Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. szeptember (5. évfolyam, 122-147. szám)
1950-09-17 / 136. szám
Hare az egyházi reakció ellen •MnosfistlsmlsA Asztalos Farkas István katolikus pap fölrúgta a kormány és a püspöki kar között létrejött megállapodást A Magyar Népköztársaság kormánya, nem is olyan régen, aug. 30-án kötött megállapodást a katolikus egyház püspöki karával. A megegyezésben mindkét fél kötelezettséget válla!, természetesen úgy, hogy azokat meg is tartják, hogy „az állam és a katolikus egyház békés együttélését biztosítsák és evvel a magyar nép egységét, építő munkáját, békés fejlődését előmozdítsák". Alig két tiét telt el a megállapodás óta, máris jelentkeznek ilyen vagy olyan köntösben, de számunkra leplezetlenül a hitszegők, a megállapodás szövegét és szellemét nyíltan felrugók, semmibevevők. Természetesen nem új „csillagok- ról‘‘ van szó, hanem régi, ádáz ellenségről, aki most allegorikus mesék köntösébe akarja bújtatni véleményét és ezzel lényegében ott akarja folytatni, ahol abbahagyta. A megállapodás megszegője: ellenség Pedig a helyzet nagyban megváltozott. Míg nem sokkal előbb az a furcsa helyzet uralkodott a katolikus egyházon belül, hogy a többség, az alsópapság, melyek nagyrésze egyet értett népi demokráciánk fejlődésével, az Alkotmányunkkal!, mely nyilt harcot folytatott az imperializmust szolgáló politika ellen, tulajdonképen kisebbségben volt, csak ütegéire, guerilla-barcot folytathatott a kevesek politikájával szemben. Az egyház akkori hivatalos politikája elnyomta a többség — egyes kivételektől eltekintve — általános véleményét. A megállapodás fordulatot adott ennek a tarthatatlan helyzetnek. Most már az egyház általános politikája lett a békéért való harc, az, „hogy nem engedi meg a hívők váltásos érzületének, valamint a katolikus egyháznak államellcnes, politikai célokra való felhasználását“, az, hogy nem tejt ki ellenállást a mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalommal szemben. Aki ma ez eilleo tesz, akinek ezzel ellentétes véleménye van, az folytat most illegális politikát, az a mai ellenséges, kisebbségi ál ás- pontjával, szembohegyezkedik a többségi, hivatalos politikával. A katolikus egyház a megállapodásban igen fontos feladatokat vállal. Ezek nemcsak általában kötelezők, hanem egyéniként is, a katolikus egyház minden papjára, hivatalos képviselőjére. Ha ez kétségbevonhatatlant így van, akkor ugyan Asztalos Farkas István jánoshalmi katolikus pap magatartása, uszítása eléggé megbélye- gezhetö-e? Asztalos Farkas az elmúlt vasárnap, a templomban, mise alkalmával kijelentette, hogy prédikációt nem tart, de „felhívom a szülök figyelmét“ jelentette ki és egy olyan mesébe kezdett, ami megbotránkoztató, ami nyilt kiállás a megegyezés ellen, ami gyalázása kormányzatunk iskolapolitikájának és a kommunistáknak, akik az ország építésében végzett hatalmas munkájukért, áldozatkészségükért, egész dolgozó népünk nagy megbecsülését érdemelték ki. A gonosz mese Miről beszélt Asztalos Farkas? Egy gonosz emberről és egy kis gyermekről. Ez a gonosz ember kézenfogta a kis gyermeket és elmentek az erdőbe. A gyermek a gonosz tuszkolására először fejbe verte a bárányokat, összerugdalt egy sebesük katonát, majd kitekerte a fészekben ülő galamboknak a nyakát. A végén a gonosz belökte a gyermeket a gödörbe és mire az kikecmergett, a gonosz már nem volt sehol. A gyermek, útján visszafelé, bocsánatot kért a sebesült katonától és azt mondta: azért rugdaltalak