MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973
1973-06-22 404. öe. - 1973_VB 404/16
- 6 tekintetben a vállalati, üzemi vezetők szemléletében végbement. II. A katonai igazgatás szervezete és felkészültsége, a./ A katonai igazgatás szervezete. A fővárosi katonai igazgatás a néhány évvel ezelőtt kialakult területi és belső szervezeti felépítésben valósul meg. /l.sz. melléklet/. A Fővárosi Kiegészítő Parancsnokság irányítása alatt több kerületet átfogóan nyolc kiegészítő parancsnokság működik. Ez a szervezeti felépítés bár munkájára alapvetően a hatékonyság a jellemző, egyrészt nem illeszkedik be szervesen az országos katonai igazgatásba, másrészt nem tud megfelelni azoknak a korszerű követelményeknek, amelyeket vele szemben a Néphadsereg egésze támaszt. Ezért a fejlődés ütemének gyorsítása érdekében párt és kormányhatározatoknak megfelelően uj szervezet kialakítására kerül sor. /2,sz.melléklet/. Ennek lényege, hogy 1975* végéig követve az államigazgatás általános fejlődésének tendenciáját; - a Fővárosi Kiegészítő Parancsnokság osztályai és a kerületi kiegészítő parancsnokságok megszűnnek, helyettük az egyes szolgálatok ellátására összevont szervek jönnek létre. a./ Mozgósítási szolgálat a XIII. kerületben, budai, . észak-pesti, és dél-pesti mozgótisái központokkal. 4 b./ Személyügyi szolgálat a III. kerületben. # * * c./ Behivási szolgálat a XVIII. kerületben. - A második ütemben a parancsnokság és a szakmai szervezetek várhatóan két nagyobb objektumban helyezkednek majd el. Az egyik Budán, a másik Pesten azzal a feladattal, hogy ha az egyiket csapás éri, a másikba települt csoport mindkettő feladatát ellátja. ÁG