MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964
1964-03-11 166. öe. - 1964_VB 166/20
- 15 Nem lehetne elmondani általánosságban, hogy mindig közvetlenül a hatalomért folyó harc volt az osztályharc fő területe pl. 1945-1948-ig. nálunk. A 2. oldal közepén a fogalmazás nem egészen azt mondja, amit a tanulmány szerzői ki akartak fejezni: "Az osztályharc és a szövetségi politika közös vonásai mindig a különböző osztályok és rétegek kölcsönös érdekeiből, a harci célok egybeeséséből fakadnak. "- Itt valójában arról van szó, hogy a nem azonos érdekű osztályok összefogása azért lehetséges, mert vannak erők, amelyek ezt az összefogást lehetővé teszik.- Ezt a fogalmazás nem pontosan tükrözi. Nem egészen pontosan tükrözi a fogalmazás a szövetségi politikának azt a vonását, hogy a szövetségi politikán belül mindig folyik osztályharc is. Olyan problémák megoldásakor amikor együtt tudunk működni más Osztályokkal, akkor ez lényegében jnem^oldja fel az ezen osztályokkal való vitát, ugyaniakkor más kérdésekben fennáll az akcióegység. • Mint tapasztalatot szeretném elmondani, hogy amikor a nemzeti egység problémáját magyarázzuk és próbáljuk érvényesíteni, akkor nagyon hatásos, komoly és igaz érv a mi nemzeti egységpolitikánk mellett az, ha szembeállítjuk a különböző korszakok hamis nemzeti politikájával. A nacionalizmus példáira lehetne hivatkozni. Nemcsak a két világháború közötti hamis nacionalista nemzeti egység hirdetésére gondolok, hanem az ellenforradalmat megelőzőre is. Hogy milyen alapon, milyen tartalommal, milyen körülmények között vált lehetővé - ezt kimutatni - tartanán nagyon szükségesnek és hogy ez az álláspont miért lenne tarthatatlan ma. A lo. oldal középső bekezdése igy hangzik: "Társadalmunk fejlődésének egy korábbi szakaszában a hangsúly^valóban egyértelműen a cselekvésen és a politikai egyetértésen volt. Erre az eddiginél nagyobb mértékben továbbra is szükség van." Ennek ellenpólusaként fogalmazódik meg, hogy most osztályharcunk homlokterébe! az ideológiai harcot állithattuk. i Félreértésekre adhat alkalmat, ha ezt Agy szembeállítjuk. Olyan körülmények között is, amikor a hatalomért folyt a harc, folyt egy rendkívül intenzív ideológiai harc is, hogy kiszabadítsuk a polgári nézetek hatalma alól a tömegeket, mert éneikül nem lehetett válna elérni azt, hogy létrejöjjön a proletariátus diktatúrája. Hogy ellenforradalom volt, vagy nem ellenforradalom volt, ezek 0 is óriási ideológiai viták között tisztázódtak. Itt arról van szó voltaképpen, hogv a politikai harc sohasem képzelhető el egy intenzív ideológiai harc nélkül. Itt konkrétabb munkára van szükség, a^szocialista erkölcs, a szodialista munkafegyelem, marxista világnézet terén és ma már ez a komplikáltabb ideológiai munka válik a szocializmus felépitésének eszközévé. A 11. oldalon ez áll: "a politikai egyetértés csak az eszmei egyetértés alapján lehetséges, ezért szövetségi politikánk a levegőben lóg". Ez hibás gondolat. De ez is komplikáltabb a valóságban, mint az anyagban. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR %