MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975

1975-12-19 471. öe. - 1975_VB 471/43

- 9 ­Zavarja az itt tanítókat, hogy többször éri őket elmarasztalás nevelőmunkájukért érdemtelenül. A birálók sokszor figyelmen kivül hagyják azt a körülményt, hogy a középfokú oktatási intézményekben az általános iskola nevelési eredményeinél észrevehetően szerényebb sikerek azzal is összefüggnek, hogy a 15-18 évesek korosztálya az ellentmondások, társadalmi hatások érzékenyebb befogadója, mint a kisebb diákok. Kritikai érzéke is fejlettebb. Élettapasztalata azonban - éppen életkori okok mintt - még hiányos, elégtelen. A nevelőmunka a középfokú intéz­ményeidben tehát igen bonyolult közegben folyik. IV. A közoktatási intézmények irányítása és az iskolák igazgatása a gyakorlati pe­dagógiai munkp fejlesztésének fontos tényezője. Ezért hangsúlyozz^ a Központi Bizottság 1972. júniusi határozata: "A köznevelés irányítását valamennyi szinten meg kell javítani". Az elmúlt években nagyfontosságú intézkedések egész sora célozta a közoktatási irányítás hatékonyságának fokozását, az iskolai munka tartalmi fejlesztését: csökkent a túlterhelő tantervi anyag; oldódott néhány vonatkozásban az osztály­zás merevsége; elkezdődött a középiskolai érettségi és a felsőoktatási intézmé­nyek felvételi vizsgáinak közelítése; a testi nevelés nagyobb időkeretet kapott; megindult a fakultatív tárgyak bevezetése a gimnáziumokban. A különböző intézménytípusok uj rendtartásai a szociálist? demokratizmus elvei szerint fogalmazzák meg az ifjúság és a pedagógusok közösségeinek jogait és kötelezettségeit. Megnövekedett az iskolaigazgatók jogköre, önállósága és felelőssége, vezetői megbízatásuk (a szakmunkásképző intézetek és gyógypedagógiai intézmények ve­zetőinek kivételével) meghatározott idejű. Az iskolák munkájának általános- és szakfelügyeletére is megfelelő szabályozás született. Jelentős intézkedés volt a középfokú szakoktatási intézmények irányításának taná­csi hatáskörbe utalás- és ezzel az egységes irányítás feltételének megteremtése. ki

Next

/
Thumbnails
Contents