Délpestmegyei Népújság, 1949. május (3. évfolyam, 18-22. szám)

1949-05-08 / 19. szám

6 Délpeslmegyei Népújság 1949. május l. Kellemesen üdülnek a Karnevál dolgozói Balatoniéiig» A Baromfiértékesi'.ő Nemzeti Vállalat keeskeméli telepének' dolgozói közül május elsejétől május 15-ig Balaíonlel- lén nyaralnak; Szabó Ferenc, Ríva Má­ria, Dallos Eszter. Szalui Mária és Kál­lai Teréz. Az öt elviárs közül az a'anti levelet Riva Mária irta az édesanyjának; »Tudatom anyuékkal, hogy szeren­csésen megérkeztünk Nagyon szép he­lyen vagyunk, szép a szobánk. Mind a négyen egy szobában alszunk, a szo­bánk berendezése 4 ágy', 1 éjjeli szek­rény, 1 asztal, 4 szekrény és négy szék. Egy nagy lerraszunk van, ahol napoz­hatunk. Az első napon, mikor megér­keztünk. a reggeli kávé volt vajaske­nyérrel. délben volt becsinált leves és vadashús rizsával, nagyon jó volt és elég sokat is adlak, úgyhogy nem tud­tuk megenni. Ezenkívül két darab süte­ményt is kaptunk. A vacsora disznóhús volt tört krumplival és savanyúsággal. Az étterem gyönyörű, mi négyen egy asztalnál -eszünk. Tiszta fehérben van­nak a pincérek, akik kiszolgálnak. Hét­tőn reggel szintén kávé volt a reggeli és vajas kenyér mézzel. Még uzsonna is van: egy csésze tej. Szóval kifogástalan itten minden. Arról amit a Rózsi be­szélt, hogy egész nap csak tanulás és beszéd, arról szó sincsen. Rémhír az egész. Ha lemegyünk a kertbe sétálni, ott van a Balaton vize, nagyon szép ,ez, ilyet még csak álmodni sein mer­tem volna, nemhogy .valaha láthassam. Ilyen szépei filmen láttáin, amikor el­mentem a moziba. Most megyünk a városba sétálni és várnak a Szabó bá­csiék lenn a parkban. Majd Írok még sok mindent, ha lesz időnk. bizakodó dolgozói vagyunk, az 5 éves terv a mi tervünk is! — mondja. Raskó István mázoló igv szólt; — A demokrácia segítette ahhoz- a kisiparosokat, hogy’ műhelyeikbe élet költözzön. A munka fokozódik és most már ott tartunk, hogy az építőipar té­len sem szünetelt, örömmel fogadjuk az 5 éves gazdasági tervet, mert ezzel a kisiparosság jövője biztosítva van. Az utóbbi 3 évben több közmunkát ,skap- tam, mint a Horthy korszak egész ideje alatt. Értesültünk arról, hogy a kis­ipari termékek kivitelére külön nemzeti vállalat alakiílt. Tudjuk, hogy két és félszeresére emelte a kormány a kis­iparosok hitelkeretét. Ezért bizunk a jövőben, ezért állunk a Népfront mö­gött. APRÓHIRDETÉSEK „Az ötéves terv a mienk is“ mondják a kecskeméti kisiparosok AZ ÁLLAMOSÍTOTT Kecskeméti Gép­gyár kis szépséghibás fürdőkádjait, nagy mosogatót, AVC-kagylót, fa’ikútat, stb. alkalmi áron amig a készlet tart. áruba bocsáíja. Kiszolgálás a jelentke­zés sorrendjében naponta 8—4 óráig GYÜMÖLCSÖSLÄDÄK kis vagy nagy’ tételekben kaphatók, előjegyezhető!« Kun Domokos kaptafa és ládagyárá­ban, Hódmezővásárhely Kárpjyi-u. 30. a legjulányosabb árakon! Nagyobb té­teleknél árkedvezmény! — Vízlágyító és surolószer a ■ Földi szóda». Bódogh fesiékraktárban kapható, x Gyümölcsszakmában gyakorlattal biró bevásárlón, piaci fizetőn, mázsálóft jelentkezzenek levéliteg részletes élet­rajzzal, pontos címmel a Baromfiértékesitő Nemzeti Vállalat kecskeméti telepénél Morzsolt tengeri akelő Kecském éli Föld mi vés szövetkéz étnél morzsolt tengeri minden mennyiségben állandóan kapható — Aluljáró mellett Rézgálic és mész kapható a" Kecskeméti Földmivesszövetkezet értékesítő telepén, aluljáró mellett (volt Őstermelők) Kecskeméti