Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. szeptember (5. évfolyam, 122-147. szám)
1950-09-15 / 134. szám
A jánoshalmi Més&homokiéglagyárban a dolgosok lelkes örömmel fogadták as új normák bevezetését iY téglagyár augusztus hónapban 103 százalékra fokozta tervteljesítését Kocsik rakodnak, kocsik fordulnak Jánoshalmán a Mészhomoktéglagyár 3. számú telepén. Az üzemet az idén tavasz- szal helyezték üzembe, ötévi k ényszerű leállás után. Termelése jelentős segítséget jelent építkezéseinknek. Az üzemben a dolgozók aug. 21-ig órabérben végezték a munkát. Ezen a napon vezették be az új normát, amely a dolgozókat lelkes örömmel töltötte el. A téglagyár egyes üzemrészlegei a gép- és kazánház, a préselő, a homokkifejtés, a kihordás és kirakás dolgozói, valamennyien megfogadták, hogy új normájuk teljesítésével hálálják meg a Pártnak, hogy az elavult munkabérezés megszüntetésével biztosította életszínvonaluk további emelkedését, Versenyben a brigádok A préselő üzemrészlegében két brigád végzi a munkát, a Csincsák és a Laczkóczki brigád. A brigádok egymással versenyben állanak. Az új norma bevezetésének első hetében máris 98—99 százalékban teljesítették a munkát, melyben a Laczkóczki brigád került az élre. A Laczkóczki brigád 1000 tégla préselésével ért el többet, mint a Csincsák brigád. — Behozzuk a lemaradást, fogadkoz- nak a Csincsák brigád tagjai. Meg is magyarázzák, mi okozta lemaradásukat. Egytípusú gépeiknél a Laczkóczki brigád gépe a transzmissziós meghajtásnál magasabb fordulatszámot tudott elérni. — Azon leszünk, hogy ezt a fordulatszámot a mi préselőgépünk is el tudja érni, — mondják kemény elhatározással. A boraokfejtésben dolgozók egyetlen brigádba tömörülve végzik munkájukat. Uj normájuk 3 kbm. homok kitermelését szabta meg számukra óránként, az eddigi 2.7 kbm. helyett. Az új norma teljesítését a brigád az első napokban 83.3 százalékra teljesítette, de a munka jobb megszervezésével, azt az első hét végére 99.9 százalékra fokozta. A kazánból való kihordást végző brigádok a tégla máglyába való rakásában új normájuk 99 százalékos teljesítését érték el. de mint a brigád tagjai mondják, a következő napokban normájukat túl fogják teljesíteni. El is árulják, hogy mivel fogják fokozni eredményeiket. Jobb munka- szervezéssel és észszerűsítéssel Dudás András magyarázza el az észszerűsítést — Azelőtt egyenként szedtük a téglát a kocsiról a máglyára, vagy kocsiról-kocsira. Ezután ötösével-hatosával fogjuk ezt a munkát végezni. A jánoshalmi Mészhomok- téglagyár dolgozói ütemtervük fokozatos teljesítésével bizonyították be, hogy a versenyszellem . kiszélesítésével. lelkes résztvevői szocializmust építő munkánknak. Alig márciusban, az üzem megindulásakor, ütem- te. .ükét csak 80.6 százalékra teljesítették, azt április hónapban már 115 százalékra túlszárnyalták, július hónapra 141.6 százalékra emelték és augusztus hónaiban 163.4 százalékra fokozták. így vált lehetővé. boev a evár naponta közel 6 vagon téglát tud szállítani termeléséből. Két újítás Ezidőszerint az üzemben kazántisztítás folyik és felújításokat végeznek. Most kerül két újítás is bevezetésre, mely a munka megkönnyítését és a munkamenet meggyorsítását célozza. Az első újítás a téglaki- tolók munkájának meggyorsítását szolgálja egy sínpár lefektetésével egészen a présasztalokig. Ezzel jelentős időmegtakarítást fognak elérni. A másik újítás, mely Szekszárdi Antal elvtárs, üzemlakatos tervei szerint kerül megvalósításra, a munkafolyamat meggyorsításán, a munka könnyítésén kívül, jelentős önköltségcsökkenést fog eredményezni. Szekszárdi Antal elvtárs újítása egy újfajta homoktisztítő rosta alkalmazása, mely a homokot