MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988
1988-11-23 792. öe. - 1988_VB 792/45
- 4 antidemokrtikus, esetenként csupán hangulati elemeket tartalmazó, a közösségi hátteret nélkülöző, rögtönzött, "spontán" állampolgári javaslatok. Ez a jogintézmény gyakorlatilag minden állampolgár számára biztositja az előzetes ajánlás lehetőségét, hiszen mindenki több közösséghez (munkahelyi, lakóhelyi, egyesület, stb.) is tartozik és bármelyikben élhet ajánlási jogával. így kiszélesednek az előzetes ajánlás, jelölés társadalmi alapjai. Az előzetes ajánlás joga egyben növeli az egyes állampolgári közösségek, társadalmi szervek, szervezetek, egyesülések belső demokráciáját, lehetőséget teremt a jelölt kollektiván belüli előzetes megmérettetésére is. A társadalmi viták egyik központi kérdése volt, hogy a független mozgalmak, önszerveződő csoportok helyzetét tisztázza a törvénytervezet, egyértelműen foglaljon abban állást, hogy lesz-e előzetes jelöltajánlási joguk. A különböző érdekek kifejezésére újonnan alakuló alternatív szervezetek előzetes ajánlási jogával a BPVB egyetért. Szükséges azonban, hogy e szervezetek időközben jogilag elismert, törvényes formában működővé váljanak. Arra kell törekedni, hogy ezek a szervezetek valódi társadalmi súlyuknál aránytalanul nagyobb teret ne kaphassanak. Az alkotmányos rendükkel és a törvényességgel szembehelyezkedő alternativ szervezetek nemkívánatos előretörését a választások során meg kell akadályozni. A társadalmi viták során igen sokan javasolták, hogy meghatározott számú választópolgár támogató aláírásával is lehessen előzetes ajánlást tenni. A BPVB ezzel a megoldással nem ért egyet. Egyrészt azért, mert - mint korábban szóltunk róla - minden állampolgárnak lehetősége van valamilyen kollektívában előzetes ajánlási jogával élni, másrészt azért, mert ez a módszer a legkülönbözőbb visszaélésekre, manipulációkra teremthet lehetőséget. (Közbiztonsági okokból nem támogatható, hogy bárki idegen lakásokba aláírásgyűjtés céljából becsengessen; ellenőrizhetetlen, hogy a listát valódi személyek és valóban személyesen irták-e alá; az aláirások "megvásárolhatók; stb.) hí,