Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. május (5. évfolyam, 19-43. szám)
1950-05-28 / 42. szám
Pártunk vezetésivel sírra valósulnak meg VASÁRNAPI LEVÉL az ötéves terv célkitűzései Ezren (elül, naponta növekvő számban keresik fel a dolgozók a kecskeméti új QTI-rendelőintézetet ötágú nagy vörös csillag a homlokzatán messze hirdeti: „a Szovjetunió által felszabadított magyar dolgozók szocializmust építő munkájának ékes bizonysága, az ötéves terv ragyogó távlatának egyik, már megvalósult ígérete vagyok.’1 Úgy áll ez a hatalmas, a napfényben ablaksoraival szikrázó épület Kecskemét szivében, mint tetté váltott kifejezője a szocializmus jelszavának; a legnagyobb érték a dolgozó ember! Kecskemétnek 29 éve szégyenfoltja volt a régi, eldugott banképületben elhelyezett OTI székház. Egerek, patkányok tanyáztak benne, sötét vizes szobákban összezsúfolva, a leghiányosabb felszerelésekkel működött. A betegek vonakodva, csak végső esetben keresték fel, hiszen ilyen körülmények között minden egyebet szolgálhatott, csak a dolgozók gyógyulását nem. 1936ban a kormányzat és a városi tanács „felismer- te‘‘ az új székház építésének szükségességét, de ennél tovább nem jutott. A pénz Horthy urainak kellett, ki törődött azzal, hogy a dolgozók tömegeit tizedelte a sok betegség, hogy a majd százezres lélekszámú városnak a legkezdetlegesebb egészségügyi gondoskodás, vagy annak is csak a látszata jutott? A kulákok torná- cos, nagy házakat emeltek maguknak Kecskeméten a dolgozók verejtékéből, az OTI székház ügye pedig annyi más egyébbel elveszett és szaporította a régi világ soha be nem váltott ígéreteit. S most, 1950 májusában, az ötéves terv kezdeti szakaszán Pártunk, dolgozó népünk újat teremtő diadalát jelzi az új, háromemeletes székház. Már két hete működik az intézet. Piros muskátlival, készülő virágágyásokkal szegett bejáratát napról-napra népesebb csoportok lépik át. Amulva néznek körül, akik még egyikben sem jártak. Akik már ismerik a régi székházat, elégedetten hasonlítják össze az újjal. — Eh, mit! Nem is lehet itt összehasonlítani — mondja egy idősebb munkás társának, amint a széles folyosón várakozva nézelődnek. — Azt a piszkos, szűk helyet még látni sem volt jő, ide úgy lépek be, mintha haza jönnék. Merthát a mienk is ez. Itt meggyógyulunk, hogy dolgozhassunk tovább azokért, amiket a régi urak ezzel az OTT palotával együtt elfelejtettek megadni. De a Párt megadta — mondja — s szeme rátéved a falon függő Rákosi képre. Tisztaság, csupa korszerű berendezés mindenütt. A csempézett falak fehéren ragyognak, körül sok-sok virág, képek. A falak nemcsak az új építkezés friss levegőjét árasztják, hanem azt a megváltozott szellemet is, ami az OTI dolgozói és a betegek közös nagy elégedett ségének jeleként uralkodik •az új intézetben. — így már öröm dolgozni, gyógyítani — mondja Hermann Andrásné főápolónő. —Minden lehetőségünk megvan, hogy a legeredményesebb munkát végezzük a betegek érdekében. A régi körülmények között hiába volt meg bennünk a jószándék, tehetetlenek voltunk. Nézzük meg, hogyan is fest az új intézet, mennyi hiányát pótolja a réginek? Kezdjük az alagsoron. Itt még építkezés folyik. Fürdő- medence, 40 és 60 fokos gőzfürdő készül. A régi épületben kannával hordták a vizet, itt a felszerelt nagy tartályok tízezerliteres mennyiségben tárolják. A gépház mellett kész raktárhelyiségek sorakoznak. A földszinti folyosó egyik végében tábla jelzi a tüdőbeíeggondozót. Kényelmes, új padokon várakoznak a betegek. Kisfiú tagolja az ajtó fölötti tábla feliratát: },egészséges dolgozókkal a szocializmusért." Bármerre