MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977
1977-11-16 520. öe. - 1977_VB 520/78
- 3 rendelkezésére állnak, a technikai feltételek 9 kerületben jók, 5-ben megfelelőek, 5-ben /IV, V, XII, XIII, XX./ már nehezebben tudják a zavartalan oktatást biztosítani, /üzemekben,intézményekben, általános Iskolákban, stb./ II. Az oktaté - nevelőmunka tartalmi tapasztalatai: 1. A szocialista világnézet, a dilalektikus gondolkodásmód és a történelmi szemlélet alakítása. A 5 éves általános tagozat tanárai számára alapvető követelmény szakágának olyan szintű tanítása, hogy a hallgatok világnézete, gondolkodása, dialektikus és történelmi materialista szemléletmódja fejlődjön. Ugyanakkor egy-egy téma kapcsán érzékeltetniök kell azt is, hogy a marxizmus-leninizmus egységes eszmerendszer, amelynek alkotórészei kölcsönösen feltételezik egymást, egymásra épülnek. Már az első évfolyamon nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a filozófiai fogalmakat, törvényszerűségeket a politikai, gazdasági stb. élet konkrét tényeivel kapcsolják össze. Ez a törekvés eredményesnek mondhatók a világ anyagi egysége, a determinizmus, a dialektika törvényei stb. tanításakor. A történelmi materializmus megértéséhez méglnkább kapcsolódik a munkásmozgalomnak, az osztályharcnak a gazdasági építőmunkának, társadalmi problémáknak konkrét magyarázata. A filozófiában tanultak jól hasznosíthatók a II. és III. évfolyamon. Alapvetően egységesen tanítják: a termelőerők és termelési viszonyok dialektikus kölcsönhatását a kapitalizmus különböző szakaszaiban; az osztályokról; a forradalomról; az államról szóló tanítások gyakorlatban való megvalósulását; a szocializmus építésének történelmi fejlődését. A párt kétfrontos harca napjaink bonyolult belső és külső viszonyai között; a párt és a munkásosztály vezető szerepének történelmi útja; a hazafiság és internacionalizmus; a demokrácia és diktatúra összefüggéseinek megértetése is eredményesnek Ítélhető meg. V (9