Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. szeptember (5. évfolyam, 122-147. szám)

1950-09-10 / 130. szám

Párt» és Pártépítés Minél magasabb a pártmunkások marxista- leninista öntudata, annál jobb, hatékonyabb a munka eredménye Ezt keli tudni a kiskunfélegyházi Járási Bizottság Oktatási Bizottságának és a kunszállási pártszervezetnek nek következtében történt az tanulmányozzuk a marxi-lenini meg, hogy a két héttel ezelőtt elméletet. Szem előtt kell tar­ötéves tervünk eddigi sikere Pártunk politikájának, kádere­ink jó munkájának eredménye. A hatalmas feladatok elvégzé­sében erősítenünk kell Pártun­kat, emelni kell kádereink marxista, leninista tudását. Az állandóan élesedő osztályharc azt követeli meg, hogy párt- funkcionáriusaink fokozottab­ban képezzék magukat, hogy kellőképpen tudjanak tájéko­zódni a feladatok elvégzésében, mert ötéves tervünk, a szocializ­mus továbbá sikeres építésének biztosítéka kádereink marxista, leninista nevelése. Nemtörődöm az Oktatási Bizottság Járási és városi pártbizottsá­gaink az új oktatási év mun­kájának megkezdését a múltévá tapasztalatok kiértékelésével kezdték. A kiértékelést az okta­tási bizottságok végezték és en­nek alapján állították össze a különböző politikai iskolák résztvevőit. Azokon a helyeken, ahol egyénileg felelősnek érzik magukat az oktatási bizottság tagjai az elvi-politikai képzés továbbvitelének érdekében, ott eredmények mutatkoznak. De tapasztalhatók hiányosságok is, mint például a kiskunfélegyházi járásban. A járási oktatási bi­zottság egymásután két ízben nem jött össze és így a beindí­tott munkát leellenőrizni nem tudták. Már az oktatási bizott­ság összeállításánál is komoly hibát köveitek el. mert nem a legképzettebb és munkájukban kitűnt, odaadó elvtársakat vá­lasztották ki. Ezt bizonyítja az, hogy Pap Ádám elvtárs már harmadszor nem jelent meg az oktatási bizottság ülésén. Az oktatási bizottság hiányos munkájának és felelőtlenségé­megadott szempontok végrehaj­tása nem lett ellenőrizve. Az ellenőrzés hiánya következté­ben fordult elő az, hogy Kun­szállás pártszervezetének titkár- helyettese, Sárkány József elv­társ egyáltalán nem fordított gondot az új oktatási év elő­készítésére. Kunszállás rossz példája A taggyűlésen sem foglalkoz­tak az alapfokú politikai isko­lák, egyáltalán az oktatási munka jelentőségével és a fele­lőtlenség következtében a nép­nevelők és a tizesbizalmiak is elhanyagolták ezt a kérdést. El­felejtették, hogy a munka el­végzése annál sikeresebb, minél jobban képezzük magunkat. De Sárkány elvtárs, aki folyton ar­ról panaszkodik „nincsenek kádereink, egyedül vagyunk a munka elvégzésében“, nem gondolt arra, hogy ezt a kérdést csak úgy tudja jól megoldani, ha helyesen állítja össze a poli­tikai iskolák résztvevőit. Kunszálláson az elméleti kép­zés lebecsülése következtében történhetett az meg, hogy az őszi fejlesztésben lemaradtak és az őszi munkák elvégzéséihez is tervszerűtlenül fogtak hozzá. Ha az elvtársak munkájukat jól akarják végezni, az elméleti képzés jelentőségét meg 'kell ér­teni és a politikai iskolákra je­lentkező elvtáirsak létszámát a szempontoknak megfelelően emelni kell. Képeznünk kell magiunkat Pártunk Szervezeti Szabály­zata kötelez minket, 'kommunis­tákat, hogy képezzük magunkat, emeljük politikai öntudatunkat, tanunk, amit Sztálin elvtárs tanít „Sarkigazságnak kell el­ismernünk, hogy minél maga­sabb az állami pártmunka bár­mely területén működő funk­cionáriusaink politikai színvo­nala és marxista—leninista ön­tudata, annál magasabb rendű ez a munka, annál hatékonyabb a munka eredménye.