MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1976

1976-10-20 493. öe. - 1976_VB 493/12

­,0 - 1) Szépvölgyi Zoltán elvtárs: hozzászólásában, hangsúlyozta, hogy az anyag felfogásával, alapértékelésével egyetért. Véleménye szerint talán még erősiteni kellene azt, ami szerényen van meg­fogalmazva, hogy valójában nagyon jó a légkör, biztosítva van a szabad vita lehetősége, a légkör demokratikus, őszinte mind a VB, mind a PB üléseken. Felveti, a 2. oldalon szó van arról, hogy a párt politikájának, a határozatok, az előttünk álló fel­adatok végrehajtása érdekében a figyelem arra irányuljon, hogy milyen témák kerüljenek a testületek elé. Ehhez szeretné hozzá­fűzni azt, ne ilyen kategorikusan, állapitsák ezt meg. A lényeg az, hogy a legfontosabb feladatok kerüljenek a VB ülés elé, mint ahogyan, az eddig is történt. Felveti továbbá bizonyos ob­jektiv, szubjektiv okok miatt születtek olyan, határozatok, amelyek nem kellően voltak átgondoltak, végrehajthatóak. Nem kevés az olyan, határozatok száma, amelyeket tartalmilag végre­hajtani igen nehéz, amelyekhez a feltételek nincsenek meg megfelelően s emiatt a végrehajtásuk nehezen megy. Vonatkozik ez állami határozatokra is. Ugy gondolja a határozatok hozata­lánál ezt figyelembe kell venni, és a végrehajtás feltételeit is számba kell venni. Példának megemliti a budapesti ipar szelek­tív és intenzív fejlesztésére hozott határozatot, amely igen jó határozat, de a végrehajtásának feltételeit nem vizsgálták meg. Ennek a feltételei kevéssé biztosítottak, ennek ellenére valamikor biztosan, végrehajtásra kerül, de mégis problémát jelent az, hogy a végrehajtás nem megy ugy, ahogyan kellene. Problémát jelent tehát az, hogy nem mindig gondolják át, hogy a határozatok a feltételeknek, a körülményeknek megfelelőek-e. Nem tartja jó dolognak azt sem, hogy a határozatok végrehajtásáról - éppen, az emiitett körülmények miatt - csak formális információt lehet adni. Differenciáltan, kellene ezt a részt véleménye szerint megfogalmazni. Olyan határozatok születnek, amelyek széles körben, mozgósitják a politikai apparátust, de ha azt látják, hogy azokkal nem lehet mit kezdeni, nem tudják végrehajtani, elkedvetlenednek az emberek, feleslegesen kötik le energiáikat. Ugy gondolja állami szinten is kellene ezen a téren javitani. Hiányolta az anyaggal kapcsolatban., hogy az adott cimnek a tarta­lom atekintétben nem felel meg, hogy kevéssé tér ki az apparátus munkástilusára, munkamódszerére, nem mutatja be kellően, hogy az milyen. Az a javaslata, vagy vegyék ki a cimből, vagy elemzőbben kell kifejteni az apparátusra vonatkozó részt, annál is inkább mert erről sok pozitiv dolgot lehet leirni. Javasolja e kérdést gondolják át. A kádermunkával kapcsolatban véleménye az, hogy jó javaslatokat kell hozni és akkor nincs arra szükség, hogy másokról is szó essék. Véleménye szerint a munkabizottságok kérdése igen röviden van leirva. Ezek a PB munkabizottságai és több lehetőség volna a megfelelő foglalkoztatásukra ugy is, hogy egyes anyagokat csak a munkabizottságok tárgyaljanak - különösen szakmai vonatkozásua­kat - és ezzel tehermentesíteni lehetne a VB-t. Véleménye szerint nagyobb súlyának kellene lenni a munkabizottságoknak, állásfogla­lásaiknak, s helyes lenne hatáskörüket bővíteni egy kicsit. Az információt illetően véleménye az, hogy kevesebbet, de tartal­masabbat kellene adni. Javasolja még, hogy a 7. 8. oldalon leírtakat világosabban, fogal­mazzák meg. Ál

Next

/
Thumbnails
Contents