MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980

1980-10-15 597. öe. - 1980_VB 597/15

- 5 ­III. A GM párt- és tömegszervezeteinek szerepe a rekonstrukcióban A vállalat pártszervezete és tömegszervezetei már a vállalat rekonstruk­ciós elképzeléseinek kidolgozása során tevékenyen résztvettek a munká­ban és a feladatok végrehajtását azóta is folyamatosan figyelemmel ki­sérik . Az MSzMP Ganz-Mávag Bizottsága 1978-ban megtárgyalta a vállalati rekonstrukció programját, melynek kapcsán politikai feladattervet dolgozott ki és hagyott jóvá, a vállalati rekonstrukcióban résztvevő kcmmunisták és általuk az érin­tett összes dolgozó épitő, alkotó tevékenységének, összefogásának biztosítá­sát azzal, hogy a pártszervezet tagjai, köztük a szakszervezetben dolgozó kom­munisták, valamint a KISz-szervezet tagjai példamutatóan járjanak élen a po­litikai és gazdasági feladatok végrehajtásában. A pártszervezetek feladatát mindenekelőtt a rekonstrukcióval foglalkozó határozatok és vállalati intézke­dések maradéktalan végrehajtása, a kommunisták élenjáró munkájának, magatar­tásának kibontatkoztatására irányuló mozgósitás, irányitás és ellenőrzés ké­pezte. A pártszervezet feladattervének elkészítését követően a vállalat közbenső párt­szervei, érintett alapszervezetei, a vállalat Szakszervezeti és KISz Bizottsá­ga is elkészítették saját politikai fel idattervüket a rekonstrukciós munkálatok, beruházások előkészítésének, megvalósításának helyi, illetve sajátos biztosítá­sára. A PB és a PVB politikai feladattervének megfelelően - áttekintette a vállalat termelési és termékszerkezetének korszerűsí­tésében történt előrehaladást /uj gyártmányok bevezetése, műszaki fejlesztés, stb./, - a vállalat fejlesztési célkitűzéseivel összhangban elemezte és értékelte azokat a vállalati kereskedelempolitikai fela­datokat, melyek hozzájárulnak a külgazdasági egyensúly ja­vításához , - évente több alkalommal értékelte az éves feladatok teljesítését, ezen belül a rekonstrukció időarányos előrehaladását, - figyelemmel kisérte a Soroksári Vasöntöde rekonstrukciójának állását, - értékelte a vállalat munkaerőhelyzetét és munkaerőgazdálkodását, stb. A politikai munka fő kérdésének tekintette a vállalati közhangulat for­málását. A rekonstrukció beindulását megelőzően a vállalat dolgozóinak körében bizonytalanság, a vállalat jövőjét illetően pedig általában pesz­szimizmus uralkodott. A rekonstrukcióra vonatkozó döntések és fő célkitti' zések széleskörű megismertetése érdekében felhasználta a politikai okta­tás különböző formáit, az üzemi lapot, valamint kihasználta a tömegkommu nikációs eszközök nyújtotta lehetőségeket. A pártszervezetek munkájának középpontjában a gazdaságszervező-és irányi tó munka, ezen belül a re­A

Next

/
Thumbnails
Contents