MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-06-15 173. öe. - 1964_VB 173/23

- 3 iróval - köztük több kezdővel - tartanak fenn kapcsolatot, segítik, biztatják őket. Sikerrel mutattak be színházaink néhány jelentősebb külföldi szocialista művet: (Irkutszki történet, Tányja, Ilyen nagy szerelem, Arisztokraták, Rozov darabok stb.) Kezdeti sikertelenség és bukás után az utóbbi években Brecht népszerű szerzője lett a színházlátogató közönségnek. (Koldusopera, Kaukázusi krétakör, Állítsátok meg Arturo Uit). A magyar és külföldi klasszikus drámák kiemelkedő helyet foglalnak el a színházzal; repertoárjában. Külön kiemelheti Shakespeare drámáinak színvonalas, korszerű bemutatása (Hamlet, Július Caesar, Macbeth). Tágult színházi kultúránk horizontja mai nyugati polgári drámairodalom jelentős alkotásaínak müsorratüzésével. (Miller: Az ügynök halála, Pillantás a hídról, Dürrenmatto Az öreg hölgy látogatása, T.Williams: Üvegfigurák, Max Frisch: Andorra st>) Az eredmények mellett azonban a fővárosi színházak müsorpolitikájában több olyan fogyatékosság is mutatkozik, amelyekre fel kell figyelni. Jelentésünk nagyobb részében ezekkel foglalkozunk, noha a fogyatékosságok gyakran mint a még nem kiteljesedett szocialista drámairodalom hiányosságai jelentkeznek. Az Írók jelentős része felismerte, hogy fejlődésünk jelenlegi szakaszában a szocialista erkölcs kialakulása, a köz és magánerkölcs terén jelentkező konfliktusok fontos problémát jelentenek és drámai megformálást kínálnak. Ez a valószinü magyarázata annak, hogy az utóbbi években a drámák sora az erkölcsi kérdésekre keresi a választ. Néhány alkotást kivéve (pl. Mesterházi: Tizenegyedik parancsolat, Berkest: A kör bezárul, Kamondy: Vád és varázslat) azonban a morált kizárólag a régi polgári, kispolgári társadalmi' színmüvek szokványos házassági vagy erkölcsi háromszög problémáira szűkítik le és azt próbálják mai környezetbe állítani. Éppen ezért az uj magyar darabok nagy része csak formálisan uj, tartalma ásatag, életszemlélete régi (kispolgári). Ezért az előadások legfeljebb az értelmiség egy részének és a kispolgári mentalitású emberek emlékeinek, igényelnek, de semmiképpen nem az uj közönségnekpiszólnak. (Pl. Tabi László: Eskivő, Most majd elválik, Thurzó: Hátsó ajtó, Dunai: Az asszony és pártfogói stb.) Ezzel kapcsolatos az a jelenség, hogy színpadjainkról az utóbbi években kiszorultak, hovatovább eltűntek a pozitív figuráké és a munkáshősök. Színpadjaink tele vannak professzorokkal, különböző kisebb-nagyobb botlások miatt vivódó, vergődő értelmiségi, kispolgári figurákkal, sőt Kállai István legújabb vígjátékában (Élni tudni kell) színre lépett a rokonszenves, "pozitív* maszek. Senki sem kívánja a csak tételeket megtestesítő, korábbi sematikus figurák feléledését, de észre kell vennünk, hogy ezek a kispolgári «hősök» sok esetben egy ellenkező vógletü sematizmust képviselnek. Ugyanúgy nem eleven hus-vér figurák, mint overallba öltöztetett elődjeik voltak. Ugyanúgy csak egyszerű ORSZÁGOS LEVÉLTÁR n