a téglagyártás számára megtisztítja a gyökérzetektől. Az eddig alkalmazott homoktisztító rosta, mely a duplarázá- sc. alapult, működésével erőteljesen ropgáüa az épületet. A rosta működésben tartására olyan erőkifejtésre volt szükség, mely megismétlődő rongálásokat idézett elő. Szekszárdi elvtárs most egy egyrázásos honi rktisztító rostát szerkesztett, mely amellett, hogy nem rongálja olyan nagv mértékben az üzem épületét, hajtóerőben 75 százalékos, az épületre kiható veszély csökkentésében 80 százalékos és munkakönnyítésben 50 százalékos teljesítésbeli eredményt fog elérni. A téglagyár dolgozói valamennyien örömmel vesznek részt az újítások beépítésében. Dudás Márton és Sziráczki Ferenc a préselőbői egyöntetűen azon vannak: — Az új normák bevezetése további lendületet adott munkánknak. Örülünk is neki. Azon is vagyunk, hogy azok teljesítésével vigyük sikerre ötéves tervünket. Többtermelésünkkel növeljük népgazdaságunk erejét és közvetve a magunk életszínvonalát is emeljük. Kovács Karoly a homokfej- tők közül pedig, megtoldja még azzal: — Minden darab tégla, mely- lyel többet termelünk, felelet a háborús uszítóknak és hazai kiszolgálóiknak. Több termelésünk erősíti a békefrontot és segíti a hős koreai nép dicső szabadságharcát az imperialisták ellen. Munkánkkal most azon vagyunk, hogy a szükséges felújítások megépítésével még a héten újból megindíthassuk termelő munkánkat, hogy csapást- csapásra mérhessünk ellenségeinkre. Előre, az új normák túlteljesítésére Üzemünkben, a bajai Gyapjúszövetgyárban, az öntudatos dolgozók lelkes öröme fogadta az új normák bevezetését. Az elavult és régi normák teljesítménybére mögött nem állott arányos termelés. Tudtuk ezt mindnyájan. Ez eredményezte, hogy az új normák bevezetésének első napján máris új eredmények születtek. Ez azt mutatja, hogy a dolgozóik tudat ioan vannak annak, hogy bér-rendszerünk ma jobb és igazságosabb, mint a rendezés előtt volt. A reakció, aljasságában minden eszközt megragad, hogy izgrsson és lázílson az új normák ellen. Ezen keresztül akar izgatni népi demokráciánk, szociá jzmust építő munkánk ellen. De mi, dolgozók, éberségünkkel minden megmozdulás-ál le fogjuk leplezni. Nem engedjük, hogy életszínvonalunk emelkedése, fejlődésünk ellen tö’- ;ön. Munkaeredményeink, új not- máink túlteljesítésével felelünk hazugságaikra, aknamunkájuk a. Dolgozó társaink felvilágosításé iái. munkamódezereink átadásáv»! fogjuk felvilágosítani ék segíteni őket, lugy az üzemben minden diigozó, — párhuzamosai a to- iozódó éberséggel, — tú.teljesíteni tudja normáját, mell/il békénket védjük, Pártunk útmutatását Rákosi elvtársunk tanitáirjt követjük. Őrködni fogunk az ütemben az új normák és a bérfegyelem felett, nehogy az ellenség fellazíthassa a normát, vagy bercsalással igyekezzen károkat okozni. A versenyszellem további kiszélesítésével szárnyaljuk túl eddig óért eredményeinket. Ne legyünk elbizakodottak. Ne üljünk eredményeink habárain. Jó munkánkkal teljesítsük új normáinkat, igy fogjuk ötéves tervünk első tervevének előirányzatát időn belüli teljesítéssel sikerre vinni. CSákyné Iszkeitz Márta a bajai Gyapjúszövelgyár sztahanovista él maik ás,» Baján és a bajai járásban fokozni kell.a népnevelő munkát a kukoricaszállítási szerződések és a burgonya- begyűjtés teljesítésének sikeréért Baján és a bajai járásban a kukoricaszáHilási szerződések megkötése és a burgonyabeadás vontatottan halad. Dolgozó parasztságunk körében a népnevelő munka, a felvilágosítás alig, vagy csak jelentéktelen eredményeket mulat. Pártszervezeteinknek ki kell szélesíteniük a népnevelő munkát, ha azt nem akarjuk, hogy lemaradjunk. Le kell leplezni a dolgozó parasztság körében rombo'ó .munkát végző ku'ákokat, akik zavartkeltő híreszteléseikkel igyekeznek dolgozó népűnket eltéríteni a szerződések megkötésétől. — Ha szerződés1. írtok alá, mi marad nektek, — sugdossák a fii ekbe. Holott Hercegszántón is á’lagos 15- 20, Hóddunapusztán pedig átlagos 25—30 mázsás kukoricatermésre van kilátás. Baján az eredmények az! mutatják, hogy népnevelőink a ku- koricaszálülási szerződések megkötésének kérdését .másodrendű1 feladatnak tekintik. 