MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1968

1968-06-03 277. öe. - 1968_VB 277/14

A kerületekben folytatott beszélgetések alapján konkrét el­képzelések alakultak ki és személyre szóló feljegyzések ké­szültek. Sós elvtárs a szélesebb körben való tájékozódás fontosságát veti fel. Alapvetően fontos, mert hisz sok esetben az után­pótlás keresésében csak szűk körben mozgunk. Ezt tapasztal­tuk a kerületeknél is. Felvetették az elvtársak apparátuson belül a leterhelés kér­dését és társadalmi aktivák beállitását sürgetik. VB ülésen erről már más alkalomkor is beszéltünk. Javasolom, hogy a státusz elosztást tűzzük VB ülésen napirendre, a II. félévben. Venéczi elvtárs felvetette, hogy az apparátusból elvtársaink ne kerüljenek kisebb beosztásba. Ugy gondolom e téren eleget tettünk kötelezettségünknek, sőt kritika azon a területen ér­het bennünket, hogy sok esetben minden képzettség nélkül ke­rült némelyik elvtárs magasabb beosztásba. Javasolom, hogy a Végrehajtóbizottság ugy fogadja el az elő­terjesztést, hogy bizza meg Venéczi es Német elvtársakat az anyag átdolgozására, jóváhagyására és ilyen módon kerüljön a kerületi pártbizottságokhoz. \ A Párt- yégreha,1 tó bizottság a napirendet Németh Károly elvtárs által tett kiegészítéssel együtt fogadta el.

Next

/
Thumbnails
Contents