Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. július (5. évfolyam, 69-94. szám)
1950-07-16 / 82. szám
Nem mutat példát, nem ellenőrzi a határozatok végrehajtását a dunavecsei Népfront Bizottság — exért megy vontatottan a munKa Szekér-szekér után döcög a dunavecsei határban. Asztalba szállítják a gabonát. Az egyik dűlőben feldúlt a gépállomás vontatója. Rosszul rakták meg, a nem gumikerekű pótkocsival a homokos úta. kon nehéz boldogulni. A gépállomás ügy segít a bajon, hogy olyan munkásokat oszt be a vontatók mellé, akik jól értenek a kévék helyes felrakásához. Akármerre néz az ember, mindenütt csak megrakott szekereket lát. Vájjon ez az eredmény magától, a véletlen- ségből született? Nem! Mögötte a Városi Pártbizottság és a Népfrontbizottság KEMÉNY HARCA ALL. A pártszervezet jó politikai munkája vezette rá a dolgozó. kát, hogy aratás után nyomban hozzáfogjanak a behordás. hoz. Habár a dunavecseiek megyei viszonylatban az aratással lemaradtak, a behor- dással sikerült előbbre törni. Míg az egész megyében 80 százalékra fejezték be a be. hordást, a dunavecseiek is már elérték a 70 százalékot. De egy-két napon belül ezt a munkát is be akarják fejezni. — Az eredményeknek az a magyarázata, — mondja Rodosza Miklós járási párttitkár — hogy úgy érezzük, sikerült jól hasznosítani azt a hatalmas segítséget, amelyet Rákosi elvtárs február 10-i beszéde a pártszervezetekről mondott bírálata adott. Bírálata nyomán felfrissült a dunavecsei községi pártszerve, zet is. Bevonultak ugyan a fiatalok és a nők a pártszervezetbe, de nem minden alkalommal vonták le azt a tanulságot, hogy nem elég utasításokat kiadni, az elvtársaknak meg is kell mutatni a végre, hajtás módját — tanítanunk kell és ellenőrizni a munkát. Július 4-én a dunavecsei községi Népfrontbizottság gyűlést tartott, amelyen elhatározták, hogy meggyorsítják a behordást. Elhatározták, hogy a dűlőket felosztják egymás között. Minden egyes népfrontbizottsági tag felelős dűlőjének munkájáért. Zsilinszky Zoltán kapta a Beret, vás-major környékét, Locskay Károly a Csanád-dülőt és környékét, Dudás Antal és Török Gyula a Kígyós-partot és a Körtefa-dűlőt, Fazekas Imre a. legkisebb részt: a Vasut- dülőt, Schreiner János vállalta a dunamenti dűlőket. Ennyit tett a Népfront Bizottság. KEVESET TÖRŐDÖTT a kisgyülések helyes megszervezésével, az agitációs munka, menetével. Az eredményeket hetente vették számba és ér tékelték ki, de egyáltalában nem törődtek a versenymozgalommal. A DÉFOSz még a tavasszal megszervezte a versenybizottságot, de ez teljesen elaludt. Csapiár József ezen a téren nem igen tud eredményt feL mutatni. De a Népfrontbizottság sem. À Népfrontbizottság úgy vélte, ha egymásközt felosztják a dűlőket, akkor már mindent megtett. A Népfrontbizottság nem ellenőrizte az egyes tagok munkáját, hogy mennyiben mozgósították a dűlőkben gazdálkodó dolgozó parasztokat, hogy mennyibei} segítettek munkájukban. Ennek az lett a következménye, hogy Dunave- csén sok iganélküli dolgozó napokon át koptatta lábát ro. kontól-rokonhoz, komától-ko- máig, hogy kapjon igát, de maga a Népfrontbizottság nem osztotta be észszerűen a rendelkezésre álló igaerőt, se a fogatokkal, se- a kézimunkával nem nyújtott segítséget, nem alakultak önkéntes segítőbrigádok, amelyek a lemaradt dűlőkben támogat, ták volna a nehézségekkel küzdő dolgozókat. Pedig a fogatok díjazására a földművelésügyi miniszter módot is nyújt. Ezt se vették figye lembe, hagyták úgy folyni a dolgokat, ahogy azok maguktól mentek. A Népfrontbizottság NEM ELLENŐRIZTE, hogy a bizottság tagjai jár- ják.e a határt. Zsiliszky, Du Hatalmas rozstáblák zöldéi- nek a „Zaklinyevszkij“-kolhoz földjén. Dúsak a burgonyabokrok, kalászba szökken a sűrű tavaszi vetés. A kolhozföldeken érik a gazdag termés. Az őszi búzát aratják. A bö termésben munkájuk gyümölcsét, alkotó erejük bizonyítékát látják a luzsszkij gép- és traktorállomás dolgozói. Ök munkálták meg a „Zaklinyev- szkij‘‘-kolhoz földjeit. Az eredményeket elsősorban a munkálatok jő előkészítésének köszönhetik. A „Vörös Otthon“- ban — a klubban — tárgyalták meg részletesen, miként lehet a feladatokat Jól megoldani. Alaposan felkészültek a betakarítási munkálatokra. Idejében megnézték, milyen új