MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973
1973-06-22 404. öe. - 1973_VB 404/17
- V A párt és az állami vezetés ugy Ítélte meg, hogy a katonai, igazgatás fentebb irt szervezeti fejlesztésének politikai, személyi és szakmai feltételei adottak. Eredményeképpen ; - a fővárosi katonai igazgatás rendszere összhangba kerül az országos struktúrával, - racionálisabb lesz a feladatok szervezése, tervezése, a vezetés munkája, - a Fővárosi Kiegészitő Parancsnokság egyidejűleg végre- . hajtó szervvé is válik, megszűnik középirányitó szerepe. Ennek következtében várhatóan csökken az adminisztráció, gyorsabb lesz az ügyintézés, kialakulnak a feltételei a korszerű nyilvántartás és ügyvitel gépesitésnek. - Javulí" a területi koordináció, koncentráltabbá válik a hadkötelesekkel való foglalkozás, reálisabban alakitható a termeléssel és a honvédelemmel kapcsolatos közös érdek. Számolni kell azonban az átszervezés során jelentkező problémákkal is. Területileg koncentrálódik a sor- ós hadkötelesek ügyeinek intézése. Ez azzal jár, hogy megnövekszik az állampolgárok lakhelye és az ügyintézés helye közötti távolság. Egy-egy igazgatási objektumban nagyobb számban jelennek meg az ügyfelek. Alapjaiban uj rendszerét kell kialakitani a munkakapcsolatoknak a területi párt, állami és társadalmi szervekkel. Az igazgatásban dolgozó összeszokott kollektivák felbomlanak, újak jönnek létre, amely mind a vezetők, mind a beosztottak esetében személyi és munkaproblémákat vethet fel. Át kell dolgozni a harckészültségbe helyezési és mozgósítási terveket. Gondot okoz az elhelyezés és a hiradás megfelelő kialakítása. b./ Az állomány alkalmassága, felkészültsége . A Fővárosi katonai igazgatásban dolgozók ; parancsnokok és beosztottak, hivatásos katonák és polgári alkalmazottak eredményesen oldják meg feladataikat. A párt és kormányhatározatok alapján végzik munkájukat. Döntő többségük sokéves gyakorU