MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978
1978-05-03 532. öe. - 1978_VB 532/78
- 70 \ í Adjanak még lehetőséget számunkra bizonyos konzultációkra. Tulajdonképpen nagyon alaposnak tartom ezt a tanulmányt, amely a két VB, elé került. Nem is csak tanulmány, hanem konkrét program is a tennivalókat tekintve. Nagyon hasznos, alapos munka, és dicséret azoknak, akik csinálták, ilyen stádjáiumba Juttatták. A vita alapján ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy valamit megúszhattunk volna ezen az ülésen, ha mégegy egyeztetés történik. Azt hiszem, ha titkáraink, a Fővárosi Tanács elnöke és elnökhelyettesei,' esetleg a két VB. már előzetesen értesül arról, hogy egység ban van az előterjesztésben, vita van viszont a következő kérdésekben, akkor felkészülünk rájuk. Amd tehát nem történt meg, azt kellene pótolni, hogy most az együttes ülés tapasztalatai alapján ez az ujabb konzultáció is történjék meg és annak alapján véglegesitsük az előterjesztést a Politikai Bizottság számára. Szeretném kérni a VB-től, adjon rá felhatalmazást a Tanácsnál az elnöknek, az elnökhelyetteseknek, nálunk pedig a titkár elvtársaknak. Azt hiszem, hogy ez a vita nem volt formális, hanem lényeges kérdéseket érintett. Természetesen számba kell venni, iiogy az előterjesztés már megjárt bizonyos fórumokat, volt a Gazdaságpolitikai Bizottság előtt és a Gazdaságpolitikai Bizottság ülése alapján történtek rajta változások. Nagyon egyetértek azzal, hogy a helyzetet a maga valóságában mutassuk meg,tehát azt ami van. Több elvtárs elmondotta, hogy várhatóan mi történik. TelÍ esen igaza van Kelemen, meg Henz elvtársnak is, hqy politikai érdes ez. Mégis egyetértek az előterjesztésben foglaltakkal, hogy a lakosság hangulatában nem politikai feszültséget jelent, oe ha a problémák nem oldódnak meg, hanem halmozódnak, nem kell magyarázni, hogy az mit fog jelenteni.