termelő- eszközökre van szüksége a gépállomásnak. Ez évben több „KD- 35“ típusú Diesel-traktort szereztek be. Ez a géptípus alkalmazkodik a legjobban az északi dombosvidék talajához. Kitűnő munkáf fejtenek ki a növényi magtermelés terén Is. Felállították a vöröshere cséplő- és fejtő-gépcsoportot. Kuhrin elv;árs, kommunista mechanikus javaslatára öt cséplő-fejtő gépcsoportot alkottak. Ezek a csoportok a gép- és traktorállomás területéhez tartozó összes vörös- here-termelőket felkeresik. Nagy gondot fordítanak az állomás kommunistái az üzemi tartalékok teljes kihasználására. A cséplési munkálatok ebben az évben átlag 15—20 százalékkal növekedtek az előző évihez ké pest. A munkák sikeres lebonyolítása érdekében átmenő forgalmú cséplőgépcsoportokat is létesítettek, amelyek szükség esetén támogatják az egyes kolho* dás, Locskay elvtársak meg tudták mondani, hogyan áll a munka a dűlőjükben, de amikor a Járási Pártbizottság Fazekas Imrénél érdeklődött, hogyan áll a dűlője, akkor nem tudott választ kapni. A Népfronibizottságnak tehát nemcsak felosztani kellett volna a község határát, hanem szigorúan ellenőrizni, hogy a tagok a vállalt kötelességet teljesítik-e. Ha már a Népfrontbizottság tagjai nem teljesítik a kötelességüket, akkor mit várunk azoktól, akik a szétszórt tanyavilágban laknak és kevés alkalmuk van, hogy politikai nevelésben részesüljenek. Mutassuk meg a végrehajtás módját — ahogy Radosza elv- társ mondotta, — mi jó munkánkkal állítunk követendő példát. A behordás befejezéséhez már csak rövid idő áll rendelkezésre. Megyénk községei, akik a szolnokmegyeiekkel állnak párosversenyben, eddig 12 százalékos előnyre tettek szert. A dunamenti községeken múlik, így Dunavecsén is, hogy jó szervezési munkával a lemaradást behozzák, hogy megyénk ebből a versenyből győztesen kerüljön ki. zokhoz kirendelt állandó gépcsoportok munkáját. A cséplő- gépáilomások ezen a módon megszakítás nélkül dolgozhatnak. A gazdasági szakértők és az agrouómusok előre kijelöli tök a szérűkben a megfelelő helyeket, a cséplőgépállomások gabona- magtárait és hombárait. A ka- zalraikókkal előre megbeszélték a munka menetét. A fiatal kol- hozparasztokat meginni ották a helyes bogii’a- és kazalrakásra. Gondjuk volt a zsákok megfelelő előkészítésére is, ami gondtalan kezelés esetében akadályokat okozhat. A legfontosabb munkálatokat páxbértekezleten tárgyalték meig és határozatba vették a termés betakarításának és beadásának határidő előtti teljesítését. Sokrétű a gép- és traktorállomás munkája. Ahol a gépek megjelennek, az aratással egyidejűleg már folyik a cséplés is. Az aratást végző gépek Is kettős munkát - végeznek. Egyre több olyan gépet állítanak be, amely az aratással egyidejűén mindjárt elvégzi a tarlóhán.ást is. A tarlóhántás legelsősorbon azért fontos, mert megakadályozza a talaj elgyomosodását, a talajban levő gyomnövények magjainak kikelését. Nem nőhet ki a boglárka, konkoly, kutyatej, vadzab, stb., de megakadályozza' a kártevő bogarak garázdálkodá sát is. A gépállomás dolgozói szere Ik a földet és mindent elkövetnek, hogy minél többet hozzanak ki belőle. Kötelességtudásuk és a munka Iránti szeretetük döntő módon hozzájárul a kolhozok gazdagodásához, az ország hatalmának növeléséhez és eszel a békemozgalom erősítéséhez. Népnevelőink munkáját segíti elő a NÉPNEVELŐ. füzet olvasása Szervezési munkálatok a cséplésnél A béke ellenségei as Egyesült Nemzetek szervezete ellen öt évvel ezelőtt, 19-15 júniusában a sanfranciscoi érÉt kezleten 50 állam írta alá az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmányát. A második világháborúból, amely nagy megpróbáltatás volt a világ népeire, a népek azzal az eltökélt szándékkal kerültek ki, hogy minden lehetőt megtesznek egy új agresszió megelőzésére és a béke megvédelmezésére. Sztálin élvtárs már 19H-ben konkréten rámutatott & cél eléréséhez vezető útra: „Ehhez az agresszív nemzetek teljes leverésén kívül csak egy eszköz van: társadalmi szervezetet alapítani a béke védelmére és a biztonság alátámasztására a békeszerető nemzetek képviselői közül■ Ennek a szervezetnek a tevékenysége akkor lesz hatékony, ha a nagy államok, melyek a hitleri Németország ellen folytatott háború tulajdonképpeni terhét viselték, továbbra