Délpestmegyei Népújság, 1949. május (3. évfolyam, 18-22. szám)
1949-05-15 / 20. szám
DÉLPESTME© VEI Käkosi elvtárs szombat este 8 órakor rádióbeszédet mond ncgvidiük a dckéi, népünk naiaimál, hazánk taggefiensegei! A Hépfrenlra szaviznnM . A*M AGYAR• D O LGOZÓK'PARTJAM AK-POU!TIKAI»H ETIU AP JA’ III. óvtolyam 20. szám Ára: 60 fillór 1949 május 15, vasárnap Ünnepre készül az ország Sokféle választás volt már Magyar- országon. Volt már királyválasztás is, követválasztás is, képviselőválasztás is, de olyan választás még nem volt, ame: Ivet a magyar nép ünnepnapnak érezhetett vo'na. Mert vagy az urak választották meg magukat különböző méltóságokra, vagy a néppel választatták meg elnyomóikat, s még a felszabadulás után is mindkét választáson ott settenkedett az úri vi'ág sok haszonlesője, a dolgozó mi hóknak és a nép országának számos ellensége. 1949 május 15-e az első olyan választás Magyarországon, amikor a jelöltek közöli nem Icapnak helyet a nép ellenségei, hanem csak a haladó, alkotó nemzeti erő egyesül a Népfront zászlaja utalt, a béke védelmében és az alkotó jövő jegyében. Két döntő programpontja van a választásra felsorakozó Függetlenségi Népfrontnak. Az egyik az ötéves terv, a másik a béke megvédel- mezése. A dolgozó magyar nép az elmúlt négy esztendő eseményeiből meggyőződhetett, hogy mindkét programpontot valóra tudjuk váltani. A Magyar Kommunista Párt, majd később a Magyar Dolgozók Pártja Rákosi Mátyás elvtárs vezetésével bebizonyította, hogy az öntudatra ébredt nép szi'árdan haladhat előre a tervszerű gazdálkodás útján. A hároméves tervet — amelyről a nép e'lenségei azt hirdették, hogy megvalósíthatatlan — két év és öt hónap alatt valósítjuk meg s ez döntő bizonyíték arra, hogy az ötéves tervet is megvalósítjuk. Nem elég kívánni a békét, har- co'ni iJ ke’l érte — hirdette a Magyar Dolgozók Pártja. Az a vi’ágmérelű békefront, agiely a lia'almas Szovjetunió vezetékével kialakult, megmutatta, hogy a békét nem csak kell, de még is ■lehet védelmezni. A harcos békepo- lilika döntő .győzelmet aratott a berlini kérdésben. íme a bizonyíték arra, hogy a békét meg lehet védelmezni, lta kövei keze lesen helytállunk érte. A dolgozó magyar nép látja és ériét ei ezeket az e.edménvekef, felismeri', hogy mindazoknak. akik békés és be dó; jövő! akarnak, a Függetlenségi Nép- j ont mö.jhtt á helyük. Ezt akarja egységesen az egész magyar nép, amely nemcsak választ, nemcsak szavaz, hanem győzelmi ünnepet ül. Azt ünnepli, hogy a magyár történelem so án e'őször sikerüli kirekeszíenie soraiból saját ellenségeit, a nép orv- gyilkosait és fosztogatóit. Azt ünnepli, hogy tulajdonképpen nincs szükség választásra csak szavazásra, mert nem kell választani jó és rossz között, hiszen a rossz, a haza# a gonosz nem férkőzhetett a Népfrontba. Azt ünnepli, .hogy a választás ejött már megvalósította a nép egységéi, a nemzet egységét s a választás csak vidáman pirosló pecsét lesz az egység okiratán. ilyen _ ünnepre készül az' ország. Fokozott munkával, izzó lelkesedéssé', megbonthatat'an összefogással. Május 1. óta ha a'más menet az ország, , amelyben ott halad a munkás és a paraszt, az asszony és az értelmiségi dolgozó, a diák és az ifjúmunkás. Mindnyájan világosán látják a célt: az erős, békés, gazdag országok Ez a hatalmas áradat magával ragadja a habozol*! is, magával sodorja az óvatosakat is. fellelkesül a kétkedőket is. Mire az áradat május 1. kapujából május 15. küszöbéig ér, az egész népet magába öleli, az egész nemzetet felsorakoztatja a Népfront zászlaja alá. A Népfrontra szavazok! Május Elseje óla tovább emelkedett a hangú'at az egész országban. Jártunkban, keltünkben sok választópolgárral beszélünk: férfiakkal és asszonyokkal, fiatalokkal és idősekkel. Kijelenti