Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. július (5. évfolyam, 69-94. szám)

1950-07-16 / 82. szám

Megyénk vezet a behordáshan, de a dunsvecsei és a kalocsai tárások eredménye rontja a megyei ‘átlagot. Hozza be a lemaradást a dunavecsei és kalocsai járás ! Á bajai Gyapjúszövetgyár N. V. dolgozóinak felhívása augusztus 20, az Alkotmányunk első évfordulójának szocialista munkaversennyel való megünneplésére Versenyre hívják ki az ország összes texlii és más ipari üzemeit A csütörtök esti párlnapon a dolgozók egyike azt a javaslatot tette, hogy a békeharc fokozása, a békefront erősítése és a koreai nép szabadságharcának segítése érdekében végezzenek az üzem összes dolgozói „békeműszakot A helyes kezdeményezést az. üze­mi pártszervezet vezetősége az egy-egy üzemrész dolgozóival azonnal megtárgyalta és kidol­gozta a versenyvállalás igen nagy jelen öségü tervezetét, mely­nek végrehajtása nagy munkál, de igen nagy eredményeket is ígér. A javaslatot a délutáni dol­gozók tudták meg először. Már estefelé elterjedt közöttük a hír, hogy Uz óra után, igen fontos ügyben röpgyülés lesz. Izgalom fu­totta végig a dolgozókat. Este nem szokott gyűlés, lenni. Ez biz tusán valami nagy dolog — véle­kedtek. A gépek zakatolása meg­szokott egyhangúsággal töltötte, meg a gyár udvarát, de az éjsza­kai csendben az egész környék a gépek bugását, dobogósát hallot­ta. Az erős fénytől csillogó abla­kok mögött hatalmas munkater­mekben szorgalmas, ügyes mun­káskezek, asszonyok, férfiak, idő­sebbek, fiatalok minden egyes vetéssel, sodrással, véggel : a szo­cializmust építik. Ha vannak is hibák, de általában jól dolgoz­nak. Derekasan vették ki a ré­szüket a sztálini felajánlások tel­jest éséböl és a. műszakból. OH voltak az április fi ki és a május 1-i nagy munkaversenyekben. Vagy eredmények születtek. A verseny állandóan fokozódó len­dületével párhuzamosan állan­dóan emelkedett, nőtt az egyéni versenyzők száma. Rövid néhány hónap alatt elérték, hogy az üzem dolgozóinak több mint fele, hat­vanhárom százaléka egyéni ver­senyben van. A verseny fellen­dülésének. a Párt irúnytmutató jé munkájának köszönhető az, hogy a kikészl'ö üzemrész, az első ne­gyedév eredményei alapján „Él- üzem‘‘ lett és hogy az appretura dolgozói közül kinőtt egyetlen sztahdnovistdjuk, a DISZ Kon­gresszusának küldötte: Iszkeitz Márta. Reméljük, hogy a Kiké­szítő a második negyedévben sem marad le. Augusztus 20-án lesz egy éves Népköztársaságunk Alkotmánya A délutáni műszaknak már vé­ge lett. Az éjszakások elfoglalták helyeiket. A dolgozók csoportok­ban szállingóznak fel a terembe. Tisztán, frissen. Már a fürdés után vannak. Mit sem törődve azzal, hogy éjszaka van, vala­mennyiben eljöttek. Tudják, ha a Párt hívja akkor őket igazán fontos dologról lesz sző. A gyűlés nem sokáig várat ma­gára. Horváth, elvtárs az üzemi pártszervezet titkára szól a dol­gozókhoz. — Elvtársak! Az üzem életé­nek egy igen fontos kérdését akarjuk röviden megtárgyalni. Arról van szó, hogy a dolgozók kezdeményezésére egy nagyfon­tosságú javaslat készült el, ame­lyet, ha az elvtársak és szak;ár- sak magukévá tesznek, akkor a termelést, a békeharcot egy nagy lépéssel tudjuk előrevinni. Tud­juk mindannyian, hogy augusztus hő 20-án lesz egy éve annak, hogy létrehoztuk a Magyar Nép­köztársaság Alkotmányát. Az al­kotmány hatalmas győzelme volt népünknek és az abban foglalt jo­gok kifejezik azt, hogy orszá­gunk a dolgozók országa és hogy jogai ebben az országban csak a dolgozóknak vannak. Elég csak a munkához való jog kérdését említenem, aminek a nagy je­lentőségét nem kell magyaráznom az elvtársaknak, szaktársaknak. A versenykihívásunk, ameiyet