini Koms,-omoltál tanult módszerekkel iyycksziiiik elsajátítani a béke fegyveres megvédésének módszereit. Megtisztelve érezzük magunkat és e megtisztelő feladat vég rehajtásáért, eskünkhöz hűen bármikor kiállunk. Bajtársaim és a magam nevében fogadom, hogy hűek leszünk dolgozó népünkhöz, Pártunkhoz és a Szovjetunió-vezette hatalma.< béketáborhoz. Király Zoltán újonc, Kecskemét ■ A Baja—suimátri Gépá llomás diol- , gőzöl lelkes felajáinlásukhan vál- , | hullák, hogy november 7-re, a I Nagy Októberi SzoclÄta Fórra. Lelkes étieksző hallatszik ki Toll üzemből. De az énekés mel lett a kezek sem állnak meg Tisztítják a toliakat. Buldogsá sugárzik arcukon, mert a na pókban választották meg a ta ráesőt. Az üzent népnevelői j1 Hitui kát végeztek. Ezt a 2(1 a körzet eredménye is mutatja, aho a dolgozók száz százalékig elege i, ttok állampolgárt kötelességük bek. Leadták szavazatukat < Aénjrontta. Száll a toll, ügy néznek ki > dolgozók, mintha örökös hóhullás fia lennének. Tollasán emeli ki : lejét Konkoly KároJyné párton kívüli népnevelő, aki eredménye munkát végzett a tanácsválasztá sok győzelme érdekében: „Ipar ködöm, hogy a jövőben még ered ményesebb népnevelő munkát vé gézzel;. Úgy akarom a munkáma megszervezni, hogy azzal is erő silsem a béketábort. Minden dől ijozó társamnak kötelessége, hogi támogassa a dolgozók békeakara tát. Konkoiyná november 7-re 21 százalékkal emeli termelését. Villám, mosolygós arccal mondja Ágoston Rozália nép ne velő, DISz-fiatal: „ügy akarón megszervezni a népnevelő munká mat, hogy az a békét szolgálja.! békekölesöjegyzésben is kivetten a részemet. Erőmhöz képest a ta uáesválagzt&s győzőimét is előse gítettem. Ahogy tudok, úgy segí tels a Pártomnak. A toilüzem népnevelők tudják, hogy csak E személyes példaadáson, termeié sen keresztül harcolhatnak a bő tetábor megerősítéséért. Tóth Luca. DISz-ifi. akinek szempilláin tollpihék vannak, állt látszik ki a szeme belőle, de azért mosolygós arccal mondja A békét munkámon keresztül akarom megvédeni. Fokozom nép. nevelő munkámat. Felajánlottam v. Fagy Októberi Forradalom tisz­teletére. hogy termelésemet tC százalékkal emelem. Amit vál'a- íok, kötelességemnek tartom hogy betartsam. A brigádok sem akarnak lema. radni a termelésben, a felaján­lásban. A Béke-brigád felajánlot­ta, hogy november 7 tiszteleté­re termelését 100 százalékról 130 százalékra teljesíti. A Vörös Csillag-brigád 125 százalékra emeli termelését. A nrigád felajánlása mellett a dol­gozók is tesznek felajánlást. Kácz Jánosné tollválogató fel­ajánlotta, hogy a forradalom év­fordulójára 100 százalékról 130 ezázn'ékra teljesíti termelését. Onódi Ferencné tol’nyúzó 125 százalékra emeli új normáját. A toliüzemi dolgozók lelkes mun­kával, szívvel, lélekkel készülnek i Szocialista Forradalom évfor- aulójáttak méltó megünneplésére, a világ dolgozóinak harcos ün- tepére. , Készülnek a második Országos Sékekongresszusra, emelik terme­süket. fokozzák népnevelő mun. tájukat és ezáltal erősítik a vi­táit dolgozóinak hatalmas béke- láborát. * A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját felaján­lással akarják megünnepelni a Kiskunfélegyházi Dohány bevál ló- telep dolgozói Is. így akarják megmutatni szeretetüket a nagy Szovjetunió felé. Tóth Ovuláné naponta húsz léccel több dohányt fon le. Bibok Péterné naponta másfél- kiló dohánnyal többet válogat* Szak már! Jánosné bárom kiló dohánnyal többet csomóz. Lehetne még a felajánlásokat to­vábbsorolni, hogy a telep