MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1968
1968-06-03 277. öe. - 1968_VB 277/13
Al I Számolni kell azzal, hogy a jövőben is lesznek ilyen igények, Budapesten vannak az ország összes irányító szervei és a káderigényeket elsősorban a pártapparátusból, vagyis a budapesti kádereket keressük. Előre nem várt mozgások is voltak, bár e téren sem fordult elő túlzás. Foglalkozik az anyag a káderek kiválasztásával. Az elvtársak is felvetették hozzászólásukban : csak olyan embert állítsunk be egy-egy posztra, akit perspektívában magasabb beosztás betöltésere is alkalmasnak tartunk, A gyakorlat azt mutatja, hogy ezt nem mindenütt sikerült biztosítani. Látnunk kell azt, hogy; az emberek képességeiben is határ van, tehát ilyen igénnyel minden esetben nem léphetünk fel. A javaslat, helyes, a gyakorlati munka során rugalmasan kell kezelni. Egy-két vonatkozásban ellentmondást látok: számos nagyüzemben gyenge a helyzet, a statisztika azt mutatja hogy 84- yl-a hosszabb ideig alkalmas funkciójára, A káderfejlesztési terv az egyik legvitatottabb kérdés. Attól függ, hogyan értelmezzük. Olyan tervet nem készíthetünk mely az emberek nyugdíjazásáig szól, de rövidebb - 3-$ - évre szóló tervet készíthetünk, amit összekapcsolhatunk a minősítési rendszerrel. Felmerült a külügy kérdése: van egy határozat, mely szerint a Külügyminisztériumot meg kell erősíteni káderszempontból. Erre olyan elképzelés van, hogy ott hosszabb ideije dolgozó kádereket pártapparátusba hozzuk, ahol közelebbről megismerkedhet és átfogó képet kap a budapesti pártéletrol és általában közelebb kerül a hazai, üzemi élethez. Németh Károly elvtárs a napirendet összefoglalta: A kádermun^áról szóló anyagot ugy fogjuk fel, hogy része és a végrehajtását szolgálja a Kongresszus, a Politikai Bizottság kádármunkáról szó^ó határozatának és az ehhez kapcsolódó BPB határozatának, mely az állami személyzeti munkára helyezte a fő súlyt. E feladatokat egységben fogjuk fel. Amennyiben a VB elfogadja, szeretnék néhány dolgot javasolni: gondolok elsősorban arra, amit Sarlós elvtárs és a többi elvtársak is felvetettek. A VB meghatározott területeket érintve ésszerű kádermougatásokat hajtson végre, a közeli időben kerüljön VB elé, ezt tegyék a kerületek is a aagyüzemi PB-k felé. A következő alkalommal át lehetne tekinteni a tömegszervezeti területet, illetve a tanácsi területet is. Sarlós elvtárs felvetette a káderfejlesztési terv kérdését. Ami a hosszabb távot illeti, iskoláztatás vonalán kell perspektivikus tervet készíteni. Nézzük meg az iskoláztatási munkánkat. Sok olyan elvtársat küldtünk pártfőiskolára, sőt a Szovjetunióba is, akiket nem találtunk alkalmasnak magasabb funkcióra, tehát e téren sok esetben csak a lécszámot néztük. A képzési tervünk Kapcsolódjék azzal a minősítéssel, ami jelenleg folyamatban van. Ha tervszerűen dolgozunk, akkor kisebb lesz az egészségtelen kádermozgás is.