össze, mert a gonosz ember félrevezetett. Az egész mesének a bevezető alapja és a célja az volt, hogy a szülők írassák hittanra a gyermekeiket, mert különben a „gonosz“ ember kezére fognak jutni és ... A mese érthető. Nem sikerült elrejtőzni mögéje. Népünk, építésünk elleni gyűlölete fényesen ki- csillámlott mögüle és ez teljesen leleplezte. A mese a gonoszról és az oda- lévelyedett kis, tudatlan gyermekről, az imperialisták szájából kilopott, gyenge utánzat. Meglehetősen „bekenetett“ magasztos mázzal is, de ti úgy lepergett róla, mint a rosszul sikerült zománcozás. Asztalos a háború boszorkánykonyháján főzött „érveket" importált, melynek ellenséges szándéka, nyilt tudatossága, kétségbevonhatatlan. Asztalos valahogy eltévesztette az időt, ha nem is többet, de legalább 6—7 esztendőt vétett, visszafelé. Nem tartotta eléggé „szemelőtt, hogy a népi demokratikus rendünk dUeni gyülöletszí- tással nem lehet népszerűségre szert tenni. Amikor ezt még lehetet tenni, — azóta egyet-más megváltozott ebben az országban. Asztalos a béke ellensége A kommunisták megbecsülése, jövőnk, népünk boldogulásához való viszony az alapja annak, hogy valakit becsületesnek vagy gaznak, barátnak vagy ellenségnek nevezünk. Ez olyan követelmény, hogy ezen belül még Asztalos Farkas Istvánnak sem lehelnek territoriális jogai, de senkinek sem ebben az országban. Azt, amit Asztalos, a megegyezés megszegője, a béke ellensége mondott, semmiféle vitának nem alapja. Az az ellenség hangja, akként kell elbánni vele. A gonosz és a megtévedt klsgye- mek meséje önönmaga múltjára vagy jelenére vonatkozik egy kis megloídással, hogy az „árokbalö- kést" nem lehet megúszni azza!, hogy „eltűnik“. Az ellenség tartotta mindig gonosznak az igazságot, a tömegek igazságát, ami számára természetesen — enyhén szólva — kellemetlen. Kinek másnak, minta kuláknak, a falusi gyűlölt ellenségnek, az egyházi . reakció megmaradt erőivel való szövetségnek a szólamai ezek. Asztalos, a „jó lelkipásztorhoz ülőén, a szószéken, a szobájában való kedveskedő fogadáson túl, előszeretet lel járkál a kulá- koktioz és nem átall esti imádkozásokat és egyéb, a valóságot leleplező jogcímeken, csoportosulást verbuválni. A „csinos pap“ hírében áll és ezt nem is bánja. A szebbik nem véleményére mindig sokat adott, nemcsak Jánoshalmán, hanem Baján is. Ha valakire áll, hogy vizet prédikál és bort iszik, rá elsősorban. 0 és a körülötte suttogó kulákkőrus dühbeguruFan fogadták az egyház és az állam megegyezését. Hogyne, mikor sehogy sem vágott bele a számításukba. „Ezt Amerika nem tűri. En nem adom be a derekamat“ — hangoztatta szűk környezetében. A szószéken kívánta tisztázni ezt az egész kérdést, a magára illő gonoszról szóló, gonoszkodó mesével. A gonosz fogalmának a megállapításnál pedig — egyetemet végzetthez méltatlan tudatlanságot árult el. Miért? Mert gonosz az, aki százezreket zsákmányolt ki. tart és dönt nyomorba megtévesztő csalafintaságokkal, vagy nyiit terrorral, viszont nagyszerű az, aki ezeket a százezreket, milliókat szervezi, erősíti, felemeli, emberi életet biztosít nekik, maguk intézik sorsukat, aki megvédi a néhányak gyűlöletétől, gazságától. Az egyezmény ne legyen takarója az egyházi reakciónak Asztalos Farkas István példája mit bizonyít? Az ellenség távolról sem „látta be“ a megváltozott helyzetet, nem hagyta e| a porondot, hanem — többek között, a szószéken — aljasul uszít, lázit. A kötött egyezmény semmiképen sem takarója a még kétségtelenül meglévő ellenségnek, nem