MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971
1971-05-20 352. öe. - 1971_VB 352/23
Kérem, hogyCzitron elvtársra vonatkozó részt ne olvassák fel a pártbizottsági ülésen. Meggyőződésem, hogy nem a Fővárosi Tanácsnak kell megoldani egy vizsgálattal a kérdést. Egy egy szisztematikus nevelő munka kérdése," amit a kerületi pártbizottság jobban meg tud tenni, mint a Fővárosi Tanács. Arra kérem a VB-fe, hogy hosszabbitsa meg a határidőt, mert nálunk tegnap volt pártbizottság ülés. A hatáifidőt június 15-ig kérem meghosszabbítani. Sze.-edi Andor elvtár--; A véletlen ugy hozta,hogy résztvettem az ősz folyamán a kerületi küldöttértekezleten. Arra a pártértekezletre ma is ugy gondolok vissza, mint egy nagyon jó elvhü tanácskozásra. Érdemi vifea alakult ki a feladatokat, tennivalókat illetően. A másik véletlen az volt, hogy ebben a bizottságban is működhettem. Nagyon megdöbbentő volt, hogy ennyi gond és probléma, amellyek itt megtalálhatók voltak a vizsgálat során, mindezek egy magas szintű, kommunista tanácskozáson szóba sem kerültek. Ez önmagában is elgondolkoztató Valahol tehát a látószögünk mélysége, amellyel mi figyelemmel kisérjük a pártélet fejlődését, helyenként törést szenved, vagy szenvedhet. Ugy éawsetn, hogy Tóth elvtárs egy kicsit lekerekiti az élét, nem látja eléggé azokat a súlyos gondokat, amik a pozitiv munka mellett felmerültek. Az. hogy döljőn az emberekből a panasz, akiket meghallgattunk az nem jó, ott valahol a pártvezetés és a vezetettek között hiányosság van, valami ok miatt az emberek nem vetik fel olyan élesen a problémákat, a gondokat, mint ahogy a meghallgatás során tettéls. Emellett nem lehet elmenni. Igaz az is és elszomorító, ugyanezek az elvtársak FVB. ülésen nem fogalmaznak olyan élesen, de ha leülünk velük beszélgetni, s megkérdezzük mi a véleményük a kerület munkájáról, akkor többet mondanak el. Tóth elvtárs szerint jó az apparátus. De az egyik elvtársat el kell küldeni elvonókúrára. Ez nem egyeztethető össze azzal, hogy ilyen súlyos terheltséggel pártapparátusban dolgozzon. Duhony elvtárs goromba, nagyon sok dolgot mondtak el erről. Emberi fellépésével ahogy ő a párt nevében törekszik arra, hogy intézkedjen lejáratja a párbizottságot. Jávor elvtársról elmondták a Fővárosi Tanácsnál, hogy helyet keres magának. Ezt Tóth elvtárssalnem közölte. Már a beállitása körül is vita volt. El akar menni az apparátusból. A tanács kérdéséhez; A vezetés nem megoldott. Véleményem szerint,Tóth elvtárs,alapvetően a pártbizottságnak kellene nagyon támaszkodni a tanácsi testületre, annak vezetésére. De Tóth elvtárs a tanácstestülettől csak azt kapja, hogy "igenis Tóth elvtárs". Nem lehet igy megfelelő kontrollja Tóth elvtársnak. A tanácstagok személyében nincs biztositék arra,hogy ezen változás történjen. Emellett a VB-n nem szólnak a dolgok ellen, de amikor visszamegy a Tanácsba azt mondja, hogy "elvtársak, nem tehetek semmit, a VB. döntött igy". így nem lehet csinálni a dolgokat.