is az egység és az egyetértés szellemében fognak cselekedni Ezt a tételt határozottan lerögzítették a krimi értekezleten, amikor a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia ünnepélyesen kijelentették, hogy minden eszközzel megvalósítják az emberiség legmagasztosabb törekvését, a szilárd és tartós békét. Az a gondolat, amelyet Sztálin elvtárs fejtett ki és amely kifejeződött a nagyhatalmak egyhangúságának elvében, alapja az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Czekután azt várhattuk volna, hogy a háború befejezésével az összes nagy államok érdeküknek tartják a béke fenntartását, tehát mindenképpen megerősítik a nagy államok egységét. De az Egyesült Nemzetek Szcrvezefe alig, hogy megkezdte munkáját, az Egyesült Államok és Anglia azonnal az egyhangú határozatok elutasításának útjára, a nagyhatalmak egységének meghiúsítására törekedtek. Az ENSz egész ötéves története nem más, mint egy. felöl az angol-amerikai blokk harcának története azok ellen az elvek ellen, amelyekre az ENSz támaszkodik ég másfelől a Szovjetunió harcának története, ennek a szervezetnek a megerősítéséért, céljainak és elveinek megvalósításáért. Az Egyesült Államok és Anglia uralkodó körei, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetét agresszív politikájuk fegyveréül használhassák fel, minden erőfeszítésüket arra irányították, hogy lerombolják az egyhangúság elvét, amely természetesen legfőbb akadálynak mutatkozott rabló terveik megvalósításának útján. Már az ENSz munkájának első napjaiban frontális támadást intéztek az egyhangúság ellen és követelték az alapokmány megváltoztatását. A szovjet delegátusok leleplezték ezeknek a javaslatoknak az igazi hátterét és sikerült a javaslatok megvalósítását megakadályozniok. Az angol-amerikai blokk, miután az egyhangúság elve “ ellen intézett frontális támadásban vereséget szenvedett, arra az útra lépett, hogy a béke fenntartásáért a fö felelősséget viselő Biztonsági Tanács helyébe más szerve, lcet létesített, ahol a határoz>itokat az egyhangúság mellőzésével hozzák és ahol ilymódon az angol-amerikai blokk háboríthatatlanul folytathatja sötét üzelmeit. így alakult meg a balkáni és a koreai bizottság. Az ENSz lerombolására irányuló tervekben, — amelyeket az imperializmus tábora szó, nagy helyet foglal el a nemzetközi bíróság, ahol az angol-amerikai blokknak sikerült többséget kierőszakolni és ahol nem alkalmazzák az egyhangúság elvét. Az angol-amerikai blokk azt akarta, hogy a Biztonsági Tanács tevékenységét rendeljék alá a nemzetközi bíróság határozatainak, ez à törekvésük azonban megbukott. Az imperialisták kísérleteket tettek az ENSz belülről való felrobbantására a tagállamok kérdésében is. Az angol-amerikai blokk immár évek óta az Egyesült Nemze. tek alapokmánya és a többi nemzetközi egyezmények határozatai ellenére is elzárja a szervezetbe való felvétel útját a népi demokrácia országai, Magyarország, Bulgária, Románia, Albánia, Mongólia és Korea elöl. Anglia és az Egyesült Államok diplomáciai történeté- M nek egyik legszégyenteljesebb fejezete a kínia kormány kérdése. Annak ellenére, hogy Csang.Kai-Sek rothadt rendszere végleg összeomlott, annak ellenére, hogy it kínia népköztársaság teljes győzelmet, aratott és égési sor ország. — köztük Anglia is — hivatalosan elismerte az új kínai népi kormányt, az angol-amerikai blokk min- dénáron megakadályozza, hogy Kinn törvényes képviselőt elfoglalják helyüket az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Az elmúlt öt esztendő bebizonyította, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete a nemzetközi politika két irány, zata közti harc arénája volt. Egyfelől a Szovjetunió és a népi demokráciák országai által képviselt irányzat állt, amely célul tűzte ki a nemzetközi együttműködés megszi lárdltását demokratikus alapokon és másfelől állt az Egyesült Államok által képviselt irányzat, amely célul tűzte ki egy újabb agresszív háború előkészítését. Az egyre növekvő és egyre hatalmasabbá váló nemzetközi békemozgalom sikerei azonban megakadályozzák azt is, hogy az imperialisták az Egyesült Nemzetek Szervezetét, — ezt a béke megőrzésére létrehozott szervezetet — saját agresszív céljaikra használják fel és a háború szervévé tegyék.