MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973

1973-03-30 398. öe. - 1973_VB 398/54

3 Az előadók jól felkészültek, többen kiemelkedően teljesí­tették feladatukat, ami jelentősen befolyásolta a jelölő­gyűlések eredményességét. Az előadó]: kiválasztása, felké­szítése 1971-bez viszonyitva, jelentős színvonalemelkedést mutat. Általában 2o-^o perces előadásokat tartottak. Meg­emlékeztek - több helyen - a Vietnami nép győzelméről. Be­széltek a KB. novemberi ülésének határozatairól, az ország­gyűlés folyó üléséről, megemlékeztek március 15-ről és a Tanácsköztársaságról Szába kerültek általános belpolitikai kérdések, Budapest centenáriuma, a főváros, a kerület és az adott lakókörzet két éves fejlesztési eredményei, gondjai és további feladatai. Beszéltek a választás jelentőségéről, a tanács és a tanácstagok munkájáról, a HNF. nevében javas­latot tettek az uj jelölt személyére. Az elnökök jelentős része az előírásoknak megfelelően ve­zette az üléseket. Több helyen volt tapasztalható az el­nökök részéről ridegség, merevség. Helyenként a választási demokratizmus kisebb megsértésével is találkozhattunk, mely a kettős jelöléstől való óvakodásban és általában á részt­vevők esetleges jelölési szándékától való idegenkedésben nyilvánult meg. Budapesten a 2,21^ jelölőgyülésből kettő olyan volt, melyet a választópolgárok alacsony számú /l5-2o fő/ megjelenése miatt meg kellett ismételni. 2./ A jelölógyülések lebonyolításának politikai tapasztalatai. A jelölógyülések jó politikai légkörben, magas színvonalon kezdettől fogva rendben, szervezetten folytak. Jelentős fejlődés tapasztalható a viták tartalmában. Sok hozzászóló beszélt elismeréssel a párt- és a kormány poli­tikájáról, igényelték annak eredményes folytatását. Kevés volt az általánosság, ddomináltak a konkrét és közérdekű problémák, jellemző volt a megoldások keresése. A lakos­ság által megfogalmazott panaszok nem tartalmaztak túlzó igényeket, irreális követeléseket. Mértéktartóan mondták el 54

Next

/
Thumbnails
Contents