12 dolgozó paraszt kötött mindezideig szerződést 59 mázsa kukorica szállítására. A bajai járás területén pedig Rác.shnkndon 24-en 42 mázsára, Gsá.voljon 12-en 35.5 mázsára, RátmoiiasToron hatan 34 mázsára, Dávodon 27-en 96 mázsára, Ersekcsanádon 17-en 21 mázsára, Siilkösdön 56-an 41.8 mázsára. Nemesnádudvaron hatan 11 mázsára és Garám 20-an 56.5 mázsára. A sorban leghátul kullog Hercegszántó, ahol mindössze 1 dolgozó paraszttal kötöttek szállítási szerződést 5 mázsa kukorica szállítására. í BUDAI elvtársnak, a kiskunfélegyházi építkezés vezetőjének változtatni kell a Párthoz való viszonyán és magatartásán Hároméves tervünk befejezése után Tártunk, Rákosi elvtárs vezetésével a magyar dolgozó nép hozzáfogott ötéves népgazdasági tervünk megvalósításához. A terv megvalósítása komoly harci feladat. A reakció elleni és a békéért folytatott harc nem kis mértékben függ a tervek végrehajtásától, ötéves népgazdasági tervünk megvalósításában ezideig értünk el eredményeket. Iparunk hatalmas fejlődésen ment keresztül. Gyárak, hidak épültek, ellenére a reakciónak, az új háborút kirobbantani akaróknak. Mezőgazdaságunk is mindinkább áttér a nagyüzemi gazdálkodásra. Termelőszövetkezeti csoportjaink fényesen bizonyítják, hogy ez az egyedüli út, amelyen járva, dolgozó parasztságunk emberhez méltó, boldog életet biztosít magának. Ezt az eredményt csak úgy érhetjük el, hogy kíméletlen harcot folytatunk Pártunk vezetésével, a Párt határozatainak végrehajtásáért. A harcot azonban nem elég csak szóban, jelszavak hangoztatásával vívni, mintahogyan ezt Budai elvtárs gondolja és teszi, hanem keményen meg kell érte dolgozni. A határozatok megvalósításúhoz ki kell küszöbölni a nehézségeket. Mozgósítani kell a Pártot és e~cn keresztül az egész munkásosztályt. Ebben kell segítenie Budai élvtársnak is, hogy a munka — amiben akad éppen eleg hiányosság — zavartalanul menjen. Ha ez a feladat végzése nem megy helyesen, csakis bennünk van a hiba. De meg kell azt keresni, meg kell találni, hogy időben ki tudjuk javítani. Az élért eredményeink nyomán a Párt és gazdasági funkcionáriusainknak a tekintélye megnőtt és ez azt jelenti, hogy jó munkát végeztek, ötéves népgazdasági tervünk megvalósításához olyan vezető emberek kellenek, akik meg tudják érteni országunk, munkásosztályunk politikáját és magukévá is tudják azt tenni. Ha sikeresen használják fel a beléjük helyezett bizalmat, akkor tudják mozgósítani a feladatok megoldására dolgozó népünket. De ha a t>állalatvesetőaég nem ismeri fel a tömegek mozgósításában rejló erőt, akkor a munkaverseny a szocialista építésben nem tud a termelés rugójává válni. Budai élvtárs magatartásával, parancsoló gesztusával arra enged következtetni, hogy lebecsüli a legnagyobb alkotó erőt, a dolgozók tömegeit. Régi érdemeire hivatkozik és ezzel igyekszik munkáját is megoldani, lebecsülve a Párt vezetőszerepét. öntelt, kedvenc mondokdjával: — „Én sztahdno- vista építész vagyok és engem a minisztérium oda küld, ahol a legnagyobb hiba van“ — csak elszakad a tömegektől. A tömegtől elszakadni, annyit jelent, mint teret hagyni az ellenségnek, lebecsülni győzelmeink biztosítékát, a dolgozók lendületét. Kétségkívül Budai