most ismertetni akarok, agusz- ius 20-ra tesz felajánlásokat és egyben versenyre hívja ki az ország összes textil és egyéb ipari üzemeit, de az is célja, hogy versenyre, jobb munkára mozgósítsa egész dolgozó népünket, a Párt Központi Vezetősége má­jus 31,-i és június 1-i határoza­tainak a megvalósításáét-;. Ha vállalásunkat teljesíieni tudtuk és az augusz.us 20-i versenyt sikerült országoR mozga lommá lendíteni, akkor igen jó és nagyjelentőségű munkát végez­tünk. Verseny felhívás A bajai Gyapjúszövetgyár NV összes dolgozói megtárgyalták a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének május 31. és jú­nius 1-i, a magyar népgazdaság legközelebbi feladatairól és a klerikális reakció elleni harcról szóló halározatait. Ebbel kiindul va, valamennyien, az üzem dolgo zói, teljes egészükben magunké vá tesszük a határozatokat és a: abban megjelölt feladatokat, t határozatok megvitatása 'soráí megállapítottuk, bogy az ahbat megjelölt hiányosságok az üze men belül' is teljes mérlékber fennállnak. Tudatában vagy un! annak, hogy az ellenség akna munkájára, de az amerikai impe rialisták koreai gyalázatos, nyíl r állóháborújára is akkor adjui a legméiióbb választ, akkor mér­jük rájuk a legsúlyosabb csapást, ha tovább szilárdítjuk a munka legyeimet, szakadatlanul emeljük a termelékenységet, csökkentjük az önköltséget, szélesítjük a szo­cialista muukaversenyt és kímé­letlenül harcolunk az üzemünk­ben is megtalálható Impcrialisla ügynökök: a jobboldali szociál­demokraták és a klerikális reak­ció ellen. Éppen ezért, kiindulva abból, bogy „a munkásosztály, a dolgo­tok előtt: a szocializmus építése, i béke védelme komoly erőfeszí- éseket, áldozatkészséget, harced- settséget, fegyelmet követel'4 — luguszlus húszadikára, a Magyar Vépköztársaság Alkotmánya meg­említésének egyéves évforduló­ára: Szocialista Munkaversenyre lívjuk ki az ország összes textil- gyárát, valamint az összes többi pari üzemeit, a következő ver- ienypontok alapján. 1. Vállaljuk, hogy augusztus 20-ig és azon fúl is, a terv­ben előirányzott nyersanyag­keretből 10 százalékot meg­takarítunk, ami annyit jelent, hogy ebben az időszakban négy napot megtakarított anyagból dolgozunk. 2. Vállaljak, hogy termelési tervünket ebből a megtakarí­tásból 10 százalékkal túltelje­sítjük úgy, hogy a munkabér­alap csak 5 százalékkal emel­kedik, a munkáslétszám eme­lése nélkül. 3. Vállaljuk, hogy a tervben előirányzott 0.6 százalékos ön­költségcsökkentés helyett, eb­ben az időszakban 5 százalék­kal csökkentjük önköltségün­ket, — ami annyit jelent, hogy 100 forint értékű ter­mék előállítási költsége az eddigi 81.20 forintról 77.10 forintra csökken. 4. Pártunk irányításával vállal­juk, bogy az egyéni verseny­zők jelenlegi 63 százalékos arányát augusztus 20-ra, a kommunista dolgozók szemé­lyes példamutatásával, jó fel­világosító munkával 80 száza lékra emeljük. 5. Vállaljuk és egyben javasol­juk, hogy augusztus 18- és 19-én „Béke műszakot“ szer­vezünk, amelyben eddig elért eredményeinket túlteljesítve és felfokozva, szélesítjük ki « szocialista munkaversenyt. Felhívjuk az ország valamennyi dolgozóját, munkásokat, dolgozó parasztokat, értelmiségieket, bogy csatlakozzanak versenyfelhívá­sunkhoz, tegyék országos méretű­vé Alkotmányunk egyéves évfor­dulójának megünneplésére elindí­tott szocialista munkaversenyün- ket. Mi az appretura dolgozói elfogadjuk Lelkes taps fogadja a javasolt versenyfelhívást. Nem kell várni a felszólalásokra. Taub Imre,, idősebb dolgozó határozott han­gon elmondja, hogy „mi, az app­retura dolgozód elfogadjuk a ver­senyfelhívást és a vállalásokat helyeseljük, sőj mi a magunk ré szóról nemcsak hogy teljesíteni akarjuk, de annál többet aka­runk és fogunk is termelni.