takarója Asztalos Istvánnak sem, — hiába akarja alávonni magát, — hanem kifejezése a becsületes többség akaratának. A megegyezés az ők —már mint az alsópapság — közvetlen érdekük és érdemük is. A megyezés nem annyit Jelent, hogy most Asztalos és társai majd szabadon garázdálkodhatnak, hanem azt, hogy ezzel szélesedett az egyházi reakció elleni harcnak a front ja, de semmiképpen sem a inegbo- csájtás, vagy megalkuvás. Az egyházi reakció elleni harc táborában immár ott vannak a becsületes katolikus papok is, akik szembeszállnak a megbékélés bőm- lasztóivaJ, „az egyház törvényei szerint e’jár azok ellen a személyek ellen, akik a Magyar Nép- köztársaság törvényes rendje ellen és kormányának építő munkája ellen fellépnek“. Amit Asztalos gáládul elköve tett, teljesen kimeríti azt, amit a megát'iapodás említett szövege mond. Harooln! kell a megegyezés felrugói, sOmmíbevevői ellen Ezt kívánja építésünk, egész dolgozó népűnk, jövőnk és maga a megállapodás szelleme is. Bölcsre hallgat az okos JARVAB IBTVAN BLNYÜJT6ZIK az Agyban. Fáradt talpát nekiveti az ágy- deszkának Megkívánta estére a pihenést, egész nap az orgovdnyi főldmüvesszővetke- zet raktárában, ahol 0 a terményfetvá- sárid, a zsákokkal vesződött. A fáradtságtól nyomja az ágyat, mintha leszegezték volna. Néha elveti magát, mint a juhászkutya a homokban... — Somok... Somok... Be homokos a földeml Ez jár szüntelenül a fejében, miközben a falon figyeli az ablakon bezuhanó hodfény árnyék-pókját, amely az egyik képen lomhán kapaszkodik. Sehogysem ígérkezik az alvás. Könyökével megdöccenti a szomszédos ágyban alvó asszony derekát. — Borbálát — No? — szisszen fel álmosan a felesége. — Sej, te Borbála! Holnap felszántom, az ugart! — No, csillapodj meg, ne legyél olyan barázdabillegető. — Muszáj szántani, mert különben Bez- dámba megyünk bugyogót csókolni. — Illik is a szádra csók, mint szegletre a pók — vdg vissza az asszony. — Miért akarsz kenyérrel hálni az ágyban? István megkocogtatja az ágy oldalát. — Azért, mer nagy az ágy, kicsiny a lepedő. — Ne hüvelyezz álmot, hisz olyan száraz a homok, mint a puskapor. Nem hallod, hogy a faluban mindenki arról beszél, hogy az eke nem húzhatja a barázdát, mert a vasról visszapereg a homok. Várni kell, míg esik az eső. Mit gondolsz, miért nem szántanak a többiek? Még nem lehet karistolni a homokotI — Csak mennydörögj, de be no üssl Borbála azonban tovább hümmögött: — Nem mindenkor üt be, amikor mennydörög. De ha holnap kimész szántani, akkor évközben ne járjon a szád, hogy nem lett termés. Ne feledd el, hogy homokföidünk terméséből amúgy is nehezen telik meg a verem. Aludjál is ne sződd az álmokatI * JARVAB ISTVÁN. AKI 1186 SZÁZALÉKRA teljesítette beadási kötelezettségét és ezzel első lett Orgovdny községben, másnap kora reggel marokra fogta bakancsait. Hamar bebújt ruhájába és az istállóba sietett. Az udvaron nagyobbik, 21 éves Borbála leánya, férjével, Martonko- vics Miskával tesz-vesz. De a kisebbik, a tízéves Rozália is előbukkan, hogy apjának segítsen. Az iskolában hallotta, hogy nem kell várni az esőre, most kell már szántani. így, titokban apjának adott igazat. Amikor a reggeli fény ropogva végig- íímlött a dűlőkön, Járvéis István a tarka fogattal már tapossa a homokos földet.