elvtárs tudja ezt, mégis fél az igazságtól. De mióta félnek a kommunisták az igazságtól9 Világos, hogy minél hamarabb temetjük el a csak hangoskodó egyéni felelősség hirdetését, annál hamarabb szilárdítjuk meg kapcsolatainkat a tömegekkel. És az e téren mutatkozó hiányosságokat nekünk, magunknak lehet és kell megszűntetnünk. Rákosi e l v t á r s február 10-i beszédét mindannyian örömmel fogadtuk és szinte úgy éreztük, hogy az nekünk szól és beszéde segítségével lehet munkánkat megjavítani. Rákosi elvtárs beszéde magára a műszaki értelmiségre is szól, különösképpen azokra, akik a dolgozók tömegeiből kerültek ki. A jelenleginél összehasonlíthatatlanul több műszaki értelmiségnek kell aktívabban bekapcsolódni a munkába. Minden magasabb technikai fokon állónak a nála alacsonyabb képzettségű oktatójává kell válni. Ezt a kérdést természetesen úgy kell értenünk, ahogyan Vas Zoltán elvtárs beszédében hangsúlyozta. Biztosítanunk kell a dolgozókkal a kapcsolatot és ezen keresztül fokozottabban biztosítani a korszerűbb termelési formákat. Tanulnunk kell nagy tanítómesterünktől, a Szovjetunió fejlett iparától, hogy vezetésünk és szervezésünk elmaradottsága ki legyen küszöbölve. Példaként kell követnünk a Szovjetunió műszaki értelmiségét, akiknek munkájuk nyomán állandóan fokozhatjuk termelésünket. A termelés műszaki vezetésében még csak kevésbbé nyilvánult meg az a forradalmi változás és lendület, amit újítóink és sztahánovistáink a termelésben véghezvittek — mondotta, Vas elvtárs. Ezt a kérdést Budai elvtárs úgg igyekezett megoldani, hogy a Párttól és a szakszervezettől elszakadt, nem beszélte meg, melyek azok a területek, amelyekre az üzemi terv végrehajtása céljából az üzem sajátos helyzetétől következően a munkaversenyt kollektiven irányitaniok kell. Egyedül próbálta ezt megoldani, felülről való utasításokkal, elfelejtette, hogy a vállalatvezető segítségével kell a mozgalmi szerveknek agitációs szempontot biztosítani, amivel jelentős mértékben előre viszi a munkaverseny lendületét. A vállalatvezető feladata pedig, hogy a termelés területén biztosítsa az üzem, vagy vállalat tervét, amely népgazdasági tervünk egy része. A terv végrehajtására fel kell használja az összes rendelkezésre álló tárgyi és személyi lehetőségeket. A vállalat ■operatív tervének elkészítése után meg kell szerveznie az egyes osztályok és csoportok ellenőrzését, ezt azonban egy ember végezni nem tudja, csak a Pártra való közvetlen támaszkodással lehet megoldani. Így mindig tiszta képet kaphatunk, hogy a gyenge pontokon kellő időben, kellő gyorsasággal segíteni tudjunk. Essél blstosíthatjuk a rendelkezésünkre álló erők helyes elosztását. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a vállalatvezető nem felelős elsősorban a termelési terv teljesítéséért, az üzemi állapotokért, a rendért, a fegyelemért és a munkaverseny szervezéséért és adminisztrálásáért. Az üzemben csak egyetlen egy gazdasági felelős lehet, ez a vállalatvezető, de e.z nem jelenti azt, hogy az üzemi háromszög tudta nélkül intézkedjünk, mintahogyan ezt Budai elvtárs sok esetben megtette. Ha ezeken a kérdéseken időben javít, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megjavuljon a munkafegyelem, a tervszerűség és a terv teljesítése. Állandóan szemelőtt kell tartanunk, hogy munkánk irányítója, vezetője és szervezője a Párt, a szakszervezet, amelyek munkájukkal hatalmas segítséget nyújtanak a vállaiatvezetöségnek, ha a vállalat vezetősége kellőképpen tartja a kapcsolatot a Párttal. így megtudjuk valósítani ötéves népgazdasági tervünk hátralevő részét és ezzel biztosítani tudjuk a valóban boldog, szocialista Magyarország felépítését.