MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980
1980-10-15 597. öe. - 1980_VB 597/16
- 6 konstrukciós feladatok első helyen szerepelnek. Ennek e re élmények éppen: - tovább bővültek a kommunisták, a dolgozók gazdaságpolitikai ismeretei , - a rekonstrukcióval összefüggésben a mennyiségi szemlélet helyett mindinkább az értékben való gondolkodás került előtérbe, - fokozódott a dolgozók kezdeményezőkészsége, s a munkaversenyben is előtérbe kerültek a rekonstrukcióval összefüggő helyi feladatok. A gyárak, gyáregységek és igazgatóságok pártszervezetei kidolgozott politikai feladattervüknek megfelelően rendszeresen figyelemmel kisérik a helyi, a területüket érintő rekonstrukciós feladatok megvalósításának helyzetét és részt vesznek a helyi feladatok koordinálásában. A vállalat párt- és tömegszervezetei közvetlenül bekapcsolódtak a rekonstrukció operativ végrehajtásáb a is. Ezt bizonyitják a kezdeményezésükre - a megvalósításban résztvevő egységek között - létrejött : szocialista szerződések, a fontosabb részfeladatokban vállalt védnökségek, a beruházások megvalósitásáhak elősegítésére szervezett társadalmi munka-akciók is. A teljesebb összhang érdekében több szocialista brigád kötött együttműködési szerződést a rekonstrukcióban résztvevő vállalatok egy-egy szocialista brigádjával. A KISz szervezet fiataljai jelentős mennyiségű társadalmi munkát végeztek, pl. a kazettaátrakó próbahely kialakításában, az Acélszerkezeti gyár keleti csarnokának bontásában, tetőfelújítási munkákban, a rekonstrukció saját kivitelezésű épitési, szerelési és gépészeti munkáiban. A terv végrehajtására irányuló operativ gazdasági intézkedéseket hatékony politikai agitáció kiserte. A vállalat pártszervezete és tömegszervezetei különös figyelmet forditottak a dolgozók nagyobb csoportjainak élet- és munkakörülményeit jelentősen befolyásoló intézkedések, a munkaerő átcsoportosítások alapos, körültekintő előkészítésére, lebonyolítására. Összefoglalva megállapítható, hogy a vállalat párt- és tömegszervezetei hatékonyan résztvettek és vesznek a vállalat rekonstrukciós feladatainak teljesítésében a tervezéstől az operativ végrehajtásig, annak minden fázisában, és jelentősen hozzájárultak - mindenek eiott a dolgozók tájékoztatásáv ,1 és meggyőzésével - annak időarányos megvalósításához . A párt- és tömegszervezetek - feladatterveiket végrehajtó- tevékenysége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a vállalat dolgozói széles kt .ben ismerik, egyetértenek iés végrehajtják a rekonstrukciós program fő célkitűzéseit, feladatait, -lelősséggel és folyamatosan figyelemmel AQ