- — Nem várok én a jó időre, hanem elébe megyek annak — bugyborékol a gazda agyában. — Mondhatja a nagygazda, hogy nincs eső, nem érdemes vélni. Tavaly sem hallgattam rájuk, az idén sem akarok. Már tavaly megfogadtam a népnevelők tanácsát és szántottam. Pedig a zsírosok kézzel-lábbal azt „tanácsolták“ nekem, hogy csak aa esőzés után tapossam be a porhanyós termőföldbe a vetőmagot. — Porba vetik a búzát, sárba a zabot — szokta öregapám mondani. — A népnevelők is azt akarják, amit öregapám mondott, vagyis azt, hogy az esőre ráérünk még akkor is várakozni, ha a földben van a mag. A parcella végén a községi bíró baktat. — Ha ilyen száraz a homok, akkor mélyebbre eresztem az ekét —» magyarázza Gulyás Jánosnak, a csodálkozó községi bírónak. Járvós István ekevasa után csakúgy porzik a föld. 0 A btró, párlépésnyire a szántó gazda után ballag. — No, megvan-e a két araszt — Meg. Éppen két arasz. Két jó arasz. — Tetszik a szántást — Neked az ördög szánt a vetés old! — Majd meglátjuk. Járvás István folytatja a szántást. Barázda-barázdára borul. És amikor másnap délfelé a napsugár a vénasszonyok nyarának csillogó szemfödelén játszik, Járvás István a vetéssel is elkészült, öt hold rozsot vetett él. * NAPOK MÚLVA GULYÁS JÁNOS beállít a földmüvesszövetkezet raktárába. A bíró a lépcsőn peckesen emelte fel öszötö- vér lábát. — Mindkét szemed növeli-e a vetést? — hunyorít a bíró. — Nem szükséges, hisz közel van a faluhoz, hallja az a kakukszót is — tréfálkozik Járvás István. — Szépen zöldéi az már! — Zöldéi márlt — nyögi csodálkozva a bíró. — Zöldéi? — ismétli Járvás István szavát. — Ez a Járvás bizonyára elküldte legelni az eszét — gondolja magában a bíró. De kimondani nem merte. — Tudod mit, kimegyünk, megnézzük — abajog a bíró. Másnap Gulyás János és Járvás István kibandukolnak a határba, hogy megnézzék a zöldelő vetést. Útközben a bíró így okoskodik: — Korai vetés sokszor csal, kései nem mindig rossz. — De nem mindig a szomszéd vetése gazdagabb — bólint Járvás István. — Bíz az úgy van — gondolja magában a bíró, amikor arra gondol, hogy ö még nem is csávázta a vetőmagot. A szántásnak pedig még nem mert nekifogni. — De ritka vetésnek vékony az aratása — esküdőzlk Gulyás János. — Aki olyan korái vet, annak bizony ritka lesz a vetése■ — Nem lett paplanos a vetésem — hördül fel mérgesen Járvás István. ■— Itt van, no — és odamutat a zöldelő parcellára. — Olyan sürd ez, mint a náderdő. Gulyás János csodálkozva megáll. Majd előbbre lép. Vizsgálódó szemmel hajol a vetésre, szája az ámulattól tdtvamarad. Kis idő múlva cigarettát sodor, hogy leplezze izgatottságát. Majd mosolyog. — Bolondnak tartottalak... — élcelődik a bíró. — . .és a bolond fs okosat tesz néha — tromfol vissza Járvás. Hosszú ideig nézik a vetést. Lekaparják a felső homokréteget, hogy megvizsgálják g. gyökérzetet. Szép, egészséges. — Hallgattam a Párt népnevelőire és korán olyan ágyat csináltam a vetés alá, mint a patyolat — dicsekszik Járvás István. — És ime itt az eredményi Büszkén kihúzza magát, majd odatzól a bírónak: — Ezentúl minden évben Így cselekszem. Szárazság volt tavaly is, meg tavaly előtt is. De lesz még jövőre, de... — az erdősítés, az erdősávok jutnak eszébe, amiről a népnevelők beszéltek — akkor már a természetet is átalakítjuk. De erről még nem mert beszélni. A bíró talán félreértené. A dűlő végén felesége várja. Úgy liheg, mint a kovácsfujtató. A kíváncsiság öl is a földre csalta. Amikor a szép vetést meglátja, kis ideig hallgat. Majd meghúzza peckesen fejkendöjének csücskét és odaböki urának. — Ez már azelőtt is eszedbe juthatott volna. — Bölcsre hallgat az okos. Te asszony, máskor te is a Pártra hallgass! És mindhárman boldogan térnek vissza a faluba. (FÓTI JÓZSEF) s