néznek, napfény, virág, színes dekorációk. Fehérre fás tett ajtók számozva. Egy... kettő... három... négy, még mindig ehhez a szakrendeléshez tartozik. A régi épületben 5 helyiségük volt, itt 7. Külön laboratórium, röntgen- szoba új készülékkel, mellette kényelmes pihenő a betegeknek. Itt kapott helyet a tágas gyógyszertár, az orvosi és ápolónői szoba öltözőszekrényekkel, fürdővel. Az első emeleten a nőgyógyászat előtt egy sereg asz- szony, közöttük sok leendő anya várakozik. — Én még soha nem voltam az OTI-ban — mondja az egyik. Amikor a körzeti orvos ideutalt, még a hátam is borsózott. Az ismerőseim azt mondták, még a betegségnél is rosszabb az a rendetlenség és az a sok várakozás, ami az OTI-ban van- De látom, hogy itt már minden minket, betegeket szolgál. Igen, itt már úgy van. A régi helyen négy orvos dolgozott egy rendelőben, szűk kis lyukban. Egymást siettették, persze, hogy nem völt idő egy-egy beteggel sokat foglalkozni. S most? — Ha megvannak a feltételek, más a mi kedvünk is a munkához — mondja a főorvos. — A nőgyógyászaton ma . már naponta 60 asszony fordul meg, akik bizalommal, örömmel jönnek hozzánk, A műtő előtt három orvos sürög éppen. Szerencsétlenség történt, kézösszezúzás, sok a vérveszteség. Azonnali segítség kell. Semmi akadálya. A korszerű, gyönyörű műtőben kéznél vannak a legjobb műszerek, mellette a kötöző, gipszelő. A fogászat is kiköltözött a Nagykőrösi- utcai zugból. S mennyi minden tartozik hozzá? Külön konzerváló szoba, öblögető terem. sterilizáló szoba, szájsebészet, és újfelszerelésű röntgen. A kvarcoló előtt két idősebb asszony várakozik- Beszédbe elegyedünk. Görög Istvánná és Kiss Imréné, Félegyházáról jöttek. — Nem láttunk mi még ilyet. Mikor csináltak a szegényember kedvéért ekkora fölhajtást? Bégen nem, az biztos. Az ajtónyílás szakítja félbe Görögné beszédét, s az orvos barátságosan tessékeli be, hogy az új kvarckészülék meggyógyítsa Görög néni derekát is, ami biztosan nem a henyéléstől vált beteggé. A második emeleten nyert elhelyezést a nemibeteggondo- zó és az ügyvezetési osztályok. A tisztviselők keze alatt Í9 gyorsabban ég a munka. — Külön szoba? — emlékezik Móczán Albert az üzemellenőrzési osztályról. — Még külön íróasztalunk sem volt, két-három reszortban is dől goztunk. Most függetlenítve, lehetővé vált a rendszeres ellenőrző munka. A harmadik emelet tükörfényes folyosója még népiden, de nem sokáig. Ide helyezik el a férfi és női úgynevezett fektetőt 8—8 ággyal. A vidéki betegek itt megvárhatják a kivizsgálást. Egy ajtóval odébb neonfényes, dekorált tanácsterembe lépünk. Mellette olvasószoba, zongorával, rádióval, új bútorokkal felszerelve, tovább Ms teakonyha. Bármelyik ajtón lépsz bal a legkorszerűbb felszerelés fogad. Minden új, minden ragyog. A fehérköpenyes orvosok, ápolónők, a tisztviselők boldogan végzik munkájukat. A betegek sem türelmetlenek, igaz, nincs is már rá okuk. Az egyes ügyosztályok észszerű elhelyezése, a rendelőkben az utolsó csipeszig biztosított gazdag felszerelés biztosítja a gyors munkát. Virányi Imre elvtárs, ügyvezető ragyogó arccal, büszkén beszél az eredményekről. — Ide még egészségesen is öröm bejönni — ezt mondogatják betegeink. Napról- napra újak jönnek. Kár, hogy nem jegyeztük föl azt a sok hálás, megelégedett nyilatkozatot, ami elhangzik részükről. De beszéljenek a számok. A régi intézetben kb. 860 volt a napi betegforgalom, most 1200-an keresnek fel naponta bennünket. Az első héten már 20, a másikon pedig 40 százalékos volt a betegforgalomemelkedés. Kint az utcán diákok mene telnek és énekelnek: „Munkával éled az új hazában élet, hol úr lesz a boldog nép.. S