“4 Ezt kell nekünk, kommunistáknak szem előtt tartani és a kevésbbé kép­zett párttagjainkat be kell von­ni, ellenőrizni az elméleti mun­kájában. Az oktatási munkák sikere nagyban függ attól, hogy megfelelő képzettségű előadó álljon rendelkezésünkre, hogy a hallgatóságot jól tudja taní­tani. Emellett feltétlen fontos az is, hogy megfelelő gyakorlati tapasztalatuk legyen, mert ettől függ munkánk további sikere. A kiskunfélegyházi járásban a kiadott munka ellenőrzése mellett elhanyagolták a közép­fokú iskolák összeállítását is, ahol most mozgósítani kell, hogy a lemaradást behozzák. A Párt tagjainak képzésén túl irányt kell venni az egyénileg dolgozó parasztok oktatására is, mert a termelőszövetkezeti moz­galom, a szocialiimus építése falun nagyban függ az egyénileg dolgozó parasztok politikai tisz­tánlátásától. Tudja ezt az ellen­ség is, ezért minden eszközt megragad, hogy a kevésbbé fel- világosodott elvtársain'kat, dol­gozókat távoltartsák a politikai iskoláktól, a tanulástól. Harc kérdése az oktatási munka sike­res továbbvitele. Ezt kell látni minden kommunistának s mint mindenütt, a életünk valameny- nyi területén, jó példaként kell előljárnunk a tanulásban is. j A baráti országok vezetőinek üdvözlete a bolgár nemzeti ünnep alkalmából Mao Ce Tuug elvtárs, a Kínai Ottó Grotewohl elvtárs, a Né Központi Népi Kormány elnöke met Demokratikus Köztársaság Bulgária felszabadulásának ható- miniszterelnöke Cservenkov elv­űik évfordulója alkalmából táv- társhoz intézett táviratot a bol- iratot küldött Georgi Damjanov gár és német állam barátságának elvtársnak, a Bolgár Nagy Nem- megerősödéséről, zetgyűlés elnökének, amelyben azt í Klement Gottwald, a Csehszlo- a kívánságát fejezi ki, hogy a vák Köztársaság elnöke Georgi bolgár nép a jövőben még nagyobb Damjanov elvtárshoz intézett sikereket érjen el hazája építésé- táviratot a bolgár nemzeti ünnep nek nagy müvében. ! alkalmából. Zapotocky csehszlo­Csu En Laj elvtárs, kínai ktíl- vák miniszterelnök Cservenkov ügyminiszter Cservenkov elvtárs- elvtárshoz, V. Siroki elvtárs mi­hoz Intézett táviratben üdvözölte mszterelnökhelyettes és külügy- . , . * . . , miniszter pedig Mincso Nejcsev a felszabadulásának hatodik év- elvtárshoz intézett üdvözlő táv­fordulóját ünneplő bolgár népet, iratot. A kecskeméti gépállomás dolgozói versenyre hívják a megye valamennyi gépállomását az őszi munkák 150 százalékos teljesítéséért dók tagjai a másik brigádokról. Különösen a fiatalok között nagy a lelkesedés és versengési hangu­lat. A brigádok vállalták, hogy a 150 százalékot túlteljesítik. A munkában elölj ár az üzemi pártszervezet A gépállomás üzemi pártszer­vezetének jő munkája következté­ben a gépállomás valamennyi dol­gozója vállalta, hogy a felvilágo. sltó munkát tovább fokozzák, úgy a gépimunkák szerződésének megkötésében, mint a termelőcso­portok fejlesztésének érdekében a dolgozó parasztok között. — Munkánk elvégzésében nagy segítségünkre van a Rákosi-per tanulmányozása. Megtanulták, hogy mi a kom. munista példamutatás. Rákosi elvtárs hösles magatar­tása a vérbíróság előtt, a Párthoz való hűsége és haláltmegvető bá­torsága erőt öntött belénk. Rákosi elvtárs hősies példája ösztönöz bennünket a munka ló elvégzésé­ben, az ö példája ad erőt a szo­cializmus építésében — mondotta Juhász Kálmán, a gépállomás üzemi pártszervezetének titkára. — Munkánkat tökéletesen akar­juk elvégezni és ezért versenyre hívjuk a megye valamennyi gép­állomását az őszi mélyszántás és az egyéb gépimunkák 150 száza­lékos teljesítéséért. Vállaljuk, hogy az őszi munkákat a lehető leggyorsabban elvégezzük. Dolgo­zóink vállalják, hogy a dolgozó parasztság körében fokozzák a felvilágosító munkát a termelőcso­portok fejlesztésének érdekében. Versenykihívásunk pontjait rö­videsen nyilvánosságra hozzuk — teszi még hozzá Juhász elvtárs. — Kommunista becsülettel vé­gezzünk munkánkat ötéves tervünk teljesítéséért és a szocializmus építéséért — mondja Magó Mi­hály, az ifi-brigád vezetője. Munkába indultak a gépek A gépállomás udvarát szerdán délután 16 feldíszített erőgép hagyta el és Indultak munkára, de a következő napon az utolsó két gépet is üzembe helyezik. Va­lamennyi dolgozó vállalta, hogy emeli elméleti tudásának színvona­lát, hogy így felkészülve még tökéle­tesebb fevilágosító munkát végez­zen. A gépállomás üzemi pártszer­vezete már elkészítette az idő­beosztást is, hogy a dolgozók aka­dály nélkül tanulhassanak. így kezdte meg az őszi munkát a kecskeméti gépállomás és így biz­tosítja a tervek teljesítését a gépállomás üzemi pártszervezete. A pártszervezet további jó mun­káján múlik, hogy a gépállomás sikerrel végzi-e munkáját. A koreai néphadsereg főparancsnok­sága péntek esti hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Néphadseregének fő­parancsnoksága szeptember 8-án este közölte: A néphadsereg Jang-Csan irá­nyában támadó egységei áttörték az ellenség védelmi vonalát, amely minden erejével védekezett. Ko­moly csapások eredményeként a néphadsereg egységei szeptember 7-én teljesen felszabadították Jang-Osant, az ellenség fontos védelmi csomópontját a harcvonal északi szakaszán. A néphadsereg csapatai , komolyan veszélyeztetik Tegu védelmét. A néphadsereg Jang-Csánt felszabadító egységei üldözik az ellenséget. A déli part­vidéken a néphadsereg egységei visszaverték az amerikai csapatok harckocsi támogatásával megismé­telt ellentámadásait. Az e térség­ben vívott csatákban a néphadse­reg egységei több mint 700 ameri­kai katonát és tisztet semmisítet­tek, sebesítettek meg. Négy harc­kocsit, -47 gépkocsit és sok egyéb fegyvert, valamint lőszert zsák­mányoltak. A néphadsereg Gunjít felszabadító egységei a helységtől délre komoly csapást mértek a makacsul ellenálló ellenség­re. Több mint 800 ellehséges ka­tonát és tisztet semmisítettek és sebesítettek meg. A néphadsereg egységei a következő hadizsák­mányra tettek szert: 30 akna­vető, több mint Ifi.000 különböző kaliberű lövedék, sok állványos géppuska és golyószóró puska, valamint egyéb fegyver. Szeptember 4-én a néphadsereg légvédelmi egységei lelőttek bá­rom amerikai vadászgépet, ame­lyek támadást Intéztek Szinanz.su térsége ellen. Szeptember 5-én Pohang térsé­gében két amerikai vadászgépet lelőttek. Csak Hitler bűncselekményeihez lehet hasonlítani a békés koreai Tárosok bombázását Az amerikai többség a Biztonsági Tanácsban Jogsértő mádon elvetette az USA embertelen bombázásainak megszüntetését követelő szovjet javaslatot Szeptember 7-én az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa délelőtt és dél­után is ülést tartott. A napiren­den a koreai kérdés megvitatása szerepelt. Jebb angol küldött, a tanács elnöke meghívta Csent, a Li Szín Mán klikk képviselőjét, viszont a Koreai