“ Azonban Taub elvtárs szüksé­gesnek tartja azt, hogy a szövődé jobban és hibamentesen dolgoz­zon, mert jó munkájuk ettől igen nagy mértékben függ. Verhunc Ivánka szövőnő szintén elfogadja a versenyfelhívást, de ennek egyik előfeltételéül említi meg, hogy a fonodának ki kell javíta­nia munkája hibáit, mert csak így tud rendesen a szövöde is dolgozni, csak így tudja a válla­lását teljesíteni. Brisztriczki Mi­hály elvtárs a szövődéből elmond­ja, hogy — a szövöde teljes ere­jével és tudásával a vállalás megvalósításához fog. Nekünk, posztógyár! munkásoknak is a termelésünkön, a jő munkánkon keresztül keli megmutatnunk, hogy a békéért harcolunk az im­perialisták ellen. Számunkra egy­általán nem mindegy, hogy béke vagy háború lesz és ebből a szem­pontból a versenyfelhívásnak ha­talmas jelentősége van. Herska Zoltán, a tervosztály vezetője elmondja, hogy a válla­lás teljesítése nagymértékben függ a fonoda munkájától. Itt sok hibát kell kijavítani. A leg­jobban dolgozó, appreturára vár az a feladat, hogy a munkáját megelőző üzemrészeknek egészsé­ges, építő kritikával segítséget nyújtson. Horváth elvtárs szavazásra tette fel a versenyfelhívás elfo­gadását, Mindenki elfogadta és minden felemelt kéz egyben azt is jelenti, hogy: minden erejük­kel az0n lesznek, hogy augusztus 20-iki versenyzésben és a béke műszakban jól megállják helyü­ket, hogy teljesítik vállalt nagy feladataikat és a Párt veze'ésé- vel, irányításúval jó példát mu- tatnak az ország dolgozóinak. Előre a versenyben vállalt nagy feladatok teljesítésére! „A BEADOTT MENNYISÉGEN LEHET LEMERNI AZT, KI HOGYAN SZERETI HAZÁJÁT" Apostagon as egész község közös szérűkbe hordja gabonáját Mintha útnak indult volna az ezért apostagi halár. A porral fehórr- uieszelt dülőutakon magasra megrakott kocsik haladnak a falu felé. Szemköz^, üres kocsik vásott tengelye kotyog. Ilyenkor minden szekér, minden fogai munkában van. Már kora hajnalban Balaczka András, Csorba Károly és András, Ágoston Lajos elkezdte a rako­dást. Délre egyre fokozódik,a be- hoi'dás. Délfelé már Balogh Já­nosáé, Hajkó Pál és Szabó Jó­zsef is befordul a közös szérű­höz. Mert Após ágon az égés?- község közös szérűkbe hordja ga­bonáját. A község dolgozó pa­rasztsága 42 közös szérűn csé­peli majd el gabonáját. Mindenki tudja, a kereszteknek minél előbb a szérűben kell len­ni. Tudják, hogy megyed vi­szonylatban megelőztük a szol- nokmegyeiket. Apostagon pedig a betakarítást 85 százalékban vé­gezték el. A község első volt az aratásban a járásban. Ez az eredmény füti az apostagi dol­gozó parasztokat, hogy a behor- óásnál is az élre kerüljenek. De a csépléssel sem akarnak lema­radni. Párosversenyben Dunaegyházával A Megyei Bizottság a helyi párt- szervezeten keresztül megjelölte a feladatot. Jól kell megszervez­ni a behordást. Rövidesen újra megjelentek a falubeli dolgozó parasztoknál a régi ismerősök, a népnevelők. Ezek mindenre ide­jében figyelmeztetik a dolgozó parasztokat. így érték el az;, hogy a párosversenyben jobban állnak, mint a dunaegyházd dol­gozók. Apostagon a .zabaratási már befejezték, Dunaegyháza községben még suhognak a ka­szák a határban. A behordásnál az apostagiak 10—15 százalékkal előbbre vannak. Ugyancsak előbb­re vannak 20—25 százalékkal a tarlóbántásnál és a másodnövé­nyek vetésénél pedig körülbelül 5 százalékkal. A Párt 14 népnevelője három napon keresztül járta a gazda­portákat. Mindenütt ismertették a minisztertanács határozatát. De kisgyűléseken is megbeszél­ték a soronlevő kérdéseket. Az egymást segítő dolgozó pa­rasztok mindenfelé, minden ut­cában és