Kecskemét dolgozói, akik hálás büszkeséggel tekintenek népi demokráciánk újabb ajándékára, a dolgozók gyógyulását szolgáló új OTI székházra, valamennyien érzik, hogy amint az új intézetet is a Párt segítsége hozta létre, további eredményeink, győzelmeink téglaköveit is Pártunk vezetésével rakhatjuk és rakjuk egyre szilárdabb bástyává a szocializmusért küzdő népek béke- frontján. G. K. Kedves Villám elvtársi Néhányszor már találkoztunk, ha személyesen nem is, áe a lapunk hasábjain keresztül biztosan. A minap kint jártunk az üzemben, nem tudtunk beszélgetni, mert az elv- társ vállalatvezetői értekezleten volt. Az idő és az, amiről írni akarunk, levelünket nagyon sürgeti, így hát nem várhattunk a legközelebbi személyes találkozásig. Az elvtára az Első Kecskeméti Konzervgyár vállalatvezetője. Fontos, jelentős gazdasági kulcspozíciót tölt be könnyűiparunkban. Tudjuk az elvtársról, hogy már régen az üzemben dolgozik. Valamikor villanyszerelő volt, a felszabadulás után belépett a szociáldemokrata pártba, utána az üzemvezetés fontos munkáját végezte, majd a két munkáspárt egyesülésekor tagja lett győzelmes Pártunknak. Majd nem sokkal az államosítás után a dolgozók és a Párt az üzem életének, termelésének irányításával, vezetésével bízta meg. Az elvtárs a hatalmat szilárdan kezében tartó munkásosztály élen- járó tagja, mert harcosa, katonája Pártunknak, az „erűd pártnak“ a „vezetők szervezetének“. A politikai, gazdasági kulturális hatalom birtokosa a munkásosztály és Villám elvtárs is. Hozzá kell tegyük, hogy felelős tagja. Felelős elsősorban saját osztálya és a Párt félé. Az elvtárs munkáján nagyon sok midik. Minden, amit tesz, része annak, hogy tervünket mennyiben tudjuk teljesíteni, hagy nehéziparunk számára milyen további beruházási lehetőségek lát innak fel, hogy miként épül szocializmusunk. A z üzem élete, munkája és ahhoz Villám elviars viszonya általában helyesnek mondható. Érnek el eredményeket, szilárdul n munkafegyelem, kezd lábadozni a felvilágosító munka, segítik sikerre vinni a pártszervezet kezdeményezéseit, célkitűzéseit. Vannak azonban, Villám élvtárs, hibák is. Már két esettel kap csolatosan felvetettük nemcsak az adott értekezlet fogyatékosságait, hanem azon túl észrevehető kővekeztetéseket, vontunk le az üzem általábani munkájára vonatkozóan. Az elsőre semmi választ nem kaptunk. Most engedje meg az elvtárs, hogy ezzel egy kicsit bővebben foglalkozzunk. Villám elvtárs bizonyosan hallgatta Rákosi elvtárs beszédét ét azt is, amikor azt mondta, hogy az „önkritika ma szükségesebb, mint valaha“, de talán Sztálin elvtárstól való idézetre is emléke- kezik: „hadd tárja fél a Párt, hadd tárják fel a bolsevikok, hadd tárja fel országunk minden becsületes munkása és dolgozója munkánk hiányosságait, ... hogy egész munkánk, egész építésünk napról-napra jobbá váljék és sikerről sikerre haladjon.“ Mi az ügy, a jobb munka érdekében vetettük fel az üzem és ezzel kapcsolatosan a vállalat vezetésében mutatkozó hiányosságokat. Azonban az elvtárs nem úgy fogadta ezt a kritikát, hogy az használjon az ügynek, nem úgy gyakorolt önkritikát, hogy az megjeleljen a kommunista önkritika gyakorlatának, módszerének, tartalmának. Miértf Honnan veszik ezt az élvtársak — kérdezi biztosan, olvasva a szigorú sorokat. Elmondjuk ezt is Villám elvtárs. Munkatársunk kintjárt az üzemben. Az élvtárs — biztosan emlékezik még rá — behívatta és azt mondotta neki: „nem volt helyes az, amit Írlak a termelési értekezlet előkészítésével kapcsolatban.