Képi Demokratikus Köztársaság képviselőjét egy jog­ellenes határozat alapján nem bo­csátották a tanács asztalához. Malik elvtárs, a Szovjetunió képviselője tiltakozott e határo­zat ellen és rámutatott, hogy semmiképpen sem indo­kolt a Li Szi Mán klikk kép­viselőjének meghívása, akinek nemcsak, hogy nem érdeke a békés koreai lakosság elleni barbár bombázás megszünte­tése, hanem aki MacArlhurral és az amerikai militaristákkal együtt — még csak ösztönzi ezeket a barbár támadásokat. Malik elvtárs hosszabb felszóla­lásban ismertette a kérdés lénye­gét. Kijelentette, hogy Csak Hitler bűncselekmé­nyeihez lehet hasonlítani a bé­kés koreai városok és a koreai lakosság barbár bombázásait és lövetését. Orosz, az USA képviselője vá­laszolni próbált Malik elvtára leleplezéseire, közvetve azonban méginkább alátámasztotta Malik elvtárs kijelentéseit. Szemelvé­nyeket olvasott fel MacArthur- nák az ENSZ-hez intézett jelen­téseiből. Ez a jelentés art állítja, hogy az USA fegyvere* erői „rádióadásokkal és röplapok ter­jesztésével beszélik rá • koreai polgári lakosságot, hogy hagyják el a „katonai célpontok“ környé­két.“ Oross több hasonló röplapot oh vásott fel. Ezek a röplapok a valóságban ■ azt bizonyítják, hogy u USA fegyveres erői olyan körzete­ket bombáznak, ahol polgári lakosság él A Biztonsági Tanács az USA nyomására elvetette a Szovjet­unió javaslatát, amely követélte, hogy az Egyesült Államok vessen véget az embertelen cselekmé­nyeknek. A szavazás után Malik elvtárs kijelentette, hogy a Biz­tonsági Tanács többsége jogsértő módon és igazságtalanul járt él, midőn elvetette a szovjet határo­zati javaslatot. A következő nyílt ülésre hét­főn, szeptember íl-én kerül sor. gozói a napokban kezdték meg az őszi munkálatokat. A gépállomás üzemi pártszervezetének népne­velői már a gépek javítása alatt fölvilágosító munkát végeztek a gépállomás dolgozói között és így politikailag teljesen felkészülve láthattak munkához. A jó nép­nevelő munka következményeként a gépállomás dolgozói örömmel fo­gadták az új bérezési rendszert, amelyet értekezleteken és röpgyű" léseken ismertettek a dolgozók­kal. Örülnek az új bérezési rendszernek — Az új bérezéái rendszer be­vezetésében Pártunk gondoskodá­sát látjuk — mondotta Pálinkás Imre szerelőmunkás. — Biztosan tudom, hogy a teljesítménybérezés tovább len­dít bennünket munkánkban, mely jóval több keresetet biztosít szá­munkra — tette hozzá Makkai Antal. így vélekedik a gépállomás valamennyi dolgozója. Az emuit napokban Hojsza Já­nos, a Rákosj-brigád vezetője versenyre hívta ki a másik három brigádot az őszi gépi munkák 150 szá­zalékos elvégzésére. A versenykihívást valamennyi brigád elfogadta. — Rajtunk nem tesznek túl — mondják a brigá­„Az evangélikus egyház örömmel üdvözli a kormány és a püspöki kar megállapodását*4 Vető Lajos evangélikus püspöki az „Evangélikus Élet" legújabb számában cikket írt a népköztár­saság kormánya és a katolikus püspöki kar között létrejött meg­állapodásról. Hangsúlyozza: Az egész magyar közvélemény nagy örömmel, üdvözölte azt a megálla- jpodást, amely a népköztársaság kormánya és a katolikus püspöki kar között jött létre. A cikk rész­letesen foglalkozik ezután a meg­állapodás pontjaival, majd így fejezi be: „A magyar evangélikus egyház a legnagyobb örömmel üd­vözli a katolikus egyházzal tör­tént megállapodást már azért is, mert a magyar közéletben nagy megnyugvást fog előidézni

Next

/
Thumbnails
Contents