sport Itthon győzelem — idegenben vereség A KMTE idehaza megérdemelt győ­zelmet aratott a portyától fáradt (hét nap alatt né^y mérkőzés egy kissé sok, Makói Yasulas ellen 4:1 (3:0) arányban. A KMTE jó csatársorral sokkal na­gyobb arányú győzelmet is arathatott volna, de éppen ez a csapalrésze mon­dott csődöit. Ilyen lanyha és lehetetlen csatársorral vidéken nem sok keresni­valójuk lesz. Annál jobb a fedezetsor Várszegivel o közepén. A kél hátvéd és Varga kapus megbízhatók voitak. A gólokat Uzsoki I. (2), Laczi II. és Tóth II. lőtték. A KAC csongrádi útja nem járt sze­rencsével. A csapat az első negyedórá­ban négy gólt kapott a telkes csong­rádiaktól. Igaz ebben Sütő és Dóra is közrejátszottak. A KAC azután már hiába kapcsolt rá Sülő két és Pillái III. egy góljával csak szépíteni tudott, bár az egyenlítésre is alkalom nyílott, de Boros tizenegyesét a csongrádi kapus kivédte. így alakult ki a 4:3 (4:2) ará­nyú eredmény. A KAC gvenge védelme miatt már az első negyedórában elve íz­lelte a mérkőzést, kis szerencsével mégis kiegyenlíthettek volna. Súlyosbítja a vereséget, hogy a játékvezető Borost a befejezés előtt 10 perccel kiállította. Egyébként a csapat mélyen formája alatt játszott s csak Serest és a kél Pilláit lehet kiemelni. A Ceglédi Vasutas játszik Kecskeméten Vasárnap az osztrák—magyar válo­gatott mérkőzés napján nem lesznek bajnoki mérkőzések az NB-ben. A két kecskeméti egyesület kombinált csa­pata a Ceglédi Vasutas együttesét látja vendégül, amely az NB II. Közép cső- porijában játszik. Eredeti'eg KMTE— KAC serlegmérkőzést játszottak volna, de a két kecskéméi egyesület hat já­tékost (Varga, Szőke, Uzsoki II., La­czi II.. Toricska II. és Pillái III.) ad a Békéscsabán szereplő Dél ifi váloga­tottba. Az érdekes mérkőzést vasárnap délután fél 6 órai kezdettel játsszák le a Városi Sportpályán. A kerületi bajnokságban a Nívó Sze­geden mérkőzik |az utolsó helyen álló Egyetemistákkal. A II. oszt.-ban a KVSE ti Lakitelekkel, a Nívó II. a bajnokje- iölt Alpárral játszik. A KMTE birkózó versenye A KMTE vasárnap délután 1 órai kezdettel rendezi országos II. osztályú birkózó versenyét az Ó-kollégium torna­termében. A versenyre 91 nevezés ér­kezett. A bajnokság állása csak a tavaszi mérkőzések alapján 1. Előre 9 8 1 — 29: 4 17 2. Dräsche 9 5 3 1 21: 9 13 3. KMTE 9 5 1 3 25: 9 11 4. Orosháza 9 5 1 3 17: 8 11 5. Csaba 9 5 1 3 31:24 11 6. Szó. Lók. 9 4 2 3 14: 9 10 7. Sze, Lók. 9 3 3 3 14:13 9 8. SzoMTE 9 3 2 4 12: 9 8 9. M Textil 9 3 2 4 21:26 8 10. SzeMTE 9 3 2 4 16:27 8 11. Phöbus 9 3 1 5 11:17 1 12. UTC 9 3 1 5 10:18 13. Mezőtúr 9 3 1 5 14:31­14. KAC 9 3 5 13; 17 ( 15. Csongrád 9 2 1 6 16:35 1 16. Makó 8 2 _ 6 8 :17 A fajbika súlyosan megbetegedett. Hamburg vá­rosából hozattak hozzá állatorvost a megrémült német parasztok. Röntgen- felvétel készült a ziháló állatról, hogy baját megállapítsák. A felvétel sikerült és amikor a tudós állatorvos a vilá­gosság felé tartotta a lemezt, hogy meg­állapítsa milyen rendellenességek tör­téntek a bika belsejében — csodálatos képet látott. A bika belébe tűzve, — mintha csak egy gavallér gomblyuká­ban pompázna, — a náci párt horog- keresztes jelvénye tárult szeme élé. A bika lenyelte a jelvényt, az átszúrta a beleit és súlyos betegséget okozott. Az áltat hasát felmetszették, a jelvényt el- távolitották és a bika nyomban a ja­vulás álján a lé pelt; pontosan jordítva, mint a kétlábú jelvényesek, akik soha sem javulnak meg. Az esetnek nemzet­közi jelentősége is van: Németország angol megszállási övezetében ugyanis ez volt az első náci'.lanitás. Gőzfürdő kft. a dolgozóknak és családtagjai­nak 25 százalékos árkedvezményt ad. Ne mulassza el, járjon rendszeresen fürdőbe. Pénteken nőknek, férfiak­nak szombaton. T Vásárolj akarékbélyeget I a Délpestmegyei Gazdasági Hitelszövetkezetnél Kecskemét, Szabadság-tér 5. sz. Telefon: 305, Mozi | ÁRPÁD MOZI | Pénteken: Búgnak a tárnák. Szombatlól-hétfőig: Beszterce ostrom Magyar film, Mikszáth Kálmán r genyee. Szerdátót-pénlekig': Hamupipőke, bűfa jós mesefilm. Előadások: fél 6, fél 8, vasárnap I 4 órakor is. | VÁROSI MOZI ~| Szerdáig: A híd, cseh film a hábc utáni időkről. Május 12-től, csütörtöktől: Varázs ki tály, mesefilm. Előadások vasárnap: fél 5, fél 7, 9 órakor. | OTTHON MOZI | Május 11-ig, szerdáig: Kár a benzin zenés vígjáték. Május 12-től, csütörtöktől: Égő váró. Előadások: fél 7, fél 9, vasárnaj fél 5 órakor is. — Bodolin bőrt puhít, feketi impregnál. Mindenütt kapható. DÉLPESTMEGYEI NÉPÚJSÁG Felelős szerkesztő: lendvai Ferenc Felelős kiadó: Fehér lelvén Előfizetési dij havi 2.40 Ft. Szerkesztőség és kiadóhivatal Kecskemét Kéltemplom-köz 9. Te1 Kiskunfélegyháza, Pázmány-u. x-el jelz. közlemények fizetett hird Petőfi könyvnyomda, Kecskén Felelős nyomdavezető: Székely C jjj Divatárut, férfiinget, kalapot, nyakkendőt" Királyházi József divatházából Rákóczi-út i. (Cifra-palota Süteményt jó minőségben GYEN ES cukrászdában szerezhet be Tortarendelések jutányos árban Az újjáépítés éve,ve, a 3 éves terv nagy közmunkákat juttatott « kecske- iné i kisiparosoknak is. Megkértük Cza- gány Ferenc polgármestert, a’íi a gvalii- padtól került a város élére, tájékozta: son bennünket ezekről a közmunkákról. — Városunk kisiparosai1 — mondotta Czagúuy elvlárs — résztvettek mindazon munkákban, amiket helyi kisiparosok­kal tudtunk elvégeztetni. Munka volt elég. — A szinte hasznavehetetlenné vált yillaniosműveknél helyi kisiparosaink ittiil légy 600.000 forint értékben végez­tek munkálatokat. A Zrínyi laktanyában 48 szoba-konyha-kamrából álló kisla­kást csináltattunk 34(5.0(10 forint költ­séggel. A kórház helyreállítási és be­rendezési munkáiért 1,870.000 forintot kaptak iparosaink. Különféle épületek , és utak rendbehozatalára 475.000 fo- rintoL költöttünk, parkokat létesítettünk 100.000 forint költséggel. A vágóhíd át- alakilás 110.000, vásártéri építkezések és cédulaház 221.000, Szeretetház hely­reállítás és kibővítés 50.000 forintnyi kisipari munka volt. Ezek csak kiraga­dott példák, mert még sok kisebb-na- gyobb munkát végeztettünk kisiparo­sainkkal a három évps terv keretében. Megkérdeztünk néhány iparost, aki részívelt a közmunkákban. Szili István vizvezelékszerelő ezt mondta: — Az utolsó 3 évben megkaptam a város legjelenlősebb vizvezetékszere- lési munkáit, többek között a Faragó Béla árvaházét, a postáét, Katona Jó­zsef gimnáziuméi, Gyufagyárét, vágóhi- dét. Ezen munkákért kb. 400.000 fo­rintot kaptam. A demokrácia megsegí­tett. A Népfrontra kell szavaznia min den józanon goldolkozó kisiparosnak, mert tudjuk, hogy az 5 éves tervben még nagyobb lehelőségek várnak ránk. Lados Bálint asztalosmester a mú­zeumban, paraszlfőiskolán, mezőgazda- sági iskolán és még számos helyen vég­zett asztalos munkát. — A Népfront állal vezetett ország

Next

/
Thumbnails
Contents