minden dűlőben rövide­sen befejezik a hordást Éppen sok helyen felvetődött a gondolat, hogy a felszabadult igaerőt hasznosítani kell. Apos­tagon ezekkel a felszabadult iga- et'őkkel az özvegyeknek és az igaerővel nem rendelkező idő­sebb dolgozó parasztoknak vég­zik a fuvarozást. Ez a szállítás mindezideig azonban nem törté­nik szervezeten. A Népfront Bi­zottság nem vette számba a fel­szabadult fogatokat, nem osztot­ta be azokat. A lakosság a fel­szabadult igaerőt inkább rokon­sági és komasági kapcsolatok ré­vén vette igénybe. A behordással egy-két napot nyerhettek volna, ha az apostagi Népfront Bizott­ság megoldotta volna ezt a kér­dést. Meg kellett volna szervezni, hogy a dűlőfelelősök jelentsék a szükséges igaerőt, a felosztást pedig a Népfront Bizottság vé­gezte volna el. Az Ibi-féle gép már három nap óta csépel. A községben négy cséplőgép eddig már közel 17 va­gon gabonát csépelt el. A cséplő­gépek közti versenyben az Ibi- féle gép az első. — Könnyebb így közös szérűn csépelni — me­séli Taubar János csépJőellenőr. — A cséplés munkáját gyorsítja, meri nem telj házról-házra há­zalni a gépet. Mivel versenyben dolgozunk, így a munlka helye­sebb megszervezésével időben is elvégezhe; jük a cséplést. A gépe­ket jobban tudjuk kihasználni, az üzemanyaggal jobban takaré­koskodni. Jól fizet a búsa — De nem utolsó dolog az is, hogy könnyebb a gabonát meg­őrizni — szól közbe Bognár La­jos, akinek 200 csomó búzája ott tárol a többi között. A közös szérűbe mintegy 750—860 cso­mót szállítottak már eddig. A behordás még folyik. Arra a kérdésünkre, hogyan fizet nz Mén a búza, Ruppa Gusztáv azt válaszolta, hogy ta­valy átlagosan 6 mázsa termett, az idén pedig 8—9 mázsa. Ba- luezka Andrásné 1700 négyszög­ölön 1560 kg búzát, Csorba Ká­roly 2 magyar holdon 2040 kg búzát aratott le. Délben leállt a cséplőgép. Ko­vács József népnevelő odaült tár­sat mellé. Nem kapott újságot, nem kapott tájékoztatót, így már napok óta a gépnél nem fo­lyik népnevelő munka. De nem­csak ennél a gépnél, hanem a többi háromnál is hasonló a hely­zet. Az apostagi pártszervezet nem fordított figyelmet er­re a fontos munkára, nem szer­vezte meg jól, illetve nem ellen­őrizte a népnevelőmunka meg­szervezését. Teljesítik hazafias kötelességüket A gépnél telnek a zsákok. A dolgozó parasztok felrakják azo­kat a szekerekre és viszik egye­nesen a szövetkezet raktárába. Húrom nap alatt közei 5 vagon gabonát szállítottak be a szövet­kezet raktárába. Az apostagi dől. goző parasztok tudják, hogy ez nemcsak egyéni érdekük, hanem hazafias kötelességük is. A be­adott mennyiségen keresztül le­het lemérni azt, hogy ki meny­nyire szereti hazáját. Amikor besö.étedik és a lova­kat bekötik az istállóba, nagyon sokan nem fekszenek le pihenni az apostagi dolgozó paraszton közül. Vigyáznak a 42 közös » szérűre és a még kintmaradt ke­resztekre. Ha leszáll az este, ak­kor 2800 dolgozó gondolata o t száll az őrzött szérűk felett, hogy az őrök jól őrzik-e a köz­ség lakóinak egész évi munkájá­nak eredményét. Jól őrzik! Ki csatlakozik Herczeg István versenyfelhívásához ? Én, Herezeg István dunapataji dolgozó paraszt kihívom egyéni versenyre a behordást, begyűjtési és a tarlóhántási munkákra Ko­vács István dunapataji dolgozó parasztot Mindezt azért is le­szem, mert tudom, mit jelent a gabona gyors Detakarítása. A ko­reai néphadsereg fegyverrel veri az imperialistákat, mi pedig a mezőgazdasági munkák jó és gyors elvégzésével mérünk csa pást azokra és magyarországi ügynökeikre és szckéríolóikra, ígérem, hogy minden igyekezetemmel és munkámmal a béketábor, a szocializmus építését erősítem. Herczeg István

Next

/
Thumbnails
Contents