“ M ondjuk, ez tegnap volt. Ma pedig megkaptuk a levelet, mintegy feleletül az üzem életével kapcsolatos megállapításokra. Ebben a levélben önmagában helyes megállapítások vannak. Elismeri a kritikát és teljes egészében helyt ad annak. Ha az elvtdrs nem emlékezne rá, akkor egy-két mondatot idézünk belőle. „A cikkben foglaltakat üzemi Pártszervezetünkkel áttanulmányozva elismerjük, hogy a kapott kritika helytálló. A termelési értekezletünk lefolyása valóban azt tükrözte, hogy nem volt helyes az előkészítő és felvilágosító, szervező munka“. Ebből már látható, kézzelfogható az, hogy az élvtárs hogyan értékeli „kifelé“ és „befelé“ a kapott kritikát. A levél, önkritika „külső használatra“, de amellett az élvtársnak megvan a maga „különvéleménye“. Hogy ez mennyire igy van, ezt alátámasztja az elvtársnak egy javaslata, amelyet a Párt vezetőségének tett a lapunk munkájával és kritikájával kapcsolatosan. Ez többek között igy szól: „esetleg olyan cikket, illetve kritikát gyakorol a vállalat munkája felett, amelyre nem illetélces. így aztán előfordul, hogy olyasmit is ír, ami nem fedi a valóságot“. A beküldött levél elismeri, hogy kritikánk fedi a valóságot, egy hét múlva meggondolja és akkor már nem fedi. Mi a cikkeinket, kritikánkat felelősséggel Írjuk. Lapunk nem a levegőben lógó, tulajdonos nélküli lap, hanem a Megyei Pártbizottság sajtószerve. Minden esetben a Párt szól a lapunkon keresztül az elvtársakhoz és segít az elvtársaknak. Ez persze nem zárja ki azt, hogy nem követhetünk el hibákat és nem fogadjuk él a jogos kritikát munkánk felett. Itt azonban erről most nem lehet szó. De pontosan arról, hogy az elvtárs kétlaki. Aláírja felénk és a tömegek felé a több oldalról tapasztalt és megállapított hibákat, ugyanakkor csendesen, négyszemközt, vagy a jövőre vontkozöan „óvatosságból“ olyan megállapításokat tesz, ami teljesen kétségbevonja a hozzánk érkezett önkritika értékét. T Íjból Szálin elvtársra hivatkozunk: „Nekünk nem akármilyen O önkritikára van szükségünk“ — mondotta. Bizony nem! „Nekünk olyan önkritikára van szükségünk, amely növeli a munkás- osztály műveltségét, fejleszti harci szellemét, megerősíti a győzelemke vetett hitét, megsokszorozza erőit és segíti abban, hogy a: ország igazi gazdájává váljék“. Villám elvtárs a formális önkritika súlyos hibájába esett. Elismerte a bírálatot, hibákat és nem ismerte el ugyanegy esetben, sőt támogatást akart szerezni maga mellé az üzemi párszervezettel, hibájának leplezésére, elkenésére. Gortdolkodott-e Villám elvtárs már ennek a helytelenségén, gondolt-e már arra, hogy ebből milyen nagy hibák, majd bajok származhatnak. A kritika, önkritika a fejlődés főeszköze. De csak a helyesen alkalmazott kritika — önkritika. A formális önkritika, mely beszél és kinyilatkozik a hibákról, csak azért, mert most „divat“ a hibákról beszélni, csak azért, hogy jó színben látszódjék, ehhez a fontos kérdéshez való viszonya, káros és súlyos következményekkel jár. Nincs szükségünk csak tessék-lássék, önmagáért való önkritikára. Ellenkezőleg ez ellen harcolunk. Olyan önkritikára van szükségünk, mely harcosan feltárja a hibákat és ezzel megtette az első lépést a hibák kijavítása felé. Akkor lesz értékes az önkritika, ha a hibák kiküszöbölődnek, ha ennek érdekében következetes munkát vég- zünk. A formális önkritika a fejlődés ellensége, a hibák kijavításának és feltárásának egyik legfőbb akadályozója, az ellenség munkájának nem tudatos, vagy tudatos segítése. Ezt tudnia kell Villám elvtársnak és minden kommunistának. Mi reméljük, hogy Villám elvtárs önkritikáról tapasztalt helytelen felfogásának megtárgyalásával sokat segítettünk munkájához és ez egészen biztosan lemérhető lesz az üzem egész munkájában is.
