MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-09-10 360. öe. - 1971_VB 360/13

/3 állapot. Katona elvtárssal értek egyet, hogy az általános po­litikai helyzet és a mi gyenge nevelési politikánk is benne van ebben a helyzetben. Tény az, hogy látványos fejlődés nem fog bekövetkezni, ez egy SZÍVÓS, nehéz feladatot jelent párt­szervezeteinknek. Nagyon alacsony a követelményszint a belé­péshez. De ha a munkásoknál is emeljük a követelményszintet, akkor nem tudunk változtatni a helyzeten. Körülbelül 160 ezer nem fizikai dolgozó fog foglalkozni a tagfelvétellel, és hogy a munkás pártszervezeteknél milyen a pártélet, a párt aktivi­tás akkor ez külön gondot jelent, de a taggyűlésekre való moz­gósitás és megjelenés is komoly probléma, mert 60-70 %-os csak a részvétel, nem általános, de nagy számban van és ebben benne van a pártszervezetek munkája is. Ha a munkások arányát növelni akarjuk, akkor erositeni kell a politikai munkát nagyon komoly intézkedésekkel is. A 18 éven felülieket nem kell erőltetni, de van itt is prob­léma, hogy nincs ajánlójuk. A szervezet feltételeit nem iga­zitottuk hozzá a lehetőségekhez. Ez a Hadseregnél jelentkezik leginkább, mert ott is sok a fizikai dolgozó. Javitani lehetne a fizikai dolgozók felvételi arányát, ha pél­dául a sajtó többet irna a kommunistákról, érzelmi momentumok is segitenének. Dr. PÉTER JÁNOS elvtárs: A kerületek magatartásánál az a helyzet, hogy ami ott kiala­kult azt az elvtársak magyarázzák, és a beküldött jelentések alapján ez általános. Persze a kerületi pártbizottságok sokat tesznek, de 1969-től sorozatosan születtek határozatok aminek az életben való alkalmazását nem nagyon lehet tapasztalni. Tehát a határozatok végrehajtása, konkretizálása a kerületi pártbizottságoknál az adott helyzetben kivánnivalót hagy maga után. • NÉMETH KÁROLY elvtárs: A vita még pontosabbá, teszi a PB. elé kerülő anyagot és a KB. elé menő jelentésünket. Javasolnám, hogy az anyagot módositsuk ott ahol minősitjük a tevékenységünket olyan szempontból, hogy jobban össze kellene szedni és ezzel kellene inditani. Szerintem az összes tapasztalatok egybevágnak atekintétben, hogy a budapesti pártmozgalomban a tagfelvétellel kapcsolatban ellentmondások vannak. Rendszeresen napirenden van ez a kérdés, sok a magyarázkodás. Abból kell kiindulni, hogy mit kell tenni. Az okokat persze fel kell tárni, de ez általánosságban is érvényes kell legyen. Az nem kommunista alapállás, hogy megmagyarázzuk miért nem lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents