MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988

1988-11-23 792. öe. - 1988_VB 792/46

- 5 ­A társadalmi viták során a jelölési folyamat kritikus pontjának tekintették az állampolgárok a Jelölést Előkészitő Bizottságok (JEB­ek) létrehozását és azok feladatait, jogait. Többen féélreértették a JEB feladatát, azt Jelölő Bizottságnak tekintették és úgy vélték, hogy ezzel a kollektiv állampolgári javaslatok elsikkadhatnak. A BPVB egyetért a JEB-ek létrehozásával. Kiinduló pontnak azt te­kintjük, hogy az állampolgárok aktiv részvételét a jelölés egész folyamatában biztositani kell. A JEB létrehozásával - megfelelő idő biztosításával - nyilvánossá tehető a jelölések egész folyamata és ezzel ténylegesen társadalmasítható a döntéselőkészités. Széles körben vitatott volt a JEB funkciója, jogositvanyrendszere. A BPVB egyetért a JEB-eknek azzal a feladatkörével, hogy azok összegyűjtik, egyeztetik, támogatottságuk mértéke szerint rangsorol­ják a beérkező ajánlásokat. Természetesen a JEB törvényes ajánlást nem utasithat vissza, nem szelektálhat, nem léptethet vissza senkit. Ugyanakkor a JEB-nek politikai felelőssége az érdekegyeztetés, a kompromisszumkeresés, a politikai integrációk létrehozására történő törekvés. A JEB-ek jogosítványai közül legvitatottabb a rangsorolás kérdése volt. A BPVB-nek az az álláspontja, hogy mint a jelölés, ugy a rang­sorolás is alapvetően politikai kérdés. A rangsorolás során törekedni kell arra, hogy politikai eszközökkel érjük el az országos, a buda­pesti, a kerületi és a választókerületi érdekek képviseletére egya­ránt alkalmas és kész jelöltek állitását. A rangsorolásra - különösen Budapesten, a nagyvárosi jelleg miatt - más okból is szükség van. Egy országgyűlési képviselői választókerületben közel 30 ezer választópolgár van. Ők a lakóbizottságokon, a lakásszövetkezeteken, a lakóterületi társadalmi szervezeteken, egyesületeken keresztül elvileg akár száz előzetes javaslatot is tehetnek. Ehhez kell hozzászámolni, hogy a választókerületben közel száz munkahely van, H

Next

/
Thumbnails
Contents