MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1966
1966-08-05 230. öe. - 1966_VB 230/8
í — 2 — Kónyi elvtárs Áz anyaggal egyetértek. Választ ad arra, hogy a kerületi pártbizottságok a kádermunka összegezését lényegében megtették* Az általános mutatókat az anyag tükrözi* Helyes lenne, ha az anyag rögzitené a BPB értékelését is, hogy a kerületi pártbizottságok eleget tettek-e a Kongresszus határozatai alapján a kádermunka követelményeinek* Mivel az anyag csak a kerületek összegezéséről szól, A másik felvetésem - a mi tapasztalataink szerint is fennáll hogy az állami személyzeti munka területén komoly problémák vannak. Elsősorban a miniszter és miniszterhelyettes elvtársak nem tartják be következetesen a határozatot, valamint a személyzeti főosztályok. Hogyan fognak ezután dolgozni, ha ezt a jelentést a BPB elfogadja? Mivel a káderpolitika megsértése elsősorban ezeknél a vezetőknél jelentkezik és nem a személyzeti osztályoknál. Különösen a szakmai és politikai megbízhatóság kérdésénél voltak problémák, A KGM-ben a személyzeti osztály nem is tudott a labdába rúgni. Szegedi elvtárs Jó az anyag. Szerintem szólni kellene a párton belüli káderhelyzetről, a pártmunkások stabilitásáról. Az anyagban szó van arról, hogy 62 %~a cserélődött. Ez nagyon sok, különösen ha hozzávesszük, hogy vezetőségválasztás előtt állunk. Ujabb cserélődésekre lehet számolni. Ezt már károsnak látom. Ezért szeretném felhivni a figyelmet a káderek stabilitására, György elvtárs Az anyaggal egyetértek, nivósnak találom. Egy kérdést, a gazdaságvezetők es pártvezetők közti vitát - az okokat is elemezve, bővebben kellene az anyagban kifejteni, Kónyi elvtárs szerint is bonyolult terület ez. Egyrészt a hatáskörök tisztázatlanok, bár vannak nomenklatúrák és azok egyeztetve vannak. Szerintem nem az a hiba, hogy a személyzeti osztályok nem tudnak a labdába rúgni, mert ők készítik és hajtják végre a feladatokat. Hacsak felülről nem szólnak bele. Nem vitatkozom Kónyi elvtársai, bár az utóbbi időben a szakmai képzettség valóban előtérbe került. Csendes elvtársai egyetértek, egyes területeken felül kell vizsgálni a politikai megbízhatóság kérdését, A jövőt illetően a határozatokat iobban érvénvesitfini k«n » gyakorlati munkában, mert egyes h^lyeSn mgygn killeÉett vitával került helyére egy-egy munkatárs az utóbbi időben. Volt olyan is ? hogy a beállított káder nem Váltotta be a hozzáfűzött szakmai es politikai reményeket, Í!K!!2 10 ? ?-f e ^ 8zej : a ? ok <>k egyértelmű rögzítését, hogy okulni lehesen belőle a gazdasági vezetőknek. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR