MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980

1980-10-15 597. öe. - 1980_VB 597/17

- 7 ­kisérik a végrehajtás helyzetét, az érintett területek kommunistái pártfeladatként vesznek részt a program megvalósításában. A gazdál­kodás emelkedő színvonalának, valamint a párt és tömegszervek ösz­szehangolt meggyőző, tájékoztató és mozgősitó, agitációs munkájának eredményeként a vállalat dolgozói között a jövőt illetően, a politikai hangulat kiegyensúlyozott, bizakodó, a rekonstrukciós terv megvalósí­tása vállalati közüggyé vált. Ehhez nagymértékben hozzájárultak a meg­kezdett rekonstrukció első konkrét eredményei is. IV. A rekonstrukció folytatása, az ezzel kapcsolatos feladatok. 1. A fejlesztési és rekonstrukciós program megvalósításának első sza­kasza f. tervidőszak végén befejeződik. A második szakasz végrehaj­tása során figyelembe kell venni mindazokat a változásokat , melyek a feltételek, kötelezettségek és a piaci lehetőségek terén bekövet­keztek, ill. egy részük már bekövetkezett. a A Ganz-Mávag termékeinek értékesítési lehetősége - a korábbi prongózisol hoz viszonyítva - általában kedvezően változott. A meglévő és a bevezetésre kerülő korszerű, nagyértékü, bonyolult, fejlesztés- és szakemberigényes termékek iránt a bel- és külpiacon tartós kereslet mutatkozik /atom-, viz-, földgáz- és villamosener­getikai berendezések, vasúti jármüvek, motorok, hajtóművek, acél­szerkezetek/ . Miután ezek világpiaci ára az egyéb gépipari termékek áránál általában gyorsabban emelkedik, ez reális alapot nyújt a vál­lalati hatékonyság növelésére és hozzájárul a népgazdasági cserearány romlás mérsékléséhez is. További aktiv piaci munkával, uj gyártmányok kifejlesztésével mód van azoknak a piacoknak a megtartására, ill. ujak megszerzésére, me­lyek fizetőképesek, vagy részükre elfogadható hitel nyújtható. A vállalat a VI. ötéves tervidőszakban is teljesíteni kivánja megnövekedett államközi kötelezettségeit. Ezek közül ki kell emelni az atomerőmüvi kazettaátrakó berendezések, valamint a szovjet 4-részü motorvonatok és vasúti jármű pótalkatrészek szállitását. Az atomerőmüvek kazettaátrakó berendezéseinek gyártásánál, a koráb­bi 440 Mí-os egység mellett az 1000 MV-os egységhez tartozó beren­dezés szállítására is kormányközi megállapodás született. A korábbi - ÁTB által jóváhagyott - program évi 110-130 vasúti jármű kocsiegység gyártásával számolt. Ez lehetővé tette az egyez­A

Next

/
Thumbnails
Contents