mindegyik: — A Népfrontra szavazok, í Az Atföldőn lassan jár a hir, de azért tudják már, hogy Kecskeméten csak az apró gyermekek, az öregek és a betegek nem vetlek részt a május elseji felvonuláson, hogy Kiskunfélegyházán sohanemla.o t tömeg votiit a jí»gy-’ gyű esen, hogy Hódmezővásárhelyen kétezer szekérrel vonultak fel a dolgozó parasztok, hogy Szentesen, Csongrádon és Cegléden ilyen lelkesedés még nem tombolt. Tudják már, hogy Celldömöl- kön múlt vasárnap 150 ezer ember hallgatta és ünnepelte a Népfront vezetőit Rákosi Mátyás elvtársat. Dobi Istvánt és Erdei Ferencet. A régvárt, sokatem- legetett nemzeti egység megvalósult, a »turáni átok« megszűnt, a magyar dolgozók egymásra találtak, mert eltávolították az uszitókal soraik közül. Szinte hihetetlen, mégis igy van. Megkérdeztünk sok választópolgárt, miért Szavaznak a Népfrontra. Mindegyik meg ^udta indokolni, hogy miért. — A Népfrontra szavazok — mondta Pa'oriai Balázs napszámos a Körösihegyen — mert a demokrácia segített rajiunk. Apám földel kapott, nekem munkát ado t a DÉFOSz. Tudom, hogy a Népfront győzelme további boldogulásunkat biztosítja. Szombaton Rákosi Mátyást hallgatja az ország népe- Sportünnepély, tábortűz, vidámság mindenfelé — Rákosi Mátyás elvlárs szombaton este 8 órakor a rádióban beszédet intéz az ország népéhez. Beszédét a Kossuth és. Petőfi rádió egyszerre közvetíti. Rákosi útmutató szavait érdeklődéssel várja minden város, minden község és minden tanya népe. Kiskunfélegyházán és Kecskeméten, valamint a környéken is megszervezték már többszáz házban, utcán és udva o:i a rádió közös meghallgatását. Sok helyen valóságos kis népgyűlés lesz a hangszóró körül. Kecskeméten szombaton délután 3 órakor az ifjúság lornabemulatót rendez a városi sportpályán. Este a város öt pontján tábortűz mellett adnak műsort: Rendőrfaluban a piactéréi}, Mária- városban a cirkusztéren, a III. kerületi játszótéren, Orgésben a Kuruez-téren és Voelker-lelepen a Farkas-villa előtt. Vasárnap este 8 órakor, a választások lezárása után a Szabadság térin táncos népünnepélyen fejezi ki örömét a -hirös- város« ifjúsága. Több zenekar hangja mellett ünnepük majd a Népfront győzelmét! Ezeken az ünnepélyeken részivel/ a városok és falvak apraja-nagyja. Hason’ó kultúrműsorokat és mulatságokat rendeznek az egész vj léken. A választás napján szeszesital nélkül is vidám lesz a dolgozó magyar nép. Szavazzen mindenmagyar deígozó A Magyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsa felhív minden magyar dolgozói, hogy a vá asztás napján, május 15-én tegyen eleget válaszió- polgá i kövességének. Önmagának, c«a adjanak, egész népének. ellensége az, aki ezen a napon el- mu’asztja hazaüas kövességét vagy szemben dy:zkedik a dolgozók meg- boniha at an, hatalmas táborával.' Mindenki érezze át a reáháruló történelmi felelősség súlyál! Népünk jólétéért, békéjéért, az ötéves tervért, független, szabad hazánk felvirágoztatásáért szavazzon a Népfrontra. Magyar Független ;é;i. Népfront: Magyar Dolgozók Pártja * Rákosi fiályóis ■ ■ Független Kisgazdapárt N Dobi István Nemzeti Paraszlpárt Erdei Ferenc Független Magyar Demokratapárt Balogh István Magyar Radikális Párt Harrer Ferenc Szakszervezetek Országos Tanácsa Apró Antal Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége Rácz Gyula Magyar Nők Demokratikus Szövetsége Jóboru Magda Magyar Ifjúság Népi Szövetsége Non György A Magyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsának Választási Bizottsága az a ábbi közleményt adta ki: A szavazók készüljenek fel arra, hogy *a Szavaza.szedő Bizottság előtt igazo’nlok kell személyazonosságukat A személyazonosság igazolására alkalmas a bejelentőlap, bármilyen hi- vata'os igazolvány, vagy egyéMdyan irat, amelyből a