MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973

1973-03-30 398. öe. - 1973_VB 398/55

k gondjaikat, melyek elsősorban a következők voltak: IKV, munkája, kereskedelmi ellátás, közlekedés, közbiztonság, köztisztaság, környezetvédelem, szocialista együttélés, társadalmi tulajdon védelme, ifjúság sportolási lehetősé­geinek biztositása, stb. Sok esetben társadalmi munkafelajánlásokat is tettek a gondok megoldásának segitésére. A jelölő gyűlések kezdeti szakaszában - különösen az ak­tivisták körében - meg nem értéssel találkozott az ország­gyűlési képviselők és a tanácstagok választásának külön­választása. Erezhető volt a felszólalásokban a tanácstagi munka megbe­csülése. Megköszönték munkájukat, hiányolták, ha az elő­adók erről nem emlékeztek meg, vagy nem méltatták azok munkáját, akik most nem kerültek újra jelölésre. Megálla­pítható, hogy nőtt a tanácstagi mnnka rangja, becsülete. Ezt a munkahelyekről kért javaslatok is segitették. Nőtt a lakosság igénye, a jelöltekkel szemben támasztott követel­ménye, ezeket megfogalmazták a felszólalásokban. Sokan erősitették a HNF. jelöltjére tett javaslatot, konk­rét személyi, munkahelyi illetve lakóhelyi ismeretek alap­ján. Pozitiv jelenség, hogy jobban támogatták a munkás- és fiatal jelölteket, jelölésüket nem statisztikai szemlélet­nek tartották, megértették ennek társadalmi jelentőségét. A felszólalások egy részére már a jelölőgyülésen kielégi­tő választ adtak. Jelen voltait olyan kerületi vezetők, ak­tivisták, akik ismereteik alapján ezt meg tudták tenni. Azokra az észrevételekre, melyek elbirálása a jelölőgyü­léseken nem volt lehetsege, a jegyzőkönyvek alapján fognak érdemi választ adni a tanácstagnak és azoknak, akik felve­tették. A Fővárosi Tanács külön intézkedéssel kivánja biz­tosítani ennek elősegitését. I 5T

Next

/
Thumbnails
Contents