dol­gozói milyen lelkesen akarják megünnepelni a Szocialista Fórra, dalom ünnepét. Fagy Imre, a termelés vezető­je feliilánlot'a. hogy az üzem körzetéhez tartozó községekben a szabolcsi dohány nagyrészét, a termelőcsoportokkal szerződteti le. R-eggel 7 óra. A nap csak most bontakozik ki a láthatá­ron, de a kiskőrösi halárban sugarai görényen dolgozó mun­kás okait szórnak be fényükkel. A Központi Lakásépítő A. V. építkezésén már javában folyik a mimika. Az épületeken műn dón munkás elfoglalta helyét és folytatja a harcot a terv hat ár- idöelötii teljesítésére. A munkában a sz tab áno vista ■kőműves-brigád és a vasbeton- szerelők járnak az élen. Tetteik nyomán szemme'’iáthiató újabb eredmények jönnek létre. Uj falak épülnek fel és ahol már a falakat felérhették, ott a vas­betonszerelők a tetőzetet készí­tik. Az egyik épület tetőzetén a vasb etons z ere’ ő-brigád ép p en most kezdte el a betonozáshoz szükséges vasanyag szerelését. A munka ütemét fokozatosan gyorsítja, mert a tetőnek a ter­vezett határidőre el kell készül­nie. A brigád tagjai tudják, hogy a versenyt csak úgy nyer- he'ik meg, ha ezt a szerelést időben fejezik be. Ég is a kezük alatt a munka. Nem kell a bri­gádból senkit siettelni, mert mindenki tudásának legjavát adva dolgozik. A szerelő kisbr'gád tagjai kö­zül különösen három ember mu­tatott kiemelkedő, még a töb­bieknél is kiválóbb munkát. Oly lelkesen dolgoznak, hogy min­dig megelőzik a többieket. E három ember az építkezés mun­kásainak leg jobbjai közé tarto­zik, kiváló szakmunkások. Az egyik munkás, az ator csony terr-'',ií. k-rr> '-v f-n-cnes * tekintetű, 37 év körüli férfi. Tóth Sándornak hívják. Az építke-1 — Én itt astvesen zésen mindenki szereli. Munká­jával már eddig is kiérdemelte a dolgozók bizalmit. Munkatársa Földi I tván, aki­vel most éppen a betonsze ke­zeiét szerelik, egy 22 éves tna- gasterrnetü vasbetonszerelő. If­júmunkás, munkájával példát mutat az egész építkezésen, ö is azok között vám, akiik . min­denben éten’árnak és a nehéz­ségekkel keményen szembenéz­nek és le is győzik azokat. A be'onszerelők ‘legjobbjainak harmadik lagja Salánki Mátyás, a brigáddal szomszédos épüle­ten dolgozik. Ö is vasbetonsze­relő, úgy m'int társad. Munka­tempójával magával ragadja a vele dolgozókat its. 15-én a Sxabad Piépben megjelenít Rákosi-cikket olvas­ták mindnyájan. Amikor is a üti nap öntetei Vasművek jelen­tőségére gondoltak — k ülőn­kül ön, — de mind a három vas­betonszerelő macában elhatá­rozta, hogy elmemnek építeni a ■szocialista várost. Mindhármam ■arra gondoltak, — hogy a mun­kájukat, béke harcunk sikeréért az eddiginél is jobbam fogják végezni. A békéért nemcsak a tanácsok melletti egységes szta­’.zá' harcollak, hanem azzal is erősítik a béke táborát, hogy kiveszik részüket a Dunai Mis­mű építéséből. Amióta elhatározásukat kö­zölték a páiUítk-ár elvtárssal, azóta pillanatnyi megállás nél­kül, szakadatlanul harcolnak, hogy az építkezést határidő elölt befejezzék. Egyéni tervük túlteljesítéséért minden tudásu­kat felhasználják, mert tudják, hogy ezzel újabb csapást mér­nek a háborús gtjujtogatókra, : dolgoztam, de most örömmel megyek a Dunai Vasmű építke­zéséhez — mondja Tóth Sán­dor. — Örömmel megyek, mert ■tudom, hogy ha a harmadik vi­lágháborút meg akarjuk akadá­lyozni, akkor békeharcunkaí minden erőnkkel fokozná kell. Tudásunknak legjavát kell hogy yf adjuk e harcban, nekünk, építő- munleásoknak is. A béke tábora melletti egységes kiállás unkáit nemcsak