személyazonosság megállapítható. A törvény értelmében a bizalmiak is igazolhatják a szavazók személyazonosságát, ha azokat személyesen ismerik. A szavazás zavartalanságát elősegíti, ha-a szavazóik, a lakóházukban kifüggesztett névjegyzékben előre megnézik, hogy mi yen so/száma-all szerepelnek. A szavazás vasárnap, május 15-én reggel 7 órakor kezdődik és megszakítás nélkül esti 8 óráig fart. A torlódások e! key ii! é s e *»'ége 11 igyekezzek mindenki minél korábban leszavazni. Szavazati jógái mindenki csak személyesen gyakorolhatja. A választójogosullnak az elnök álad egy szavazólapot és egy sima borítékol. A Magyar Függetlenségi Népfrontra úgy kell szavazni, hogy a szavazó nem tesz semmilyen jelet a szavazólapra, hanem csak összehajtja azt, beteszi a borítékba, majd leragasztja á borítékot és bedobja azt a szavazatszedő bizottság előtt elhelyezett urnába. — A Népfrontra szavazok! — állítja keményen Meskó Ferenc, aki kommen- dós cseléd Dömötör Sándornénál, Hunyadivá! os ban. — A Népfront megjavította helyzetünket. Nem dobhat ki a gazdám, rendes bért kell fizetnie és tisztességes lakást kell adnia. Nagy Antalnak hói ornésjél holdas földje van Felsőszéktón. Azért szavaz a Népfrontra, mert megsegíti a kis- parasztokat. Babinszki József borbási középpa- t ászt a maga gyarapodásán méri és értékel a népi demokráciát. Örül, hogy Rákosi Mátyás és a Népfront sok tehertől szabadította meg a középparaszto- kat. örül, hogy békésen dolgozhat és a Népfrontra szavaz. Király József segédmunkás az épitő- ijMrban. A Kórház utcában lakik. Azt mondja, minden épilőmunkás a Népfrontra szavaz, mert az ötéves tervi olyan kilátással kecsegiet, amire még nem volt példa. Kakucs- Albert gépgyári munkás igy szól: — A Népfrontra szavazok, mert nem akarok a vágóhidra kerülni idegen érdekekért. A dolgozók ereje lia'a’mas, minden eszközzel megvédj ük a békét! Nádo-i Erzsébet élmunkás a Karneválban. Meg akarja hálálni szerény: munkájának elismerését. Azért szavaz a Népfrontra, hogy siettesse a szocializmus építését,. 1 Siklós Andor, a Népbolt alkalmazottja röviden szól: — Jólét, béke, szabadság; ez a Népfront programja, erre szavazok! Prikkel Katalin banktisztviselő azt mondja, tapasztalta a 3 éves terv s6- rán 'felemelkedését, akarja, hogy mint értelmiségi megbecsült szövetségese legyen a munkásnak és a parasztnak. Ezért szavaz a Népfrontra! Giosz Elemér texlitkiskercskcdö legtermészetesebb kötelességének tartja magával szemben, hogy a Népfrontra szavazzon, mert a program a kiskereskedők bóklogu’ását is tartalmazza. .4 aló József szabómester igy beszél: — A Népfrontra szavazok, mert se- gi'i a kisiparosokat. Az életszínvonal emelkedjen a 3 éves terv ^a'att és egyre több dolgozó tudott ruhái csináltatni, Az ötéves terv még több munkát és nagyobb jövedelmet jelent nekünk. Bakos István tanító szerint a pedagógusok biztonságos éleiüftel a demokráciának köszönhetik. — Amikor a Népfrontra szavazok, a tanítóság jobb jövőjére is szavazok. . . 4 Szűcs Rudolf gimnáziumi igazgató mondja: ' , . . — Meggyőző lésbő! szavazok a Népfrontra. Biztosítva látóm jövőnket az ötéves tervvel. A Népfront btcsüli a tanárokat, ezt mutatja a sok. kinevezés és soronkivükr" előléptetés. Ilyen, sohasem volt a múltban. Ezért állok ki a Népfront melIeltT . < Dr. Csereklyei Ferenc főorvos, örül az ötéves terv egészségügyi .beruházásainak, az eddigiek alapján tusija, hogy valóra is válnak. Úgy érzi neki is hozzá kell járulnia most elsősorban a szavazatával. Dr. Gyárfás lm fos pénzügyigazgatóhelyettes: > — A Népfrontra szavazok, mert programjában látom az ország jobb jövőjét és mienkét, a közalkalmazottakét is. A nyilatkozatok egyenesek, őszinték és igazak. Mindenki megtalálta a helyes utat. A Népfrontra szavaz. » %