szavakkal, de tettek­ben is meg kell mutassuk. Ezért megyeik én is a Vasmű építke­zéséhez dolgozni. Tudom azt, hogy iparunk feáesztése a bé­kéért folytatott harcnak elen­gedhetetlenül szükséges fegyve­re. A Dunai Vasmű is hazáink békéjének biztosítását szolgálja és ezért kell nekünk, szakmun­kásoknak is, ottan a legered ményesebb és a legjobb mun­kát végezni. . De így beszél Földi István ás. — Én dis örömmel megyek oda, az építkezéshez. Obt to­vábbfejleszthetem tudásomat és jó munkámmal jobban hozzá­járulok a béke erősítéséhez. Du- napcntelén is jó munkámon ke­resztül mutatom meg, hogy gyű­lölök minden amerikai halál- gyárost, mert ők a mi békénket veszélyeztetik és ezek ellen mindvégig harcolni Jogok. A Baja-sumári Gépállomás versenyben az őszi munkák november 7 teljesítésére | dalom évfordulójára az őszi muv" bálátokat teljes egészében befeje­zik. A gépállomáson kiszélese­dett rcrsenymozyaiom a dolgozók lelkes felajánlásaival biztosítja az erőgépek 100 százalékos ki­használását, a gépek fokozottabb tisztántartását, a minőségi munka megjavítását cs üzemanyagban további 5 százalékos megtakarí­tás elérését. A gépállomás (brigádjai közölt, a bnigád okom bel® pedig a bri- gád't agaik pá'rosveirseoye alakító ki, hogy a jó minőségi és meny- ny.iiiégi munka elvégzésével biz­tosítsák a válj. > maradékte on végrehajtás ált. A Busa-brigád e Se rege-brigádot hívta ki verseny­re, a thet-i átilagteljesíilés 140 szá­zalékra valló emelésre, továbbá az ■üiZ'Omanyiagniak 5 sízázauékoa csők- terv'évére. A Fáhikbrigád a Kalmár-bri­gádot liívia versenyre, a heil áttagteljesíités 150 százalékos fokozására és az üzemanyag 5 százalékos csökkentésére. A brigádokon belül pedig az egyéni teljesítések fokozására Be okovi cs János traktoros Fábik brlgádvezetőt a heti elvégzendő terv 200 százalék­ra való emelésére. Nemes Ká­roly traktoros pedig Gönczi György traktorost hívta ki a heti terv 150 százalékos tel­jesítésére és a népnevelő- ,nmn\a tokozására. Ezek a 'kezdeményezések további versenyf-eOblvá,sokat eredményez- lek. K-ormos Béla tirakiloriisla Sze- lepcsénvii azak'láirsat hívta ki ver­senyre a termelés 1-10 százalékom fokozására. Torma érák loros pe­dig Schm® szaikilársat az állag- teliijesiiléis 170 százalélkra való eme­lésiére. A Bo(ja—»urnád Gépállomás dolgozói így készülnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ■méltó .meig'iiinnep’tesAre, bogy ez. reí w a békét szolgál jálk és mi né) •niagvobb sikerre viigvék ötéves tervünk roeziőgiaizdasáigi «redimé- nyelt. Október 30-án tart ja a bajai városi tanács alakuló ülését A bajai városj tanács október 30-án délelőtt 10 órakor tartja ala­kuló ülését a tanácsház nagyta- pácstertnében, A városi tanács első ülésének tárgysorozatán sze­repe! a válasz* ás eredményének kihirdetése, a megbízólevelek át nyújtása. Utána a városi tanács megalakul és a tanács tagjai meg­választják a végrehajtó bizottsá­got Kiskőrösön az építő műnk ások a jó munkát a békeharc fegyvereként forgatják A fiatalok Dunapenteíére je.entkexlek építeni a szocialista varost I Most is, amint szorga imiasar | szerelik a beton vasvázát, min­den mozdulatukon meglétszil az, hogy szilárd és 'kitartó bar cosai akarnak lenni a szocki 1 lista társa dalom építésének. I Tetteikből, szavaikból egyaránt kiérzik az, hogy a Dunai Vas mű építésénél úgy fognak dől gozni, mint ahogyan eddig még sohasem. A traktorosoknak köszönhetjük, hogy vetéseink zöldéinek a határban

Next

/
Thumbnails
Contents